A Japán Fényképezőgép Múzeum kiállításáról azért kellett elrohannom, mert Yasuhide Yamada úrral, a Panasonic egyik helyi vezetőjével volt találkozóm (aki mint utólag kiderült, csak miattam utazott Osakából Yokohamába). A régi ismeretség és a komolyabb frissítések hiánya miatt a szakmai beszélgetés hamar baráti csevegéssé degradálódott, de azért futottunk egy kört a frissen bejelentett kompaktok között (a CP+ kiállításon nem divat a Photokinán szokásos saját belső tárgyaló). Mivel a TZ20-at egymás kezéből tépkedték ki a látogatók, a méltatlanul mellőzött FT3-as víz és ütésálló géppel kezdtünk. A széria korábbi modelljeihez képest lekerekítettebb külső mellé a fényképezőgépbe magasság és mélység érzékelő, illetve GPS és iránytű is került. Külön tok nélkül a fényképezőgép 12 méterig vízálló, de egy speciális tokkal akár 40 méter mélyre is levihető. A Panasonic idén a kompaktok frissítésénél két területre koncentrál: minden gép – a legolcsóbbak is – legalább HD felbontást fognak tudni, és minden modell gyorsabb élességállítási rendszert kap. Az FT3 a továbblépés jegyében Full HD felbontású videó rögzítésére képes, míg az automatikus élességállítást a párhuzamosított folyamatok teszik lehetővé (pl. blende és élességállítás egyidőben). A fényképezőgép egyébként 4,6× zoomtartományú optikát és 12,5 megapixeles CCD érzékelőt kapott. A türelem rózsát terem, így végül sorra kerültünk mi is. A pultnál Yamada urat mély hajlongással üdvözölték, és átengedték neki a gép bemutatásának lehetőségét. A TZ20 a népszerő TZ sorozat legújabb két modelljének komolyabbika. A 15.1 megapixeles MOS szenzorra egy 16× zoomátfogású objektív rajzolja a fényt (azonos a Sony HX9V átfogásával, de mindkettő elmarad a hasonló méretű Nikon S9100 18× zoomjától). A TZ20 Full HD videó módot, gyorsabb AF állítást, 10 kép/mp-es sorozatot és 3D fotó rögzítési lehetőséget kapott. Persze az elődmodellből megörökölt GPS mellé. Maga a hardver nem változott, így az érzékenysége nem lett jobb, de a szoftveren javítottak, így valamivel gyorsabban talál műholdakat, mint a TZ10. Az érintőképernyőről majdnem meg is feledkeztem. A TZ20-ra olyan is került. Ráadásul a képernyőt tapogatva különböző sebességgel akár zoomolni is tudunk. Nyilván az érintésérzékeny felület speciális igénye miatt, a fényképezőgép menüje is jelentősen megváltozott. A DMC-FX77 modellt kimondottan fiatal hölgyek számára készítették, ezért olyan újdonság is került bele, mint a smink mód. Bár a kis képernyőn én konkrét hatását nem láttam a műveleteknek, de az ajak rúzsozásától a szempillák hosszáig minden 10%-os lépésekben szabályozható. A G sorozat most tavasszal nem frissült, mert tavaly minden modell megújult. Az objektív paletta is szépen lefedi a szükséges tartományt, ezért idén csak különlegesebb objektívekre koncentrálnak. Váz frissítés talán majd ősszel lesz. Mivel a videó funkció továbbra is rendületlenül tör előre a cserélhető objektíves rendszergépek világában, gondoltam rákérdezek a motoros zoom lehetőségére, amiről még a Photokinán érdeklődtem először. Yamada úr elmondta, hogy a dolog technikailag megoldható, gondolkodnak is rajta, de még döntés nem született. Bár időtartamot nem mondott, úgy vélem, hogy egyhamar nem lesz ilyen optika még ha megszavazzák sem. De előbb-utóbb lehet. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Egy újabb videó a hisztogramról
Mark Wallace egy szinte lerágott csontot vesz újra elő (mondhatnám, vesz újra szájába ;) ), de nem hiába.
Az ő bemutatója végre gyakorlati oldalról közelíti...
Így fotózz üvegpoharat vagy italos palackot
Mindig is érdekelt, hogyan kell beállítani a fényeket ahhoz, hogy szép fotót készíthess üveg tárgyakról? Itt a megoldás! Üveg tárgyak fotózásánál két...
Az emberiség 100 legmeghatározóbb képe
A TIME magazin 100 fotóból álló válogatást készített, amely egyfajta best of az emberiség által eddig készített legmeghatározóbb képekből.
A részletes ismertetőket is tartalmazó oldalon...
Mi az a CRI és miért is jó ez nekünk?
A CRI, azaz a Color Rendering Index nem annyira új keletű, mint gondolnánk. A szín visszaadási indexként fordítható paraméter manapság főként a LED-es fényforrásoknál...
Egyes régi vintage objektívek radioaktív sugárzása tönkreteheti a képet?
Andrew Walker videójából megtudhatjuk, mi igaz abból, hogy a tórium-oxid bevonatos régi objektívek radióaktív sugárzása láthatóvá válik a fotón és tönkreteheti a képünket is.
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben