Nikon Coolpix L21 és L22

Pixinfo.com - 2010. február 3. 06:00 (Fényképezőgépek)

A tavaly bejelentett Coolpix L19 és L20 belépő kategóriás utódai a korábbi modellekhez hasonlóan 3,6x optikai zoomátfogást kaptak, 41-145mm (L21) és 37-134mm-es ekvivalens gyújtótávolsággal és F3,1-6,7-es fényerővel. A bemozdulások ellen elektronikus (digitális) stabilizátor bekapcsolásával védekezhetünk, mely főként az érzékenység emelését jelenti. Az L21 8 megapixeles, egy 1/2,5" méretű CCD-vel, míg az L22 valamivel nagyobb érzékelőjére 12 megapixelt kapott.

Nikon Coolpix L21
Nikon Coolpix L21

Kifejlesztésüknél elsősorban az egyszerű, kezdők számára is könnyű kezelhetőség, valamint az elérhető ár volt a fő szempont. A szinte teljesen automatikus gépek, így programautomatika móddal, több fotóshelyzetre kifejlesztett témaprogrammal felszereltek. Az intelligens automatikának köszönhetően az elterjedtebb helyzeteket (pl. portré, közeli, tájkép, éjszakai) a gép önmaga is képes felismerni és beállítani. Felismeri tovább az emberi arcvonásokat is és ez alapján határozza meg a szükséges expozíciót, valamint az élességállítás távolságát. A könnyű kezelhetőség jegyében az L22 nagyméretű, egyértelmű kezelőgombokat és 3” (7,5 cm) méretű LCD kijelzőt kapott. A Coolpix L21 kijelzőjének mérete 2,5".

Nikon Coolpix L21
Nikon Coolpix L21
Nikon Coolpix L21
Nikon Coolpix L21

A Coolpix L21 és L22 VGA (640 x 480 pixeles) videofelvételi képességgel rendelkezik. A felvett anyag a 19 MB-os belső memóriában, vagy SD, illetve SDHC memóriakártyán tárolható, melyeket külön kell megvásárolnunk a géphez. A készülék 2 db AA-méretű elemről, vagy akkumulátorról táplálható.

Nikon Coolpix L22
Nikon Coolpix L22
Nikon Coolpix L22
Nikon Coolpix L22

A Nikon Coolpix L21 barna, rózsaszín és ezüst színváltozatban, míg testvére fekete, ezüst és vörös kivitelben lesz kapható.

Nikon Coolpix L22
Nikon Coolpix L22

A készülékek főbb tulajdonságai:

  • 8 ((L21) és 12 (L22) megapixeles CCD
  • 3,6x optikai zoom (L21:41-145mm ekv, L22:37-134mm ekv.)
  • egyszerű kezelhetőség
  • elektronikus stabilizátor
  • VGA videofelvétel
  • témamódok és intelligens témamód felismerés
  • 3" (L22) és 2,5" (L21) méretű LCD kijelző, 230 000 képponttal
  • SD/SDHC kártyák támogatása
  • 19 MB belső memória

Sajtóközlemény:

Továbbfejlesztett COOLPIX sorozat a Nikontól
Minden igényt kielégítő, divatos fényképezőgépek: az érintőképernyőtől a nagy teljesítményű, nagy látószögű 26-szoros zoomobjektívig

Amszterdam, Hollandia, 2010. február 3. – A Nikon örömmel jelenti be izgalmas fényképezőgépek sorozatát, amelyek a COOLPIX kompakt digitális fényképezőgépek kollekciójának új tagjai. Megtalálható köztük a Nikon első Full HD-fényképezőgépe, egy kompakt érintőképernyős modell, valamint egy kompakt fényképezőgép 15-szörös zoomobjektívvel felszerelve. A fényképezőgépek az S3000 és S8000 modelleket követve teszik teljessé az új kollekciót.

Mark Pekelharing, a Nikon Europe B.V. fogyasztói termékekért felelős menedzsere a következőket mondta: „Legyen szó a legtöbb funkcióval ellátott fényképezőgépről, egy kedvező árú modellről vagy akár egy igazán divatosról, a COOLPIX sorozat mindenki számára megfelel. Mindazonáltal garantáljuk, hogy mindegyik fényképezőgép a Nikontól elvárható minőséget nyújtja és a lehető legkönnyebbé teszi a kiváló fényképek készítését.”

L21 és L22: vidám és kedvező árú fényképezőgépek
Mindkét modell használata könnyű és szórakoztató. Ideális választás a család minden tagja számára a kiváló fényképek gond nélküli készítéséhez. Az L22 nagyméretű, 7,5 cm-es LCD-kijelzőjével könnyedén lehet fényképeket készíteni és megtekinteni. A beépített elektronikus rázkódáscsökkentés, mozgásérzékelés, automata programválasztó, valamint az egyszerű automatikus mód garantálják, hogy a beállítások megváltoztatása nélkül is szép felvételeket készíthet. Az intelligens portrérendszer ügyel rá, hogy mindenki rajta legyen a fényképen. A nagyméretű gombok, külön fényképezés- és visszajátszás-módokkal biztosítják a problémamentes használatot. Mindkét modell képes videók rögzítésére és hagyományos AA-elemekkel működtethető. Az L21 modell sötétbarna, rózsaszín, valamint ezüst színekben kaphatóaz L22 modell pedig fekete, vörös, valamint ezüst színekben kerül forgalomba.

my Picturetown Egyszerűen és biztonságosan tárolhatja fényképeit a Nikon my Picturetown ingyenes online digitális képtároló és -megosztó szolgáltatásával. Könnyedén megoszthatja fényképeit barátaival, illetve online gyűjteményekbe rendezheti a megörökített kedves emlékeket. 2 GB ingyen tárhelyen több ezer fényképet tárolhat. Amennyiben még több helyre van szüksége, bármikor frissítheti tagságát Gold szintre.

További ajánlatok:

Következő hír

Nikon Coolpix S3000 és S4000

2010. február 3. 06:00

12 megapixeles ultrakompaktok, 4x-es optikai zoomal és nagylátószöggel.

Korábbi hírek

Fujifilm FinePix HS10

2010. február 2. 12:50

Itt az Fujifilm új képminőség-, videó- és zoombajnok kompaktja.

Fujifilm FinePix F80 EXR

2010. február 2. 12:15

Igényes kivitelű és szolgáltatású EXR szenzoros kiskompakt.

Fujifilm FinePix S1600, S1800 és S2500HD

2010. február 2. 11:50

A népszerű S- széria olcsóbbik fele három új, nagy zoomátfogású kompakt géppel bővül.

Fujifilm FinePix Z70, Z700 és XP10

2010. február 2. 10:54

Rejtett optikás ultrakompaktok.

Fujifilm FinePix JV100, JV150, JX200, JX250, JZ300 és JZ500

2010. február 2. 09:50

Normál és 10x-es zoomátfogású ultrakompakt gépek.

Fujifilm FinePix AV100, AV150, AX200 és AX250

2010. február 2. 08:59

Belépő kategóriás kompaktok, 12 és 14 megapixellel.

A harmincadik x-en túl: Olympus SP-600 UZ és SP-800 UZ

2010. február 2. 07:00

Hamarosan boltokban az új zoombajnok.

Olympus µ TOUGH-8010 és µ TOUGH-6020

2010. február 2. 07:00

A „mindent” kibíró ultrakompakt sorozat legújabb tagjai.

Ismét DxO Optics Pro

2010. február 1. 08:00

A RAW konverter 6.1.2 verziója ezúttal új Pentax, Sony és Panasonic modellekkel frissült.

Tokina 11-16mm/f2,8 Sony gépekhez

2010. január 31. 18:10

Február végén jön a nagylátószögű zoom Sony A bajonettes változata.