Röviden: Epson Perfection 3170 Photo teszt

0

A szkenner legfőbb paraméterei a következők: A4-es olvasási felület (216×197 mm), 3200×6400 dpi-s felbontás, 48 bites színmélység és USB 2.0-ás nagy sebességű csatolófelület. Ettől nem jöttünk nagyon lázba, ezért nem is kapkodtunk. A szkenner külsőre kicsit már-már unalmasnak tűnhet, de a szerkesztőségben többeknek kimondottan tetszett. A készülék beüzemelése nem igényel túl sok szakértelmet, hiszen csak áramot és egy USB kábelt kellett a megfelelő helyre dugni. Az egyetlen említésre méltó dolog, hogy a filmszkenner opció miatt a fedélben lévő világítás áramellátásáról és vezérléséről is gondoskodni kell. Ez egy rövidke kábel egyszerű csatlakoztatásával oldható meg. Teljesen egyértelmű. A szoftver telepítése szintén hasonlóan könnyű feladat, a művelet XP-n mindössze néhány gombnyomást igényelt. A szkenner felépítésével kapcsolatos egyetlen kritikánk a bekapcsolás pillanatában fogalmazódott meg: ma, az automatikusan bekapcsolódó eszközök korában miért kell főkapcsoló egy szkennerre? És ha van, akkor miért kell így eldugni?



Az eszköz kipróbálása alatt szinte mindig az Epson Smart Panel-ről indultunk. Ez egy olyan program panel, amin jól áttekinthető módon megtalálható az összes fontosabb funkció, ami a szkennerrel elvégezhető. Az ismerkedést a fotós rész helyett az irodai alkalmazásokkal kezdtem:


  • Copy Center
    A számítógépet és a szkennert egy nyomtatóval kiegészítve egy komplett színes fénymásolóhoz jutunk. A felület egy komoly fénymásológép kezelőpultját idézi. Gond nélkül kezelte a szerkesztőség Canon i965-ös fotónyomtatóját és az irodai lézernyomtatókat is.

  • Edit Text
    A szolgáltatás lényege, hogy a beszkennelt oldalon felismeri a szövegrészeket, és azok tartalmát az optikai karakterfelismerés után egy szerkeszthető word dokumentumba menti. Ez először nem tetszett, mert az alapértelmezett nyelvek között természetesen nem szerepelt a magyar, így az ékezetek felismerésével meggyűlt a baja. Szerencsére azonban a szoftver (Abby FineReader)tanítható, így percek alatt össze tudtunk állítani egy olyan karaktercsoportot, amiben az angolban használatos karakterek és jelek mellett a magyarban előforduló betűk is szerepelnek. Ezt a beállítást használva a program meglepően pontosan dolgozta fel a nyomtatott szövegeket.

  • Business Card
    Első nekifutásra ez tűnt a legizgalmasabbnak, de ez volt a leginkább kiábrándító is. Az lenne a feladata, hogy a névjegyeken lévő információkat könnyen gyorsan lehessen digitalizálni, szortírozni. A probléma viszont az, hogy minden névjegy más és más, így a feladat nehezen automatizálható. Voltak névjegyek, amiken a program egész jól felismert mindent, de a legtöbb esetben annyi mindent kellett javítani, hogy egy üres űrlap kitöltésével gyorsabban rögzíthettük volna az adatokat.

A Photo Projects pontban található Scan to Application gomb segítségével egy kiválasztott alkalmazásba lehetne közvetlenül szkennelni.

A Share Your Photo pont a képek elektronikus utóéletét biztosítja:

  • Scan to E-mail
    E-mailhez csatolandó képeket, dokumentumokat lehet egyszerűen és gyorsan beolvasni. A nagy előnye, hogy tényleg nagyon egyszerű és praktikus megoldás.

  • EPSON Photo Site
    Az Epson által üzemeltetett internetes fotóalbum. Regisztráció után 20 MB tárhelyet biztosít a fotók számára. Kiváló megoldás a nyári fotók családnak, barátoknak való bemutatására.

  • Scan to PDA
    A Business Card funkcióhoz hasonlóan ezt sem tartottuk túl hasznosnak, azzal a különbséggel, hogy ezt kipróbálni sem nagyon tudtuk. A Palmomra ugyan feltette a megfelelő képnéző szoftvereket, de a képek áttöltéséhez már nem nyújtott útmutatót. Így hát mint egy jól nevelt internetező néhány percnyi próbálkozás után feladtuk a küzdelmet.

A szkenner igazi tudását persze a fotók digitalizálásánál mérhetjük le. Az ehhez kapcsolódó funkciókat a Photo sorban találjuk:

  • RePrint Photos
    Ezzel a ponttal papírképről, negatívról és diáról lehet papírképet készíteni. Az elgondolás és a kivitelezés is példaértékű. Egyetlen, de annál komolyabb problémánk az volt, hogy nem tudtuk rávenni a programot és a Canon i965-ös nyomtatót, hogy a 10×15-ös képeket a Canon erre a méretre kialakított papírtálcában lévő nyersanyagra nyomtassa. Hogy ki volt a bűnös arra sajnos nem jöttünk rá. A4-es papírra azonban kiválóan nyomtatott.


  • Scan and Save
    Valószínűleg a felhasználók többségénél ez lesz a legtöbbet használt funkció. Ez ugyanis a legáltalánosabb. Az így beolvasott állományok egy fájlba kerülnek. A szkennelés folyamatáról kicsit később esik majd szó.

  • Scan to P.I.M. File
    Mint a többi sorban lévő harmadik funkciók esetében, ezt a pontot sem tudtuk sokra értékelni. A leírás szerint a képeket Print Image Matching (P.I.M.) formátumban menti el.

A szkennelés menete
A fentebb bemutatott műveletek minden esetben többlépcsősek, de a szoftverek kiválóan illeszkednek egymáshoz. Az összes pont a szoftver univerzális szkennelési felületét (Epson Scan) hívja meg. Ez a program három módban használható:




  • Full Auto Mode
    A szoftver próbaszkennelés után felismeri az üveglapon lévő dokumentum jellegét (fotó, szöveg, stb.), majd ennek megfelelően állítja be a paramétereket és végzi el a valós szkennelést. A4-esnél kisebb lapméret esetén a szoftver felismeri a kép határait és megfelelő méretűre vágja a szkennelési tartományt. Ugyanezt tudja film és diaszkennelésnél is, így teljesen automatikusan kapcsol a megfelelő beállításra. Szükség esetén lehetőség van a dokumentumtípus (papír vagy film) és a felbontás rögzítésére, így azt a paramétert az automatika már nem módosítja.

  • Home Mode
    Előre beállított dokumentum típusok közül lehet választani, de az is megadható, hogy színes, fekete-fehér vagy szürke árnyalatos dokumentumról van-e szó. Néhány alap paraméter beállításával az eredmény befolyásolható, de komoly beavatkozásra nincs lehetőség. Elsősorban egyszerűsége és átláthatósága miatt érdemes használni. Majdnem olyan egyszerű, mint a teljesen automatikus mód, de mégis kínál korrekciós lehetőséget.

  • Professional Mode
    Egy jól áttekinthető felületet ad a szkenner működésének beállításához. Igényes, professzionális felhasználáshoz mindenképpen ez ajánlott. Kezelése egyértelmű és egyszerű.

Film és dia szkennelés
A készülékhez három film tartó lapot is kaptunk, de hiányzott a csomagból a szokásos átvilágító feltét. Persze nem hiányos csomagot kaptunk, csak egy jól kitalált szerkezetet. A világító egység ugyanis a szkenner felhajtható fedelében van. Papír digitalizálásakor a világítótestet egy fehér lap védi, amit film beolvasásakor egy mozdulattal el lehet távolítani. Dicséretes! A már említett lapokkal filmcsíkokat (egy menetben 12-t), keretezett diákat (egy menetben négyet) és közepes formátumú filmeket (6×9-es méretig – egyesével) lehet szkennelni.



A szoftver kiválóan kezeli a filmtartókat, így a képkockák kivágásával nem kell bajlódnunk. A felbontás és az egyéb paraméterek kockánként állíthatók, így a művelet viszonylag gyors és egyszerű. Ugyan a több száz filmcsíkból álló archívumom digitalizálására ezzel az eszközzel sem vállalkoztam, de ha elérhető árú otthoni megoldáson törném a fejem, akkor az Epson a biztosan a döntősök egyike lenne.

Képminőség
Miután kiderült, hogy a film digitalizálás milyen könnyű feladat, elővettem néhány eredeti fotót, amit a tesztként használt negatívról még 1995-ben nagyíttattam. Az akkor elfogadhatónak tűnő papírképek ma már inkább megmosolyogtatóak. A képek lágyak és szemcsések, de a színek sem voltak tökéletesek. Professional módban a filmet beszkennelve, egy kis élesítés (unsharp mask) és némi színkorrekció után a Canon i965-tel kinyomtatott kép nagyságrendekkel szebb lett, mint a 10 éve automata minilaboron készült eredeti papírkép. Az összes kép újragyártása ezzel a módszerrel kissé időigényes és költséges szórakozás lenne, de egy-egy jobban sikerült kompozíció talán újranyomtatok, amíg nálam van az Epson 3170.

Az Epson Perfection 3170 Photo-tól nem vártunk többet, mint egy átlagos otthoni/kis irodai szkennertől. Remek karakterfelismerő szoftvere, kiváló kezelőfelülete és könnyen használható filmszkenner megoldása azonban bizonyította, hogy baráti ára ellenére ez a szkenner egy igen komoly munkaeszköz is lehet.