Digitális dinoszauruszok: DSLR ősök

0

Az 1980-as és 90-es évtized fordulója hozta el a digitális fényképezés forradalmát, bár akkoriban még csak egy szűk réteg élvezhette ezen gépek előnyeit. Ekkor születtek meg a mai értelemben vett DSLR-ek is.

Kodak_DCS_02
A „világ első digitális tükörreflexes fényképezőgépe” megtisztelő címért sok pályázó versenyez. Ha a nem túl szigorúan értelmezzük a digitális fogalmát, akkor már a korábban bemutatott, 1981-ben beharangozott Sony Mavica is megfelel ennek a kritériumnak. Bár még csak elektronikus állókép kamerának hívták, de képérzékelőt, fix tükörrendszert, és cserélhető objektíveket is kínált. SLR (tükörreflexes) gép volt a javából az 1985-ös Fujix ES-1, a maga VGA felbontású CCD-jével, és 3x-os zoomos nem cserélhető optikájával. Mint ahogy a következő évben kiadott, és valóban forgalomba került Canon RC-701 is, melyben valódi mozgó tükröt alkalmaztak és négyféle cserélhető objektívvel kínálták. Az induló szett 27 ezer dolláros ára azonban nem tette túl népszerűvé az átlag vásárlók körében. Kodak_DCS_01 Mindezek azonban csak szárnypróbálgatásnak tűnnek a Kodak 80-as évek végi DSLR kísérleteihez képest, mely gépek többségét szintén csillagászati összegekért kínálták, vagy nem is kerültek a nagyközönség elé, de az amerikai cég már valódi digitális fényképezőgépekkel próbálkozott. Ráadásul ők vezették be azt a koncepciót, hogy egy DSLR-nek nem kell feltétlenül szakítania a filmes SLR-ek bevált formavilágával. Még mindig 1986-ban vagyunk, az amerikai cég ekkor jelentette be hihetetlen felbontású, 1,4 megapixeles CCD-jét. A szenzor híre a hivatalos szervekhez is eljutott, mivel egy évre rá kormányzati megrendelés érkezett a Kodakhoz, hogy „építsenek egy fényképezőgép prototípust a CCD köré”. Kodak_DCS_06 Jim McGarvey a projekt vezető mérnöke szerint féltitkos megbízatás volt. Talán ez indokolta, hogy a gép külseje, ahogy ő fogalmaz „feltűnésmentes” lett. Határozott céljuk volt, hogy úgy nézzen ki mint egy filmes gép. Fogtak hát egy bolti, filmes Nikon F1-et, és átalakították. A filmbetöltő ajtó helyére került a monokróm szenzor, melyet egy szalagkábel kötött össze egy nagy fekete dobozzal, mely a további szükséges képalkotó elektronikát tartalmazta. A gépet a következő időszakban tovább finomították, így született meg a Kodak Tactical, majd a távvezérelhető Hawkeye II kódnévre hallgató modellek, melyek mind katonai felhasználásra készültek. Érdekes módon ezeket a Kodakon belül különálló részlegek fejlesztették, mindannyian a maguk elképzeléseivel a jövő DSLR-jét illetően. Kodak_DCS_04 A cég végül a 90-es évek fordulójára tervezi meg a D-5000 és IRIS típusnevű DSLR prototípusait, melyek összehangolásával 1991-re születik meg a Kodak Professional DCS, az első kereskedelmi forgalomba szánt digitális tükörreflexes fényképezőgép. A készüléket a korábbi Photokinán már bemutatták egy szűk körnek, de valódi színre lépése csak ’91 májusában történik meg. A szettet a Kodak PDD, azaz Professional Photography Division részlege készítette hatféle változatban, 20-25 ezer dollár közötti áron. Az elektronikus alkatrészek zöme most is egy külön „dobozban” kapott helyet, melyet egy vállszíjon oldalán hordhatott a fotós. Ezen kapott helyet a fekete-fehér LCD kijelző, és külön volt beszerezhető hozzá a JPEG tömörítést végző egység, külső kezelő billentyűzet, valamint soros csatlakozó. A fényképezőgéppel SCSI kábel kötötte össze. Kodak_DCS_05 A gép készítésénél ismét azt az elvet vették alapul, hogy a profi fotósok anélkül válthassanak digitális rendszerre, hogy a fényképezőgépüket cserélniük kéne. A CCD-t tartalmazó, portrémarkolat-szerű bölcső így bármilyen Nikon F3-as váz hátlapjára és aljára felszerelhető volt. Akkoriban ez volt a Nikon filmes csúcsgépe. A DCS színes és monokróm CCD szenzoros változatban is kapható volt, minden esetben 1,4 megapixeles felbontással. 1320 x 1035 pixeles felbontással rendelkezett, effektív maximális képméretként azonban 1280 x 1024 pixelt kínát. A gépben 8-bites A/D konverter dolgozott, zárideje 8 és 1/2000 között volt állítható. Az érzékelő mérete 20,5 x 16,4 mm volt, ami 1,75x-ös objektívszorzót feltételez. Egy 28mm-es nagylátószögű optika emiatt 50 mm-nek megfelelő képkivágást adott. Kodak_DCS_02 A színes és fekete-fehér szenzoros változatok érzékenységükben is eltértek. Az előbbit ISO100-800, utóbbit ISO200-1600 között használhatta a fotós. A különféle verziók 8 és 32 MB közötti pufferrel készültek, így a profi fotoriporteri munkára szánt gépek akár 2,5 kép/mp-es sorozatsebességet is elérhettek, és a tömörített képekből több tucat készülhetett egyhuzamban. A készülék 200MB-os HDD-t kapott a fotók tárolására, melyre 160 RAW vagy 600 tömörített JPEG fért. A fotók számítógépre töltéséhez Adobe Photoshop (Mac), és Aldus Photostyler pluginokat mellékelt a gyártó. Áramellátásáról beépített, 2000 mAh-ás, 12 V-os akkumulátor gondoskodott. A Kodak Professional DCS nem csak kiállítások mintadarabja maradt, de forgalomba is került. A megjelenését követő három évben megközelítőleg ezer darabot adtak el belőle.
Kodak_DCS_03
Bő egy évvel később, a bostoni MacWorld kiállításon a Kodak bemutatta a DCS utódját a DCS-200-at. Az eredeti típus nevét emiatt gyakran DCS-100-ként írják, de hivatalosan csak DCS-nek hívták. Az utód a valamivel olcsóbb szériás Nikon 8008s vázhoz volt csatlakoztatható, így maga a digitális változat is valamivel egyszerűbb volt a DCS-nél – kisebb puffer, 80 MB-os belső tárhely, AA elemekkel működtethető. Az 1,5 megapixeles gép alacsonyabb ára miatt még nagyobb siker lett, két év alatt jóval több mint 3 ezer példány fogyott belőle, ezért apróbb változtatásokkal egyéb Nikon és Canon vázakra felerősíthető változatait is kiadták. További képek és adatok: http://fotowiki.beuermann.de/index.php?title=Kodak_DCS_100 http://www.mir.com.my/rb/photography/companies/Kodak/