Az előadások sorát Dégi Attila folytatja a nagy előadó részben. Téma, a fenti, vagyis hogyan legyünk jobb esküvőfotósok. Vagy simán csak jók. Persze mondandója azért színesebb ennél. Kedvenc fényképeinek bemutatása mellett szó lesz a nemzetközi esküvőkről, és arról is mennyi minden múlik a menyasszonyon. Segítségével az esküvőfotózás megítélését is helyre tesszük, tehát kiderül végre, hogy művészet, vagy szakmunka-e ez a terület. Legalábbis Attila szerint. Az előadás után a kinti teraszon az esküvői fotózás gyakorlatába leshetünk bele az előadó tolmácsolásában. Kétlem, hogy bárki is véletlenül lemaradt az előadásról, netán a workshopról – hisz a fél rendezvény ott sürög-forog. Aki esetleg mégis lemaradt, vagy személyesebb, szakmába vágó kérdéseket szeretne feltenni Dégi Attilának, 4 óra után megteheti az emeleti kerekasztal beszélgetésen.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Vízalatti fotózás a gyakorlatban
Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.
Ajándék ötletek fotósok számára
Nem, ez most nem egy újabb fényképezőgép/objektív ajánló. Ezekkel ugyanis a fotósok általában már rendelkeznek. De akkor mit lehet nekik venni? Nem kell kétségbe...
Így készíts borult időben naplementés (napfelkeltés) portrékat
Naplementés portréra van szükséged, de 40 méter vastag a felhőzet? Akkor sem kell kétségbe esned! Két dologgal tudjuk helyettesíteni a napfényt: kézi...
Heti Fortepan – 19.: Üss, zsötem, bosszúálló, anya
Manapság lassan az számít különcnek, aki megőrzi bőre tisztaságát és nem tetováltat legalább egy nonfiguratív grafikát a testére, de a szocializmusban igazi különc az volt, aki akármilyen kezdetleges módszerrel, de rávarrta/rávarratta a testére a mondanivalóját, ha mást nem, hát azt, hogy "ÜSS".
22 hiba, amelyet tájkép fotózásnál elkövethetsz
A PhotoWhoa most (egy rövid időre) ingyenesen elérhetővé tette Anne McKinnell e-bookját, amelyben arra is kitér, hogyan előzzük meg az említett hibákat. ...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben