Történelem: Sony

Petur - 2009. november 20. 11:30 (Történelem)
A Konica-Minolta DSLR-ek történelme ott ért véget, ahol a Sonyké elkezdődött. Ez már valóban egy másik sztori, mely azonban nem ezzel az eseménnyel kezdődött. A gyökerekhez legalább harminc évet kell visszarepülnünk az időben, egy akkor még gyenge sajtóvisszhangot kapott, de mára fordulópontot jelentő napig. Az első kereskedelmi forgalomba szánt digitális fényképezőgépig, melynek tetején ez a logó állt: Sony.

„Az új fiú”

Sony Mavica az akkori cégvezető, Akio Morita kezében

„Szembe kell néznünk az elektronikai gyártók konkurenciájával. A Sony lépése legyen a figyelmeztetés.”, nyilatkozta 28 éve a Canon akkori elnöke. 1981 augusztusát írjuk. A Sony nemrég jelentette be első digitális fényképezőgépét... a világ első digitális fényképezőgépét. A sajtó mérsékelt érdeklődést tanúsít a Sony Mavica névre keresztelt prototípus iránt. A fontosabb technikai magazinok néhány sorban, esetleg egy flekkben emlékeznek meg a bejelentésről, némelyikük hónapokkal az augusztus végi dátum után. A visszafogott start érthető, hiszen a filmes fotográfia virágkorát éli, így a „filmnélküli”, vagy „állóképes videó” kamera – ahogy akkoriban nevezték - nem sok fenyegetést jelent a hagyományos fototechnika számára. Csupán csak egy érdekesség. A tradicionális fényképezőgép gyártók azonban felfigyelnek a változásra. Nem csak a „filmnélküli” fényképezés hajnala érkezett el, de ahogy a Canon elnök megjegyezte, az elektronikai cégek belépése is a fotópiacra.

A Sonynál persze mindez nem volt előzmény nélküli. Az elektronikai fejlesztések világában eltöltött évtizedek kellettek hozzá. A digitális fényképezés hajnalától még régebbre, harmincöt évvel korábbra kell visszamennünk, ha a valódi gyökerekre vagyunk kíváncsiak.

Nehéz évek

Az elvesztett II. világháború utáni Japán nem volt éppen az a leányregényekbe illő álomvilág. Az amerikai bombázások miatt az infrastruktúra jó része elpusztult, a lakosság is komoly véráldozatokat hozott, és az előző években haditermelésre ráállt vállalkozások is munka nélkül maradtak. Ebben a miliőben alakult meg Tokió Nihonbashi negyedében az állás nélküli elektroműszerészeket foglalkoztató Tokyo Tsushin Kogyo K.K., vagyis Tokiói Telekommunikációs Vállalat. A cég, nevéhez hűen, telekommunikációs berendezéseket és mérőműszereket kezdett gyártani. Alapítói Masaru Ibuka és Akio Morita voltak.

Érdekesség: A leromlott raktárépületben induló cég mindössze 190 000 yen alaptőkével jött létre, ami mai árfolyamon számolva kb. 384 000 forint. A vállalkozás Masaru Ibuka előző évben alapított rádiójavító műhelyéből nőtte ki magát. A cég jelenlegi eszközértéke kb. 230 milliárd dollár és több mint 180 000 alkalmazottat foglalkoztat.

A vállalat első üzleti sikere 1947-ben egy saját gyártású megafon volt, melyet a hazai piacon értékesítettek. Fő termékvonaluk ezután az orsós magnetofonok gyártása lett. A következő évtized elején jelent meg a G-Type nevű magnó, mely Japán első ilyen terméke volt. Ugyanebben az időben hozták ki a szigetország első papír-alapú, mágneses felvevőszalagját, mely a Soni-Tape „becenevet” kapta. A cég ekkortájt, az eredeti nevéből rövidített Totsuko néven volt ismert. A Sony nevet 1955-től kezdték használni, termékeik fantázianeveként. A cég vezetősége már a kezdetek óta tovább látott Japán határainál. Igazi nemzetközi elektronikai vállalatot akartak építeni, melynek egyik első lépése volt, hogy a nyugati világban – főleg Amerikában- is jól kiejthető nevet kellett találni. Így esett a választás a Sony márkanévre, amely egyrészt a latin 'sonus', vagyis hang szóra (angolban: sonic), másrészt az akkoriban népszerű 'sonny' megszólításra hasonlít. Utóbbi jelentése Amerikában 'fiacskám, kisfiam' volt. A cég 1958-ban változtatta nevét Sony-ra.

Belép a tranzisztor

Az első évtizedek az új találmány a tranzisztor körül forogtak. Az USA-ból importált alkatrészekből a Sony készítette Japán első tranzisztoros rádióját a TR-55-öt, majd ért el nemzetközi sikereket mind kisebb és jobb minőségű hordozható készülékeivel. A hatvanas évek elejére már Európában és Hong-Kongban is képviseletet nyitottak, és a Sony lett az első japán cég, amely részvényeket bocsátott ki az amerikai tőzsdén.

Ekkoriban a tranzisztor technológiában már éllovasnak számító cég a televíziókra kezdte helyezni a hangsúlyt. Nevükhöz fűződik a világ első, nem-kivetítős, hordozható tévéje, a világ akkori legkisebb fekete-fehér tévéje, valamint a Trinitron képcső, mely 1968-as megjelenése után a színes televízió gyártás egyik legnagyobb nevévé tette a Sonyt.

A cég a videó technológiában is élharcosnak bizonyult. Első, szalagos videó felvevőjének prototípusa 1958-ból származik és tranzisztoros videófelvevővel is ők léptek elsőként porondra, három évvel később.

Érdekesség: Bár a Sony a miniatürizálásban később igen komoly sikereket ért el, az első videórögzítői még cseppet sem voltak aprók. Az 1958-as prototípus, kb. egy fél nappali szobát elfoglalt, de a '61-ben kiadott modellt már sikerült 200 kg-ra „kicsinyíteni”. Az 1965-ben megjelentetett CV-2000 típus már kényelmesen elfért egy polcon, hiszen otthoni használatra szánta a cég.

Már nem szekrény méretű: CV-2000 videofelvevő

A hatvanas években még orsót, majd a hetvenes évektől kazettába zárt szalagokat használtak a videófelvevők. A Sony ekkortájt a U-Matic, 1975-től pedig a Beta (vagy ismertebb nevén Betamax) rendszert használta. A nyolcvanas évek a Betamax háttérbe szorulását jelentették a vásárlók között népszerűbb VHS-sel szemben, így a cég a konzumer piacra készített videófelvevőinél kénytelen volt áttérni a konkurens formátumra.

Több oldal is kevés lenne felsorolni a népszerű, vagy elhíresült Sony termékeket és szabadalmakat, de a közben vezető elektronikai cégé hízott gyártónak olyan brandekhez, technológiákhoz volt komolyabb köze, mint a Walkman és Diskman, a Compact Disc (CD), a Video8 és Hi8 formátum, a DAT magnó, MiniDisc, Dolby Digital 5.1 hangformátum, Playstation játékgép család és a Blu-Ray lemez.

Képalkotó eszközök

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején már a Sonyval is számolniuk kell a kamera és fényképezőgép gyártóknak. Mint láthattuk a videótechnológiában már komoly tapasztalatra tett szert. Ekkoriban rukkol elő első videokamerájával is HVC-F1 néven, melyben még egy Trinicon cső látja el a képfelvevő feladatát. Az évtized közepén kiadott CCD-V8, már 8mm-es videoszalagot és 0,25 megapixeles CCD-t használ.

