Atomvillanás: víz alatti vakuk

0

Elsőként is el szeretném oszlatni a tévhitet, hogy egy (vagy több) klassz vízalatti videólámpa megfelelő a fotózáshoz. Ez sajnos nem igaz. A videólámpák (vagy a búvár nagy teljesítményű lámpája) több ok miatt nem megfelelő megoldás:

  • színhőmérsékletük nem a fotózáshoz van kitalálva (a vaku színhőmérséklete általában az 5500 kelvin körül van, míg a lámpák ennél alacsonyabb színhőfokon sugároznak, ezzel melegebb színeket adnak)
  • ezen fényforrások jóval kevesebb fényt adnak mint a vakuk
  • macerás kezelni fotózás közben (ki- és bekapcsolás)
  • nem egyenletes fénnyel világítanak (a lámpa semmiképpen nem)

A vaku kiválasztásánál ezer szempontot kell figyelembe venni. Ezek közül egy pár:

  • Alkalmas-e a vaku digitális géppel való használatra?
    A digitális gépek – az analóg technológiával ellentétben – nem az exponálás közben mérik a fényt vakuzás közben, hanem egy vagy több un. elővillantással mérnek fényt. Amennyiben a vaku „slave” üzemmódban működik (vagyis a villanásra villan), akkor az elővillanásra elvillan, és az „igazi” expozíciókor már nem lesz benne elég delej, hogy villanjon. A digitális vakuk kiszűrik az elővillanásokat, és csak az „igazi” villanáskor adnak ki fényt magukból.
  • Mennyi a vaku kulcsszáma?
    A kulcsszám a vaku fényerejét jelöli.
    Minél nagyobb a kulcsszám, annál nagyobb erejű a vaku. Egy 22-es kulcsszám (ISO 100, méterben, víz felett) azt jelenti, hogy 1 méter távolságra víz felett ISO 100-as érzékenység mellett 22-es blendét használhatunk (és a vaku teljes energiáját elsüti a villanással) FONTOS! Ha az ISO beállítást növeljük 100-ról 200-ra, a vaku kulcsszáma csak 1.4x-re változik!
  • Mennyi a vaku látószöge?
    A víz felett megszokott hogy a rendszervakuk zoom fejjel rendelkeznek, így egy határon belül – igazodva a gépen fenn levő lencse fókusztávoláságához – változtatják a vaku által megvilágított területet, így változó a kulcsszám, így fel kell készülni, hogy egy extrém nagy látószögű felvételnél a kép sarkai kimaradnak a „szórásból”). Makró fotózásnál nem gond a vaku látószöge, hiszen sokkal nagyobb területet világít meg mint kéne).
    A vaku gyártók ügyesen néha csökkentik a vaku látószögét (esetleg csak az egyik irányban, mondjuk függőlegesen kisebb szöget fog be a vaku mint vízszintesen), így a fénymennyiség kisebb területre koncentrálódik, nő a kulcsszám)
    Általános szabályként elmondható, hogy 70° éppen elég egy 28mm-es objektív által rajzolt kép bevilágításához (de nagyon pontosan kell a vakuval célozni, hibára lehetőség nincs), 100° pedig elég egy 15-18mm-es lencse által „látott” kép megvilágítására. (Ez utóbbinál fontos, hogy a 100° körben legyen, nem elég ha vízszintesen ennyit megvilágít.)
  • Milyen beállítási lehetőségeket enged a vaku, van-e célzófénye,milyen szolgáltatásai vannak, stb?
    A vízalatti fényforrások gyártói igyekeznek a különböző fotósok különböző igényeit kiszolgálni. Így születik sokféle vaku, az egyik olcsóbb és egyszerűbb, a másik drágább de sokféleképpen használható. Ahogyan a digitális fényképezésben sem csak a pixelszám a döntő, így analóg módon itt a kulcsszám csak az egyik a sok jellemző közül. Például a csúcskategóriás vakukba a gyártók már építenek irányfényt (amely segít a vaku témára állításában, de az autófókusznak is szolgálatot tehet), egyes vakuk kör alakú fényforrást tartalmaznak, esetleg a manuális beállítások sokfélesége egy hozzáadott érték, de előfordulnak olyan különlegességek is mint a színhőmérséklet beállítása, vagy a stroboszkóp (a felszínen elveszett búvárnak, a keresőcsoportot segítendő). De van olyan is, hogy a fotóst hangjelzéssel figyelmezteti a töltés közben, vagy ha alulexponált lesz a kép (maximumot villant a vaku).
  • Milyen gyorsan tölt egy villanás után, milyen gyorsan tölthető két merülés között?
    A fényforrás komoly mennyiségű elektromos áramot használ fel, így legtöbbször szabványos tölthető akkumulátorokkal van felszerelve. Ez lehet NiCd vagy NiMh. Hasznos, ha ezek lemerülés esetén szabványos egyszer használatos alkáli elemekkel is megoldható a működtetés. A töltő általában a csomag része, de nem mindig. A kiválasztásnál szempont lehet, ha egy fényforrás egy töltéssel tud 3-400-at villanni, hiszen akkor a merülések között nem kell ezzel is foglalkozni (csak a képek letöltésével). De a két villanás közötti töltési idő is fontos szempont amikor gyorsan és sokat szeretnénk fotózni.
  • Vízalatti vaku vagy dedikált rendszervaku tokban?
    Kétféle megoldás létezik a vakuknál. A vízalatti vakuk általában harmadik féltől származnak (legtöbbször vízalatti tok gyártótól). E mellett megoldás a gép rendszervakujának vízalatti tokba préselése. Ez utóbbi mellett szól, hogy a szolgáltatások nagy részét így ki tudjuk használni a víz alatt, ellene szól azonban hogy használatuk így nehézkesebb, és nem olcsóbbak a speciális vízalatti vakuknál.

