Kipróbáltuk: Pentax K-50 teszt

0

Bevezetés

A Pentax gazdasági eredményeit tekintve sosem állt a digitális fényképezőgép gyártók dobogóján, de azért lehetőségeihez mérten – vagy azokon túl – mindent megtettek, hogy e terület minden szegmensében minőségi gépekkel jelentkezzenek. Így van ez a DSLR, azaz digitális tükörreflexes fényképezőgépek területén is, ahol régóta meghatározó tényező a cég, amely 2011 óta, már a Ricoh kebelén belül működik.

A Pentax név már csak egy márka, mely a gyártó jobb, magasabb kategóriás fényképezőgépeire kerül. Sajnos az utóbbi pár évben csak néhány DSLR-en láttuk ezt a logót, többek között a belépő kategóriába szánt K-30-on, mely tavaly év elején látta meg a napvilágot, nemrég pedig elérkezett a modellváltás ideje a K-50 típusnevű utód képében.

balra: K-30; jobbra: K-50

A modellváltás szó itt persze némileg túlzás. Szerencsésebb lenne típusnév váltásról beszélni, hiszen az újabb modell alig különbözik a korábbitól. Az alábbi táblázatban mindjárt kísérletet is teszünk különbségeik összefoglalására:

A Pentax K-30 és K-50 közötti
főbb különbségek
Pentax K-30 Pentax K-50
Érzékenység Manuális: ISO100-12800 (kiterjesztve: ISO25600)
Auto: ISO100-25600
Manuális: ISO100-51200
Auto: ISO100-51200
Expo sorozat 3 kép (0,3-1,3 Fé lépésközökkel) 3 kép (0,3-3 Fé lépésközökkel)
Egyedi beállítások 23 db 22 db
Eye-Fi kártya támogatás

van

Saját fájlnév megadható igen
Színváltozatok 15 120
Egyéb  

– Áttervezett külsõ

Valóban csak ennyi, de láttunk már ilyesmit piacvezető gyártók DSLR-jeitől is. Az új modell maradt tehát a tükörreflexesek alsó kategóriájában, amit elsősorban ára, és nem képességei indokolnak. Közben pedig érkezett egy még kedvezőbb árfekvésű változat K-500 néven, illetve a Pentax paletta egy felső-közép kategóriás modellel is bővült. Pillanatnyilag így néz ki a kínálat.

Pentax DSLR termékpaletta
belépo~ szint K-500 (2013)
belépo~-haladó K-50 (2013)
középkategória K-5 II/K-5 IIs (2012)
közép-profi K-3 (2013)
 
profi 645D (középformátumú)

Egészen jól festenek ezek a friss dátumok, látszólag megcáfolva az „utóbbi időben nem sok Pentax DSLR érkezett” elméletet. Az elmúlt két évben valóban kicserélődött a paletta, de mint ahogy a K-50, úgy társai sem hoztak nagy újdonságokat, inkább csak némi frissülést. Leszámítva talán a nemrég bejelentett K-3-at.

De maradjunk a K-50-nél és fussuk át a legfontosabb tulajdonságait, a következő oldalakon pedig lássuk őket részletesebben:

  • Képérzékelő: 16,28 Mpixel APS-C CMOS szenzor

  • Szenzorstabilizálás
  • Időjárásálló szigetelt váz (kívül műanyag borítású)
  • ISO100-51200 érzékenység
  • 30-1/6000 mp záridő tartomány, B-mód
  • Objektív: K bajonett
  • 100% lefedettségű, 0,92x-es nagyítású, pentaprizmás kereső, cserélhető mattüveggel
  • Rekesz- és zársebesség előválasztás, teljes kézi mód
  • HDR funkció
  • Különféle digitális szűrőeffektek
  • Beépített vaku
  • Vakupapucs
  • Prime M feldolgozórendszer
  • SAFOX IXi+ AF rendszer (11 ponttal, közülük 9 keresztpont)
  • RAW formátum támogatása
  • LCD: 3″, 921e szubpixeles LCD
  • 1920×1080 pixeles videórögzítés (30,25 és 24 kép/mp), 720p felbontásnál 24/25/30/50 és 60 fps képfrissítés
  • Mono hangfelvétel
  • Akár 6 kép/mp-es sorozat
  • RAW konvertálás gépen belül
  • Objektív torzítás korrekció
  • Longitudinális (axiális) színhiba korrekció
  • Automatikus időzített sorozat, akár videófájlba összefűzve
  • Multiexpo
  • Opcionális GPS támogatása
  • SD/SDHC/SDXC kártyahely
  • Eye-Fi támogatás
  • Lítium-ion akkumulátor (opcionális adapterrel AA akkumulátorok támogatása)