Fontos tudni, miért készítjük a képeinket – vallja Kudász Gábor Arion. A fotóművész szerint akkor jó a kép, ha lehet nála jobbat csinálni, egy sorozat képei pedig önállóan is meg kell, hogy állják a helyüket.

Nem feltétlenül kell szeretnie annak a focit, aki focikapukat fényképez – vallja Szalontai Ábel fotóművész. Igaz, a kapuk nem is kötődnek feltétlenül a labdarúgáshoz, inkább segítenek az alkotónak megtalálni a válaszokat az éppen aktuális kérdésekre – bármilyen irányból jöjjenek is.

Ha a gép beázik, beázik, a cápa pedig nem is olyan félelmetes – hazánk legelismertebb búvárfotósával, Dombovári Tiborral beszélgettünk. A miskolci fotós számtalan pályázat győztese, egyik nagy álma pedig bálnákat fényképezni.

A közösség motiválja legjobban, célja pedig, hogy bizonyos dolgokat unokáink is lássanak: Korniss Péter fotóművész maga is elcsodálkozott, amikor Erdélyben találkozott azzal a kultúrával, aminek megörökítését immár több mint negyven éve küldetésének érzi.

Fordított munkarend és rengeteg meccs jellemzi Mirkó István sportfotós életét. A Nemzeti Sport munkatársával többek között arról is beszélgettünk, szabad-e szurkolni, és mi van, ha Overdose elfut az ember mellett.

„Esélyem van megtapasztalni, ahogy egy faj képes kiirtani egy bolygót. Végülis ez egy felemelő dolog, hogy az ember egy ilyen hatalmas erőt lát maga körül mozogni, de ugyanakkor katasztrofális, hogy pont ebben élünk.” – vázolja a természetfotózás kettősségét Korbely Attila természetfotós.

Az optikával kapcsolatos cikkekben eddig a legegyszerűbb modellt, a bikonvex vékony lencsét használtuk. Az alapvető törvényszerűségek bemutatására ez is kiváló, de annak megértéséhez, hogy a valós objektívek miért ilyen összetettek, tovább kell lépnünk. Ennek első állomása a modell és a valóság különbségének, a leképzési hibáknak az elemzése.

Néhány éve teljesen elképzelhetetlen volt egy professzionális, vagy akárcsak egy haladó amatőr fényképezőgép optikai TTL kereső nélkül. Ma azonban már - köszönhetően a technológia gyors fejlődésének - nem számít szentségtörésnek, ha egy gépre elektronikus kereső kerül. Nézzük meg, miben különböznek az elektronikus keresők alapvető típusai.

Megvan az optikánk, beállítottuk az élességet, a blendét és a záridőt, kiolvastuk a képet az érzékelőből, de még mindig csak egy szürkeárnyalatos kép reprodukálására elegendő adatmennyiséggel rendelkezünk. Ebből kell a fényképezőgép belső szoftverének vagy más külső szoftvernek színes képet varázsolnia.

Hiába az egyik legfontosabb jellemző, az automatikus élességállítás jellemzésére nem igazán akad olyan mérőszám, mint a felbontásra a megapixel, vagy a tárolókapacitásra a megabyte. Megadjuk ugyan a mérőmezők számát, vagy azok érzékenységét, de a működési algoritmust ezt ritkán jellemzi. Pedig nagyon frusztráló tud lenni, amikor az automatikus élességállítás rosszul vagy lassan működik. A megfelelő gép kiválasztásánál nem árt ha tudjuk, hogy hogyan is működik ez az alapvető funkció.

A fényképezőgépek jellemzésénél a legfontosabbnak tartott adatok egy része a képérzékelőre vonatkozik: típus, fizikai méret, felbontás. Érthető, hogy odafigyelünk ezekre az adatokra, hiszen az érzékelő az, ami a már megismert működésű optika által összegyűjtött fényt rögzíti. Sorozatunk mostani részében a legfontosabb érzékelőtípusokat tekintjük át.

A fényképezőgépre tett objektívektől elvárjuk, hogy éles képet alkossanak, illetve hogy szabályozzák a fényképezőgépbe bejutó fény mennyiségét. Persze ezek nem egyszerű feladatok, de egy kis magyarázattal könnyen megérthetők. Fotóelméleti sorozatunk harmadik része ezért az élességállítással és a fényerővel, illetve a fényrekesz működésével foglalkozik, az előző két részben már megszokott részletességgel.