Látható, hogy a vaku kiválasztása hasonlóan komoly kutatómunkát igényel mint a gépek vagy tokok eldöntése. Ehhez szeretnének egy kis felsorolással hozzájárulni.
Kezdjük azokkal a tokokkal, melyek a gyári vakukhoz készültek. Az összehasonlíthatóság miatt az árak mellett szerepelnek a belevaló vakuk árai is.


Gyártó: Olympus
Típusszám: PFL-01
Kompatibilis vaku: Olympus FL-20
Kulcsszám*: 20
Látószög: n/a
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: rendszervaku, gépen keresztül
Max mélység: 40m
Ár**: 64.990 Ft + 35.000 Ft
Egyéb: Olympus PT-020, PT-022, PT-023 tokokhoz

Gyártó: SUBAL
Típusszám: SN-80D
Kompatibilis vaku: Nikon SB-80DX
Kulcsszám*: 38/35mm-nél (változó)
Látószög: n/a
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: Minden beállítás elérhető
Max mélység: 70m
Ár**: n/a + 135.000 Ft
Egyéb: a vaku kiegyenesített állapotban van, így nem érzékeli a lencse zoom értékeit

Gyártó: Sealux
Típusszám: CX800
Kompatibilis vaku: SB-800DX
Kulcsszám*:
Látószög: n/a
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: Minden beállítás elérhető
Max mélység: 90m
Súly***: 1,01 kg
Ár**: 335 € + n/a
Egyéb: a vaku döntött állapotban van, így érzékeli a lencse zoom értékeit

Gyártó: Sealux
Típusszám: CX420
Kompatibilis vaku: Canon Speedlite 420 EX
Kulcsszám*: 30-40 (változó)
Látószög: n/a
Beépített célfény:
Beállítási lehetőségek: Minden beállítás elérhető
Max mélység: 90m
Súly***: 1,04 kg
Ár**: 385 € + …….. Ft
Egyéb: a vaku döntött állapotban van, így érzékeli a lencse zoom értékeit

