Így készült: Erik Johansson – Falling Asleep

0

Mindig is érdekes dolog bepillantani a kulisszák mögé, pláne akkor, ha olyan neves fotóművész munkájáról van szó, mint a svéd Erik Johansson.

Ő már korábban is megmutatta, hogyan dolgozik, most szintén egy „Így készült” videóval lepte meg rajongóit, amely ezúttal a Falling Asleep című kép készítésének rejtelmeibe vezeti be a nézőt.

A modellt víz alatt fotózta, talán ez volt a projekt legnehezebb része, hiszen pontosan beállítani lehetetlen mindent, ugyanakkor szükséges volt a látványos póz és a „természetes” lebegés utánzása. A kép körbevágása után a haj kiegészítése következett.

A szoba megvilágítását két vakuval oldotta meg, amelyek közül egyet az ablakon kívülre helyezett, ez hivatott a Hold fényét szimulálni, míg a másikat egy lámpabúra alá rajtette. Végül pedig következtek a „repkedő” tárgyak egyenkénti lefotózása, körbevágása, majd a fotóra illesztése.