Az Interneten már július elején fellelhetők voltak a gép adatai, illetve képei. A pontos – hivatalos – bejelentés dátumát akkor még nem ismertük, csak azt lehetett tudni, hogy augusztus valamely napján jelenik majd meg. Nos eljött a nap, így már hivatalosan is megjelent a C-450-es.
Az Olympus C-450Z elődjének teljes egészében a C-350Z tekinthető. A két modell közötti különbség mindössze a nagyobb felbontású CCD, illetve az ezzel járó előnyök. A gép külsője követi a már-már tradícionálisnak mondható dizájnt. Az elhúzható objektívvédő egyben a gép bekapcsolására is szolgál. A gép ISO64 és ISO400 közötti érzékenységet használhat, az értékek közül sajnos csak a gép automatikája választhat. A program automatika módon kívül néhány téma-mód áll a fotós rendelkezésére, de rekesz- vagy zársebesség-előválasztás sajnos nem használható. A fényképezőgép optikája sem kiemelkedő, fényereje F3,1-F5,2, amely elmarad az átlagos értékektől is. További részletek az adatlapon tekinthetők meg. A gép ára 450 euro.NÉPSZERŰ CIKKEK
Mi az ISO (érzékenység), rekesz és a zársebesség kapcsolata?
Avagy az azonos expozíciók titka.
Alapfokon: Memóriakártyák – MemoryStick
A Sony által néhány éve bemutatott rágógumi méretű memóriakártya nem nagyon hatotta meg a közönséget.
A természet ajándéka: a méhsejtrács
Péter tegnap remek összefoglalót írt az általunk már bemutatott vaku kiegészítőkről, amelyek között méhsejtrácsot is találhattatok. Bár mi is igyekszünk bemutatni ezek hatását, nem...
3D fotózás nem 3D képes fényképezőgéppel
Nem újkeletű témáról van szó, mégis most érdemes újra elővenni, hiszen egyre több gép támogat 3D módokat, de nem mindenkinek van rá lehetősége, hogy ilyen gépet válasszon, pedig van már fotópályázat is ezekre a képekre. Azonban azoknak sem kell lemondani a sztereoszkópikus fotózásról, akik nem rendelkeznek 3D géppel, hiszen egy ingyenes és egyszerű program, plusz némi gyakorlat segítségével remek térhatású fotókat készíthetnek.
Heti Fortepan – 17.: Tíz megfejtés
A Fortepan két héttel ezelőtt közzétett ismeretlen fotók gyűjteményében saját nagyszüleit ismerte fel a Kossuth-díjas építész.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




