A beharangzó flash animáció első részében egy kis történeti áttekintés látható 1903-tól napjainkig. Az animációban egy-egy kép az új fényképezőgépről is látható, egyik képen a gép elektronikája és CCD-je látható, míg a másikon az optika felépítése. A weboldalon két mintafotó is látható, melyekből kiderül, a gép által készíthető fotók 2592×1944 pixelesek lesznek. Sajnos a mintafotókban nincs EXIF.
Magyarországon nem csak a fotózásnak, de a fotós szakmai szervezeteinek is van hagyománya. Ezek neveivel leggyakrabban pályázatok vagy kiállítások anyagaiban találkozhatunk, miközben a kisebb klubok mellett jelentős szerepük van a fotós közélet alakításában.
Manapság már nem számít nagy kapacitásúnak egy 32 vagy 64 GB-os memóriakártya, mégis, az ilyen, vagy akár nagyobb kapacitású memóriakártyák alkalmazásakor érdemes fejben tartani...
Ki ne emlékezne Robert Aldrich háborús klasszikusára, a Piszkos tizenkettő című filmre? Egy tucat mindenre elszánt bűnöző hajt végre kényes, kemény harci feladatot, hogy a film végére megfogyatkozva bár, de dicsőségben nyerjék el az áhított szabadságukat.
Hasonló cél vezérelt minket is, amikor összeszedtük a digitális utómunkában ismert tizenkét "legelszántabb" interpolációs algoritmust, hogy izzasztó missziónak alávetve őket, megküzdjenek a dicsőségért.
Avagy egy példa arra, amely megmutatja, hogy nem csak felesleges részek retusálására, vagy ott sem volt madarak felklónozására, de termékfotózásnál is igen hasznos ez...