HP mini- és mikrolaborok

2008. 09. 28. 23:25 | Tibor

A Fuji tintasugaras minilaborjának megismerése után átmentünk a HP-hoz is, hogy megnézzük ők, mint a tintasugaras üzleti fotókidolgozás kitalálói mivel rukkoltak elő. Valójában tudtuk, hogy mit keresünk, mert sajtóanyagban már találkoztunk az új termékek egy részével, de ennek ellenére nem találtuk az új minilaborokat. A standon ugyanis csak fotónyomtatók, nagy formátumú nyomtatók és nyomdagépek voltak kiállítva, minilaborok nem. Végül a HP recepcióján kértünk segítséget.

Mint kiderült, a minilaborokat csak kiváltságosoknak mutatják meg a csarnok egy lekerített részében, így oda esélyünk sem volt bejutni. Mivel célul tűztük ki, hogy mi mégis megnézzük az újdonságokat, minden HP-val kapcsolatos kedves emlékünket elővéve igyekeztünk meggyőzni a recepciós hölgyet, hogy kerítsen nekünk egy tárlatvezetőt.

Az eredmény nem maradt el. Bár a bemutatóra felkért úriember először kétkedve invitált be bennünket, a Photosmart Exrpesszel való tapasztalataim, illetve a fakulástesztünkön elért remek eredményük említése után minden kérdésünkre szívélyesen válaszolt.

HP Photosmart ML1000 minilabor

Az ML 1000 kétségtelenül a leglátványosabb elem az aktuális termékpalettán. A minilaborok méretét és formavilágát idéző készülék valóban egy komplett minilabor, ami a hagyományos ezüst halogenides megoldás helyett úgynevezett száraz technológiával dolgozik. Ennek a lényege a Fuji laborjához, illetve a  két és fél éve bemutatott HP Photosmart Expresshez hasonlóan az, hogy nem kell friss és elhasznált vegyszereket szállítani, raktározni, és fűteni, mert a képeket az otthoni nyomtatóknál megszokott tintasugaras technológia állítja elő. A korábbi HP eszközök maximum 10×15 cm-es méretben tudtak dolgozni, az új labor legnagyobb mérete azonban 30×45 cm, ráadásul a két méret között 14 egyéb méretet is kezel. A labor tekercspapír helyett előre vágott papírokra nyomtat, ezekből 5 vagy 6 félét lehet egyszerre betenni a nagyméretű fénymásolóknál megszokott tálcás módszerrel. 10×15 cm-es méretben óránként akár 1500 képet is elkészít, így jelenleg ez a leggyorsabb ilyen technológiával dolgozó laborgép a piacon. A nyomtatófej a Scalable Printing Technology-nak hála a papír teljes szélességét átfedi, így nincs szükség annak jobbra-balra való ráncigálására.

Ahogy a korábbi fakulástesztünkből kiderült, a Photosmart Expressben használt technológia (ami azonos az ML1000 minilaborban lévővel) az általunk ismert legtartósabb nyomat, ami 1 év alatt gyakorlatilag semmit sem veszített a színéből. A HP által felkért Wilhelm Research szerint a nyomatok akár 200 évig is megtartják eredeti színüket.

A HP Photosmart ML1000 minilabort folyamatos üzemre tervezték, így minden tintatartályból kettőt lehet egyszerre betenni (összesen 12 tartály). Ahogy valamelyik kiürül, a rendszer azonnal átvált a második ugyanolyan színű tartályra, így az új teli tank a munka megszakítása nélkül is betehető.

HP IS 1700 Input Station

Bemeneti egységként a már megismert és hazánkban is működő érintőképernyős munkaállomások, vagy a kezelőpultként is szolgáló munkaállomás szolgálhat. Az ügyféltérbe helyezhető érintőképernyős munkaállomás (Input Station) is megújult, hogy a korábbinál könnyebben és kevesebb meghibásodással lehessen üzemeltetni. Két fontos változás történt: a 19″-es képernyőt 17″-esre cserélték, illetve az eddig egy kupacban lévő kártyanyílásokat típusonként külön vették és egy sorba, egymás mellé tették. A kártyanyílásokkal kapcsolatban történt még egy olyan módosítás, aminek köszönhetően a rossz kártyanyílásba tett kártyák okozta hibák gyorsabban, egyszerűbben orvosolhatók. A korábbi, HP IS1900 néven futó munkaállomás egy darabig még a rendszer része marad.

HP Photosmart PM2000 mikrolabor

A HP IS1900 rendelő állomásokat eddig az eladói pult mögött elhelyezett PM1000 mikrolaborok szolgálták ki. Ez 10×15 cm-es nyomatokat tudott készíteni és a képek kiadásához szükség volt eladói jelenlétre. Az új PM2000 mikrolabor egy vonalkódolvasóval felszerelkezve képes a kasszánál kifizetett képek automatikus kiadására, így külön személyzetet nem igényel, tehát akár az eladótérbe is kitehető. Ráadásul a 10×15 cm-es méret mellett kezeli a 13×18 cm-est is. Ha a készüléket mégis pult mögé telepítik, akkor a kiadószerkezet ajtaja levehető, hogy az eladók könnyebben kivehessék a kész nyomatokat.

Ahogy vendéglátónk elmondta, a HP szeretne továbblépni azon, hogy fotókidolgozás szolgáltatáshoz kínáljanak eszközöket. Teljes rendszert szeretnének a laboroknak szállítani, amivel azok nem csak a magánszemélyek fotóit, albumait és posztereit tudják elkészíteni, de akár kisvállalkozások minden nyomtatással kapcsolatos igényeit is ki tudják elégíteni. Ez utóbbira példaként a névjegyek, poszterek, transzparensek on-line megrendelésének lehetőségét említette. Ezeknek a feladatoknak az ellátásához a rendszer része lehet még egy CL2000-es színes lézernyomtató, egy DesignJet Z3100-as vagy egy DesignJet 130-as nagy formátumú nyomtató, és egy Photosmart Pro  B9180-as fotónyomtató is.

Válasz írása

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Könyvajánló: Digitális fotózás tükörreflexes géppel
(2012. május 25.)
Majdnem hét éve már, hogy a digitális fotózás műhelytitkait bemutató könyvsorozat valamelyik eleme nálunk járt. Akkoriban, a digitális fényképezőgépek terjedésének hajnalán a cél még a CCD-k és a pixelek bemutatás volt, azonban a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A könyvsorozat folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez továbbra is frissül, aktualizálódik, hogy ma is segítséget nyújtson a fotózás iránt érdeklődőknek.
Voltcraft Charge Manager 410 és NiZn akkumulátorok
(2012. május 24.)
Aki ceruza-, vagy mikroceruza elemes készüléket használ, s azt tapasztalja, hogy az akkumulátor töltésének tizedét elhasználva máris kikapcsol a gép, ne a gépet szidja! Sok esetben maga az akkumulátor, illetve annak feszültsége a ludas. A megoldás: nikkel-cink akkumulátor, mely jóval magasabb kapocsfeszültséget kínál, mint az elterjedtebb nikkel-metálhidrid akksik. Cikkünkben a technológián túl egy létező és kapható töltőt is bemutatunk.
Adobe Photoshop CS6: Adaptive Wide Angle
(2012. május 23.)
Gondolom az Adobe nem tartozik legbabonásabb cégek közé, hiszen legismertebb termékének tizenharmadik változatát adja ki. Igen, a Photoshopról van szó, ami a biztonság kedvéért egy ideje a CS becenevet használja. A CS6, vagyis a Photoshop 13. egyik legérdekesebb újdonságáról lesz szó a következőkben.
Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1
(2012. május 21.)
Tavaly az Olympus három új modellel bővítette MILC-eket kínáló PEN családját. Az E-P3 és E-PL3 tesztjeit már elvégeztük korábban, már csak a legolcsóbb E-PM1-gyel vagyunk adósak. Az Olympus PEN Mini E-PM1 a belépőszinten indul a vásárlók kegyeiért, de kedvező ára ellenére ne gondoljuk, hogy sok mindenről le kell mondanunk a komolyabb PEN-ek tulajdonságaiból.
Könyvajánló: Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!
(2011. december 17.)
Aki fotózott már stúdióban az tudja, hogy a műtermi vakuk és fényformálók által nyújtott lehetőség a másik oldalon nagy kihívás is, ami főleg a kezdőket sokkolja. Mit hogyan és mire célszerű használni, miből mit lehet kihozni. Scott Kelby, a népszerű fotós oktató most a stúdiófotózás fotósra háruló munkafolyamatát foglalta össze könnyed, mágis informatív formába.
Induro BHL gömbfejek
(2012. május 17.)
Olympus M.Zuiko Digital ED 12-50mm F3,5-6,3 EZ
(2012. május 16.)
Kipróbáltuk: Nikon D3200
(2012. május 14.)
Vanguard monopodok
(2012. május 10.)

Archívum