Kipróbáltuk: Epson Stylus Photo 1400 teszt

0
190

Bevezető

Az igencsak tekintélyes, nehézsúlyú Stylus Pro
3800 mellett az Epson Stylus Photo 1400 kimondottan “aprónak” tűnik,
bár kétségtelen, hogy nem egy súlycsoportba tartoznak.
Az A2-es méretben is otthonos nagytestvér közel fél
millió forintos árához képest a “kis”
Stylus Photo 1400 kevesebb, mint negyedéért megvásárolható.
Kialakítása és szolgáltatásai miatt, inkább
a komolyabb amatőr felhasználók otthoni fotónyomtatója
lehet. Az eddig tesztelt A3-as nyomtatók nem elképesztően
gazdag szolgáltatáskészletükről voltak híresek,
és ez alól most tesztelt Epsonunk sem kivétel. Egy-két
extra funkció – mint amilyen a közvetlen CD/DVD nyomtatás,
vagy a PictBridge kapcsolat – azt mutatják, hogy szélesebb vásárlói
réteget célzott meg a gyártó.

A maximális nyomatméret 330 x 482 mm, ami hivatalosan A3+-t jelent. Mondhatjuk,
hogy jóval nagyobbat a 297 x 420 mm-es, hivatalos A3 méretnél, amely egyébként
szintén elérhető a nyomtatóval. Támogatott még az A4, A5, A6, B5, Letter (levél)
és Legal papírméret, valamint a 10 x 15, 30 x 30, 20 x 25, 13 x 18, 9 x 13,
és 28 x 43 (16:9) cm-es fotóméret. Az alap nyomatási margó minden oldalon 3
mm-es, de választhatunk szegélynélküli printelést is, így akár a legnagyobb
lap is teljesen kitölthető a fotóval. A maximális felbontás – megfelelő papír
esetén – 5760 x 1440 dpi (az RPM opció aktiválásával).

Az Epson Stylus Photo 1400-ba a cég saját fejlesztésű
Micro Piezo technológiás nyomtatófejeit szerelték.
összesen 540 fúvóka juttatja papírra a tintacseppeket,
amelyek az Ultra Micro Dot eljárásnak és a változó
cseppméretnek köszönhetően minimum 1,5 pikoliteresek.
A kis cseppméret, cseppmentes, lágy átmeneteket biztosít
a fotók homogén felületein és növeli azok részletességét.
Minden egyes színhez 90 fúvóka tartozik, így nem
nehéz kiszámolnunk, hogy 6 színnel nyomtat az Epson Stylus
Photo 1400. Ezek a fotónyomtatásban mára alapnak számító,
fekete, cián, bíbor, sárga, világos cián,
világos bíbor. A színek külön tintatartályokban
kaptak helyet, amiket a cég legújabb fejlesztésű
Claria tintáival töltöttek meg. Kapacitásuk egyenként
11 ml. A használt festékkazetták sorrendben:

T0794 sárga
T0791 fekete
T0795 világos cián
T0796 világos bíbor
T0793 bíbor
T0792 cián

A külön cserélhető színeknek köszönhetően
gazdaságosabb a nyomtatás, hiszen egy szín kimerültével
a többitől függetlenül cserélhetjük. A Claria
tinták elmosódás-, karcolás-, fakulás- és
vízálló mivoltuknak köszönhetően, akár
200 évig is megfelelő képminőséget adnak.
Természetesen, ehhez lehetőleg fénytől és
levegőtől elzárva (pl. albumban) kell tartanunk a kinyomtatott
fotókat, ami A3+ méretnél, otthoni körülmények
között kissé nehézkes. Megfelelő hordozóanyagon
(minőségi Epson fotópapírokon), zárt üveg,
vagy UV szűrő felület mögött tárolva közel
100 évig őrizhetők meg a falra kitett képek.

Az Epson Stylus Photo 1400 nem csak számítógépről,
de közvetlen PictBridge kábeles kapcsolattal is használható
az ezzel kompatibilis készülékekkel. Ilyen például
a manapság megjelenő digitális fényképezőgépes
szinte mindegyike. Elkészült fotóinkat tehát a printert
a fényképezőgéppel összekötve is kinyomtathatjuk.

A nyomtatóhoz egy DVD/CD feltétet is mellékelnek, amelyre
hagyományos, nyomtatható felületű 12 centiméteres,
vagy egy külön adapter behelyezésével 8 cm-es CD/DVD
korongok helyezhetők. Az adapter is része a csomagnak.

Külső, design

Az Epson Stylus Photo 1400 a többi Epson nyomtatóhoz hasonlóan
nem külsőben erős, bár nem nevezhető csúnyának.
Felesleges is sokáig ragozni a dolgot. A megszokott matt sötétszürke
és ezüst műanyagok kombinációját kapjuk
egy szögletes, lekerekített sarkú vázban. Az egyedüli
“dizájn elem” a fényes fekete műanyag fedlap,
mely némileg áttetsző, látni engedve a nyomtatófej
serény munkálkodását. Egy százezer forint
körüli A3-as nyomtatótól nem is várunk el többet.
Nem kell a leány-hálószobák enteriőrjének
megfelelnie.

Mivel közvetlen nyomtatási lehetőségünk csak PictBridge kapcsolatról lehetséges,
az meg a külső eszközről vezérelhető, nem kell bonyolult kezelhetőségre számítanunk.
és valóban. Csupán három nyomógombot helyeztek el a jobb oldalon, egymás alatt.
A legalsó a ki és bekapcsoló, legfölül pedig a kézi lapbehúzás és nyomatás megszakítás,
valamint a patroncsere gombjai találhatók. Bármelyik lenyomását a benne elhelyezett
kis lámpa igazolja vissza. A már említett PictBridge aljzat velük átellenben,
a bal oldalon kapott helyet.

Az átlátszó fedlap mögötti ajtót felhajtva
előtűnik a lapadagoló, amely az Epsontól már
megszokott függőleges lapelhelyezést tesz lehetővé.
Az adagolóban max. 120 normál vastagságú nyomatótpapír
tárolható. Nagyobb méretű lapok esetén szükség
lesz a fedlap kihúzására, amely két szekcióval
meghosszabbítva stabilabb tartást ad a papírkötegnek.
A csomag a bal oldali lapvezetővel szorítható egybe.

Az adagolóval szemközt, a készülék alján nyitható ki a viszonylag kis méretű
lapkiadó nyílás ajtaja. Az ajtó szintén teleszkóposan kihúzható két szekcióval,
amire szükség is lesz, hiszen kis mérete miatt nem képes megtartani a kiadott
lapokat. Kihúzva egy közel stabil kiadótálcát kapunk.

Az Epson Stylus Photo 1400 rendelkezik egy harmadik adagolónyílással is, amit
a DVD/CD feltét számára rendszeresítettek. Ehhez fel kell hajtanunk a nyomtató
fedlapját és megnyomni az előlap jobb oldalát, ami így lehajthatóvá válik. Az
előlap mögül ekkor kibukkan a szürke CD tálca, aminek jobb oldali vezető vájataiba
csúsztatható az átlagosnál méretesebb feltét.

A készülék hátlapja a szokásos izgalmakat
tartogatja. Jobbra egy USB 2.0 bemenet található a számítógépes
kapcsolathoz. A szükséges Windows és Mac drivereket a mellékelt
CD-n találjuk. A bal szélen egy szabványos (220-240 voltos)
tápcsatlakozó aljzatot helyeztek el. A hozzá való
tápkábel része a csomagnak.

Említésre méltó, hogy a nyomtató teljesítmény felvétele alacsonyabb az eddig
tesztelt készülékek 35-60W körüli átlagától. Az Epson Stylus Photo 1400 beéri
16W-al is nyomtatás során, ami a korábban tesztelt A4-es printerek átlaga. Készenléti
módban a fogyasztás kb. 1,5W.

A nyomtató zajszintje a gyári mérések alapján 47
dBA, tömege 11,5 kb, méretei pedig 223 x 615 x 314 mm.

Üzembe helyezés, kezelés

Az Epson Stylus Photo 1400 beüzemelése cseppnyi gyakorlattal, vagy
a kapott, ábrákkal illusztrált üzembe helyezési
tájékoztató alapján nem okozhat gondot. A relatíve
kis mérete és tömege miatt elég könnyű
az elhelyezése is.

Elsőként a tápkábelt kell csatlakoztatnunk, majd
bekapcsolnunk a nyomtatót. A készülék dobozában
két hármas csomagban találjuk a hat darabos patronszettet.
Behelyezésükhöz a három kezelőgomb közül
a középsőt kell megnyomnunk és a fedlapot felhajtanunk.
A nyomtatófej ekkor töltési pozícióba áll,
a printer jobb oldalán lévő nyíláshoz. A
tintatartályokat a töltődoboz felnyitása után
helyezhetjük a nekik megfelelő vájatokba. A helyes töltési
sorrend összekeverése lehetetlen. Egyrészt minden tartály
gerincén jelölték a tartalmazott tintát és
a színkód a töltődoboz foglalatai fölött
is végigfut. Másrészt a patronok csak látszólag
teljesen egyformák. Alsó végükön egyedileg kialakított
vájatok futnak végig, így egy bizonyos tartály,
csak a neki megfelelő foglalatba fog illeszkedni. A csere fizikailag
is lehetetlen, hacsak nem erőszakkal, de akinek így sikerül,
annak a fotónyomtatás helyett inkább a favágást
ajánlom.

A nyomtató ezzel kész is a közvetlen kábeles kapcsolatra. Bármely PictBridge
kompatibilis eszközről (digitális fényképezőgép, videokamera) használható.

Számítógépes használathoz telepítenünk kell a mellékelt CD-n található meghajtó
programokat és lehetőség szerint az ugyanott található szoftvereket is. A driverek
telepítése kb. 5 percet vesz igénybe, a szoftvereké, további 5-6 percig tart,
majd a rendszer újraindítása következik. Tesztünk során Windows XP operációs
rendszer alá telepítettük a nyomtatót, amely a driverek installálása után, az
USB kábel csatlakoztatásával, gond nélkül felismerte a készüléket. A telepítő
CD-n, megtaláljuk az Epson Print CD, az Epson Web-to Page, az Epson Easy Photo
Print és az Epson Creativity Suite alkalmazásokat, valamint az utóbbihoz mellékelt
Camera RAW plugint. A patronok első használatakor javasolt nyomtatófej igazítást
is szoftverből végezhetjük. A fejigazítás sajnos manuális, hasonlóan a többi
Epson nyomtatóhoz. úgy tűnik a cégnél ez a bevált koncepció. Az igazítás kb.
3 perces tesztábra nyomtatással kezdődik, az így kapott, 3 sorban 9 ábrából
nekünk kell kiválasztanunk a megfelelő, csíkmentes nyomatot, majd ennek számát
megadni a szoftvernek.

A kapott segédprogramok közül az Epson Print CD-vel és
az Easy Photo Printtel kerültünk közelebbi kapcsolatba. Előbbit
a DVD/CD lemezek nyomtatásához, utóbbit pedig fotónyomtatási
tesztünkhöz használtuk.

A Print CD szoftver részletes beállítási lehetőségeket
ad. így például számos előre magadott sablon,
vagy embléma közül választhatunk. Megadhatók
a CD felületére szánt saját készítésű
háttérfotónk mérete és egyéb jellemzői
is. A felületre ezek után bármilyen szöveget helyezhetünk,
vagy rajzolhatunk. Beállítható a választott kép
pozíciója és a nyomtatási tartománya a külső
és belső körmargók átmérőjének
megadásával.

Epson Print CD

Epson Print CD

Az Epson Easy Photo Printről már többször szó
esett idei tesztjeink során, hiszen minden kipróbált Epson
nyomtatóhoz egységesen ezt a szoftvert használtuk. Három
lépésben (három ablakban) állíthatjuk be
a fotónyomtatás legfontosabb opcióit. A szoftver angol
nyelvű, de számos beállítás egyértelmű,
és ábrákkal illusztrált, így nem ütközünk
különösebb nehézségekbe.

Epson Easy Photo Print

Az első ablakban a fotókat tartalmazó elérési út adható
meg. Jobbra találhatók a választott mappában tárolt
nézőképek. Ezekre kattintva kijelölhetők a nyomtatni kívánt
fotók, amik az alsó My Selection részbe kerülnek. A második ablak a papírtípust,
és méretet, valamint a nyomtató alapbeállításait
határozza meg. A Borderless négyzet bejelölésével a szegélynélküli nyomtatásra
adhatunk utasítást. A Print Mode menüben a minőségi alapbeállítások választhatók.
Tesztünkben minden esetben a legjobb fotóminőséget választottuk.
Lejjebb a papírméretek és típusok ikonjai között válogathatunk. A típusoknál
természetesen az Epson saját papírjait sorolja fel, a méretek között pedig csak
a választott nyomtatónk által támogatottak jelennek meg.

Epson Easy Photo Print

Epson Easy Photo Print

Végül a kiválasztott fotók megjelenése és elrendezése
szabályozható. Választhatunk hozzáadott keretet (Added Frame),
majd szerkeszthetjük is azt (Create/Edit Frame). A középső nézőképen ellenőrizhető,
hogy a fotó hogyan fest majd a papíron. Alatta a Number of Copies gombbal állítható
be a példányszám. A jobboldali ablakrészben elforgatható, átméretezhető
a kijelölt fénykép. A Magnification csúszka méretét
befolyásolja, a Move Photoval finoman pozicionálható a
kép papír felületén, a Rotate pedig 90 fokkal jobbra
vagy balra forgatja a fotó nézetét. A jobb alsó sarokban található zöld
Print gombbal indíthatjuk el a nyomtatást.

Sebesség, minőség, tesztek

Sebességtesztünknél PC-re kötve használtuk a nyomtatót, Windows XP operációs
rendszerrel, Microsoft Office Word, a gyártó által mellékelt (Epson Easy Photo
Print, Epson Print CD) szoftverrel és az Adobe Photoshop programmal. A nyomtatás
idejét a lapbehúzás megkezdésétől a kész nyomat kiadásának pillanatáig mértük.

Az Epson Stylus Photo egész jól indított a dokumentumnyomtatás területén. Itt
még a korábbi tesztjeinkben megszokott normál minőségi beállításokat
használtuk. Egy A4-es, szöveges oldal nyomtatásával 24 másodperc alatt végzett,
és ugyanennyi ideig tartott a szöveges oldal színes ábrával megtűzdelt változatának
printelése is. Ezzel megelőzte a HP Photosmart Pro B8350 26 másodperces idejét
és a Canon PIXMA Pro9000 41 mp-ét. Sajnos a minőség kissé elmaradt a HP-k szintjétől.
A színes ábra szemcsézettsége ugyan sokkal jobb, de a szöveg minősége inkább
csak közepes. Fekete szín helyett inkább sötétszürkét kaptunk és a betűélek
is szebbek voltak a HP esetében.

A4 szöveg

A4 szöveg + ábra

Következett a fotónyomtatás, aminél az egyik legkisebb mérettel kezdtünk, a
10 x 15 cm-el. A használt papír Epson Premium Glossy volt a minőség pedig Best
Photo, azaz a legjobb. A nyomtató 2 perc 1 mp alatt végzett fényképpel. Amit
csak a Canonnak sikerült túlszárnyalnia. A végeredmény az eddig tesztelt Epson
nyomtatókhoz hasonlóan kiváló. Gazdag színeket és jó kontrasztot kaptunk, kitűnő
részletességgel és közel szemcsementes átmenetekkel. A nyomtatást ezután egyel
rosszabb minőségi beállításnál is megismételtük. Az eredmény még jónak volt
mondható, leheletnyivel visszafogottabb színekkel, jó kontraszttal, de érezhetően
erősebb szemcsézettséggel. A furcsaság az volt, hogy az Epson Stylus Photo 1400
egyszerűen lecsapta a kép alsó 4mm-ét, és fehéren hagyta a papírt. Ezt leszámítva
az eredmény kielégítő, a sebesség pedig még inkább, hiszen 44 mp alatt végzett
a rászabott feladattal.

Ugyanebben a méretben, a legmagasabb minőségi beállítással fekete-fehér nyomatot
is készítettünk, mely szintén 121 mp alatt lett kész. Minőségét tekintve jó
kontrasztot, igazi mély feketéket és jó részletességet kaptunk. A kép hátránya
a nagyon enyhe cián színű beütés, és a homogén felületeken közelről megfigyelhető
finom csíkozottság volt. A színes fotókat közelről megtekintve néhol szintén
látszik ez a csíkozottság, de csak a 10 x 15 cm-es nyomatokon, a nagyobb képeken
nem.

A fotónyomtatást az A4 (210 x 297mm) és A3 (297 x 420
mm) méretekkel zártuk. Előbbinél 5 p 22 mp-et, utóbbinál
kerek 9 percet kellett várnunk a fotóra. Mindkét érték
gyorsabb, mint a HP-k eredményei, de elmarad a Canon sebességétől.
Minőségre mindkét esetben kiváló, a kisebb
méretnél már tárgyalt jegyeket mutató fényképeket
szemlélhettünk, és még az előbb említett
finom vonalak is eltüntek a fotókról.

Az utolsó erőpróba a CD/DVD nyomtatás volt, bár kisebb az előbbieknél, hiszen
csupán egy ellenfele akadt a mezőnyből, a Canon PIXMA Pro9000. A meccs az eddigi
papírforma szerint zajlott. A Canon végzett a leggyorsabban a nyomtatással az
Epson viszont szebb végeredményt produkált 2 perc 18 mp-ig tartó korongnyomtatásával.

Epson Premium Glossy papír + Claria tinta

Végül a vízállóság teszttel zárult az A3-as tintasugarasok mérkőzése. Az Epson
Stylus Photo 1400 ezen a téren is jól teljesített. Az általunk használt Premium
Glossy fotópapírok és a Claria tinták korlátozottan ellenállnak a víznek. Egy
esőt, az emberi kéz nedvességét, esetleg rövidebb vízbemerítést gond nélkül
elviselnek. Hosszabb áztatásnál már lehetnek problémák, mivel próbálkozásaink
során a sötétebb (főleg fekete) színek lassú “sétába” kezdtek a papíron. Víz
alá tehát semmiképpen, de a mindennapi behatásoknak tökéletesen ellenáll.

A minőséget nem csak a fotók szubjektív értékelésével,
de objektív színtérvizsgálatával is elvégeztük,
amelyhez a colormanagement.hu
csapatát kértük meg egy részletes bevizsgálásra.
A gyárilag ajánlott papírokra, maximális minőség és kikapcsolt képmanipuláció
mellett nyomtattunk színskálákat, melyekből az alábbi mérési eredmények születtek.

A hónap meglepetése az Epson 1400-as színterjedelem tesztje volt számunkra. Több, jóval magasabb kategóriába pozicionált versenytársát is megszégyenítő eredményt produkált, és csak remélni tudjuk, hogy a jövő Epson nyomtatói számára ez a nyomtatási színterjedelem lesz a minimum. Színterjedelme bőven lefedi a négyszínes nyomdák által nyomható színeket, és olyan tartalékot is hagy, mely hasznos lehet direkt színek szimulálásakor. Ha majd megfelelő támogatásra lel a komolyabb RIP szoftverektől, nagyon olcsó és kitűnő minőségű megoldása lesz a kis példányszámú / méretű proofnyomtatásnak. (Természetesen nem a nyomatköltségre hanem a nyomtató árára és nyomtatási képességeire gondoltunk).

Kiegészítők

A nyomtató dobozában a következőket találjuk:

  • Epson Stylus Photo 1400 tintasugaras nyomtató
  • 6 db tintapatron (fekete, cián, bíbor, sárga, világos
    cián, világos bíbor)
  • DVD/CD feltét, 8 cm-es adapterrel
  • tápkábel
  • kezelési útmutató
  • szoftver/driver CD

A készülékhez nem jár USB kábel, így ezt külön kell beszereznünk hozzá (USB
A – USB B nyomtatókábel).

Az egyes kiegészítők jelenlegi
árai
Epson T0794 sárga, T0791 fekete, T0795 világos
cián, T0796 világos bíbor, T0793 bíbor, T0792
cián (11 ml) tintapatronok
4.156 Ft/db
Epson Premium Glossy (fényes fotópapír)
255 g/m2, A3+, 20 lap
15.156 Ft
Epson Premium Semigloss (félfényes fotópapír)
251 g/m2, A3, 20 lap
12.698 Ft
Epson Premium Glossy (fényes fotópapír), 10 x 15 cm, 100
lap
3.323 Ft
Epson Premium Glossy (fényes fotópapír), A4, 100 lap 8.219 Ft
Epson Ultra Glossy (speciális fényes fotópapír), 300 g/m^(2),
A4, 15 lap
4.156 Ft

Értékelés

Nem igazán tudok mibe belekötni az Epson Stylus Photo 1400-el kapcsolatban.
Minden területen hozta az elvárt szintet. Az, hogy a 30-40-ezer forintos A4-es
nyomtatókhoz képest nem kaptunk jobb képminőséget, nem lehet negatívum, hiszen
hasonlóan kiválóan teljesített a Stylus Photo 1400 is. A kiválóságért pedig
nem hullatunk bánatkönnyeket. Az sem lehet probléma, hogy elég kevés szolgáltatást
nyújt, hiszen a tesztelt A3 tintasugarasok egyike sem tobzódott az extráktól.
Sőt, a PictBridge és a CD nyomtatás itt már annak számít, így pozitívumként
írhatjuk fel számlájára. A színes LCD-t, a kártyaolvasót és a különféle vezetéknélküli
csodákat egyelőre el kell felejtenünk. (Opcionálisan EpsonNet 802.11b/g vezeték
nélküli és 10/100 Base Tx külső nyomtatószerver vásárolható a készülékhez, kb
a nyomtató árának feléért). Adott viszont a kitűnő, szegélymentes fotóminőség,
akár A3+ méretben is, amely méretnek van egy utolérhetetlen varázsa. Egy aurája,
amely legalább akkora, és olyan fontos (ha nem jobban) mint a színes LCD kijelző.
Ebben pedig nincs hiba. Egy szál se.

Az Epson Stylus Photo 1400 tintasugaras nyomtató ajánlott fogyasztói ára (bruttó)
111.240 Ft.

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Egyszerű kezelhetőség
  • Alacsony fogyasztás
  • Külön tintapatronok
  • DVD/CD közvetlen nyomtatás
  • PictBridge kapcsolat
  • Kiváló fotóminőség
  • Nem túl meggyõzõ szövegnyomtatási minőség (normál beállításnál)
  • Enyhe csíkozottság a 10 x 15 cm-es nyomatok bizonyos
    területein
  • Manuális fejigazítás