Manapság úgy nyúlunk a Xenon gázas vakuk után, mint ha mindig is léteztek volna. Pedig a XIX. században még villanóport használtak, amely nem csupán nagy fényével volt érdekes. Tudod mi következett a villanás után?
A korai fényképészeket sokszor hozta nehéz helyzetbe a nem elégséges megvilágítás. XIX. században a fényképezés még gyerekcipőben járt, jóllehet, az akkori nyersanyagok már nem voltak rosszak, érzékenységük nem volt túl magas. A zárt térben, pl. szobában való fotózáskor a hosszú expozíciós idő okozta bemozdulásos életlenség senkinek sem tetszett, de jó megoldást nehezen találtak rá. Az első időkben magnézium huzallal próbálkoztak, William Crookes 1859-ben készítette el első, magnézium szál égésével megvilágított barlangfotóját. 1887-ben Adolf Miethe és Johannes Gaedicke fedezték fel a magnéziumnál könnyebben használható villanóport, amelyben szintén volt magnézium, por alakban, emellett azonban kálium-klorát (KClO3) is a keverék részét képezte. Utóbbi katalizátorként, oxigén forrásként funkcionált, így még hevesebb volt a magnézium égése. A villanóport kézben tartható tartókára helyezték, amelyet kézileg kellett begyújtani (vagy zsinórral szikrát adni neki). forrás: Wikipedia A kényelmetlen, nehézkes és veszélyes villanóport a XX. század elején először magnézium szálakat, később alumínium fóliát tartalmazó, egyszer használható villanólámpára cserélték. A vakublitz 1929-ben került kereskedelmi forgalomba. Igaz, ez sem volt túlzottan kényelmes, hiszen minden egyes villantás előtt új égőt kellett behelyezni a foglalatba. A mai vakuk elődjét, a xenon gázas, ívkisülésen alapuló villanócsövet a XX. század közepén fejlesztették ki. De térjünk vissza a villanóporra és annak használatára. Szóval mi is történt a villanást követően?
Komoly gyújtótávolságot kínál a régi, szovjet gyártású MTO 1000A, amely a végén lévő bajonettnek köszönhetően egy kis ügyeskedéssel akár a mai fényképezőgépekre is felhelyezhető....
Most ingyen tölthető Alister Benn 23 oldalas e-bookja. Alapvető fogásokkal ismertet meg Alister Benn elektronikus könyve, amelyet színes példafotókkal illusztrált a szerző....
A fotópályázatok többsége nyílt kiírású, így ebből a szempontból akár egy újdonsült tehetségnek is lehet jó napja és szép eredményeket érhet el a hazai vagy nemzetközi megmérettetéseken. „Gipsz Jakab, többszörös díjnyertes fotós”, a titulus jól mutat majd portfóliónkban, vagy a névjegyünkön, de mi a helyzet ha ennél többet szeretnénk és a „Gipsz Jakab fotóművész” címre, netán valami nemzetközileg is jegyzett elismerésre vágyunk?
A műterem a mosókonyhában volt, a (sztár)manökenek saját magukat sminkelték és Photoshop híján fénykép csak arról születhetett, ami ténylegesen összerakva, legyártva ott állt a kamera előtt. Az idén nyolcvan éves Tóth József Füles mesél a Fortepanra felkerült korabeli reklámfotóiról, amelyekkel szinte új műfajt teremtett.