Vízalatti vakuk

Gyártó: Epoque
Típusszám: ES-150DS
Kompatibilis: 10Bar, Epoque, és Sea & Sea tokok
Kulcsszám*: 3, 6, 9, 12, 15 (választható)
Látószög: 75 x 95°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: slave digital preflash, kulcsszám
Max mélység: 45m
Súly***: 0,27 kg
Ár**: £ 150
Egyéb: 2db AA elemmel működik, újratöltés sebessége 6-7 mp, 60-120 villanás, elővillanást kiszűri

Gyártó: Epoque
Típusszám: ES-150DEX
Kompatibilis: Sea & Sea tokok
Kulcsszám*: 3-15 (változtatható)
Látószög: 80 x 100°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek:
Max mélység: 45m
Súly***: 0,27 kg
Ár**: £ 175
Egyéb: 2db AA elemmel működik, újratöltés sebessége 1,5-6 mp, 40-80 villanás, elővillanást kiszűri

Gyártó: Inon
Típusszám: D-180
Kompatibilis: n/a
Kulcsszám*: n/a
Látószög: n/a
Beépített célfény: n/a
Beállítási lehetőségek:
Max mélység: n/a
Súly***: n/a
Ár**: £ 375
Egyéb:

Gyártó: Inon
Típusszám: Z-220
Kompatibilis: Sea & Sea, Nikon
Kulcsszám*: 22
Látószög: 100°
Beépített célfény: n/a
Beállítási lehetőségek: 11 manuális beállítás
Max mélység: n/a
Súly***: n/a
Ár**: £ 550
Egyéb: 4db AA elemmel működik, újratöltés sebessége 1,5-3 mp, 110-200 villanás, elővillanást kiszűri, célzó lézerfény,

Gyártó: Nikon
Típusszám: SB-105
Kompatibilis: Nikon
Kulcsszám*: 32
Látószög: 100°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: TTL, slave, 3 manuális fényerősség
Max mélység: 100m
Súly****: 0.78 kg
Ár**: 700 USD
Egyéb: 4db AA elemmel működik. Stoboszkóp jelzőfény, digitális elővillanást nem szűri ki, újratöltés 4 mp, 4700K színhőmérséklet

Gyártó: Nikon
Típusszám: SB-104
Kompatibilis: Nikon
Kulcsszám*: 32
Látószög: 100°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: TTL, slave, 3 manuális fényerősség
Max mélység: 100m
Súly****: 1.99 kg
Ár**: 1.400 USD
Egyéb: 4700K színhőmérséklet, újratöltés 3 mp alatt, digitális elővillanást nem szűri ki.

Gyártó: Ikelite
Típusszám: DS-50
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel
Kulcsszám*: 17
Látószög: 70°
Beépített célfény: opciós
Beállítási lehetőségek: TTL, manuális
Max mélység: 90m
Súly****: 0,6 kg
Ár**: 99.000 Ft
Egyéb: 5700K színhőmérséklet, 4db AA elemmel működik, 3,5mp újratöltési idő, digitális elővillanást kiszűri

Gyártó: Ikelite
Típusszám: DS-125
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel
Kulcsszám*: 20
Látószög: 90° (diffúzorral 100°)
Beépített célfény: van
Beállítási lehetőségek: TTL, 4 féle manuális érték
Max mélység: 90m
Súly****: 0,9 kg
Ár**: 199.000 Ft
Egyéb: 4800 K színhőmérséklet, 150 villanás, 1mp újratöltési idő, hangjelzés teljes kisülésnél, digitális elővillanást kiszűri

Gyártó: Sea & Sea
Típusszám: YS-15
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel
Kulcsszám*: 12
Látószög: 70° x 55°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: slave auto
Max. mélység: 60m
Súly****: 0,28 kg
Ár**: 320 USD
Egyéb: 2db AA elem, 5600K színhőmérséklet, 200-250 villanás, digitális gépeknél elővillanást kiszűri, üvegszálas kábel

Gyártó: Sea & Sea
Típusszám: YS-25
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel
Kulcsszám*: 15
Látószög: 70° x 80°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: slave, blende állítás 6 lépésben
Max. mélység: 50m
Súly****: 0,43 kg
Ár**: 125.800 Ft
Egyéb: 2db AA elem, 5300K színhőmérséklet, 100-300 villanás, digitális gépeknél elővillanást kiszűri, 5mp újratöltési idő

