2004-es összefoglaló

0
Gyártók:

2003-ban az első három helyen a Sony, Olympus és Fujifilm állt a bejelentett gépek száma alapján. A Sony 15-öt, az Olympus 14-et, míg a Fujifilm 12 gépet dobott piacra. 2004-ben az Olympus, a Samsung és a Canon egyaránt 19 gépet mutattak be, második helyen a Fujifilm áll 15 géppel, míg a harmadik a Sony 14 géppel.

A 2004-es év egyik vesztese a Kyocera, hiszen idén már csak 3 új gépet alkotott. A Toshiba viszont teljesen kivonult a digitális fényképezőgépek piacáról, idén már nem is jelentek meg új fényképezőgéppel.

A másik oldalról megközelítve: a Nikon 2004-ben kétszer annyi gépet jelentett be, mint 2003-ban. Ebben a legnagyobb lépést egyébként a Samsung tette, amely a 2003-ban piacra dobott 7 modellhez képest idén 19 modellel bővítette kínálatát, vagyis közel háromszor annyival, mint tavaly.

Míg tavaly a neves gyártók összesen 145 digitális fényképezőgépet jelentettek be, idén ez a szám 175. A növekedés kicsit több, mint 20%-os.



























Bejelentett gépek száma
2003 2004 Változás
Canon 11 19 73%
Casio 6 11 83%
Epson 2 3 50%
Fujifilm 12 15 25%
HP 5 3 -40%
Kodak 10 11 10%
Konica 3 *
KonicaMinolta 12 *
Kyocera 8 3 -62%
Leica 2 0 -100%
Minolta 11 *
Nikon 6 12 100%
Olympus 14 19 36%
Panasonic 7 10 43%
Pentax 10 13 30%
Ricoh 6 6 0%
Samsung 7 19 171%
Sanyo 5 5 0%
Sigma 1 0 -100%
Sony 15 14 -7%
Toshiba 4 0 -100%
Összesen 145 175 21%

*A Konica és Minolta fúziója miatt a változás nem értelmezhető

Felbontás:

Tavaly még a sláger a 3 Mpixel volt (legalábbis a neves gyártók új gépei alapján). Akkor még 2 Mpixeles gépből is jópárat bejelentettek, mintegy 22 darabot. Idén a legtöbb új gép már 4 vagy 5 Mpixeles felbontású CCD-t kapott. Ezen kívül idén terjedtek el a 8 Mpixeles kompakt gépek is. A digitális tükörreflexes vázak között a 6 Mpixeles felbontás a legelterjedtebb, de profi szinten már a 16,7 Mpixel is elérhető. A kompakt gépeknél tapasztalható felbontás növekedés erőteljesen érezhető, bár már lassan a képminőség rovására megy a kompakt gépekben alkalmazott CCD-k felbontás-növelése. Gondoljunk csak a képzajra, a dinamikára, a részletgazdagságra és az optika felé támasztott követelményekre, stb., sajnos jobbára csak az érzékelőkre zsúfolt pixelek száma növekszik, az érzékelőméret nem. A D-SLR-ek között a felbontás növelés nem ennyire erőteljes, a középkategóriás vázak között most is a 6 Mpixel a legelterjedtebb, sőt, csak idén jelent meg az első 8 Mpixeles D-SLR váz a Canontól.



















Bejelentett gépek felbontása
2003 2004
-2 Mpixel 22 4
3 Mpixel 61 38
4 Mpixel 32 55
5 Mpixel 24 46
6-7 Mpixel 5 23
8 Mpixel 1 10
8 Mpixel felett 5

Optikai zoom:

Tavaly és idén is a legtöbb fényképezőgép 2-3x-os zoomátfogású optikát kapott. Az új fényképezőgépek között idén is volt optikai zoom nélküli, de a tavalyihoz képest csökkent az arányuk. Jelentősen nőtt viszont a nagy zoomátfogású, vagyis 6x-nál nagyobb optikai zoommal rendelkező új fényképezőgépek száma. S természetesen nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a tavalyi 6 digitális tükörreflexes fényképezőgépváz bejelentésével szemben idén ennek duplája, vagyis egy tucat új D-SLR váz került a piacra, amelynek nagy hányadát APS-C méretű 6 Mpixeles képérzékelővel láttak el. Sok cégnek van már belépőszintű, viszonylag olcsó D-SLR váza (Canon EOS-300D, Nikon D70, Pentax *ist DS, Olympus E-300). Az új digitális tükörreflexesek között persze megtalálhatók nagyobb (vagy akár Leica képkockával megegyező méretű) és kisebb (4/3″-os) szenzorokkal szerelt változatok is, sőt, az első középformátumú D-SLR vázat is idén jelentették be.
















Zoom szerinti megoszlás
2003 2004
optikai zoom nélkül 16 11
SLR váz 6 12
3x zoomig 96 115
4-5x zoom 11 15
6x zoom és felette 15 25

Memória kártya:

A vezető pozíciót egyre inkább a SecureDigital tölti be. A CompactFlash elterjedtsége folyamatosan csökken, a kompakt gépek között egyre ritkábban alkalmazzák, így a csak Type I kártyát fogadó új gépből idén már mindössze csak 7-et jelentettek be. A Type II tokozású kártyákat is támogató gépek száma azonban nőtt, ez köszönhető annak, hogy több gyártó támogatja a saját kártyáján kívül ezt a formátumot is fél-professzionális gépükben (pl. Sony, Olympus). Érdemes azonban emlékezni arra is, hogy a professzionális tükörreflexes fényképezőgép vázak között is kezd elterjedni az SD kártya (pl. EOS 1D-Mark II, vagy EOS 1Ds Mark II). A SecureDigital kártyák térhódítása tehát megállíthatatlan, ami szerencsére az árukban is jól tükröződik. Míg tavaly még drágábbak voltak az SD kártyák a CompactFlash tokozásúaknál, idén már kiegyenlítődött a verseny, szinte alig van különbség az SD és CF kártyák árai között. Az eddig szinte csak a Sony által használt MemoryStick-eket a Samsung gépei is támogatják. Az xD kártyák továbbra is csak a Fujifilm és Olympus gépekhez használhatók, jelenleg ezek a legdrágább memóriakártyák.

















Memóriakártyák eloszlása
2003 2004
CompactFlash Type I 11 7
CompactFlash Type II 14 23
SecureDigital 82 109
MemoryStick 18 23
xD 25 34

Mérföldkövek, jelentős innovációk:







A tavalyi Canon EOS-300D piacra dobása után januárban a Nikon is hivatalosan jelentette be a D70-et (amit részletesen kipróbáltunk) valamint a hozzá készített DX jelű 18-70mm/F3,5-4,5 optikát.


Nikon D70







Január végén a Canon bejelentette első középkategóriás DO tagot tartalmazó zoomobjektívét. A nagy törési mutatójú DO lencsének köszönhetően a 70-300mm/F4,5-5,6 IS objektív mindössze 10 cm hosszú.


Canon 70-300mm/F4,5-5,6 DO IS USM







Szintén január végén jelent meg a Canon új, 8 Mpixeles sorozatlövője, az EOS-1D Mark II, amelyet ki is próbáltunk.


Canon EOS-1D Mark II







Február elején megjelent az első Foveon X3 szenzort tartalmazó kompakt gép a Polaroid X530 név alatt. Sajnos a gépet a mai napig nem dobták piacra.


Polaroid X530







Márciusban a Kodak bejelentette első Canon EF bajonettes profi digitális tükörreflexes vázát. A Kodak DCS Pro SLR/c teljes Leica képkocka méretű CMOS érzékelője 14 millió pixeles.


Kodak DCS Pro SLR/c







Május végén debütált a Nikon kiváló fényerejű stabilizált teleobjektíve, az AF-S VR Nikkor 200mm f/2G IF-ED.


Nikon AF-S VR Nikkor 200mm f/2G IF-ED







Júniusban a CompactFlash memóriakártyák sebessége elérte az ATA szabvány elméleti maximális sávszélességét. Elsőként az Apacer jelentette be 100x-os sebességűnek titulált CompactFlash kártyát. Vélhetően ennél gyorsabb CF kártyákat már nem fognak készíteni.


Apacer PhotoSteno Pro II







Augusztustól Magyarországon is kapható a Varta 15 perces töltője és a hozzá való akkuk.


15 perces Varta töltő







A Casio elkészítette az első kerámia alapú optikáját, amely a nagy törési mutatónak köszönhetően igen kis méretű lett. Még augusztusban bejelentette az első ilyen optikával ellátott fényképezőgépét is, az Exilim EX-S100-at, amelyet volt alkalmunk kipróbálni.


Miniatűr kerámiaoptika







A Pentax is támogatni kezdte optikáival a digitális tükörreflexes vázakat. Elsőként digitális fényképezőgépekhez optimalizált optikákat jelentett be. A Pentax-D család tagjai azonban kisfilmes gépekkel is használhatók. Nem sokkal később megjelent a kizárólag APS-C méretű szenzorú digititális tükörreflexes vázzal használható optikájuk is, amely a Pentax-DA család első tagja. Mérföldkőnek számít, hogy a Pentax is megjelent első olcsó, vagyis belépőszintű D-SLR-jével, a *ist DS-sel.


Pentax-DA 18-55mm/F3,5-5,6 AL







Szintén augusztusban jelent meg a Canon az E-TTL II vakurendszerével és az első ilyen rendszerű vakuval, az 580EX-szel, illetve az első 8 Mpixeles középkategóriás D-SLR vázzal, az EOS-20D-vel, amelyet módunkban állt a bejelentés előtt kipróbálni.


Canon SpeedLite 580EX







A KonicaMinolta is elkészült első digitális tükörreflexes vázával, amely a tavalyi AntiShake remegéscsökkentőt is tartalmazza. A Dynax 7Digital nem belépő szintre készült, igazi középkategóriás váz.


KonicaMinolta Dynax 7D







A kompakt gépek piacán a Nikon elsőként jelentett be olyan digitális fényképezőgépet, amely a kisfilmes formátumban 28 mm-es fókusztávolságnál is nagyobb látószöget ad. A Nikon Coolpix 8400 24-85 mm-nek megfelelő fókusztávolságú optikát kapott. Exkluzív bemutatónkat már a bejelentés napján olvashatták látogatóink.


Nikon Coolpix 8400







Megjelent az első stabilizált optikás Nikon kompakt digitális gép is, a Coolpix 8800. Erről a modellről is megjelentettünk egy exkluzív cikket, de karácsony előtt a kereskedelmi forgalomba kerülő végleges változatot is kipróbáltuk.


Nikon Coolpix 8800







Szeptemberben megjelent a világ eddigi legnagyobb felbontású, kisfilmes formátumú digitális tükörreflexes váza, az EOS-1Ds Mark II. 36×24 mm-es CMOS érzékelőjére 16,7 millió pixelt helyeztek.


Canon EOS-1Ds Mark II







Magyarországon elsőként az ImpressCam kezdte el a digitális fényképezőgépek saját név alatt történő forgalmazását. Az ImpressCam digitális fényképezőgépek közül azóta már többet is kipróbáltunk, legutóbb a KonicaMinolta DiMAGE Z sorozatához erősen hasonlító 8x-os zoomos DSC 13-at teszteltük.


ImpressCam Elite DSC13







Az Olympus bejelentette második 4/3″-os rendszerű digitális tükörreflexes vázát. Az E-300 alacsony árával, kis méretével és 8 Mpixeles felbontásával hódítja meg a vásárlóit. Az Olympus E-300-ról Frankfurtban tartott sajtónapról mi is beszámoltunk exkluzív cikkünkben.


Olympus E-300







Igazán fontos mérföldkőnek számít, hogy szeptemberben a Mamiya bejelentette a világ első középformátumú digitális vázát, a Mamiya ZD-t. A 22 Mpixeles 60×45 mm-es érzékelő (amely itt 1,25x-es képkivágás faktort eredményez) külön hátfalként is megvásárolható.


Mamiya ZD







Októberben a Sharp 8 Mpixeles, 1/1,8″-os CCD-jéről adhattunk hírt. Bár ezzel a CCD-vel idén még nem jelent meg fényképezőgép (jelenleg 8 Mpixeles kompakt gép csak a 2/3″-os érzékelővel kapható), de jövőre mindenképpen számíthatunk kis méretű, kompakt gépre ezzel a szenzorral.


Sharp 1/1,8″ méretű 8 Mpixeles CCD







S végül egy jóval szűkebb terület (talán kissé egoisztikusnak tűnő) eredményei: a fotozz.hu mellékletünk SMS-támogatása során több, mint 120 ezer Ft gyűlt össze, melyet az Aranyág és a Monfodi alapítványok között osztottunk szét.
Jelentős lépés volt a fotozz.hu életében az első, kereskedelmi forgalomban is kapható album elkészülése is, amely Csukás Tibor és Moles Béla munkája nyomán jött létre.


Fotozz.hu könyv