Látogató ugyan alig van Magyarországról, de magyar kiállítót mégis találtunk. Ráadásul nem is akármilyen területen. Az egyik csarnok alsó szintjének jelentős részét a vízalatti fotózáshoz szükséges kellékek teszik ki. Itt leltünk rá az Ultima Digital standjára, akik nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy a Hasselblad fényképezőgépeket tegyék vízalatti fotózásra is alkalmassá. A népszerű tükörreflexes fényképezőgépekhez a nagy vízalatti tok gyártók kínálnak megoldásokat, de az olyan drága réteg modellekhez, mint a Hasselblad nem. Ezt a piaci rést látták meg magyar búvár fotósok, akik először csak saját felhasználásra, majd később megrendelésre kezdtek el vízalatti tokokat gyártani. A 60 méteres mélységig garantáltan vízálló tokok bármelyik nagy gyárban is készülhettek volna, megmunkálásuk, kialakításuk figyelemre méltó. A rendszer nagy látószögtől teléig kínál objektív modult, a dóm hatásának kompenzálásához pedig Magyarországon tervezett és gyártott előtét lencséket kínálnak. A milliós felszerelés védelme persze nem olcsó, de ahogy megtudtuk, Nyugat Európában és Amerikában, ahol a Hasselblad a hazainál jóval nagyobb piaci részesedéssel bír, nem cseng rosszul az Ultima Digital név. A cég kínálata nem merül ki a vízálló tokokban. A fotózáshoz szükséges fény biztosításában is tudnak segíteni. Elmondásuk szerint vízalatti fotózáshoz senki nem kínál rajtuk kívül 600 Ws-os stúdióvakukat, pedig komoly vízalatti modellfotóhoz erre szükség lenne. Az elsősorban medencés használathoz tervezett monstrum vakuk állvánnyal, fényterelővel és ernyővel érkeznek, de a csomag részét képezi a vízzáró burkolattal készülő óriási akkumulátor is. És hogy a cég termékei iránt megvan a kereslet mi sem bizonyítja jobban, hogy a néhány perces beszélgetés során két komoly érdeklődő is beállt utánunk a sorba. A standtól nem messze egy üvegfalú medencében egy másik gyártó termékeit demonstrálták. A Photokina 2010 tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Közkívánatra: ND szűrők jelölései és hatékonyságaik
Előző blogbejegyzésünkben az ND szűrők két féle jelöléséről, és azok átváltásának képletéről írtunk. A száraz matematika helyett azonban sokszor valóban egyszerűbb egy összefoglaló táblázat,...
Így készíts otthon olcsó tárgyfotós studiót
Szeretnél igényes tárgyfotókat készíteni, de nincsenek méretes szoftboxszal ellátott stúdióvakuid vagy tárgysátrad? Itt a megoldás! Jon Legge 5 perces rövidfilmjében lépésről lépésre...
Ha eddig nem vágtad a Jello effektet, ebből a videóból könnyen megértheted!
A SmarterEveryDay YouTube csatorna csapata remek videót készített a CMOS szenzoroknál általában alkalmazott gördülő zár (Rolling Shutter) működéséből következő Jello effektusról, amely a gyorsan...
Nem csak a méret a lényeg: Világítás és fényformáló 1×1.
Mark Wallace az Adorama TV-ben megmutatja nekünk, miért fontos a méreten kívül más is! Amint azt a tapasztaltabb fotósok már bizonyára...
Ezért jobb a parfokális objektív videózáshoz
Objektívet sokféleképpen lehet tervezni és készíteni. Nyilvánvalóan olyan megoldás nincs, ami mindenre tökéletes, így a képélességre, homogenitásra, színhibák minimalizálására, torzításra, tömegre, méretre, par- vagy...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben