Stúdióvakuk, fényformálók I.

0
852

Talán nem sokan fognak vitatkozni azzal a kijelentésemmel, hogy egy jó fotóhoz a remek témán kívül megfelelő fények, jó megvilágítás is szükséges. Persze sok esetben – főleg kültéren, nagy kiterjedésű témáknál – nagyon nem tudunk beleszólni az adott fényviszonyokba, de kisebb méreteknél (pl. portré) vannak lehetőségeink.


A belső vakuról mindenki tudja, hogy azt csak a legszükségesebb esetben érdemes használni, az általa adott fény jobbára csak derítéshez nyújt megfelelő világítást. Apró trükkökkel persze lehet javítani az egyébként lapos fényén (pl. vékony papírlap diffúzor gyanánt a vaku elé helyezve).
Külső vakuval, főleg ha szinkronzsinórunk is van, jóval szabadabb teret kapunk, de egy jó portréhoz, vagy érdekesebb, profibb tárgyfotóhoz még ez is kevés lehet.
Mit lehet tehát tenni? – szólhat a kérdés. Szerencsére rengeteg lehetőségünk van az adott fényviszonyok megváltoztatására, lehet ez kültér, vagy akár beltér. Persze ezt minden esetben meg kell fizetni. A világítástechnika – ahogy a fotózás szinte minden kiegészítőjének gyártása, forgalmazása – nagy üzlet. De ha valaki komolyabban szeretne foglalkozni a fotózással, esetleg szeretne berendezni egy műtermet, annak ma már elengedhetetlen, hogy a világítás terén ne legyen jópár részből álló felszerelése.
Ehhez szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, elsősorban az amatőr fotósok számára, akik még nem ásták bele magukat a stúdióvakuk, fényterelők, fényformálók világába.

Elsőként talán azzal lenne célszerű kezdeni, hogy mit tehetünk egy adott szituációban, ha a megvilágítás túl direkt és erős árnyékokat eredményez. Erre a legjobb különféle derítőlapokat alkalmazni, felhasználva az éppen aktuális fényforrást (amely általában a nap). A derítőlapok között sokfélét találunk, a kis méretűtől a nagyon nagyig, fehér, áttetsző, ezüst vagy arany bevonattal. A derítőlap segítségével a rendelkezésre álló fényt úgy irányíthatjuk, hogy témánk (modellünk) árnyékos része is kapjon egy kis fényt. A különböző bevonatok természetesen más és más hatást eredményeznek, az ezüst bevonattal hideg, az arany bevonattal meleg fényeket érhetünk el. Léteznek olyan megoldások is, amelyek egyben kínálják az eddig felsorolt lehetőségeket, valamint kiegészítik még egy fekete, kitakarásra használható burkolattal is.
A derítőlapokat persze nem csak kint, hanem stúdióban, illetve szobában is használhatjuk, ha van elegendő fényteljesítményünk.
Az Aurora Mini Disk fekete, fehér, arany, ezüst, fehér és áttetsző megoldást kínál egyben, a 100 cm átmérőjű változat ára nettó 14600 Ft.





Kellő fényteljesítmény eléréséhez kis távolságokra még jók a hagyományos külső vakuk 40-50-es kulcsszámmal, ám komolyabb megvilágításhoz, főleg ha kellően lágy fényeket szeretnénk elérni, nagyobb teljesítményre van szükségünk. Ekkor jönnek képbe a stúdióvakuk.
Ezeknél nem kulcsszámmal adják meg a teljesítményt, mivel a stúdióvakukra különböző reflektorokat, fényformálókat illeszthetünk, amelyek mind befolyásolják a fényerősséget. A stúdióvakuk mérőszáma a Wattszekundum (Ws), vagy más néven Joule.
A stúdió vakuk között kis teljesítményűnek, de már használhatónak számítanak a 100-200 Ws teljesítményűek. Közepesnek nevezhetjük a 200-400 Ws-osokat, míg a 600-800 Ws teljesítményűek igencsak izmosak. A stúdióvakukhoz szinte kivétel nélkül mindig tartozik ún. modellfény, amely a világítás elhelyezésének, beállításának megkönnyítését szolgálja. A modellfény segítségével megvizsgálhatjuk, hogy a vaku majdani villanása milyen eloszlású fényt eredményez, hol keletkeznek árnyékok, amit esetleg még meg kell szüntetni. A modellfény általában 300-1000 Wattos halogén izzó, melynek teljesítménye a komolyabb vakuknál szabályozható.


A kis teljesítményű 100-150 Ws-os vakukat már elérhető áron beszerezhetjük, ezek ára nettó 40-50e Ft közöttiek. Ilyen vaku például a Mikrosat (Foresto) Mini-je, amelynél a vakuhoz alapkiépítésben egy egyszerű reflektort adnak, de természetesen ez kiegészíthető. A vaku teljesítménye 125 Ws. Ennél a változatnál a modellfény ki vagy bekapcsolható, de a teljesítménye nem szabályozható. A vaku villanási teljesítményét 1/8-1 érték közé állíthatjuk egy potenciométer segítségével. Természetesen a szinkronbemeneten kívül slave módban is használhatjuk a vakut.
A Mikrosat Mini ára nettó 40e Ft.




Közepes teljesítményű a Camray 300 Ws-os modellje. E vaku modellfényének teljesítménye már változtatható. Mind a vaku, mind a modellfény teljesítménye egy-egy csúszópotenciométer segítségével állítható be 1/8-1 értékre. A modellfény itt nem kikapcsolható.
A vakuszinkron bemeneten kívül itt is használhatunk slave módot.
A Camray 300 ára nettó 79.500 Ft, bár kifutó modellről van szó. E változat helyére a Mikrosat Profi lép be, amely 500 Ws teljesítményű lesz, ára nettó 80e Ft.




Essen szó még a felső szegmensről is. A Mikrosat Profi Max digitális vaku a legkomolyabb igényeknek is megfelel. Teljesítménye 600 Ws, ám nem is ez az érdekes, hanem hogy a legkisebb teljesítménye viszont mindössze 5 Ws, s ezt képes a színhőmérséklet durva eltorzulása nélkül kivillantani, a specifikációk szerint ±100 Kelvin eltérés lehet a gyári 5500 K-hez képest. Ez a 7 blendényi tartomány igen széles, akár közeli tárgyfotóknál, akár nagy kiterjedésű, távolabbról történő tárgyfotózáskor, de modellfotózáskor is nagy előnyt kínál. Két egymást követő villanás közötti teljesítménykülönbség pedig nem haladja meg a ±0,1%-ot. A vakuhoz használhatunk egy 9 csatornás, csatornánként 9 vakut kezelő rádiós távvezérlő is.
A vaku kezelése igen kényelmes, mindössze négy gombbal minden funkciót elérhetünk. Ebből egy a ki/bekapcsolás, egy a tesztvillantás, egy az üzemmódválasztó és egy-egy jut az értékek fel- és lefelé léptetéséhez.


Ha megvan a kellő fényteljesítményünk, gondolkozhatunk azon, hogy milyen fényformálókat használunk. Ezek között sok sűrűn alkalmazott módszert találunk, de vannak különleges megoldások is. A legnépszerűbb talán a lágy fényt nyújtó softbox. A softboxokból is sokféle létezik, ezek elsősorban méretükben különböznek egymástól. Softbox használatakor érdemes figyelni arra, hogy a vaku fényének színhőmérsékletét kissé lecsökkentik, sárgásabb fényt engednek át magukon.



Szintén sokszor alkalmazzák az ernyőket. Ezek lehetnek fény visszaverők, vagy átvilágítósak (előbbinél a vaku az ernyő és a téma között van, utóbbinál az ernyő található a vaku és téma között). A visszaverő típusú ernyőknél lehet fehér, ezüst vagy akár arany színű bevonat is, amely szintén a fény hideg/meleg hatását változtatja.
Az ernyőket már nettó 3500 Ft-tól megvásárolhatjuk, ezek szerencsére nem drága kiegészítők.



Különleges hatások eléréséhez, a vaku fényének egy irányba tereléséhez használhatunk méhsejtrácsokat. Ezekből is többféle létezik, a sűrűbb rácsozatú kisebb fényszóródási, a ritkább, nagyobb rácsokból álló nagyobb fényszóródási kört enged. A méhsejteket általában más megoldásokkal együtt alkalmazzák, de természetesen lehet önmagában is használni.
Méhsejt rácsokat nettó 8e Ft-tól vásárolhatunk stúdióvakuhoz.




S végül egy kényelmes megoldás azok számára, akik nem szeretnek kábelekben bukdácsolni. A stúdióvakuk kioldását szerencsére nem csak vezetékes módon, a szinkroncsatlakozóba dugott közvetlen kábellel oldhatjuk meg, hanem léteznek vezeték nélküli, rádiós megoldások is. Próbáink során mi is ezt használtuk, egyrészt mert ehhez nem kell a fényképezőgépen szinkroncsatlakozót keresni, hanem a jeladó közvetlenül a vakupapucsba illeszthető, másrészt tápkábelből már így is elég volt a földön, s így legalább egyértelmű volt, hogy azok mind tápkábelek, nem kevertük őket össze.
Az 5 csatornás rádiós kioldó ára nettó 67e Ft, de ehelyett is hamarosan új modell érkezik, amely mindössze nettó 20e Ft-ért már megvásárolható lesz, igaz, ez csak 1 csatornát kínál, de ha nincs a közelben másik stúdió, akkor ez nem igen okozhat problémát.

Amiről még nem esett szó: természetesen a stúdióvakukat, esetenként a terelőlapokat is el kell valahogy helyezni, ezekhez különböző állványokat használhatunk. Minél nehezebb, súlyosabb a felszerelés, annál komolyabb állványra van szükség. A vakukhoz és derítőlapokhoz állványokat nettó 15e Ft-tól vásárolhatunk.


Második rész >