Sony Mavica és kiegészítői
Sematikus rajz az első Mavicáról

El is érkeztünk a bevezetőben felvetett időponthoz, 1981-hez és az első digitális fényképezőgéphez a Sony Mavicához. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Sony csak a prototípus bejelentésében volt világelső. Ez volt az első kereskedelmi forgalomra szánt digitális fényképezőgép. Azért csak „szánt” mivel a készülék valódi gyártását egy jó darabig nem is tervezte elkezdeni a Sony. A következő időszakban mindig egy kicsit csiszoltabb modellel állt elő, például a kezdeti prototípushoz képest magasabb felbontással. Az eredeti fényképezőgép kb. 0,28 megapixeles volt, ami hozzávetőlegesen egy NTSC TV felbontásának felelt meg, bár egy éven belül a Sony már a 0,7 megapixeles változatot mutogatta. Belsejében egy 10 x 12 mm-es CCD szenzor dolgozott, és fix tükörrendszerrel ellátott keresője miatt leginkább a mai DSLR-ekkel volt rokon. A Sony három cserélhető objektívet is kínált hozzá, 25mm f/2, 50mm f/1.4, és 16-65mm f/1.4 kivitelben. Érzékenysége és expozíciós ideje is fix volt (ISO200 és 1/60 mp). A készülék sokak szerint nem volt más, mint egy menthető állóképes videokamera. A képeket a Sony által Mavipak névre keresztelt, 2-colos, újraírható floppy lemezekre menthette a tulajdonosa. Egy lemezen kb. 50 felvétel fért el. A Mavica akkor még nem használt LCD kijelzőt.

A gép valamikor 1982 vége felé hivatalosan is forgalomba került, de jó részt megmaradt „prototípusnak”, kiállítások vitrinlakójának. Elterjedését a megjelenítő perifériák akkori szűkössége és a fényképezőgép borsos ára is gátolta. A szaksajtó azt is kifogásolta, hogy a filmhez képest nagyon csekély felbontással rendelkezik, bár ebben az időben a konkurensek sem jártak előrébb ezen a téren. A Sony Mavicát követően hamarosan egyéb gyártók, így például a Canon, Casio, Matsushita (Panasonic), és Hitachi is bejelentette saját modelljét.

Érdekesség: A Mavica nevet még 1974-ben védette le a cég egy mágneses videó adattároló kártyához (MAgnetic VIdeo CArd), de '81-ben bemutatott filmnélküli fényképezőgépe is ugyanezt a fantázianevet kapta, mely egészen a kilencvenes évek végéig jelölte a Sony floppylemezes digitális fényképezőgépeket.

Az évtized második feléig nem csak a Sony úttörő gépe, de a konkurensek modelljei sem kaptak nagyobb figyelmet. A profiknak többnyire nem volt elég ez a minőség és felbontás, az amatőrök pedig nem tudták megfizetni az újdonságot. A Sony többnyire az újdonságokra vevő nagyobb hírügynökségeknél próbálkozott. Az egyik ilyen cég az Asahi News volt, mely képanyagát az egyik korai Mavicával készítette a '84-es los angelesi Olimpián.

Sony Mavica MVC-C1

A jég valamikor az évtized második felében kezdett megtörni, amikor már sokkal jobb megjelenítők és sokkal kisebb gépek kerültek forgalomba, elérhetőbb áron. A Sony első fogyasztói piacra szánt kompakt modellje az MVC-C1 volt, 2/3”-es MOS képérzékelővel, 0,28 megapixeles felbontással, fix 15mm-es, F2,8 fényerejű optikával, ISO80-as érzékenységgel, floppy-s képtárolással, LCD nélkül. Ekkor 1988-at írtunk, a slágerlistákat George Michael, az INXS és a Guns N' Roses uralta, és ugyanebben az évben jelent meg a Sony CCD-SP7, a világ első por- és cseppálló digitális fényképezőgépe.

Persze a vásárlók csak fokozatosan és rendkívül óvatosan kezdtek átpártolni a digitális technológiára. Ez a korszak még mindig a drága gépeké. A professzionális felszerelés csillagászati árakon, a kompakt gépek nagyon drágán voltak kaphatók. 1989-ben például felbontás terén a cserélhető objektíves ProMavica MVC-5000 vitte a pálmát 0,72 megapixellel, melyért 10 000 dollárt kértek. Kompakt téren pedig az MVR-5500A volt a bajnok a szokásos 360 helyett 500 soros felbontással. Az MVC-5000 utódja 1992-ben jelent meg MVC-7000 néven, és szintén cserélhető objektíves, 3CCD-s DSLR gép volt. Az egyedi bajonetthez Canon és Nikon adapter is tartozott.

Sony Mavica MVC-7000 DSLR
Sony Mavica MVC-CD1000

A Mavica termékek a 2000-es évek elejéig futottak, először 2”-os, majd az elterjedtebb 3,5”-os floppykkal. 2000-ben egy új modellt adott ki a cég MVC-CD1000 néven, mely 10x-es optikai zoomos objektívet kapott és 8 cm-es CD-R/RW lemezeket használt. Ez már azonban a kényelmesebben használható flash memóriák elterjedésének korszaka, így a Sonynak is be kellett látnia, hogy az általa szorgalmazott adattárolás és a Mavicák felett eljárt az idő.

Kiber-világ

Az "ős" Cyber-shot: DSC-F1

A flash memóriák alkalmazása viszont nem az új évezredben kezdődött a Sonynál. 1996-ban jelent meg az első Cyber-shot szériás gép, a DSC-F1, amely már 4 MB beépített memóriát kapott, bár ez sajnos nem volt bővíthető. Persze a VGA felbontású képekből így is elfért 30-108 db. A gép felső részén elhelyezett objektív és vaku 180 fokban forgatható volt, ami nagyobb szabadságot biztosított a használójának. A másik érdekesség a Casio által előző évben bevezetett hátsó LCD, ami új lökést adott a digitális fényképezőgépek elterjedésének. A forgatható optika segítségével, így kényelmetlen szögekből is könnyen figyelemmel kísérhettük a témát.

A forgatható objektív később több Cyber-shot gépben is visszaköszönt. 1999-ben egy „kompromisszummentes” csúcsgépet vitt piacra a Sony DSC-F505 néven, aminek az optikát tartalmazó elülső része szintén elfordítható volt. A 2 megapixeles fényképezőgép először használt Carl-Zeiss optikát, mely akkoriban nagynak számító, 5x-ös zoomátfogással bírt. Az F505 egy népszerű széria első képviselője lett, utódai az 5 megapixeles F707, F717, vagy a 2003-ban kiadott F828 mind a korszak legújabb csúcstechnológiáját tartalmazták.

Sony Cyber-shot DSC-F505
Sony Cyber-shot DSC-F828

A Sonytól a kísérletezés sem állt távol. Az 1998-ban napvilágot látott, és 1700 dollárért kínált DSC-D700 például igazi DSLR keresőt kapott, beépített, 5x zoomátfogású objektívvel, amely ekv. 28-140mm tartományban működött. Az 1,5 megapixeles gép vezette be először a Sony új flash memóriáját a Memory Sticket. Hasonló kivitelű gép volt a 2006-ban megjelent DSC-R1, amely szakított a Sony csúcsgépeiben használt max. 2/3”-os szenzorokkal és a DSLR-ekben elterjedt APS mérethez közeli érzékelővel lepte meg a vásárlókat. Keresőként viszont nem SLR kialakítást, hanem kihajtható LCD-t és EVF-et (elektronikus kereső) használt. A 8 megapixeles R1 a mai napig egyedinek számít, mivel sajnos azóta sem jelent meg utódja.

Kell egy rendszer!

Az R1 utódnélkülisége valószínűleg az új szériás Sony DSLR-eknek köszönhető. Ahogy több mint 20 évvel azelőtt a digitális fényképezőgép piacra, úgy az új évezredben az egyre népszerűbb és olcsóbb DSLR (digitális tükörreflexes) szegmensbe is szeretett volna betörni a cég. A Sony ekkorra a világ egyik legnagyobb digitális fényképezőgép és alkatrész gyártója. Minden adott volt tehát egy saját DSLR sorozathoz, kivéve a bejáratott rendszer. Mint láthattuk a Sony már évtizedekkel ezelőtt is készített DSLR fényképezőgépeket, de saját rendszer híján ezek elszigetelt modellek voltak, egyedi bajonettel, adapterekkel, és néhány optikával, vagy éppen beépített zoomobjektívvel.

