Kis, SLR-szerű gépen dolgozik a Canon

Pixinfo.com - 2010. július 30. 10:25 (Egyéb)

A Reuters nemrég közölt interjújában a Canon képi kommunikációs termékosztályának vezetőjét, Masaya Maedát szólaltatta meg, aki néhány érdekességet is csepegtetett a vállalat közeli terveiről. Elmondása szerint a piacon lévő SLR fényképezőgépeik még kisebb verzióján dolgoznak, mely felveheti majd a versenyt az úgynevezett „tükörnélküli” készülékekkel is. Arra vonatkozóan azonban semmilyen adattal nem szolgált, hogy ez a gép is MILC (tükörnélküli cserélhető objektíves) modell lesz e, vagy megmarad a DSLR termékvonalon belül? A Canon egyik vezetője április végén még úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nem tervezik a belépést erre a szegmensre, hiszen számukra kérdéses, hogy múló divatról, vagy jövőbe mutató kategóriáról van szó.

Maeda a készülő géppel kapcsolatban így nyilatkozott: „Nem az a kérdés, hogy lesz benne tükör, vagy sem. Van egy vásárlói igény a kisebb de jó minőségű fényképezőgépek iránt. Ezt az igényt akarjuk kielégíteni.”. Hozzátette, hogy a kis méretnek nem feltétele a tükör elhagyása, hiszen a Canon a múltban is készített már nagyon kis tükörreflexes fényképezőgépeket.

Következő hír

Döcögősre sikeredett az SD15 rajtja

2010. július 30. 10:38

Képfeldolgozási problémát fedeztek fel a Sigma SD15 első szériájánál.

Korábbi hírek

Leica: a Micro Four Thirds nem nyújtja azt a képminőséget, amit mi elvárunk

2010. július 29. 11:50

A Leica egyik prominensének érdekes nyilatkozata, miért hanyagolták az új digitális formátumot.

Samsung ST80

2010. július 29. 10:55

Ultrakompakt, 14 megapixellel, érintőképernyővel és Wi-fi kapcsolattal.

Samsung HMX-E10

2010. július 29. 10:30

Újabb Full HD-s minikamera.

Frissült a Pentax K-7

2010. július 28. 10:40

Az új firmware könnyebben kezelhető és gyorsabb AF-t és videovágást is kínál.

Panasonic 3D objektív

2010. július 28. 10:23

Micro 4/3 rendszerhez tervezett optika.

Panasonic HDC-SDX1 videokamera

2010. július 28. 10:15

Kicsi könnyű kézikamera, Full HD felbontással és webkamera funkcióval.

Panasonic HM-TA1 mini kamera

2010. július 28. 09:40

Webkameraként is használható, Full HD zsebfelvevő.

Panasonic HDC-SDT750 3D videokamera

2010. július 28. 09:15

A Panasonic készíti el a világ első, otthoni használatra szánt 3D kameráját.

24mm, 35mm és 85 mm-es Sony objektívek

2010. július 27. 16:20

Nagy fényerejű fixek bővítik a Sony több mint 30 darabos objektívkínálatát.

70 gigapixeles, és magyar

2010. július 27. 14:45

A hazai 360 World az új világcsúcstartó.

 
Bezárás