Gyártó: Sea & Sea
Típusszám: YS-55
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel, E-TTL kompatibilis S&S
tokokkal Kulcsszám*:
18 Látószög:
95° x 64° Beépített
célfény:
nincs
Beállítási lehetőségek: kulcsszám beállítás 6 lépésben
Max. mélység: 60m
Súly****: 0,45 kg
Ár**: 620 USD
Egyéb: 2db AA elem, 5300K színhőmérséklet, 135-185 villanás, digitális gépeknél elővillanást kiszűri

Gyártó: Sea & Sea
Típusszám: YS-90 Auto
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel
Kulcsszám*: 22
Látószög: 105° x 95°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: kulcsszám beállítás 12 lépésben
Max. mélység: 60m
Súly****: 0,74 kg
Ár**: 207.400 Ft
Egyéb: 4db AA elem, 5400K színhőmérséklet, 120-260 villanás, digitális gépeknél elővillanást kiszűri

Gyártó: Sea & Sea
Típusszám: YS-90 DX
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel, E-TTL kompatibilis S&S tokokkal
Kulcsszám*: 22
Látószög: 105° x 95°
Beépített célfény: nincs
Beállítási lehetőségek: fényerő beállítás 12 lépésben
Max. mélység: 60m
Súly****: 0,74 kg
Ár**: 190.200 Ft
Egyéb: 4db AA elem, 5400K színhőmérséklet, 120-260 villanás, digitális gépeknél elővillanást kiszűri

Gyártó: Hartenberger
Típusszám: 125/250/625 TTL Digital
Kompatibilis: legtöbb digitális fényképezőgéppel
Kulcsszám*: 16/22/32
Látószög: 90° (spot és nagylátószögű reflektor előtétek, melyek 60° illetve 130°-os látószöget adnak.
Beépített célfény: van (változtatható fényerősséggel)
Beállítási lehetőségek: manuális fényerő, TTL, vészjelző stroboszkóp
Max. mélység: 100m
Súly****: 1,9/2,5/3 kg
Ár**: 1148/1448/1948 €
Egyéb: saját
akkumulátorcsomag töltővel, 0,3-1,2 mp töltési idő, hangjelzés

Mint látható, ennek a műfajnak is megvannak a csúcskategóriás (szolgáltatásokban és árakban) készülékei, valamint a megfizethető, de kompromisszumokkal terhes darabjai is.

Nagyon nehéz döntés egyet kiválasztani, hiszen ezerféle szempont alapján döntünk, de a gép és tok vásárlásban kimerült zseb is aggasztó (jó lenne már utazásra is költeni, ha már itt a szekrényben a tuti cucc). De semmit sem ér az egész, ha nincs elég fény. Ráadásul aki nagyon komolyan veszi magát, kettő vakut tervez a felszerelésébe. És akkor jól jönne egy komoly utazótáska is. Hát igen. A vízalatti fotózás nem olcsó mulatság. Ráadásul van a földön mondjuk 10-20 olyan fotós aki ebből meg is tud élni. A többieknek ez csak hobbi, ráadásul költséges hobbi.

*A kulcsszámot a gyártók általában víz felett, méterben adják meg, ISO 100 érzékenységre.

**Ahol az árnál € (vagy más valuta) szerepel, ott vagy nincs magyarországi hivatalos forgalmazásban (és így ára), vagy nincs elérhető információ. Az árak egyes forgalmazóknál változhatnak. Ahol a forgalmazó megadta, ott az ajánlott kiskereskedelmi árat jelöltem meg. Az árak áfával együtt szerepelnek (Bruttó ár), a tokozott vakuknál először a tok ára, majd a vaku ára szerepel.

*** vaku nélkül

**** akkumulátorok nélkül

A villanások számának nagy szórása abból fakad, hogy a gyártók megadják az egyes elem vagy akkumulátorfajtákra külön a lehetséges teljes villanások számát.