Bár nem voltam még Monacoban, gyanítom, hogy a borult égbolt és a felhőszakadás nem túl gyakori jelenség arrafelé. Megérkezésünkkor a nizzai reptéren mégis felhős idő fogadott. Ez a tény ugyan nem dobott fel bennünket, mégis azzal nyugtattuk egymást, hogy a szórt fény külön jól is jöhet bizonyos témák fotózásánál.
Szállásunk Monaco Monte Carlo kerületének abban a Fairmont nevű szállodájában volt, amely előtt tavaly a Forma 1-es futamon Klien elvesztette a kocsija orrára ragasztott gyémántot, illetve ahol idén Trulli az előtte haladót bravúrosan „átugorva” leamortizálta a Toyotát. A szervezettség példaértékű: a villámgyors regisztráció után a szobakulcs (kártya) átvételekor mindenki megkapja a fotós felszerelést is, amiben a D50-es váz mellett egy 18-55 mm-es, illetve egy 55-200 mm-es optika is megtalálható. A képek mentéséhez a Sandisk ajánlott fel egy-egy 512 MB-os Ultra II-es Secure Digital kártyát.
 |
 |
A szoba elfoglalása után jöhet az ebéd a 6. emeleten lévő teraszon, ahonnan szédületes kilátás nyílik szinte az egész országra. A borult idő ellenére ez már lehetőséget biztosított a D50 próbálgatására. Annak ellenére, hogy viszonylag ritkán jár Nikon tükörreflexes fényképezőgép a kezemben, a D50 kezelése az első pillanattól egyértelmű volt. A nagy gombok és a programválasztó tárcsáról elérhető funkciók mind teljesen egyértelműek, így főleg a Coolpix vagy más kompakt fényképezőgépről átnyergelő felhasználók fogják azonnal otthon érezni magukat.
A borult idő ellenére a meleg a nagy páratartalom miatt szinte elviselhetetlen volt, ezért külön jól esett, hogy ebéd után egy légkondicionált teremben hallgathattuk a Nikon európai vezetőinek gondolatait erről az új, tükörreflexes fényképezőgépről.
 |
 |
A Nikon D50 bár komoly, majdhogynem professzionális külsőt kapott (legalábbis feketében), lényegében egy amatőröknek szánt családi fényképezőgép. A tervezők célja az volt, hogy a kompakt digitális fényképezőgépüket kinövő, de a tükörreflexes gépek bonyolultságától ódzkodó, mégis azok képminőségére vágyó felhasználóknak nyújtsanak alternatívát. Bár némely paraméterében a D50 elmarad az óriási sikereket elért D70-től, az előadók óva intettek attól, hogy a D50-et butított D70-ként kezeljük. Tény, hogy a D50 mindent tud, amit egy tükörreflexes fényképezőgéptől elvárhatunk, de a funkciók többsége csak a menüben matatva érhető el. A tervezők ezzel tették átláthatóbbá a fényképezőgép kezelőfelületét.
 |
 |
Az ezüst és fekete színben készülő D50-ben a D70-eshez hasonlóan 6,1 megapixeles DX-es méretű CCD működik. Ez a Nikon által céltudatosan használt méret biztosítja, hogy az ehhez készült optikákba bátran lehet invesztálni, a közeljövőben nem várható ettől eltérő méretű CCD megjelenése a Nikon fényképezőgépekben.
A D70-hez teszi hasonlatossá a D50-et sebessége is. A bekapcsolási időt 0,2 mp-ben adták meg, ami a gyakorlatban elhanyagolható késleltetést okoz. Az exponálógomb lenyomásakor a D50 a leírásoknak megfelelően, lényegében azonnal exponál, így tényleg az a pillanat kerül a képre, amit terveztünk. A 2,5 kép/mp-es sorozatfelvétel némileg elmarad a nagyobb testvér képességeitől, de a sorozat hossza valószínűleg sokakat kárpótol majd: legnagyobb sebesség mellett, megfelelően gyors kártyával akár 137 kép is készíthető. Az átmeneti tároló memória megtelése után sem szakad meg a sorozat, csak némileg csökken a sebessége.
A 2.0-ás High Speed USB porttal felszerelt Nikon D50 áráról annyit árultak el, hogy Németországban várhatóan a 700 eurós határ alatt marad.
Az előadás hossza pont ideális volt (éppen nem fagytunk meg a klimatizált teremben), a délutáni program azonban az időközben eleredt eső miatt borult. Fontos megjegyeznem, hogy a közel sem ideális körülmények miatt a mellékelt képek semmiképpen sem alkalmasak a Nikon D50 képességeinek bemutatására, lemérésére. A legtöbb kép nagy érzékenységgel, hosszú záridő mellett kézben tartott géppel készült, így nem csak a zajosodás, de a bemozdulásos életlenség veszélye is jelentős volt.
A B terv a fényképezőgépek nagy érzékenységnél való teszteléséről szólt: hajókirándulás helyett egy rendkívül rosszul megvilágított autó múzeumba mentünk, ahol szebbnél szebb autómatuzsálemek fotózásával töltöttük az időt.
A helyzetet mentette, hogy a D50 igen jól használható magas érzékenység mellett is. Az autómatuzsálemekről készült fotók ISO 1600-as érzékenységgel készültek, többnyire 1/30 másodpercnél hosszabb záridővel, ennek ellenére nem csak a képek lettek igen szépek, de a színek is jók maradtak. A képek igazából nem is mutatják, hogy a csarnokban milyen sötét volt. Kompakt géppel a nem kívánatos csillogást és távoli sötétséget okozó vakuzáson kívül más lehetőségem nem maradt volna.
Mire lement a nap elállt az eső is, így este a múzeumi megvilágításhoz hasonló fény mellett lehetett még fotózni egy kicsit. A másfél napos út lényegi része a vacsora után a fotósszett leadásával lezárult.
 |
 |
Másnap persze szikrázó napsütésre ébredtünk, így az indulás előtt elrohantunk még egy kölcsön kapott D50-essel a városba fotózni. A kapkodás persze meghozta az eredményét: sikerült az összes napsütéses fotót magas érzékenységre állított géppel elkészíteni, így ezek a felvételek megint csak nem tudják bemutatni a D50 valódi képességeit.
Bár a rossz időjárás miatt a gép tudásának csak egy-egy szeletéről kaptunk képet, az azonban kiderült, hogy a D50-est érdemes lesz még egy részletes teszt erejéig kézbe vennünk.
 |
