Mikrosat Speedbox 55: a hordozható rendszervaku szoftbox

0

Felvillanyozó

Első olvasatra azt is gondolhatná a kedves Olvasó, hogy „már megint egy túlajnározott termékleírás jön”. Szerencsére ez nem így van, s két szempontból is cáfolnám a feltételezést. Egyrészt egy bevezetőből még nem szabad semmi ilyesféle következtetést levonni, másrészt ha valami nem tetszik, azt én meg is írom. De akkor mire fel ez a „kötelezővé tenném” szöveg? Nos, a válasz nagyon egyszerű: én 10 perc alatt beleszerelmesedtem.

Azt tudni kell rólam, hogy imádom a fényformálókat, fényterelőket és különféle vaku kiegészítőket, mert meg vagyok róla győződve, hogy egy kiváló fotónak alapfeltétele a jó fény. Fényből márpedig ritkán van pont annyi és pont olyan, amennyi és amilyen kell. Ezért szokás vakuzni. Igen ám, de nem mindegy hogy hogyan.

A hideg kiráz azoktól a fotósoktól, akik mindent „szembevakuznak”. Akkor is vakuznak, ha csak érzékenységet kellene emelni és használható volna a természetes fény. Akkor is direktbe vakuznak, ha ott áll a fehér fal mellett ami felhasználható volna indirekt vakuzással lágy, természetesnek ható megvilágítás létrehozására. De a legrosszabb amikor még az érzékenységet is alacsonyan tartja, így aztán a háttér jó sötét lesz és csak a „pofánvakuzás” látszik a fotón. Sajnos egy-egy olcsóbb (regionális) újságban is sűrűn találkozom képzetlen, tapasztalatlan, a fényt csak a fizika tankönyvből ismerő kattogtató képével.

Aki komolyan és nagy lelkesedéssel fotózik, s kicsit érti is a fény fizikáját, nagyon jól tudja, hogy lágy fényhez nem elég a rendszervaku elé hajható diffúzor, vagy a különböző hangzatos marketing mögé bújtatott kupakok. A lágy fényhez felület kell, méghozzá a távolság arányában egyre nagyobb.
Míg egy kisebb tárgyfotóhoz elegendő 20-30 cm-es átmérőjű felület, addig egy közeli portréhoz már legalább 60 cm-es kell, egész alakoshoz pedig a méteres is elkél.

Mégis azt kell mondjam, utálom a szoftboxokat. Ennek csupán az az oka, hogy rettentő macerás őket összerakni, s közben állandóan attól rettegek, hogy a megfeszített fémpálca kiugrik a kezemből és azzal a lendülettel ki is veri a szemem, aztán oda a fotós pályafutásnak.
Jóllehet, egy méretes szoftboxot általában csak egyszer rak össze az ember: miután megvette. Nálam picit más a helyzet, nekem munkából adódóan többször kellett szoftbox összerakással foglalkoznom. Talán ezért alakult ki bennem az utálat, de persze csak az összerakása miatt.

Külső

A Mikrosat Speedbox 55 egy igényes kartondobozba csomagolva érkezett hozzánk. Méretéből arra következtettünk, hogy maga a szoftbox is elég nagy lesz, bár az 55-ös jelzésből már tudhattuk, hogy 55 cm-es változattal állunk majd szemben.
A doboz kinyitása után egy hordtáskát pillantottam meg, mely a doboznak nagyjából 2/3 hosszát tette ki. A többi rész üresen kongott.

Ez viszont nem negatívan, inkább pozitívan hatott rám, ugyanis a csupán 33 cm hosszú és 18×18 cm keresztmetszetű táska igazán pofás és igényes, ráadásul nem bumfordi, szemmel láthatóan könnyen hordozható (amit a gyakorlat bizonyított is).
A hordfüllel és vállpánttal is ellátott táskában helyezték el a szoftboxot, a rendszervaku felfogatásához szükséges tartóelemet és a vakuállványra való felfogatásra szolgáló adaptert.

