A báltermi legenda
A Rollei megalakulásához két ember találkozására és a véletlenre volt szükség. A „szerencsés véletlenre” ahogy a vállalat évfordulójára kiadott történelemlecke fogalmaz. Reinhold Heidecke műszaki szakember volt, Paul Franke pedig üzleti. Mi másra van még szüksége egy kezdő műszaki cégnek? Egy kis kezdőtőkére, néhány gépre és pár munkásra. Ezek álltak rendelkezésükre 1920-ban, a kibérelt kis braunschweigi táncteremben, ahol elsőként rendezkedett be a Franke és Heidecke Finommechanikai és Optikai Művek.
Első termékük kifejlesztésére nem egészen másfél évet kellett várni. A fő konstruktőre, Heidecke után egyszerűen csak Heidoscop névre keresztelt masina egy sztereó fényképezőgép volt. Két Carl Zeiss Tessar objektívpárral, középen pedig egy harmadik, tükörreflexes keresőoptikával. A fémvázas, bőrborítású gép síkfilmes, vagy üveglemezes változatokban készült. Egészen a II. világháború elejéig gyártották, négyféle változatban. Későbbi termékük már tekercsfilmet használt, innen kapta nevét: Rolleidoscop. E névváltozatból alakult ki később a cégelnevezés is, a dallamos Rollei előtag levágásával.
Az 1923-ban bemutatott gép az évtized közepére már komoly sikereket és szakmai elismerést hozott a cégnek. Az igazi áttörésre azonban 1928-ig kellett várnia a nagyérdeműnek. Ekkor mutatták be a Rolleiflex TLR (Twin Lens Reflex) fényképezőgép első tíz prototípusát, és bár a következő évben üzletekbe került gépen volt még mit faragni, nyilvánvaló volt, hogy a Franke & Heidecke nagyot alkotott. A gép mindenképpen egyedi volt abból a szempontból, hogy 6×6-os rollfilmet használt a hasonló kivitelű gépek lemezes megoldásához képest. Ez kompaktabb, könnyebben hordozható méretet jelentett. A precíz építés és a pengeéles Carl Zeiss Tessar felvevőobjektív pedig tovább javította az amúgy is szép összképet. A gép további előnye, hogy a felső keresőobjektívje nagyobb fényerejű volt, ami könnyebb élességállítást tett lehetővé. A profi fotósok hamar megkedvelték a gépet, mely bevezetésekor 178 birodalmi márkába került. A duplaoptikás Rolleiflex a mai napig a középformátumú fényképezés egyik meghatározó, modellje, mely számos más gyártóra is hatással volt.
Sikereinek köszönhetően a vállalat hamar kinőtte eredeti helyét és 1930-ban kénytelen volt egy nagyobb, 1400 m2-es üzembe költözni, ahol zavartalanul folyhatott tovább a termelés. 1933 végére elkészültek új modelljükkel a Rolleicorddal, mely az előző gép egyszerűsített, amatőröknek szánt változata volt. A Rolleicord némileg olcsóbb Zeiss Triotar objektívet és még kisebb vázat kapott, ára pedig csak a fele volt a nagy elődjének. Az első, 1936-ig gyártott széria egyedi, art deco stílusban mintázott nikkel borítással jött ki.
A Rollei gépek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy 1935-re 180 ezer darabot adtak el belőlük, a Rolleiflexet pedig Grand Prix díjjal jutalmazták az 1937-es párizsi világkiállításon. A Franke & Heidecke ekkoriban közel 240 dolgozót foglalkoztatott.
A II. világháború semmilyen értelemben nem tett jót a vállalatnak. Kezdetben a fényképezőgép eladások sínylették meg a világégést, hiszen a korábban egyre szélesedő nemzetközi kapuk bezárultak a cég előtt, majd a gyakori szövetséges bombázások tettek kárt a vállalat értékeiben. A bombázások következtében javaik és üzemeik 60%-a megsemmisült.
A legenda folytatódik
A béke beköszöntével szerencsére hamar sikerült talpra állniuk, melyben jelentős szerepe volt az 1948-ban Németországnak folyósított külföldi tőkeinjekciónak is. 1950-re a vállalat már több dolgozót foglalkoztatott, mint a háború előtt, és piacra kerültek a Rolleiflex, valamint Rolleicord modellek továbbfejlesztett változatai is. 1956-ban a legyártott Rolleiflexek száma átlépte az 1 milliót.
Az ötvenes években a vállalat olyan speciális fotós szakterületekbe is belekóstolt, mint az akkoriban még igencsak gyermekcipőben járó víz alatti fényképezés. R. Hans Hass egykori búvár útmutatásai alapján elkészítették a Rolleimarin víz alatti tokot, mely egy Rolleiflax Automat 3.5 géppel kiegészítve akár 100 méteres mélységben is lehetővé tette a fényképezést.
Ezen időszak alatt komoly törést jelentett a cégnek az alapítók halála – Franke 1950-ben, Heidecke 1960-ban távozott az élők sorából – de állandó fejlesztésekre és struktúraváltásokra sarkalta őket az átformálódó fotópiac is. A vásárlók között egyre nagyobb számban akadtak amatőrök, az érdeklődés pedig fokozatosan a kisfilmes, egyfényaknás tükörreflexes gépek irányába tolódott. 1962-ben a cég neve Rollei-Werke Franke & Heideckére változott.
1966-ban, engedve a trendeknek, alaposan áttervezték a Rolleiflexet és egyfényaknás géppel jelentkeztek, mely az SL66 nevet kapta.
A korábbi évtized végén állítólag a két nagy európai középformátumú gyártó, vagyis a TLR bizniszben utazó F & H és az SLR nagyágyú Hasselblad megegyezett, hogy nem gyártanak a másik üzletkörébe tartozó gépeket – vagyis a F & H SLR-t, a Hasselblad TLR-t. A Franke & Heidecke TLR termékei iránt azonban a hatvanas években olyannyira megcsappant a kereslet, hogy kénytelenek voltak felülbírálni korábbi döntésüket.
A gép ugyanúgy középformátumú maradt, mint az eddigi modelljeik, 6 x 6 cm-es kockamérettel. A gép egyik érdekessége a megfordítható optika volt, mely kiváló nagyítású makró fotók készítését tette lehetővé. Ráadásul az összes objektívet 8 fokban dönthette is használója (tilt), mely komoly teret engedett a mélységélességgel való játéknak. A Rolleiflex SL66 az későbbiek során számos utódot is kapott, például az E, S és SE változatokat. Az SL66SE készülékek 1992-ig gyártásban maradtak.
Az első SLR után csak egy lépés volt az első kisfilmes gép, a Rollei 35 megjelentetése, mely szintén legendává nőtte ki magát. A szintén 1966-ban kiadott apróság volt minden idők addigi legkisebb 35mm-es fényképezőgépe. A hatvanas évek amúgy is a miniatürizálás hajnalát jelentette. Sorra tűntek fel a zsebben hordható, szétnyitható „kémfényképezőgépek”. Még a Rollei is próbálkozott ilyesmivel a 16S submini modellel, mely 16mm-es filmet használt.
A gépet a német Wirgin fényképezpgép gyártó főkonstruktőre Heinz Waaske tervezte, de főnöke a kész prototípust meglátva csak ennyiben méltatta: „Ezzel töltötted az időd, a műhelyemben?”, majd bejelentette, hogy visszavonul a fényképezőgép piactól. Waaske ezután felajánlotta a kis fényképezőgépet a Kodaknak és a Leicának, de sehol sem láttak benne fantáziát. 1965-től a Rolleinél kezdett dolgozni, ahol viszont főnökének megtetszett az apró gép. Jó döntés volt. A kis Rollei 35-ből és utódaiból kb. 3 millió darabot adtak el később.
A Rollei 35 40mm-es F3,5 fényerejű, kihúzható Zeiss Tessar objektívvel került forgalomba, melyet Compur gyártmányú zárszerkezet és Gossen CdS fénymérő egészített ki. Mérete 6 x 9,7 x 3,2 cm volt, tömege 370 gramm. Összesen nyolc verzióban gyártották, először Németországban, majd később Szingapúrban, 1981-ig. A cég fennállásának 75. évfordulójára kihoztak egy teljesen aranyozott, limitált példányszámú változatot is.
Kézről-kézre
1966-ban a Hecke család szerezte meg a cég részvényeinek nagy részét – a másik örökös, Heidecke famíliától. Néhány évvel ezután a Norddeutsche Landesbank tulajdonába került a vállalat 97%-a. A szingapúri gyárat 1971-ben alapították, mivel az egyre jobban előretörő japán fényképezőgép gyártók mellett csak a termelési költségek csökkentésével tudtak talpon maradni. A fejlesztés továbbra is a német központban folyt.
1970-ben jelent meg első kisfilmes tükörreflexes gépük az SL35. 1974 egyik újdonsága a középformátumú Rolleiflex SLX volt, mely olyan új, automatizált szolgáltatásokat hozott a középformátumú gépek piacára mint a motoros filmtovábbítás, az elektronikus rekesz, záridő és az automata fókuszállítás.
A korábbi átszervezések ellenére sem sikerült azonban talpra állítani a céget, melyet tovább tetézett a rossz vezetői döntések sorozata, így a hetvenes évek második felében komoly anyagi problémák jelentkeztek a vállalatnál. 1981-ben a Rollei több magánbefektető kezébe került, de ezzel sem sikerült megoldani a problémákat. Mindössze három hónappal a tulajdonosváltás után a Rollei csődöt jelentett, a szingapúri gyárat bezárták.
