A héten – pontosabban pénteken – vár ránk az idei év talán legizgalmasabb hazai csillagászati eseménye: napfogyatkozás lesz. Igaz, csak részleges, ami most 58,4%-os kitakarást jelent. Ilyesmire legutóbb négy éve volt példa, az ország szinte teljes területe felett vastag felhőtakaróval. Reményeink szerint a mostanit már látjuk is, sőt az elhivatottabbak nyilván meg is örökítik. Még nem késő beszerezni a napfóliákat vagy egyéb védőfelszerelést, ugyanis a csökkent fényesség ellenére sem ajánljuk a jelenség pőre géppel való megörökítését. Féltett masinánknak és még féltettebb szemünk világának sem tesz jót a több mint két órás „kúra”. Úgyhogy irány a legközelebbi távcsőbolt, ahol olcsón beszerezhető méretre vágható napfólia, melyből kiváló védőréteg fabrikálható az optikánk elé. A napfogyatkozás tehát március 20-áén a délelőtti órákban, az ország középső területén kb. 9:40 és 12 óra között lesz. Budapesten 10:48 körül látható a maximum. Bővebb infók a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján érhetők el. Ha valaki épp ráér, vagy külön emiatt vesz ki szabadságot, az ország több csillagvizsgálójában is megnézheti. De ez esetben már úgyis tudja! Akinek pedig ez sem elég, és a teljeset akarja látni, annak irány az Északi-sark! Teljes napfogyatkozást dédunokáink 2081-ben látnak majd hazánkból. A péntekihez hasonló mértékűre 2026-ig kell várnunk.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Heti Fortepan – 1. Magyarország cipőnagyhatalom
A Capa Központ és a Fortepan közös szakmai együttműködésében minden héten megjelenik egy cikk a Fortepan archívumát feldolgozva. Ezen a héten a régi idők magyar cipőiről láthatunk képes beszámolót.
Fotós kvíz – teszteld a tudásod!
Szereted a kihívásokat? Kíváncsi vagy, mennyire vagy naprakész a fotós technikai tudásodban? Ez a rövid teszt segít feltérképezni, hol bővítheted még a tudásod!
Forgács Péter: Beszélgetés a privát és nyilvános képi narratívákról (videó)
Online megtekinthető Forgács Péter képzőművész előadása, amely a Budapest FotóFesztivál programsorozat részeként jelent meg.
Tanulj te is világítási diagramokból!
Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy fotózni kétféleképpen lehet: vagy megelégedve a rendelkezésre álló fényekkel, vagy módosítani, kiegészíteni azokat és kreatív megvilágítást használva.
Utóbbi nyilván...
Ebből a videóból megtudhatod, miért jó a HSS stúdióvaku
Ha ismerősen cseng számodra a HSS rövidítés és nem a merevlemezre gondolsz elsőként, akkor már valamit sejtesz a dologról. Viszont ha még nem vagy...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben




