Anpson DigiMate 1202 mobil háttértár

0

Az Anpson mobil háttértárai közül már kipróbáltunk kettő, a DigiMate III, majd a DigiMate III Hi-Speed verziókat. Mint a tesztek során kiderült, a két modell között nincsenek óriási különbségek, ám a használat során mégis egy igen fontos frissítés történt, méghozzá a kártyáról történő másolás sebességében.

A szóban forgó gyártó termékeiből nemrég ismét egy mobil háttértárat kaptunk, melynek meglepő módon azonos neve volt, mint egy már korábban tesztelt példánynak: DigiMate III Hi-Speed. Sőt, még a doboza is azonos az előzőleg nálunk járt változatéval.

Természetesen különbség azért van, de talán nem óriási. De ne szaladjunk ennyire előre, mindent a maga idejében…

Külső

Az Anpson DigiMate 1202 külsőre is igen hasonlít a 1210-hez. Kis eltérés, hogy a gombok immár nem a készülék felső részén, hanem oldalt kaptak helyet. E megoldás előnye, hogy kevésbé lehetséges a véletlen megnyomásuk. Biztos ami biztos még egy Hold kapcsoló is került a gépre, amellyel letilthatjuk a másik két gomb hatását, hogy véletlen se kapcsolódhasson be a gép.

A csatlakozókat a gép aljára szerelték, míg a kártya foglalatok két oldalt és elöl találhatók.

Kijelző

Már-már hagyományosnak mondható ennél a gyártónál az OLED alkalmazása. Az egyszerű géphez egyszerű kijelző dukál. Legfeltűnőbb az UV narancs és UV zöld színekben pompázó lemez ikon, amely másolás során forgásával jelzi a működést. Ezen kívül szöveges információk is láthatók, illetve az aktuális formátum ikonja is megjelenik.

A merevlemez

Az egyik változás, amely a 1202-t megkülönbözteti a 1210-től épp a kezelt merevlemezekben található. Az új kiadás ugyanis elsőként használ soros ATA (SATA – serial ATA) winchestereket. Bár ez a sebességet nem befolyásolja, s a PATA és SATA HDD-k árai sem térnek el jelentősen, a jövőre nézve mégis fontos lehet. Néhány év múlva ugyanis már nem lesznek kaphatók párhuzamos ATA felületű merevlemezek, ami esetleg egy HDD cserét nehezebbé tesz.
Ezt megfontolva talán érdemes már most a SATA felé kacsingatni.

A gyár 20 és 250 GB közötti 2,5″-os merevlemezek kezelését garantálja, de feltételezhetően ennél nagyobb HDD-k is gond nélkül működhetnek.
A HDD-t a hátlap alatt találhatjuk, melyet négy apró csavar tart a vázon. A nálunk járt modellben egy 80 GB-os Fujitsu winchester volt beépítve.

Kártyafoglalatok

Az Anpson DigiMate III 1202-es változata SD/SDHC, MMC, MemoryStick Pro, MemoryStick Pro Duo, MiniSD és CompactFlash Type I/II memóriakártyákat fogad. Adapterek segítségével természetesen a további formátumokat is használhatjuk.

Csatlakozók és energiaellátás

A képek számítógépre áttöltését USB kábelen keresztül végezhetjük, mely az akku töltéséhez is használható. Szintén pumpálhatunk energiát a Li-ion akksiba a mellékelt hálózati adapter segítségével.
Ezek foglalata a készülék alsó részén található.

Nincs változás az energiaellátás téren, továbbra is a BP-56 jelű Li-ion akkumulátort használhatjuk, amely 3,7V-os névleges feszültéségével és 1350 mAh kapacitásával 3,885 Wh energiát tárol.

Kezelés

Igazán egyszerű készülékkel van dolguk, így a kezelése sem bonyolult. Mindössze két gomb található a gépen, a főkapcsoló és a memóriakártya tartalmának áttöltésére szolgáló gomb. Ennek megnyomására indul el a fájlok áttöltése, amelynek során %-os érték kijelzésével tudatja velünk az Anpson 1202, hogy a folyamat mely részénél tartunk.

Minden egyes kártyamásoláskor egy-egy új mappa nyílik a merevlemezen. Ezzel kerülhető el, hogy az azonos mappanevek vagy fájlnevek miatt keveredés legyen.

Sebesség

A másolás sebességét cirka 1,1 GB-nyi adat másolásával mértük, ebben a csomagban 640 MB-nyi (56%-nyi) 8-11 MB-os RAW fájlok és 500 MB-nyi (44%-nyi) 3-4 MB-os JPEG fájlok szerepeltek. Ezeket a fájlokat a Lexar 80× WA 2 GB-os kártyájára másoltuk, majd felmásoltattuk a mobil háttértár merevlemezére.

A kártyáról mobil háttértárra másolás 3 perc 28 mp alatt ment végbe, az átviteli sebesség 5,3 MB/s.
Ugyanezen adatokat USB kábelen keresztül töltöttük át a mobil háttértárról PC-re, ennek ideje 1 perc 38 mp volt, amely 11,2 MB/s átviteli sebességet jelent.

A kártyáról másolás sebessége közelítőleg megegyezik a korábbi Hi-Speed DigiMate III-nál mért értékkel, míg a PC-re másolás ez utóbbi esetben kissé lassabb volt (a korábban mért érték 14,9 MB/s-nak adódótt egy MacBook notebookkal mérve, míg most asztali számítógép 7200 fordulat/perces merevlemezére másoltunk).

Talán a kártyaolvasás sebességén lehetne még kicsit javítani, elvégre ezzel a kártyával már 10 MB/s írási (!) sebességet is mértünk, márpedig olvasni többnyire gyorsabban lehet a flash-eket, mint írni.

Tartozékok

A DigiMate III dobozában a készüléken túl a következő tartozékok találhatók:

  • CD-ROM (Win 98 driverekkel)
  • USB kábel
  • Hálózati adapter (5V/5W)
  • BP-56 lítium-ion akku 3,7V, 1350 mAh
  • Övre fűzhető bőr puhatok
  • Használati utasítás
  • Mini csavarhúzó
  • Pót csavarok

Összegzés

Az Anpson DigiMate 1202 hasonlóan a 1210-hez egy olcsó, egyszerűen kezelhető, lényegretörő készülék mindenféle sallangok és extra szolgáltatások nélkül – hacsak extrának nem tekintjük azt, hogy SATA merevlemezeket támogat.
A DigiMate leginkább árával száll versenyre a többi gyártó termékével, hiszen merevlemez nélkül bruttó 16 ezer Ft, míg 80GB-os HDD-vel 30 ezer Ft, s a 120 GB-os változat sem sokkal drágább, ezért 37e Ft-ot kell fizetnünk.

Az Anpson DigiMate III 1202-es modelljét a Quasar Kft.-től kaptuk kölcsön tesztünkhöz. Köszönjük!