Érdekesség: A Sony a jelenlegi digitális fényképezőgép piac legnagyobb alkatrész gyártója. Más gyártók kompakt gépeikben rendszeresen használnak Sony gyártású szenzorokat, vagy kijelzőket, de a sok konkurens DSLR-ben is a Sony gyártósorán készült érzékelő található.

2005 nyarán a Sony megállapodást kötött az üzletileg kevésbé sikeres, de a tükörreflexes piacon komoly névnek számító Konica-Minoltával. A Sony hatalmas elektronikai kapacitása és a Konica-Minolta SLR téren szerzett tapasztalata a Minolta bajonettjét használó 10 megapixeles Sony Alpha-A100 modellt szülte.

Sony Alpha DSLR-A100
Sony Alpha termékkínálat (2008)

A Konica-Minolta nem sokkal az A100 megjelenése után hírül adta, hogy végleg kiszáll a fényképezőgép piacról, és DSLR gyártórészlegét teljes egészében a Sonynak adja át. Az üzleti világ misztikus és rögös labirintus, így kívülállóként nehéz eldöntenünk, hogy a Sony megmentette-e a régi szériát, vagy egyszerűen kivásárolta a partnert, de talán nem is fontos. A mi szempontunkból, csak az azóta mutatott eredmények, az új modellek fontosak, és ezekben nem volt hiány. Az Alpha-A100-at olyan gépek követték, mint a jóval komolyabb képességű A700, vagy a tavalyi évben az első Sony fullframe, az A900. A cég közben az alsó és középkategóriás szegmensben is több típust küldött ringbe. Ezzel a Sony a DSLR szegmensben a legnagyobbak sarkában lohol. Valahogy úgy, ahogy 28 éve azon a csendes, de a konkurenciát felrázó napon.

„Sohasem voltam magányos harcos” - interjú Túry Gergely fotóriporterrel

Mi történik a szerkesztőségek fotórovataiban, és miért félő, hogy a fiataloknak nem lesz kitől tanulniuk? Túry Gergellyel, a HVG fotóriporterével, a Sajtófotó Kiállítás társrendezőjével többek között erről is beszélgettünk.

„Megyek, és csinálom” - interjú Gehring János fotóssal

Találd meg a saját stílusod, és adj mások véleményére – vallja Gehring János, akivel az alkalmazott és a stockfotó közötti különbségről, árnyoldalakról és a tökéletes képről beszélgettünk.

„Nem műkajákat fotózunk” - interjú Balogh Tamás „Osztya” fotóssal

Ne akarjunk rossz fotóból jót varázsolni, és figyeljünk oda másokra – vallja Balogh Tamás „Osztya”, akivel a közösségi fotóoldalak hasznosságáról, a tanítás szépségéről és arról beszélgettünk, hogyan lehet rusztikus egy sima pörkölt.

„Ha elégedett vagy, baj van” – interjú Bóka Attila „Morten” fotóssal

Képeivel először a fotózz.hu-n, majd számtalan fórumon tarolt: Morten, bár előtte foglalkozott filmezéssel, mindössze három éve kezdett el komolyabban fotózni. Képei mégis gyorsan elismerést vívtak ki itthon és külföldön egyaránt. A spontán fotós vallja, hogy a fotózás közösségi formája motiváló erő, és egy kép akkor jó, ha örömet okoz az embereknek.

