A Kenko napokban felbukkant tükör nélküli cserélhető objektíves rendszere már az első nap izgatta a fantáziám, de akkor nem találtam meg. Csak tegnap este esett le, hogy azért, mert rossz helyen kerestem. A Kenko ugyanis külön standdal csak a látcsövek területén volt jelen. Ott pedig nem volt semmi fotózáshoz köthető (bezzeg távcsöves puskák). Pedig a fotós Kenko részleg közvetlen a sajtóközpont mellett, a Tokinával egy standon található. Adott volt tehát, hogy itt kezdjem a napom. A kiállított rendszer nagyon mutatós, hiszen a többi tükör nélküli gyártó szegényes objektívparkjával szemben ehhez a rendszerhez már számtalan különböző optika használható. A kiállított gép és a rendszer azonban nem több jó erős fantáziálásnál. Minden kérdésemre az volt a válasz, hogy „erről még nem döntöttünk”. A fényképezőgép vagy papírból volt hajtogatva, vagy fából faraghatták, de mindenesetre nyomokban sem emlékeztetett egy megvalósítás felé haladó mintára. Ahogy kicsit beljebb mentem Tokina-Kenko standra kiderült, hogy a területen számtalan kisebb nagyobb céggel osztoznak, a Tokinának például csak egy kicsi sarok jutott. A Kenko volt talán a leglátványosabb, legtöbb terméket felvonultató, de ide kerültek a Lensbaby, a Benetton, a Gorillapod és a Slik termékei is. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Hét ellenérv a MILC-ekkel szemben – és cáfolatuk
Pierre T. Lambert megrögzött DSLR fan és most jól beolvas a MILC-ek ellen...
Színes fotók feldolgozása Lightroomban
Másfél órás ingyenes oktatóvideó Andy Biggstől.
Nem kell mindig Photoshop?
Avagy egy példa arra, amely megmutatja, hogy nem csak felesleges részek retusálására, vagy ott sem volt madarak felklónozására, de termékfotózásnál is igen hasznos ez...
Kicsi a lakás? Így is tárolhatod az objektívjeid!
Michael Andrew az alábbi videóban mutatja be, hogyan tárolja ő az objektívjeit. Ehhez csupán egy olcsó, ajtóra akasztható, átlátszó cipőtartót használ.
A megoldás előnye, hogy...
Vízjelezni, vagy nem vízjelezni?
Az örök kérdés, ami fotósok körében felmerül. Vízjelezzük-e a fotóinkat, vagy mutassuk meg tiszta valójában? Már a fotozz.hu hajnalán is előfordultak olyan esetek,...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben