A(z) 'interjú' kategória archívuma

Még idén jöhet a Canon MILC-e

2012. január 9., hétfő

A japán dc.watch magazinnak adott interjújában Tian Rong Jin, a Canon egyik vezetője nyilatkozta, hogy még 2012-ben bejelentik az első tükör nélküli rendszerkompaktjukat (MILC-üket).
(tovább…)

Szász Péter – Eszpee – interjú ajánló

2009. február 7., szombat

Eszpee nicknevet hallva a kispad blog mellett beugrik fotóblogja, valamint a Budapesti Fotóbloggerek fóruma, illetve az ebből kinőtt és nemrégiben útjára indított Budapesti Fotóbloggerek Friss Képei rss csatorna.

A Spottr portál készített vele egy interjút, amiből megtudhatjuk, hogy mióta és miért fotózik, melyik a kedvenc képe, mi az amit mindenképpen szeretne megörökíteni, és számos egyéb fotózással, élményekkel, inspirációval kapcsolatos egyéb dolgot.

Járjuk be Szegedet!

2009. január 28., szerda

Az alábbi interjúra egy furcsa főcím olvasása után került sor. „Három szegedi fiatal megelőzi a Google-t” – láttam meg a hír címét. Ez a három fiatal fogta magát és bejárta Szegedet, méterről méterre, és mindenhol egy-egy panorámaképet készítettek, majd interaktívan összefűzték, térképhez rendelték, és így bejárhatjuk a szabadtéri játékok, a pirospaprika és a dóm városát.

Különlegessége a projektnek, hogy nem csak informatív, térképjellegű gyűjteményről van szó, hanem az eseményeket is igyekeznek megörökíteni. A részletekről Somorjai Tamást a projekt menedzserét kérdeztem.

(tovább…)

Samsung GX-10S – interjú

2006. október 2., hétfő

A Photokina harmadik tükörreflexes digitális fényképezőgép újdonsága a Fujifilm FinePix S5 Pro és a Sigma SD14 után a 10 megapixeles középkategóriás Samsung GX-10S volt. Ennek apropóján kérdeztük a Samsung Techwin fényképezőgép piaci terveiről a cég területi vezetőjét James Kim urat.

(tovább…)

Nikon a Photokinán – interjú

2006. október 1., vasárnap

A Nikon interjú tervezésekor volt egy néhány óra, amikor nagyon úgy nézett ki, hogy nem jön össze a dolog. Végül sikerült egy szabad időpontot találnunk Charles Wambergue, a Nikon Europe termék tervezési és kutatás fejlesztési csoportjának egyik vezetőjével.

(tovább…)

Nokia N95 – interjú

2006. október 1., vasárnap

Be kell vallanom, a Nokia N95 sajtótájékoztatójáról lekéstünk, de az 5 megapixeles kamerás telefont Janne Haavisto, a Nokia képalkotási részlegének igazgatója egy külön beszélgetés keretében mutatta be nekünk. A néha hozzánk is eljutó koreai sajtóhírek után (amiben 8-10 megapixeles fényképezőgéppel szerelt mobiltelefonokról van szó) nem tűnhet nagy számnak egy 5 megapixeles kamerás mobil, de ha a szolgáltatók hazai kínálatát megnézzük, akkor ez még mindig unikumnak számít.

(tovább…)

Sigma SD14 és DP1 – interjú

2006. október 1., vasárnap
Kedd reggel, a bejelentés után alig 2 órával (csak akkor nyitott a vásár) már ott ültünk a Sigma standján, hogy megnézzük és kipróbáljuk az új Foeveonos tükörreflexes és kompakt fényképezőgépeket. A Sigma SD14 újdonságairól és a Sigma DP1 legfőbb jellemzőiről kérdeztük Vuslat Tatar urat, a Sigma Japánban dolgozó mérnökét.

(tovább…)

Sony Alpha 100 – interjú Toru Katsumotoval

2006. szeptember 30., szombat

Kedden koradélután Toru Katsumoto úrral volt találkozónk az ötös csarnokban a Sony standján. A beszélgetést a Sony Alpha 100 eddigi fogadtatásával kezdtem, de a néhány perces interjú során kiderült miként vélekedik a Sony a DSLR piac alakulásáról, illetve hogy lesz-e a közel APS-C méretű érzékelővel szerelt Sony DSC-R1-nek utóda. A felvételen működés közben látható a Sony CCD mozgatásos képstabilizátora, illetve a CCD rázáson alapúló érzékelő tisztítás is.

(tovább…)

Fujifilm FinePix S5 Pro – interjú

2006. szeptember 29., péntek

Ahogy a itt a blogban is írtuk, a Photokinán a sajtó nap reggelén első utunk a Fuji standra vezetett, hogy megnézzük a frissen bejelentett Fujifilm FinePix Pro S5, illetve a Fujifilm FinePix F31fd fényképezőgépeket. Bár a sajtósokat a program szerint csak déltől fogadták volna, kedvünkért kivételt tett a cég PR menedzsere Petra Fujiwara. (tovább…)

Panasonic interjú

2006. szeptember 29., péntek

A Photokina első napján a Panasonic terveiről kérdeztük Suguru Takamatsu urat, a Panasonic (pontosabban a Matsushita Electric) optikai marketing csoportjának vezető koordinátorát.
(tovább…)

Jelenleg a(z) interjú kategória archívumát látja.

Legfrissebb cikkek a Pixinfo.com-on
Könyvajánló: Digitális fotózás tükörreflexes géppel
(2012. május 25.)
Majdnem hét éve már, hogy a digitális fotózás műhelytitkait bemutató könyvsorozat valamelyik eleme nálunk járt. Akkoriban, a digitális fényképezőgépek terjedésének hajnalán a cél még a CCD-k és a pixelek bemutatás volt, azonban a helyzet mára gyökeresen megváltozott. A könyvsorozat folyamatosan alkalmazkodva az igényekhez továbbra is frissül, aktualizálódik, hogy ma is segítséget nyújtson a fotózás iránt érdeklődőknek.
Voltcraft Charge Manager 410 és NiZn akkumulátorok
(2012. május 24.)
Aki ceruza-, vagy mikroceruza elemes készüléket használ, s azt tapasztalja, hogy az akkumulátor töltésének tizedét elhasználva máris kikapcsol a gép, ne a gépet szidja! Sok esetben maga az akkumulátor, illetve annak feszültsége a ludas. A megoldás: nikkel-cink akkumulátor, mely jóval magasabb kapocsfeszültséget kínál, mint az elterjedtebb nikkel-metálhidrid akksik. Cikkünkben a technológián túl egy létező és kapható töltőt is bemutatunk.
Adobe Photoshop CS6: Adaptive Wide Angle
(2012. május 23.)
Gondolom az Adobe nem tartozik legbabonásabb cégek közé, hiszen legismertebb termékének tizenharmadik változatát adja ki. Igen, a Photoshopról van szó, ami a biztonság kedvéért egy ideje a CS becenevet használja. A CS6, vagyis a Photoshop 13. egyik legérdekesebb újdonságáról lesz szó a következőkben.
Kipróbáltuk: Olympus PEN Mini E-PM1
(2012. május 21.)
Tavaly az Olympus három új modellel bővítette MILC-eket kínáló PEN családját. Az E-P3 és E-PL3 tesztjeit már elvégeztük korábban, már csak a legolcsóbb E-PM1-gyel vagyunk adósak. Az Olympus PEN Mini E-PM1 a belépőszinten indul a vásárlók kegyeiért, de kedvező ára ellenére ne gondoljuk, hogy sok mindenről le kell mondanunk a komolyabb PEN-ek tulajdonságaiból.
Könyvajánló: Világítsd be! Fotózd le! Retusáld!
(2011. december 17.)
Aki fotózott már stúdióban az tudja, hogy a műtermi vakuk és fényformálók által nyújtott lehetőség a másik oldalon nagy kihívás is, ami főleg a kezdőket sokkolja. Mit hogyan és mire célszerű használni, miből mit lehet kihozni. Scott Kelby, a népszerű fotós oktató most a stúdiófotózás fotósra háruló munkafolyamatát foglalta össze könnyed, mágis informatív formába.
Induro BHL gömbfejek
(2012. május 17.)
Olympus M.Zuiko Digital ED 12-50mm F3,5-6,3 EZ
(2012. május 16.)
Kipróbáltuk: Nikon D3200
(2012. május 14.)
Vanguard monopodok
(2012. május 10.)

Archívum