„Ha egyvalaki meglátja a tanulságot, már nem dolgozol hiába” – interjú Kecskeméti Dávid fotóriporterrel

A partiktól a könnygázszagig mindent és mindenhol fényképez Kecskeméti Dávid, a Blikk fotósa. Elmondása szerint a bulvár vegyes terület: egyszerre jellemzi a balesetek szörnyű világa és a sztárok csillogása – hibázni pedig csak az nem hibázik, aki nem is dolgozik.

„A fotózás nem technikai dolog” - interjú Gárdi Balázs fotóriporterrel

Rengeteg utazás, maximális szabadság, és némi életveszély: röviden így jellemezhető Gárdi Balázs szabadúszó fotóriporter élete, aki megjárta Afganisztánt, Iránt, képeit pedig a World Press Photo Awardson is díjazták. Van, aki egyenesen festőkhöz hasonlítja, ő viszont azt vallja, a fotós dolga az, hogy minél több embernek bemutathasson olyan problémákat, amiket ő fontosnak ítél.

Fotóelmélet: Optika 5

Az optikával kapcsolatos cikkekben eddig a legegyszerűbb modellt, a bikonvex vékony lencsét használtuk. Az alapvető törvényszerűségek bemutatására ez is kiváló, de annak megértéséhez, hogy a valós objektívek miért ilyen összetettek, tovább kell lépnünk. Ennek első állomása a modell és a valóság különbségének, a leképzési hibáknak az elemzése.

Fotóelmélet: Aliasing, anti-aliasing, moire

Amikor végtelen számú képi információt kell megpróbálnunk véges számú pixelen ábrázolnunk, akkor nagyon gyakran nemvárt problémákba ütközünk. A képfeldolgozó rendszereknek nem csak a nehézségekkel, de a mintavételezésből eredő fals információkkal is meg kell küzdeniük. A megoldást a sok vita alapját képező anti-alias szűrők jelentik.

Fotóelmélet: Automatikus élességállítás

Hiába az egyik legfontosabb jellemző, az automatikus élességállítás jellemzésére nem igazán akad olyan mérőszám, mint a felbontásra a megapixel, vagy a tárolókapacitásra a megabyte. Megadjuk ugyan a mérőmezők számát, vagy azok érzékenységét, de a működési algoritmust ezt ritkán jellemzi. Pedig nagyon frusztráló tud lenni, amikor az automatikus élességállítás rosszul vagy lassan működik. A megfelelő gép kiválasztásánál nem árt ha tudjuk, hogy hogyan is működik ez az alapvető funkció.

Fotóelmélet: Optika 4

A mélységélesség megértése - miközben az egyik legfontosabb eszköze bizonyos típusú felvételeknek - annak ellenére nem könnyű, hogy a fotós társalgások mindennapi témája. Pedig nem annyira bonyolult mint amilyennek látszik. Érdemes egyszer rászánni az időt, hogy végiggondoljuk az összefüggéseket, mert egy kis gyakorlással könnyedén a magunk hasznára fordíthatjuk őket. Fotóelméleti sorozatunkban a mélységélesség mellett több, a témához kapcsolódó tévhitről is lerántjuk a leplet.

Fotóelmélet: Optika 2

Most, hogy már tisztában vagyunk a lencsék alapvető működésével, nézzük meg, hogy milyen összefüggésben áll a látószög a képmérettel. A fotóelméleti sorozatunk második részében áttekintést kapunk az elterjedt érzékelő méretekről, és megismerkedhetünk az ide kapcsolódó legfontosabb alapfogalmakkal is.

Fotóelmélet: Optika 1

Ez a site a friss fotós hírek és részletes fényképezőgép adatbázis mellett a termékeket részletesen bemutató cikkek miatt népszerű. Arról azonban keveset írtunk eddig, hogy mi is áll valójában a képalkotás hátterében. Hiába újdonság a digitális fotózás, a legfontosabb szabályok az első fényképezőgépek megjelenése óta változatlanok. Ezzel a cikkel induló sorozatunk a fizikai alapok mellett igyekszik bemutatni a modern, digitális fotózásban használt technológiákat is. Bemelegítésképpen ismerkedjünk meg az alapvető optikai fogalmakkal.