Használat

A szoftbox összeépítése nálam a legidegesítőbb rész. A Mikrosat Speedbox azonban meglepett, itt ugyanis előre elhelyezett pálcákat találunk, összesen hatot, melyet csak ki kell hajtanunk. A pálcákat kihajtás után egy rugós karom rögzíti a helyén.
Feltehető a kérdés, hogy ha ilyen egyszerű az összeépítés, vajon bonyolult lett-e az összecsukás. A válasz örömteli: nem. Ehhez csupán a szoftbox hátsó részén lévő, kétoldalt elhelyezett záró gombokat kell egyszerre lenyomni. Ennek hatására hirtelen összecsukódik a rugalmasan kifeszített pálcák alkotta rendszer, amely erős hanghatással is jár (lásd kissé lentebb a bemutató videónkat).

A szétnyitott szoftboxba a mellékelt vakutartó idom segítéségével helyezhetjük be rendszervakunkat, illetve ezt leszerelve szabványos 1/4″-os állványcsavart is használhatunk, pl. közvetlenül rádiós kioldó felfogatására. Az idomon belül a vakut fogadó vakupapucs előre-hátra 6 cm-t mozgatható, majd a kívánt pozícióban az alsó csavarral rögzíthető. Érdemes tudni, hogy ennek a csavarnak a közepén szabványos állványmenetet találunk, így az összeépített szoftboxot a vakuval együtt könnyedén hagyományos fotóállványra szerelhetjük. A vakutartó idom alsó részének másik végén szabvány vakutalpat találunk, amivel vakupapucsba illeszthető a szoftbox. Mivel elektromos kontaktusok nincsenek az álvakutalpon, így közvetlenül fényképezőgépre nem helyezhetjük rá a szoftboxot és a vakut (egyébként is betakarna az objektívbe).

Mielőtt a vakut becsúsztatnánk a helyére, előbb a vakutartó idomot kell a szoftboxba helyeznünk. Ehhez a két fémvillát kell a hüvelyébe csúsztatni. Ezt követően becsúsztathatjuk a vakut a vakupapucsba, majd az előre-hátra mozgatással beállítható a kívánt pozíció. Ugyanez megtehető a fém villáknál is, ennek segítségével a vaku magasságának függvényében állíthatjuk be a vakufejet, hogy pontosan a szoftbox közepére essen. A villák egyébként kellően hosszúak ahhoz, hogy rádiós kioldóra szerelt vaku is kényelmesen felhelyezhető legyen. A csavarok meghúzásával rögzíthető a vakutartó idom.

Mivel a szoftboxon belül nincs köztes fénylágyító, így a vaku behelyezése előtt érdemes annak diffúzorát kihúzni, vagy fénylágyító kupakot használni. A szoftbox belül fényvisszaverő felületű, így ha a vaku kellően nagy szögben világít, a szoftbox egyenletesen lágy fényt képes adni.

Tapasztalatok, összegzés

Ahogy az várható volt, tárgyfotóknál és közeli portréknál még jól használható az 55 cm-es szoftbox. Portézásnál azonban elég közel kell helyezni a vakut a modellhez, ami bizonyos esetekben zavaró lehet, így ilyen tevékenységhez mi a nagyobb, 75 cm-es változatot javasoljuk.
Örömteli, hogy az összeépített szoftbox nem nyeklik-nyaklik, teljesen stabilan áll az állványon.

A Mikrosat Speedbox valóban igen gyorsan összeépíthető, illetve szétbontható, így azok számára is ideális megoldás, akik a hordozhatóságot is fontos szempontnak tartják. A 75 cm-es szoftboxszal akár egy esküvőre is bátran elindulhatunk, a csekély tömeg miatt akár kézben is tartható, gyorsan változtatható irányú megvilágítást lehetővé téve. Aki egyedül dolgozik, annak pedig ott a vakuállványhoz illetve fotósállványhoz való csatlakoztatás lehetősége.

A tökéletesen kivitelezett szoftboxszal csak pár napot fotóztam, de gyorsan beleszerettem. Annak, aki nem kíván komolyabb, méretesebb és nehezebb stúdióvakukkal rohangálni én mindenképpen ezt a megoldást javaslom.

A Mikrosat Speedbox-ot a Mikrosattól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Az 55 cm-es változat ára bruttó 27.330 Ft, míg a 75 cm-es változatért bruttó 34.900 Ft-ot kell fizetnünk.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!