Történelem: Sony

Petur - 2009. november 20. 11:30 (Történelem)
A Konica-Minolta DSLR-ek történelme ott ért véget, ahol a Sonyké elkezdődött. Ez már valóban egy másik sztori, mely azonban nem ezzel az eseménnyel kezdődött. A gyökerekhez legalább harminc évet kell visszarepülnünk az időben, egy akkor még gyenge sajtóvisszhangot kapott, de mára fordulópontot jelentő napig. Az első kereskedelmi forgalomba szánt digitális fényképezőgépig, melynek tetején ez a logó állt: Sony.

„Az új fiú”

Sony Mavica az akkori cégvezető, Akio Morita kezében

„Szembe kell néznünk az elektronikai gyártók konkurenciájával. A Sony lépése legyen a figyelmeztetés.”, nyilatkozta 28 éve a Canon akkori elnöke. 1981 augusztusát írjuk. A Sony nemrég jelentette be első digitális fényképezőgépét... a világ első digitális fényképezőgépét. A sajtó mérsékelt érdeklődést tanúsít a Sony Mavica névre keresztelt prototípus iránt. A fontosabb technikai magazinok néhány sorban, esetleg egy flekkben emlékeznek meg a bejelentésről, némelyikük hónapokkal az augusztus végi dátum után. A visszafogott start érthető, hiszen a filmes fotográfia virágkorát éli, így a „filmnélküli”, vagy „állóképes videó” kamera – ahogy akkoriban nevezték - nem sok fenyegetést jelent a hagyományos fototechnika számára. Csupán csak egy érdekesség. A tradicionális fényképezőgép gyártók azonban felfigyelnek a változásra. Nem csak a „filmnélküli” fényképezés hajnala érkezett el, de ahogy a Canon elnök megjegyezte, az elektronikai cégek belépése is a fotópiacra.

A Sonynál persze mindez nem volt előzmény nélküli. Az elektronikai fejlesztések világában eltöltött évtizedek kellettek hozzá. A digitális fényképezés hajnalától még régebbre, harmincöt évvel korábbra kell visszamennünk, ha a valódi gyökerekre vagyunk kíváncsiak.

Nehéz évek

Az elvesztett II. világháború utáni Japán nem volt éppen az a leányregényekbe illő álomvilág. Az amerikai bombázások miatt az infrastruktúra jó része elpusztult, a lakosság is komoly véráldozatokat hozott, és az előző években haditermelésre ráállt vállalkozások is munka nélkül maradtak. Ebben a miliőben alakult meg Tokió Nihonbashi negyedében az állás nélküli elektroműszerészeket foglalkoztató Tokyo Tsushin Kogyo K.K., vagyis Tokiói Telekommunikációs Vállalat. A cég, nevéhez hűen, telekommunikációs berendezéseket és mérőműszereket kezdett gyártani. Alapítói Masaru Ibuka és Akio Morita voltak.

Érdekesség: A leromlott raktárépületben induló cég mindössze 190 000 yen alaptőkével jött létre, ami mai árfolyamon számolva kb. 384 000 forint. A vállalkozás Masaru Ibuka előző évben alapított rádiójavító műhelyéből nőtte ki magát. A cég jelenlegi eszközértéke kb. 230 milliárd dollár és több mint 180 000 alkalmazottat foglalkoztat.

A vállalat első üzleti sikere 1947-ben egy saját gyártású megafon volt, melyet a hazai piacon értékesítettek. Fő termékvonaluk ezután az orsós magnetofonok gyártása lett. A következő évtized elején jelent meg a G-Type nevű magnó, mely Japán első ilyen terméke volt. Ugyanebben az időben hozták ki a szigetország első papír-alapú, mágneses felvevőszalagját, mely a Soni-Tape „becenevet” kapta. A cég ekkortájt, az eredeti nevéből rövidített Totsuko néven volt ismert. A Sony nevet 1955-től kezdték használni, termékeik fantázianeveként. A cég vezetősége már a kezdetek óta tovább látott Japán határainál. Igazi nemzetközi elektronikai vállalatot akartak építeni, melynek egyik első lépése volt, hogy a nyugati világban – főleg Amerikában- is jól kiejthető nevet kellett találni. Így esett a választás a Sony márkanévre, amely egyrészt a latin 'sonus', vagyis hang szóra (angolban: sonic), másrészt az akkoriban népszerű 'sonny' megszólításra hasonlít. Utóbbi jelentése Amerikában 'fiacskám, kisfiam' volt. A cég 1958-ban változtatta nevét Sony-ra.

Belép a tranzisztor

Az első évtizedek az új találmány a tranzisztor körül forogtak. Az USA-ból importált alkatrészekből a Sony készítette Japán első tranzisztoros rádióját a TR-55-öt, majd ért el nemzetközi sikereket mind kisebb és jobb minőségű hordozható készülékeivel. A hatvanas évek elejére már Európában és Hong-Kongban is képviseletet nyitottak, és a Sony lett az első japán cég, amely részvényeket bocsátott ki az amerikai tőzsdén.

Ekkoriban a tranzisztor technológiában már éllovasnak számító cég a televíziókra kezdte helyezni a hangsúlyt. Nevükhöz fűződik a világ első, nem-kivetítős, hordozható tévéje, a világ akkori legkisebb fekete-fehér tévéje, valamint a Trinitron képcső, mely 1968-as megjelenése után a színes televízió gyártás egyik legnagyobb nevévé tette a Sonyt.

A cég a videó technológiában is élharcosnak bizonyult. Első, szalagos videó felvevőjének prototípusa 1958-ból származik és tranzisztoros videófelvevővel is ők léptek elsőként porondra, három évvel később.

Érdekesség: Bár a Sony a miniatürizálásban később igen komoly sikereket ért el, az első videórögzítői még cseppet sem voltak aprók. Az 1958-as prototípus, kb. egy fél nappali szobát elfoglalt, de a '61-ben kiadott modellt már sikerült 200 kg-ra „kicsinyíteni”. Az 1965-ben megjelentetett CV-2000 típus már kényelmesen elfért egy polcon, hiszen otthoni használatra szánta a cég.

Már nem szekrény méretű: CV-2000 videofelvevő

A hatvanas években még orsót, majd a hetvenes évektől kazettába zárt szalagokat használtak a videófelvevők. A Sony ekkortájt a U-Matic, 1975-től pedig a Beta (vagy ismertebb nevén Betamax) rendszert használta. A nyolcvanas évek a Betamax háttérbe szorulását jelentették a vásárlók között népszerűbb VHS-sel szemben, így a cég a konzumer piacra készített videófelvevőinél kénytelen volt áttérni a konkurens formátumra.

Több oldal is kevés lenne felsorolni a népszerű, vagy elhíresült Sony termékeket és szabadalmakat, de a közben vezető elektronikai cégé hízott gyártónak olyan brandekhez, technológiákhoz volt komolyabb köze, mint a Walkman és Diskman, a Compact Disc (CD), a Video8 és Hi8 formátum, a DAT magnó, MiniDisc, Dolby Digital 5.1 hangformátum, Playstation játékgép család és a Blu-Ray lemez.

Képalkotó eszközök

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején már a Sonyval is számolniuk kell a kamera és fényképezőgép gyártóknak. Mint láthattuk a videótechnológiában már komoly tapasztalatra tett szert. Ekkoriban rukkol elő első videokamerájával is HVC-F1 néven, melyben még egy Trinicon cső látja el a képfelvevő feladatát. Az évtized közepén kiadott CCD-V8, már 8mm-es videoszalagot és 0,25 megapixeles CCD-t használ.

Sony Mavica és kiegészítői
Sematikus rajz az első Mavicáról

El is érkeztünk a bevezetőben felvetett időponthoz, 1981-hez és az első digitális fényképezőgéphez a Sony Mavicához. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Sony csak a prototípus bejelentésében volt világelső. Ez volt az első kereskedelmi forgalomra szánt digitális fényképezőgép. Azért csak „szánt” mivel a készülék valódi gyártását egy jó darabig nem is tervezte elkezdeni a Sony. A következő időszakban mindig egy kicsit csiszoltabb modellel állt elő, például a kezdeti prototípushoz képest magasabb felbontással. Az eredeti fényképezőgép kb. 0,28 megapixeles volt, ami hozzávetőlegesen egy NTSC TV felbontásának felelt meg, bár egy éven belül a Sony már a 0,7 megapixeles változatot mutogatta. Belsejében egy 10 x 12 mm-es CCD szenzor dolgozott, és fix tükörrendszerrel ellátott keresője miatt leginkább a mai DSLR-ekkel volt rokon. A Sony három cserélhető objektívet is kínált hozzá, 25mm f/2, 50mm f/1.4, és 16-65mm f/1.4 kivitelben. Érzékenysége és expozíciós ideje is fix volt (ISO200 és 1/60 mp). A készülék sokak szerint nem volt más, mint egy menthető állóképes videokamera. A képeket a Sony által Mavipak névre keresztelt, 2-colos, újraírható floppy lemezekre menthette a tulajdonosa. Egy lemezen kb. 50 felvétel fért el. A Mavica akkor még nem használt LCD kijelzőt.

A gép valamikor 1982 vége felé hivatalosan is forgalomba került, de jó részt megmaradt „prototípusnak”, kiállítások vitrinlakójának. Elterjedését a megjelenítő perifériák akkori szűkössége és a fényképezőgép borsos ára is gátolta. A szaksajtó azt is kifogásolta, hogy a filmhez képest nagyon csekély felbontással rendelkezik, bár ebben az időben a konkurensek sem jártak előrébb ezen a téren. A Sony Mavicát követően hamarosan egyéb gyártók, így például a Canon, Casio, Matsushita (Panasonic), és Hitachi is bejelentette saját modelljét.

Érdekesség: A Mavica nevet még 1974-ben védette le a cég egy mágneses videó adattároló kártyához (MAgnetic VIdeo CArd), de '81-ben bemutatott filmnélküli fényképezőgépe is ugyanezt a fantázianevet kapta, mely egészen a kilencvenes évek végéig jelölte a Sony floppylemezes digitális fényképezőgépeket.

Az évtized második feléig nem csak a Sony úttörő gépe, de a konkurensek modelljei sem kaptak nagyobb figyelmet. A profiknak többnyire nem volt elég ez a minőség és felbontás, az amatőrök pedig nem tudták megfizetni az újdonságot. A Sony többnyire az újdonságokra vevő nagyobb hírügynökségeknél próbálkozott. Az egyik ilyen cég az Asahi News volt, mely képanyagát az egyik korai Mavicával készítette a '84-es los angelesi Olimpián.

Sony Mavica MVC-C1

A jég valamikor az évtized második felében kezdett megtörni, amikor már sokkal jobb megjelenítők és sokkal kisebb gépek kerültek forgalomba, elérhetőbb áron. A Sony első fogyasztói piacra szánt kompakt modellje az MVC-C1 volt, 2/3”-es MOS képérzékelővel, 0,28 megapixeles felbontással, fix 15mm-es, F2,8 fényerejű optikával, ISO80-as érzékenységgel, floppy-s képtárolással, LCD nélkül. Ekkor 1988-at írtunk, a slágerlistákat George Michael, az INXS és a Guns N' Roses uralta, és ugyanebben az évben jelent meg a Sony CCD-SP7, a világ első por- és cseppálló digitális fényképezőgépe.

Persze a vásárlók csak fokozatosan és rendkívül óvatosan kezdtek átpártolni a digitális technológiára. Ez a korszak még mindig a drága gépeké. A professzionális felszerelés csillagászati árakon, a kompakt gépek nagyon drágán voltak kaphatók. 1989-ben például felbontás terén a cserélhető objektíves ProMavica MVC-5000 vitte a pálmát 0,72 megapixellel, melyért 10 000 dollárt kértek. Kompakt téren pedig az MVR-5500A volt a bajnok a szokásos 360 helyett 500 soros felbontással. Az MVC-5000 utódja 1992-ben jelent meg MVC-7000 néven, és szintén cserélhető objektíves, 3CCD-s DSLR gép volt. Az egyedi bajonetthez Canon és Nikon adapter is tartozott.

Sony Mavica MVC-7000 DSLR
Sony Mavica MVC-CD1000

A Mavica termékek a 2000-es évek elejéig futottak, először 2”-os, majd az elterjedtebb 3,5”-os floppykkal. 2000-ben egy új modellt adott ki a cég MVC-CD1000 néven, mely 10x-es optikai zoomos objektívet kapott és 8 cm-es CD-R/RW lemezeket használt. Ez már azonban a kényelmesebben használható flash memóriák elterjedésének korszaka, így a Sonynak is be kellett látnia, hogy az általa szorgalmazott adattárolás és a Mavicák felett eljárt az idő.

Kiber-világ

Az "ős" Cyber-shot: DSC-F1

A flash memóriák alkalmazása viszont nem az új évezredben kezdődött a Sonynál. 1996-ban jelent meg az első Cyber-shot szériás gép, a DSC-F1, amely már 4 MB beépített memóriát kapott, bár ez sajnos nem volt bővíthető. Persze a VGA felbontású képekből így is elfért 30-108 db. A gép felső részén elhelyezett objektív és vaku 180 fokban forgatható volt, ami nagyobb szabadságot biztosított a használójának. A másik érdekesség a Casio által előző évben bevezetett hátsó LCD, ami új lökést adott a digitális fényképezőgépek elterjedésének. A forgatható optika segítségével, így kényelmetlen szögekből is könnyen figyelemmel kísérhettük a témát.

A forgatható objektív később több Cyber-shot gépben is visszaköszönt. 1999-ben egy „kompromisszummentes” csúcsgépet vitt piacra a Sony DSC-F505 néven, aminek az optikát tartalmazó elülső része szintén elfordítható volt. A 2 megapixeles fényképezőgép először használt Carl-Zeiss optikát, mely akkoriban nagynak számító, 5x-ös zoomátfogással bírt. Az F505 egy népszerű széria első képviselője lett, utódai az 5 megapixeles F707, F717, vagy a 2003-ban kiadott F828 mind a korszak legújabb csúcstechnológiáját tartalmazták.

Sony Cyber-shot DSC-F505
Sony Cyber-shot DSC-F828

A Sonytól a kísérletezés sem állt távol. Az 1998-ban napvilágot látott, és 1700 dollárért kínált DSC-D700 például igazi DSLR keresőt kapott, beépített, 5x zoomátfogású objektívvel, amely ekv. 28-140mm tartományban működött. Az 1,5 megapixeles gép vezette be először a Sony új flash memóriáját a Memory Sticket. Hasonló kivitelű gép volt a 2006-ban megjelent DSC-R1, amely szakított a Sony csúcsgépeiben használt max. 2/3”-os szenzorokkal és a DSLR-ekben elterjedt APS mérethez közeli érzékelővel lepte meg a vásárlókat. Keresőként viszont nem SLR kialakítást, hanem kihajtható LCD-t és EVF-et (elektronikus kereső) használt. A 8 megapixeles R1 a mai napig egyedinek számít, mivel sajnos azóta sem jelent meg utódja.

Kell egy rendszer!

Az R1 utódnélkülisége valószínűleg az új szériás Sony DSLR-eknek köszönhető. Ahogy több mint 20 évvel azelőtt a digitális fényképezőgép piacra, úgy az új évezredben az egyre népszerűbb és olcsóbb DSLR (digitális tükörreflexes) szegmensbe is szeretett volna betörni a cég. A Sony ekkorra a világ egyik legnagyobb digitális fényképezőgép és alkatrész gyártója. Minden adott volt tehát egy saját DSLR sorozathoz, kivéve a bejáratott rendszer. Mint láthattuk a Sony már évtizedekkel ezelőtt is készített DSLR fényképezőgépeket, de saját rendszer híján ezek elszigetelt modellek voltak, egyedi bajonettel, adapterekkel, és néhány optikával, vagy éppen beépített zoomobjektívvel.

Érdekesség: A Sony a jelenlegi digitális fényképezőgép piac legnagyobb alkatrész gyártója. Más gyártók kompakt gépeikben rendszeresen használnak Sony gyártású szenzorokat, vagy kijelzőket, de a sok konkurens DSLR-ben is a Sony gyártósorán készült érzékelő található.

2005 nyarán a Sony megállapodást kötött az üzletileg kevésbé sikeres, de a tükörreflexes piacon komoly névnek számító Konica-Minoltával. A Sony hatalmas elektronikai kapacitása és a Konica-Minolta SLR téren szerzett tapasztalata a Minolta bajonettjét használó 10 megapixeles Sony Alpha-A100 modellt szülte.

Sony Alpha DSLR-A100
Sony Alpha termékkínálat (2008)

A Konica-Minolta nem sokkal az A100 megjelenése után hírül adta, hogy végleg kiszáll a fényképezőgép piacról, és DSLR gyártórészlegét teljes egészében a Sonynak adja át. Az üzleti világ misztikus és rögös labirintus, így kívülállóként nehéz eldöntenünk, hogy a Sony megmentette-e a régi szériát, vagy egyszerűen kivásárolta a partnert, de talán nem is fontos. A mi szempontunkból, csak az azóta mutatott eredmények, az új modellek fontosak, és ezekben nem volt hiány. Az Alpha-A100-at olyan gépek követték, mint a jóval komolyabb képességű A700, vagy a tavalyi évben az első Sony fullframe, az A900. A cég közben az alsó és középkategóriás szegmensben is több típust küldött ringbe. Ezzel a Sony a DSLR szegmensben a legnagyobbak sarkában lohol. Valahogy úgy, ahogy 28 éve azon a csendes, de a konkurenciát felrázó napon.

„Minden nap meg kell próbálni jobbat csinálni” - interjú Balogh László fotóriporterrel

Magyarország nem csak vízilabda nagyhatalom, a sportág fotózásában is olyannyira az élvonalban vagyunk, hogy a világ egyik legnagyobb hírügynökségét is egy magyar fotós tudósítja évek óta a vízilabda világ eseményeiről. Balogh László a Reuters budapesti fotóriportereként főleg a magyarországi eseményekről készít képeket világsajtóba, de rendszeresen utazik különféle sportágak világversenyeire is.

„Magas labdát erősen kell lecsapni” - interjú Huszti István fotóriporterrel

A 2010-es év legkiemelkedőbb teljesítményért díjban részesült, első kiállítását mint az Év fotóriportere nyithatta meg. Az Index fotósával, Huszti Istvánnal a díjról, munkahelyéről és a gyerki látásmódról is beszélgettünk.

„Az a jó kép, amiben el lehet merülni” - interjú Frankl Aliona fotográfussal

Főként Budapest rejtett értékeit fényképezi Frankl Aliona, Pro Cultura Urbis-díjas fotográfus. Téglák, szobrok, emberek, akiket észre sem veszünk, pedig nap mint nap elmegyünk mellettük az utcán – róluk, és az általuk képviselt értékek megőrzéséről beszélgettünk.

„Attól lesz szép, hogy szeretik egymást” – interjú Varga Csaba esküvőfotóssal

A fotós már az elején kiszúrhatja, jó ötlet-e egy házasság, vagy nem – állítja Varga Csaba, aki azt is hozzáteszi, ilyenkor természetesen nem szól egy szót sem. Arról is beszéltünk, hogy ihat-e egy esküvőfotós, és miért jó, ha a menyasszony összesározza a ruháját.

„A fényképezés egyfajta terápia is” - interjú Marjai Judit fotóművésszel

Aktmodellként kezdődött, majd fotósként folytatódott Marjai Judit karrierje, aki a legszívesebben azt csinálja, amit ő akar. Kóka Jánostól Karafiáth Orsolyáig rengetegen megfordultak már a fényképezőgépe előtt, ő pedig vallja: képei kérdéseket tesznek fel, amikre válaszolni a közönségnek kell.

„Van, amikor meg kell csípned magad” – interjú Korbely Attila természetfotóssal

„Esélyem van megtapasztalni, ahogy egy faj képes kiirtani egy bolygót. Végülis ez egy felemelő dolog, hogy az ember egy ilyen hatalmas erőt lát maga körül mozogni, de ugyanakkor katasztrofális, hogy pont ebben élünk.” – vázolja a természetfotózás kettősségét Korbely Attila természetfotós.

Fotóelmélet: Expozíció

A köznyelvben gyakran használunk a fénnyel kapcsolatos kifejezéseket vegyes értelemben, mint pl. „világos felület” vagy „erős fény”. A fénytanban ezekhez a sokszor hasonló kifejezésekhez egy-egy szigorúan meghatározott értelmezés társul. Ahhoz, hogy a fényképészeti expozíciót megérthessük, tisztázni kell a fénytani alapokat és az emberi szem néhány tulajdonságát.

Fotóelmélet: 100%

Állandó vita tárgya, hogy szabad-e a képeket 100%-os nagyításban egymáshoz hasonlítani, vagy a teljes kép szempontjából úgyis félrevezető eredményre jutnánk. Ehhez kapcsolódnak azok a viták is, amikor régebbi, kisebb felbontású fényképezőgépek képét állítják szembe a mai, „zajosabb és lágyabb” képeket adó utódaikkal. Nehéz igazságot tenni, de a részletek ismerete talán megkönnyíti a dolgunkat.

Fotóelmélet: Aliasing, anti-aliasing, moire

Amikor végtelen számú képi információt kell megpróbálnunk véges számú pixelen ábrázolnunk, akkor nagyon gyakran nemvárt problémákba ütközünk. A képfeldolgozó rendszereknek nem csak a nehézségekkel, de a mintavételezésből eredő fals információkkal is meg kell küzdeniük. A megoldást a sok vita alapját képező anti-alias szűrők jelentik.

Fotóelmélet: A digitális színes fénykép

Megvan az optikánk, beállítottuk az élességet, a blendét és a záridőt, kiolvastuk a képet az érzékelőből, de még mindig csak egy szürkeárnyalatos kép reprodukálására elegendő adatmennyiséggel rendelkezünk. Ebből kell a fényképezőgép belső szoftverének vagy más külső szoftvernek színes képet varázsolnia.

Fotóelmélet: Érzékelők 1

A fényképezőgépek jellemzésénél a legfontosabbnak tartott adatok egy része a képérzékelőre vonatkozik: típus, fizikai méret, felbontás. Érthető, hogy odafigyelünk ezekre az adatokra, hiszen az érzékelő az, ami a már megismert működésű optika által összegyűjtött fényt rögzíti. Sorozatunk mostani részében a legfontosabb érzékelőtípusokat tekintjük át.

Fotóelmélet: Optika 1

Ez a site a friss fotós hírek és részletes fényképezőgép adatbázis mellett a termékeket részletesen bemutató cikkek miatt népszerű. Arról azonban keveset írtunk eddig, hogy mi is áll valójában a képalkotás hátterében. Hiába újdonság a digitális fotózás, a legfontosabb szabályok az első fényképezőgépek megjelenése óta változatlanok. Ezzel a cikkel induló sorozatunk a fizikai alapok mellett igyekszik bemutatni a modern, digitális fotózásban használt technológiákat is. Bemelegítésképpen ismerkedjünk meg az alapvető optikai fogalmakkal.