A CDT Fotóstúdió az egyetlen nem budapesti helyszín. Egy nagyon kellemes, csendes, családi házas övezetben lévő társasház földszintjén találtunk rá, Budaörsön. Annak ellenére, hogy minden más helyszínünktől távolabb esik, meglepően sok vendég gyűlt itt össze. Talán tényleg a nyugis környék, de merjük remélni, hogy inkább a jó témák és érdekes előadások miatt. A CDT műteremben ugyanis elég változatos volt a program. Azért beszélek múlt időben, mert sajnos ez a helyszín a holnapi nap már nem nyit ki, és időközben itt is véget ért a munkanap. Mai változatos programjai a modellfotózás jegyében teltek, volt itt divat, glamour, régies pinup, és fehérneműs fényképezés. Minden egyes stílus bemutatója előtt rövid előadást hallgathattak meg az egybegyűltek, ahol szó volt az adott smink-, haj-, enteriőr-, és ruhastílusról is. A visszafogottan berendezett, de jól felszerelt műteremben ottlétünkkor a fekete hátteres divatfotó volt soron, egy miniruhás modellel, aki a háttérhez illeszkedő színű kanapén elheveredve fogadta a kattintások rohamát. Maga a fotóstúdió helyiség elég tágas, 60 m2, mely mellett kb. 20 m 2 kiszolgáló tér (sminkszoba, mosdó, előtér) várja a vendégeket. Itt zártuk mi is mai műtermi túránkat, mégpedig a CDT tulajdonosának érdekes előadásával, mely már csak a nap végéig kitartó kemény magnak szólt. A téma ezúttal is a modellfotó és főleg divatfotó egyik valóban nélkülözhetetlen eleme, a megfelelő smink volt.
NÉPSZERŰ CIKKEK
DOF, zársebesség, expozíciós skála. Ismered, jól kezeled? Teszteld le magad!
A Canon kanadai weboldalán oktató anyagot készített, amelyből megtudható, milyen hatása van a rekesznek, a zársebességnek, az érzékenységnek, s hogyan kell leolvasni az expozíciós...
Biztos, hogy jól rendezted be a fotóstáskád?
Elég egy apró figyelmetlenség és a felszerelésed épsége bánhatja!
Fotóstáskából sokféle kialakítású létezik, vannak hátra felvehetők, vannak keresztbe vetve hordhatók és vannak a legnépszerűbbek,...
Közkívánatra: ND szűrők jelölései és hatékonyságaik
Előző blogbejegyzésünkben az ND szűrők két féle jelöléséről, és azok átváltásának képletéről írtunk. A száraz matematika helyett azonban sokszor valóban egyszerűbb egy összefoglaló táblázat,...
1,5 percben a fényképezés mérföldköveiről
A barcelonai Portero Delantero egyszerű, de annál látványosabb animációt készített az 1900-as évektől napjainkig megjelent legfontosabb fényképezőgépekről. A kisfilmben nyomon követhetjük a gépek fejlődését...
Objektív szűrőkről – egyszerűen
A Pixinfo működése óta már többször kaptunk olyan e-mailt, amelyben a kedves Olvasók hiányolják a kezdőknek szóló, egyszerűbb nyelvezetű cikkeket. Bizony igazuk is van, így most szeretnénk pótolni ebbéli hiányosságunkat egy könnyen megérthető, a fotózással most ismerkedőknek szánt cikkel, amelyben a különböző szűrőket mutatjuk be.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben