Kipróbáltuk: Epson Stylus Pro 3800 teszt

0

Bevezető

Az Epson nagyformátumú nyomtatói közül a Stylus Pro 3800-at is lehetőségünk volt kipróbálni, mely A2+ méretű papírokat is könnyedén „felfal”. Valójában ez a készülék nem számít felső kategóriásnak, hiszen a nagyformátumú nyomtatók közül a legkisebb és még akkor is a legolcsóbb, ha az eddig bemutatott nyomtatókhoz képest az Epson Stylus Pro 3800 bruttó 450e Ft-os ára magasnak is tűnik.

Az első ránézésre ijesztő méretű készülék tömege is hasonlóan brutális. Bizony nem egyszerű megfelelő helyet találni a közel 20 kilós, 68 centi széles nyomtatónak: bőven kiérdemel egy saját asztalt, arról pedig le is tehetünk, hogy majd polcra helyezzük, mint egy kis fényképnyomtatót. A nagy formátumú nyomtatásba bevezetést nyújtó Epson Stylus Pro 3800 persze nem is ilyen céllal készült. A profi nyomtatók sosem kis csecsebecsék, bár azt hozzá kell tennünk, hogy az A2 nyomtatók közül mégis az Epson Stylus Pro 3800 a legkisebb.

Itt nem kereshetünk olyan kiegészítő szolgáltatásokat, amelyek a konzumer szegmensben már megszokottak, így nem találunk kártyaolvasót, nincs színes mátrix grafikus kijelző, ahol a fotókat nézhetjük meg, nincs CD-feltét, sőt itt még a PictBridge csatlakozás is elmaradt. Van viszont monokróm grafikus LCD-nk és hálózati csatlakozási lehetőségünk. Igaz, csak vezetékesen.

Az Epson Stylus Pro 3800-ban 9 tintatartályt találunk. Ezekben természetesen pigment alapú tinta található, méghozzá a K3 Ultrachrome szériából, melyet sok más Epson nyomtatóban is megtalálunk (többek között az általunk is kipróbált A4-esekben is). A tartályok töltöttségi szintjét a Stylus Pro 3800 folyamatosan jelzi a felső részen elhelyezett grafikus LCD-n.
A használt színek a következők: matt fekete: T5808, fotó fekete T5801, szürke T5807, világos szürke T5809, cián T5802, magenta T5803, világos cián T5805, világos magenta T5806, sárga T5804. A tintatartályokban nyomás alatt áll a tinta, ez is könnyíti a festék kijutását a 80 ml-es tartályokból. A 9 tintatartály ellenére a nyomtatás 8 színnel történik, a matt fekete és a fotó fekete között a nyomtató automatikusan vált a felhasznált papír függvényében. Ez a művelet sajnos elég sokáig tart, cirka 3-4 percet vesz igénybe, míg visszaszivattyúzza a festéket a fejből a tartályba.

A mikropiezo fej különböző méretű tintacseppeket képes létrehozni (Variable Sized Droplet Technology – VSDT). A legkisebb tintacsepp 3,5 pikoliteres, a felbontás ezáltal maximum 2880×1440 dpi lehet. Vegyük észre, hogy az A4-es és a kis méretű fényképnyomtatók ennél nagyobb felbontásra is képesek, de azt is figyelembe kell venni, hogy az A3 és A2 nyomatokat nem azért készítjük ekkora méretben, hogy azután 10 cm-ről vizsgáljuk a kész nyomatot. Ezeket a nagy méretű papírokat nagy távolságból szokás nézni, így a 2880 dpi bőven elegendőnek is bizonyul. Ebből következően viszont 10×15 cm-es fotók nyomtatására csak kompromisszumokkal használható. Szintén kompromisszumos a dokumentum nyomtatás is, no nem a felbontás, hanem a relatív kis sebesség miatt. Valójában ez itt csak kiegészítő funkció, a fő cél a nagy méretű fotók nyomtatása, de azért meglepődtünk, hogy ilyen lassú (értéket lásd a sebességeknél).
A nyomtatás sebességének gyári adatai: A2 méret 1440×720 dpi-ben kétirányú nyomtatással 405 mp (6 perc 45 mp), 2880×1440 dpi-ben szintén kétirányú nyomtatással 697 mp (11 perc 37 mp).

Külső, design

Valójában amit a Canon PIXMA Pro9000-nél leírtam, az erre a nyomtatóra is igaz. Az Epson Stylus Pro 3800 nincs túlbonyolítva. Minimális kezelőszerv, egy monokróm grafikus LCD, papíradagoló és tálca, felnyitható fedél a fejhez és egy motorosan nyitható tintatartály fedlap jellemzi.

A kinézet első ránézésre érezteti, hogy profi készülékkel van dolgunk. A tervezők az egyenes vonalakat a széleken lekerekítésekkel egyensúlyozták ki. Az egész nyomtató felső része egy kissé előre dől, hogy könnyebben tudjuk kezelni a gépet, ne kelljen teljesen fölé hajolni.

A nyomtató felső részének jobb oldalára kerültek a kezelőszervek, az 6 cm képátlójú monokróm grafikus mátrix LCD közelébe:

  • be/kikapcsoló gomb
    (mikrokapcsolóval)
  • törlés/megszakítás
  • négyirányú navigáló nyilak egy-egy dedikált funkcióval:

    • fel: tintatartály fedél nyitó
    • le: lap behúzása
    • jobbra: menü
    • balra: nincs funkció
  • középen Enter

A papírt több helyről adagolhatjuk: használhatjuk a hátsó 250 lapos lapadagolót, de a max. 1,5 mm vastag papírt egyesével a nyomtató elejéről is adagolhatjuk. A legnagyobb használható papírszélesság 43,18 cm lehet.

A nyomtató hátulján a szokásos USB-B aljzat mellett egy az Ethernet hálózatokhoz rendszeresített UTP csatlakozást is találunk.

Üzembe helyezés, kezelés

A kicsomagolás után kezdődhet a nyomtató üzembe helyezése. A rögzítő szalagok és távtartó szivacsok, valamint a fejrögzítő eltávolítása után be kell kapcsolni a nyomtatót, hogy a tintatartályokat behelyezhessük. Ezt követően az első inicializálás kb. 7,5 percig tart.

Az Epson Stylus Pro 3800 több szintű menüje igen részletes beállítást tesz lehetővé:

  • nyomtató beállítás (Printer Setup)

    • tálca tér (Platen Gap): keskeny, normál, széles, szélesebb legszélesebb (Narrow, Standard, Wide, Wider, Widest)
    • papír méret ellenőrzés (Paper Size Check): ki/be
    • beállítások alapértékre hozása (Initialize Settings)
  • teszt nyomtatása (Test Print)

    • fúvóka ellenőrzés (Nozzle Check): manuális, automata
    • állapot lap (Status Sheet)
    • hálózati állapot lap (Network Status Sheet)
    • feladat információs lap (Job Information): utolsó 10 nyomtatás információi
    • egyedi lap (Custom Paper)
  • nyomtató állapot (Printer Status)

    • verzió (Version)
    • nyomtatható lapok száma (Printable Pages)
    • tinta szint (Ink Level)
    • cartridge karbantartás (Maintenance Cartridge)
    • elhasznált tinta (Usage Count)
    • tintamérés nullázása (Clear Usage Count)
    • előző feladatok (Job History)
    • összes nyomtatás (Total Prints)
  • egyedi lap (Custom Paper)

    • standard
    • egyedi (1-10)
  • karbantartás (Maintenance)

    • fekete csere (Black Ink Change)
    • erős tisztítás (Power Cleaning)
    • óra beállítás (Clock Setting)
    • kijelző kontraszt finomhangolása (Contrast Adjustment)
    • fejigazítás (Head Alignment): auto/manuális
    • hálózati beállítás (Network Setup): engedélyezve, tiltva

Sajnos gyári CD-t ezúttal nem kaptunk, az internetről letöltött drivert használtuk a nyomtatáshoz, így az Epson saját programját nem tudjuk bemutatni. Ez egyébként a gyártó weboldala szerint az Epson Imaging Workshop lenne.

Sebesség, minőség, tesztek

Az Epson nyomtatók sosem a sebességükkel vertek rá a mezőnyre. Az Epson Stylus Pro 3800 azonban a fotónyomtatás során most megelőzte a HP-t. Igaz, a dokumentum nyomtatás ezzel a készülékkel volt a leglassabb.

A tesztek során A4-es fekete-fehér dokumentumot, színes ábrával kiegészített dokumentumot, 10×15 cm-es fekete-fehér és színes fotót, A4-es színes fotót és A3-as színes fotót nyomtattunk. A2-es papírt sajnos nem kaptunk a készülékhez, így ennek sebességét nem mértük. A dokumentum nyomtatást 720 dpi-vel, a fotónyomtatást maximális 2880 dpi-vel végeztük.

A nyomtatott fekete-fehér dokumentum még a legkisebb felbontásban is tökéletes. A színes ábrán jók a színek, pirosban nincs narancssárga elszíneződés, a bordó is jól jött ki, egyedül a sötétkék szín lett fakóbb, mint a megszokott.

Nyomtatott szöveg írásképe

Színes dokumentum részlete

A fotónyomtatást Epson Premium fényes papírra végeztük, 10×18 cm-es, A4-es és A3-as méretekben. A készített fotók a 2880 dpi-s felbontásnak megfelelő minőséget hoztak, a kisebb fényképnyomtatóknál jobb minőséget láttunk. Közelről nézve (cirka 30 cm) már látszanak a tintacseppek, de most se felejtsük el, hogy ez alapvetően egy nagyformátumú nyomtató, ahol fél-1 méternél közelebbről ritkán tekintjük meg a képeket. Viszont az jól látszik, hogy 10×15 cm-es fotók nyomtatásához nem ez az ideális választás.
A tónusátmenetek jól sikerültek, a színtelítettség is megfelelő, egyedül a részletgazdagság átlag alatti.
Fekete-fehér képeket háromféle módszerrel nyomtathatunk: színes beállítással, továbbfejlesztett fekete-fehérként (Advenced B&W) és feketeként. A továbbfejlesztett fekete-fehérnél színezetet is megadhatunk: hűvös, meleg, szépia. A legszebb a színes beállítással készül kép, itt a legjobb a részletgazdagság is, itt látszanak a legkevésbé a festékcseppek. A színezet rendben van, nincs jelentős eltérés a szürkéhez képest, a kontraszt itt viszont kissé alacsonyabb, mint az eredeti képen. A továbbfejlesztett fekete-fehér módszerrel készült nyomat van a legközelebb a valósághoz, bár nagyon közelről nézve itt már jobban észrevehetők a tintacseppek. Színezet itt is jó. A fekete módban készült fotó viszont valamiért barnás árnyalatú lett.

Epson Premium Glossy

A vízállóság ezúttal is tökéletes, egyik alapszín sem oldódott fel sem folyóvízben, sem rövid áztatás során. A papír anyaga sem szívta fel a vizet, száradás után nem kunkorodott fel.

A jó láthatóság érdekében 1200 dpi-vel szkenneltük be (Canon Lide20) a 10×15 cm-es nyomatot, amely így teljes terjedelmében megtekinthető. Vigyázat, igen nagy fájl (~24MB)!

képkivágás 1200 dpi-s szkenről

teljes kép

A színtér vizsgálatot ezúttal is a colormanagement.hu végezte:

Az Epson 3800-as printere nem okozott meglepetést. Hozta a már megzokottan jó Epson minőséget a színterjedelmi teszten, de azt is el kell mondani, hogy kék-zöld középtónusokban kissé gyengébb volt az eredmény a vártnál. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen a színterületen a nyomtató nem tudja az európai szabványú nyomdagépek színterjedelmét nyomtatni, meglepő módon itt jelentősen elmarad a Euroscale lehetőségeitől. Éppen ezért proof nyomtatónak nem javasolnánk, ám jó bőrszinei és szép nyomtatási minősége miatt fotónyomtatásra kimondottan javasolható.

Méréseinknél a stoppert akkor indítottuk el, amikor a printer a nyomtatás első mozdulatát végezte (megkezdődött a lapbehúzás) és akkor állítottuk le, amikor az oldal legvége is leesett a tálcára. Az itt megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.

Sebességek
A4 fekete-fehér dokumentum 61 mp
A4 színes dokumentum 61 mp
10×15 cm fotó 70 mp
A4 fotó 4 perc 36 mp
A3 fotó 7 perc 24 mp

Kiegészítők

A nyomtató dobozában a következőket találjuk:

  • Epson Stylus Pro 3800 nyomtató
  • T5808, T5801, T5807, T5809, T5802, T5803, T5805, T5806, T5804 tintatartályok (80 ml)
  • Tálca a vastag papírok adagolásához
  • AC kábel
  • szoftver CD

Az egyes kiegészítők jelenlegi árai
T58xx tintatartályok (80 ml) ~14.200 Ft
Epson Premium Glossy fotópapír, 10×15 cm, 100 lap ~2.520 Ft
Epson Premium Glossy fotópapír, 13×18 cm, 100 lap ~4.000 Ft
Epson Premium Glossy fotópapír, A4, 20 lap ~4.700 Ft
Epson Premium Glossy fotópapír, A3+, 20 lap ~13.200 Ft
Epson Premium Semigloss fotópapír, A3+, 20 lap ~14.900 Ft
Epson Premium Semigloss fotópapír, A2, 25 lap ~15.000 Ft

Értékelés

Az Epson Stylus Pro 3800 nyomtatóról nehéz értékelést írni. No nem azért, mert annyira keresni kell a jó tulajdonságokat, csak azért, mert a nagy formátumú nyomtatók közül csak ezt tudtuk kipróbálni, így egyelőre nincs összehasonlítási alapunk. Amit tapasztaltunk, abban van pozitív is és negatív is. Mindenképpen meg kell emléíteni, hogy bár lehetséges vele dokumentumokat nyomtatni, a sebessége nagyon elmarad a valódi dokumentum nyomtatásra kihegyezett készülékektől. A fő attrakció itt a fotónyomtatás, méghozzá nagy méretben. Kis méretű fotókat sem nagyon érdemes ezzel készíteni, hiszen a viszonylag kis felbontás miatt a minőség olyan lesz, mint egy olcsóbb A4-es, cirka 20e Ft-os nyomtatóval. Az Epson Stylus Pro 3800 igazi ereje az A3 és annál nagyobb méretű nyomatok készítésénél jelentkezik.

Ha viszonylag jó áron szeretnénk egy színesben és fekete-fehérben is gyönyörűen nyomtató nagyformátumú készüléket vásárolni, az Epson Stylus Pro 3800 bizonyára egyike lesz a jó választásoknak. A nagy tintatartálynak és a színenkénti cserelehetőségnek köszönhetően akkor is jó választás, ha a gazdaságosság fontos szempont.

Az Epson Stylus Pro 3800 ára bruttó 420e Ft.

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • 8 színű K3 Ultrachrome tintarendszer
  • 9 nagy kapacitású tintatartály
  • Színenkénti csere lehetősége
  • Hálózati UTP csatlakozás
  • Vízálló nyomatok
  • A2+ nyomtatás lehetősége
  • Csak vágott papírra nyomtat, tekercspapír nem használható
  • Dokumentum nyomtatás lassú
  • Nyomat felbontása kis méretű fotókhoz már kompromisszumos