Bár a Hama manapság már nem kimondottan fotós „gyártó”, de még mindig nagy számban találhatók meg kínálatában olyan apró kiegészítők, amikre olykor-olykor szükségük van a fotósoknak. Ezek többségének persze sokszor van olcsóbb, vagy drágábban komolyabb alternatívája, viszont kevés olyan cég van, ami ilyen kínálatot biztosít az apróságoktól a nagyobb darabokig. A Hama kínálat sokszínűsűgéről szól az alábbi hazai gyártású videó is, ami egyben a Hama idei nyereményjátékának is a kiindulópontja. Bár a játék már két hete tart, a módosított szabályoknak köszönhetően még mindig nem késő beszállni. Persze ennyi különböző, ráadásul viszonylag gyorsan változó termék gyártása egy cég alatt nem is nagyon oldható meg, ezért is tettem a gyártó szót idézőjelek közé az első mondatban. A Hama ugyanis inkább egy kereskedő cég, mely a megfelelő beszállítók kiválasztásával az aktuális piaci igényeknek megfelően válogatja össze a termékkínálatát. Idehaza ráadásul a saját márkás termékek mellett a Hama képvisel néhány olyan gyártót, mint például a Sigma, a Metz vagy a Sandisk. A Hamáról bővebben a cég történetét bemutató cikkünkben lehet olvasni.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Tilt-shift 1×1 videók
Bizonyára sokan hallottatok már a tilt-shift objektívekről, amelyek talán leglátványosabb felhasználási területe a miniatűr hatás elérése, amely a fókuszsík megdöntésével érhető el (sokan hibásan...
10 kreatív ötlet fotózáshoz
Meríts ötleteket te is Jordi és Arnau Puig videójából.
Kicsi a lakás? Így is tárolhatod az objektívjeid!
Michael Andrew az alábbi videóban mutatja be, hogyan tárolja ő az objektívjeit. Ehhez csupán egy olcsó, ajtóra akasztható, átlátszó cipőtartót használ.
A megoldás előnye, hogy...
Lépj tovább a DSLR-ed kitobjektívén – a legjobb fix objektívek
Ha már megkaptad, vagy megvetted életed első DSLR-jét, szinte biztos, hogy az alap kitobjektívvel kaptad. Merre érdemes tovább lépned? Mit adnak neked pluszban a fix gyújtótávolságú objektívek? Melyek a legkedveltebb típusok? Cikkünkben ezt foglaljuk össze.
Objektív szűrőkről – egyszerűen
A Pixinfo működése óta már többször kaptunk olyan e-mailt, amelyben a kedves Olvasók hiányolják a kezdőknek szóló, egyszerűbb nyelvezetű cikkeket. Bizony igazuk is van, így most szeretnénk pótolni ebbéli hiányosságunkat egy könnyen megérthető, a fotózással most ismerkedőknek szánt cikkel, amelyben a különböző szűrőket mutatjuk be.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben






