Kipróbáltuk: Pentax K-x teszt

0

Felépítés II.

Ergonómia

A Pentax mindig is tudott kicsi gépet, kényelmesre építeni. Amit sikerült tőlük kézbe kaparintanom, mind kategóriája legjobbjai közé tartozott a fogás kényelmét tekintve. Ilyen a K-x is, amely elég vékony markolatot kapott ugyan, de elég mély és magas ahhoz, hogy átlagos férfitenyérben is stabilan és viszonylag kényelmesen elférjen.

A váz belül fém merevítésű, kívül műanyag borítású, hasonló kivitelben mint kategóriájának összes tükörreflexes gépe. Egyedül a markolat elülső részét látták el gumiborítással, ami esztétikai és kényelmi szempontból is piros pontot érdemel. A K-x váz felső részén egy vékony krómcsík is körbefut, egy kissé feldobva az általában unalmas mattfekete műanyag külsőt.

A gombokat viszont egy kissé érzéketlennek találtam, főleg az iránygombokat, melyek csak alig emelkednek ki a vázból. Sokszor előfordult, hogy csak a második, határozottabb gombnyomásra történt valami a képernyőn. Lehetséges, hogy a probléma okai a mélyen ülő gombok, de például kesztyűben emiatt szinte esélytelen a gép normális használata. Ezt leszámítva a kezelőszervek elhelyezkedése a relatíve kis mérethez képest jó. Nagyjából minden kézre áll, vagy elég könnyen elérhető. Az elődhöz hasonlóan az objektív kioldó gombja a markolatot tartó kéz ujjaihoz került, ami kiváló ötlet, hiszen az optika lecsatolása így sokkal kényelmesebb. A gépet tartva simán elérhető a gomb, nem kell fogást váltanunk, a bal kézzel pedig elfordítható és leemelhető az objektív.

Az állványmenet fémből készült és a DSLR hagyományokhoz hűen pontosan az optikai középtengellyel párhuzamosan helyezték el. A markolat alján lévő akkumulátorfoglalat ajtaja ettől függetlenül kényelmesen nyitható volt az általunk próbált háromféle objektívtalppal. A K-m tesztjénél felmerült, hogy bizonyos nagyobb objektívtalpak a rövid menet miatt nem fekszenek fel szorosan a gép aljára. Az általam próbált három, különböző állványtalppal ilyen probléma nem merült fel.

LCD és kereső

A Pentax K-x LCD kijelző téren nem hoz semmi változást. Ismét egy 2,7” méretű, 230 000 képpontos, színes képernyőt kapunk. A látható képméret majdnem pontosan a gyári adatnak megfelelő, mi 6,75 cm-t, azaz 2,66”-os képátlót mértünk. A kijelző laposabb szögben is viszonylag szín- és kontraszthelyes képet ad, valamint tükröződésmentesítést is kapott. Az egyetlen továbblépés az elődhöz képest az élőképes kijelzés, de ez nem az LCD érdeme.

A kijelző tulajdonságai között 15 lépésben (+/-7) állítható a világossága és egy 15 x 15 fokozatú mátrixon a színezete, melyet melyet zöld, kék, borostyán, vagy bíbor irányokban állíthatunk.

információk felvételi módban

Az említett élőkép mellett az LCD-n jeleníthetők meg a menük és persze a felvett képek és videók. Állóképeknél a hátsó tárcsa segítségével nagyíthatunk a nézeten, 1,2-16x mérték között 16 lépésben. A kinagyított kép valódi részleteket ad, nem csak interpolált másolat, így a fotók élessége viszonylag könnyedén ellenőrizhető. A részletek ellenőrzésére és a képek összehasonlítására is kapunk egy külön szolgáltatást, melynél két fotó egymás mellett, felezett képernyőn hasonlítható össze. A visszajátszott képek fontosabb adatai az INFO gomb segítségével jeleníthetők meg, és így érhetjük el a világossági, vagy RGB hisztogramot is. Ezek között a fel le nyilakkal válthatunk. Részletes adatkijelzésnél szintén a fel és le irány szolgál a fotós előre beírt adatainak, vagyis a ‘copyright’ információk megjelenítésére.

Ahogy a korábbi modellen, úgy a K-x-en sincs folyadékkristályos státuszkijelző. Annak a funkcióját az LCD LCD aktív státuszkijelzése látja el, mely felvételi módban szintén az INFO gombbal jeleníthető meg. Aktív kijelzés, hiszen a megjelenített adatok a megfelelő funkciógombokkal változtathatók is. A státuszképernyőn megjelenő információk: felvételi üzemmód, expozíció rögzítés, többszörös expozíció/digitális szűrők, színeffekt, fókuszmód, fénymérés, akku töltöttsége, záridő, rekeszérték, érzékenység, expozíció korrekció, vakuteljesítmény, fehéregyensúly, meghajtási mód, AF mező, vakumód, fájlformátum, képméret és minőség, stabilizátor ikonja, hátralévő képek száma. Az INFO gomb ismétel megnyomásakor egy új oldalra jutunk, ahol lényegesebb képfeldolgozási beállítások állíthatók és tekinthetők át. A következő gombnyomás (INFO) kikapcsolja az LCD megjelenítést.

A kereső információi

A kereső mérete, más modellekkel összevetve

Keresőjét szintén az előző modellből örökölte a K-x, mely pentatükrös felépítésű, 0,85x-ös nagyítással és 96%-os lefedettséggel. Ez a középkategóriás Pentax modellekhez – és főleg a K7-hez – képest kisebb keresőképet, ad, mely 21,6 fok alatt látszik. Gyakorlatban ez a méret megegyezik azzal, mintha egy 19”-os LCD képernyőt kb. 1 mérettől néznénk. A keresőben a fókuszmezők határát jelző kereten kívül, a szpot fénymérési terület , vaku készenlét ikonja, főbb témamódok, stabilizátor ikonja, rekesz- és záridő, fókusz visszajelző lámpa, exp. Korrekció, érzékenység, AE rögzítés és a kézi élességállítás ikonja jelenik meg.

Az optikai kereső élessége a betekintő nyílás tetején lévő tológombbal -2,5..+1,5 dioptria között szabályozható.

Élőkép (LiveView)

A K-x több újdonsága mellett az egyik nagyobb előrelépés az élőkép bevezetése volt. Ehhez egy külön (LV) gombot is kaptunk a gép hátuljára. Benyomva azonnal felcsapódik a tükör és nyílik a zár, szabad utat engedve a fénynek a szenzor felé. A DSLR-eknél használt fázis eltérésen alapuló AF rendszer, valamint az optikai kereső ebben a helyzetben nem, vagy csak némi korlátok között, használható. Az élességállítási módok között a következőket találjuk:

  • Arcfelismerés: összesen 16 emberi arc felismerésére képes, ezekhez állítva az expozíciót és az élességet. A „fő” arcot sárga kerettel jeleníti meg a gép, a többit fehér kerettel övezi.
  • Kontraszt alapú élességállítás: a kompakt gépeknél használt, meglehetősen pontos, de lassú élességállítási módszer, mely gyenge fényben több másodperces fókuszálási időt is jelenthet, de előfordulhat, hogy a gép nem képes élességet állítani. Előnye viszont, hogy viszonylag csendes, az élességállításhoz nem kell alaphelyzetbe állítani a tükröt. Az AF, vagy exponáló gomb lenyomásával indítható. Az OK gombot lenyomva, az iránygombokkal állítható be a kívánt fókuszpont. Ez nagyon részletesen, 134 x 83 mezőn lehetséges.
  • Fáziseltérésen alapuló élességállítás: a tükörreflexeseknél használt hagyományos és gyors élességállítási metódus, melyről a következő fejezetben bővebben lesz szó. Hátránya, hogy használatához alaphelyzetbe kell állítani a tükröt, a fókuszálás alatt az élőkép kikapcsol, majd annak végeztével a tükör újra felcsapódik.
  • Kézi élességállítás: optikai kereső hiányában az LCD-re kell hagyatkoznunk. Az INFO gombbal 2, 4, 6, 8 és 10x-es képnagyítást is bekapcsolhatunk (ez AF módokban is működik). A nagyított képkivágás a nyílgombokkal görgethető.

Élőkép módban megjeleníthetők a képernyőn a legfontosabb felvételi információk, de akár élő hisztogramot, kompozíciós segédrácsot, vagy a kiégett/bebukott képterületek kijelzését is bekapcsolhatjuk. Természetesen mindezen adatok letiltása is lehetséges.

Élességállítás, fénymérés

A Pentax K-x az elődben is használt SAFOX VIII fáziseltérésen alapuló, automata élességállító rendszert használja, amely azonban koránt sem ugyanaz, mint a K-m modellben. Az 5 mezős rendszer ezúttal 11-pontosra hízott, szabadabb beállítási lehetőségekkel mint korábban. Itt is háromféle üzemmódban használható:

  • AF.A: automata módválasztás a következőkben vázolt két opció között.
  • AF.S: egyszer automata élességállítás, mely az exponáló gomb félig lenyomásakor és/vagy az AF gomb lenyomásával aktiválódik és a beállított tárgytávolságon marad.
  • AF.C: folyamatos autofókusz, mely az említett módon aktiválható, de a kép átkomponálásakor, vagy az élesre állított téma elmozdulásakor folyamatosan frissül a fókusz állítása.

Említettem a szabadabb beállítási lehetőségeket. A K-m-ben csupán a gép által kiválasztott, automata 5 pontos, illetve középpontos lehetőség közül választhattunk, ami elég szegényes volt még egy belépő szintű DSLR-hez képest is. A K-x viszont ezeken felül további két lehetőséget kínál. Az 5-pontos automata mód mellett 11-pontos automata beállítás és végre a kézi fókuszmező választás is terítékre került A négy üzemmód közül az OK gomb lenyomása után a hátsó tárcsával választhatunk, kézi fókuszmező megadásnál pedig a nyílgombokkal jelölhetjük ki a számunkra megfelelőt.

Az AF rendszer -1 -18 fényérték között biztosít megbízható működést. Nagyon gyenge fényviszonyok között a felnyitott vaku gyors villanásaival biztosít elegendő megvilágítást magának.

Automata élességállítás mellett természetesen kézi szabályozásra is van lehetőségünk, a gép bal oldalán lévő AF/MF kapcsoló használatával. MF (Manual Focus) módban az objektív fókuszgyűrűjét használhatjuk és a keresőképre, vagy a hátsó LCD élőképes kijelzésére kell hagyatkoznunk. Plusz segítségként a keresőben lévő fókuszjelzés is felvillan, illetve apró hangjelzést is bekapcsolhatunk, ha a gép pontosnak értékeli az élességállítást. Élőképnél az INFO gombbal bekapcsolható nagyítás jelenthet segítséget, melyről az előző fejezetben írtam.

fénymérési zónák

A Pentax K-x 16 fénymérési mezőt használ a mellékelt ábrán látható elhelyezkedésben. Ezek háromféle módon használhatók és a felvételi menüből érhetők el:

  • Multi-szegmenses: mind a 16 mérőmezőt használja a gép. A menüben beállítható a fénymérési mező és az AF-mező összekapcsolása.
  • Középre súlyozott átlag: az összes mezőt használja a gép, de a középső területet fokozottabban veszi figyelembe.
  • Szpot: csak a középső mérőmezőt használja a gép.

A gép által mért expozíció adatok P, A és S módban a +/- 3 fényérték között állítható expozíció korrekcióval bírálhatók felül.

Vaku

A fényképezőgép beépített, felnyíló vakuja ISO200-as alapérzékenységnél kb. 16-os kulcsszámú, ez a kitobjektív 18mm-es állásában, F3,5 rekesznél nagyjából 4,6 méterig biztosít hatásos megvilágítást. A villanó lefedettsége is körülbelül a kitobjektív – kisfilmes értéken 27-28mm-es – látószögének felel meg. Teljesítménye is szabályozható, mégpedig -2 és +1 Fényértékek között, 1/3 Fé lépésekben.

A vaku bekapcsolása a gép hátulján lévő nyitógombbal (UP) történhet, illetve automata vakumódokban, önállóan nyitja a készülék. Az automatikus vakumód csak AUTO PICT és egyes témamódok alól érhető el. Egyéb felvételi üzemmódokban kézzel kell nyitnunk. A vaku ebben az állapotban kb. 7,5 cm-re magasodik az optikai középtengely fölé.

Az említett üzemmód mellett derítő, lassú szinkron, második redőnyre szinkronizált, és vezeték nélküli módban használhatjuk, valamint elérhető mindezek vörösszem elővillantással kombinált változata is. Vezeték nélküli módban a kompatibilis külső vakuk süthetők el, illetve a beépített vakut is beállíthatjuk vezérelt egységként.

A fényképezőgépen nem található vakuszinkron csatlakozó, így közvetlen kábeles összekötésre nincs mód, de a tetején lévő vakupapucson szabványos középérintkezős és főleg kompatibilis P-TTL rendszerű vakuk használhatók. Régebbi középérintkezős vakuk esetén ügyeljünk a talpfeszültségre! Kábeles összekötés a vakupapucsba csúsztatható adapterrel lehetséges.

A tökéletes működéshez a gyártó által javasolt rendszervakukat érdemes használnunk melyek a következők: AF540FGZ, AF360FGZ, AF200FG, valamint az AF160FG makro vaku.

Csatlakozók, akku, memóriakártya

Csatlakozók terén ugyanazt kapjuk, mint a K-m modellben. A készülék bal oldalán, egy apró gumilap mögött egyetlen csatlakozó kapott helyet, mely az USB 2.0 és video/audio kimenet szerepét is ellátja. USB kábelt kapunk a géphez, de a videokábelt külön kell megvásárolnunk.

Szintén külön beszerzést kíván a tárhelyként funkcionáló memóriakártyai is, melyből a K-x az SD és SDHC típusokat kedveli. Ezek a markolat jobb oldalán kialakított foglalatba helyezhetők, egy hátrahúzható, majd kipattintható műanyagajtó nyitása után. A fényképezőgép az ajtó nyitott állapotában is használható.

A gép egyik hátránya a hagyományos, AA méretű akkumulátorok használata. Tudom sokan inkább erre esküsznek a „drága” lítium-ion akkuk helyett, de a géphez csak egy szett (4db) ceruzaelem jár, vagyis a gyártó megspórolja az akkumulátor és töltő költségét, mindezeket nekünk kell beszereznünk. Legnagyobb problémám azonban nem is ez, hanem a teljesen rapszodikus töltöttség visszajelzés volt. Ez amúgy sem valami részletes, mindössze 3 fokozat, a merült állapotot is beleértve, de nem tudtam olyan garnitúrát találni, melynél kb. egy tucat kép után ne jelzett volna lemerült állapotot. Megfelelően trenírozott, teljesen feltöltött akkumulátoraim (3 szett), melyekkel máshol nem volt probléma, szinte a teljes teszt során vörös töltöttségjelzéssel működtek a gépben, így esély sem volt megjósolni, mikor áll le végleg a készülék, minden átmenet nélkül, folyamatosan merült akkukat jelzett. A kapacitásukkal amúgy nem volt probléma, bár a gyártó 640 képet ad meg egy töltéssel elérhető képszámként, tesztünk során a 2500 mAh-es Ni-MH készletekkel kb. 300-400 felvétel volt készíthető, gyakori LCD használat mellett. Sima alkáli elemekkel viszonylag kevés, 130-210 kép készíthető, míg egy lítium ceruzaelem készlettel, akár 1900 felvétel is menthető. A géphez egyébként egy ilyen garnitúra jár.

Frissítés: 2010.02.08, 15:19h:A töltöttség visszajelzés problémájára megoldás lehet, a tavaly év végén kiadott v1.01 firmware, mely az ígéretek szerint ezt a hibát is orvosolja. Az általunk tesztelt példányon a v1.00 firmware futott.