Android: PicsPlay (Pro)

0

Fura lépés lesz, hogy egy Androiddal foglalkozó cikk elején az Apple-re hivatkozok. Mégis meg kell tennem, mert az Apple és az általa alkotott iPhone volt az első mérföldkő abban a folyamatban, amelynek következménye, hogy ma már androidos fényképezőgép is kapható.

Cikksorozatunkban megpróbálunk körbenézni az alkalmazás piacon, s megállapítani, hogy mennyivel lesz könnyebb vagy nehezebb dolga egy androidos telefont használó hobbifotósnak, mint ha kompakt gépet használna utómunka nélkül.

JellyBus – PicsPlay (Pro)

A JellyBus nem csak Androidra, de iOS-re is fejleszt. Az ő nevüket találjuk az iPhone-hoz és iPad-hez készült HDR FX alkalmazásnál is, amelyet akár a PicsPlay alapjának is tekinthetnénk, hiszen sok közös vonásuk van.
A PicsPlay elérhető ingyenes változatban és fizetős alkalmazásként is, s Androidon kívül iOS-re is létezik.

Ha egy mondatban kellene összefoglalnom a program képességeit, azt mondanám, hogy bőséges képi effektezés, manuális módosítási lehetőséggel.

A PicsPlay nem túl bonyolult, de annál szebb grafikus felülettel indul. A beállítások között igazából csak a mentés helyét adhatjuk meg.
Az első lépéseket kb. három képernyőnyi ismertető könnyíti meg, de egyébként kis gyakorlattal rendelkező felhasználók e nélkül is rájöhetnek a kezelésre.

Első lépésben a fotót kell betöltenünk, vagy akár készíthetünk is egyet a készülékkel.
A kép elkészítését vagy betöltését követően el kell döntenünk, hogy milyen felbontásban kívánjuk a képfeldolgozást végezni. Erre három lehetőségünk van: VGA felbontás, kb. 1 Mpixeles felbontás, illetve 3 Mpixeles felbontás.

Az effekteket kategóriákba rendezve, vagy egy időmátrixból is kiválaszthatjuk. Utóbbi 1950 és napjaink között teszi lehetővé a könnyebb választást, ehhez egy évet kell megadnunk, majd a program az évszámhoz tartozó effekteket dobja fel. Kicsit nekem véletlenszerűnek tűnik, hiszen 1954-hez csak színes effekteket ajánlott fel, míg 1959-hez csak egy- vagy kéttónusú képet kínál. Szerintem jobban is járunk, ha az Fx Studióból válogatunk, amely 10 kategóriában kínál rengeteg effektet.

Fontos megjegyezni, hogy az effektezésnél szabályozhatjuk a hatás erősségét. Nem vagyunk tehát rászorítva, hogy a kép úgy nézzen ki, ahogy azt a programozó gondolta, választhatunk finomabb, vagy erősebb hatást is (az effektezett kép átlátszósága 0-100 között állítható). A könnyebb beállítás érdekében van lehetőség „előtte-utána” összehasonlításra is, egyetlen érintéssel.

Az előre definiált effekteken kívül végezhetünk képforgatást, képkivágást (szabad oldalarányút, vagy néhány előre megadott közül is), állíthatjuk a fényerőt, kontrasztot, színezetet, színtelítettséget, módosíthatjuk a fehér-egyensúlyt.

Sőt, még gradációs görbe és hisztogram is a rendelkezésünkre áll. Előbbinél akár kék-zöld-vörös csatornára külön is adhatunk meg görbét (kézi keresztbe-hívás effekt!), míg utóbbinál a feketék és fehérek beállítása lesz egyszerű, no és persze a gammma korrekció.

A majdnem kész képre textúrát és vignett effektet is rakhatunk, illetve be is keretezhetjük azt.

A kész kép elmenthető, valamint azonnal meg is osztható bármilyen erre alkalmas alkalmazással.

A PicsPlay ingyenes változatában maximum 1024×768 pixeles képeket dolgozhatunk fel (a nagyobbakat leméretezi), valamint hirdetések is megjelennek. A korlátozás nélküli Pro változat 3,99 dollárért (797 Ft-ért) vásárolható meg.

Eredeti

Feldolgozott