1982 elején egy londoni befektető alapította újra a céget Rollei Fototechnic GmbH néven. A cél a régi Rollei hagyományok újjáélesztése volt, vagyis kiváló minőségben, profi fényképezőgépeket gyártani. Beindították az egykori braunschweigi üzemet, mely a Rolleiflex SLX, és az SL66 modellek gyártását kezdte meg, kis tételben. Egy új termék is megjelent a palettán, SL 2000F néven, mely a vállalat első cserélhető filmkazettás, kisfilmes SLR gépe volt.
1987-ben ismét tulajdonosváltást élt meg a cég, ezúttal a Schneider vásárolta meg a gyártót, és a klasszikus modellek némileg átdolgozott kiadásaival jelent meg a boltokban, mint például a Rolleiflex 2.8 GX, mely TTL fénymérést és vakuvezérlést kapott. Ismét kapható lett a Rollei 35 minigép új változata, mely nagy sikernek örvendett a nyolcvanas évek végén is. A következő évben jelent meg a Rolleiflex 6008, mely a korszak minden fontosabb fejlesztését magában foglaló középformátumú modell volt.
Hátfalak, extra felbontással
A nyolcvanas évek a lassan éledező elektronikus fotózást is magával hozta, kezdetben még csak állóképes videokamerák, majd a digitális fényképezőgépek formájában. A Rollei 1991-ben jelentkezett első digitális termékével, a fent említett 6008-as modellhez csatlakoztatható hátfallal, melyet Digital ScanPacknek neveztek el és 19 ezer dollárért árultak.
A ScanPack 29,25MPx-es felbontása akkoriban egészen elképesztő volt, sőt még ma is megállja a helyét. Ne feledjük, hogy az akkori digitális gépek jó esetben 640 x 480 pixelt tudtak.
Három évvel később adták ki a ScanPack gyorsabb képfrissítésű utódját a ChipPacket, majd 1996-ban ezt követte a DSP-104 hátfal, melyek már az időközben megjelent Rolleiflex 6003-as modellhez is csatlakoztak. Időközben újabb tulajdonosváltás történt a cégnél, a Samsung személyében, de az ázsiai gazdasági válság miatt a koreai cégnek néhány éven belül túl kellett adnia rajtuk. 1999-ben magánbefektetők, majd a dán Capitellum vásárolta fel a jobb sorsra érdemes Rolleit.
A sűrű váltások ellenére azért nem szakadt meg a termelés, sőt több új modellel is jelentkeztek. 1998-ban jelentették be Rollei d30 flex-et, mely csak az ezredfordulóra került a boltokba. Ez lényegében egy fémvázas DSLR gép volt, beépített, 35-105mm-es (ekv.) VarioApogon 35/10
optikával és 2/3”-es, 1,4 megapixel felbontású CCD érzékelővel. Bár felbontása nem volt valami nagynak mondható, hátulján egy 2,5”-os LCD-t helyeztek el, mely akkoriban méretesnek számított. Az alacsony felbontást a két év múlva kiadott d530 flex orvosolta, mely már 5 megapixelt kínált. A ‘flex’ sorozat több modellfrissítést is megélt, különböző objektívekkel felszerelve, így találunk köztük ekvivalens 42-84mm-es, és fix 26mm-es, F2,8 fényerejű változatot is.
A hátfalak terén a Gamma széria kapcsolódik a cég nevéhez, mely a Rollei újabb középformátumú gépei mellett a Hasselblad, Fujifilm és Mamiya egyes modelljeire is felhelyezhető volt.
2004-ben mondhatni kettévált a cég. Megmaradt Rollei Fototechnic GmbH-nak, de a termelést egy újonnan alapított leányvállalatra a Rollei Production GmbH-ra bízta. 2005-ben ezt vásárolta egy csapat magánbefektető, köztük a két egykori alapító unokái, így a vállalat ismét Franke & Heideckére GmbH lett és főleg a középformátumú fényképezőgépekre, diavetítőkre és kiegészítőkre koncentrált.
Az eredeti részleg a Rollei Fototechnic, Rollei GmbH néven folytatta és Berlinbe helyezte központját. 2006-tól teljesen befejezték a gyártást és már csak a márkanév licenszelésével foglalkoztak.
2007-től lényegében három vállalat használhatja a Rollei jogokat. Az unokák által (is) birtokolt Franke & Heidecke, mely professzionális középformátumú fényképezőgépekkel foglalkozik a Rollei Metric, mely légifényképezési és földmérő termékeket kínál, valamint az RCP-Technik, mely a fogyasztói piacra koncentrál olcsóbb digitális kompaktok és kiegészítők forgalmazásával. Utóbbi cég 2010 márciusában nyitotta meg képviseletét hazánkban.
