Exkluzív: Nikon 1 AW1

0

A kompakt fényképezőgépek világában először a zoom, majd a stabilizátor, a nagy kijelző és talán legvégül a vízállóság volt az a megkülönböztető faktor, amit a gyártók bevetettek, hogy gépeiket megkülönböztessék a többitől, kiemeljék a tömegből. Ahogy a kompakt gépek szerepét a mobiltelefonokba épített kamerák veszik át, úgy szükség is van az ilyen extra szolgáltatásokra, mint ahogy az embereknek is szükségük van olyan fényképezőgépekre, amivel a ma népszerű aktív életvitel minden pillanatát meg tudják örökíteni. Nem véletlen, hogy népszerűek a víz-, por- és ütésálló kompakt fényképezőgépek, illetve a GoPro akciókamerák. Ezeket el lehet vinni a vízitúrára, a csúszdaparkba, a tengerpartra és egy részükkel még 5-10 méteres mélységig merülni is lehet. Nem baj, ha piszkos kézzel fogjuk meg őket, és végre olyan helyen is készülhet fotó a gyerekeinkről, ahol szüleinknek eszébe sem jutott rólunk fotót készíteni. Egy dologban vannak némileg hátrányban ezek a fényképezőgépek és kamerák, ez pedig a képminőség.

Aki az atomvillanásnál gyengébb fény mellett is normális képminőségre vágyik, az nyilván DSLR vagy MILC gépet választ, amihez a szemerkélő esőnél keményebb környezet esetén célszerű megfelelő tokot is választani. A búvártokok azonban nagyok, nehezek, macerásak és nem utolsósorban drágák. Ezek nélkül azonban nehéz megvédeni a cserélhető objektíves gépeket a víz nyomásától Az ezredforduló előtt, a filmes korszakban közel negyven évig létezett ugyan egy Nikonos nevű, cserélhető objektíves, vízálló rendszer, de a digitális fotózás elterjedése és a DSLR vázakhoz elérhető vízálló tokok megjelenése után a rendszer teljesen elhalt, a koncepció felélesztésének szándékára egészen ma reggelig semmi jel nem utalt. Ma reggel azonban a Nikon bemutatta a Nikon 1 rendszerre épülő cserélhető objektíves vízálló fényképezőgépét a Nikon 1 AW1-et.

A 15 méteres mélységig vízálló, -10 C fokig fagyálló és 2 méteres magasságból való leejtésig ütésálló fényképezőgép első ránézésre nem sokban különbözik a Nikon 1 sorozat eddig megjelent többi tagjától. A legárulkodóbb jel a szokásosnál nagyobb vázsapka, illetve ha az nincs a vázon, akkor a vázból kiemelkedő, vastag O gyűrűvel körülvett perem figyelmeztet, hogy itt nem egy szokványos gépről van szó. A méret, a kezelőszervek és a felpattanó vaku azonban semmit sem árul el a fényképezőgép valódi képességeiről.

A Nikon 1-nél megismert formát látva azonnal felmerül a kérdés, hogy vajon melyik modellt szigetelték le, hogy lehessen vele víz alatt is fotózni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. Bár tudását tekintve hasonlít a J3 és az S1 modellekre is, tulajdonképpen egy teljesen új modellként kell kezeljük. A 14,2 megapixeles érzékelő alapján a komolyabb J sorozat tagja is lehetne, de a vízszigetelésnek a módválasztó tárcsa áldozatul esett, így a kezelőfelület sok tekintetben az S1 modellben látottra hasonlít.

A vízállóság érdekében tett egyszerűsítés azonban nem túlzó, így a vázon lévő nagyméretű gombok segítségével a fényképezőgép kezelése valószínűleg még víz alatt is kényelmes. A Nikon 1 AW1 tetejére az On/Off gomb mellé egy méretes exponáló gomb és egy videofelvétel indító és leállító gomb került. Tárcsa, annak bonyolult vízszigetelése miatt nincs a fényképezőgépen. A hátlapra a kompakt és MILC gépeken szokásosnak mondható gombok kerültek, így megvan a 4 irányú vezérlőgyűrű középen az OK gombbal, a menü, a visszajátszás, a display és a törlés gombok is. A nagyítás és kicsinyítés gomb a képek ellenőrzésénél kap szerepet.

Az egyetlen újdonság a kézben tartott fényképezőgép ikonnal jelölt apró gomb a markolatszerűség hüvelykujj támasz melletti részén, ami egy teljesen új kezelőszervhez biztosít hozzáférést. Lenyomva ugyanis egy virtuális inga jelenik meg a képernyőn, ami a képernyőn ívesen elhelyezkedő ikonok közül mindig arra mutat, amelyik az inga rögzítési pontja alatt található. Az opciók között (Motion Snapshot, Best Moment Capture, Auto, Creative, Advanced Movie Selection) tehát a gomb lenyomva tartása mellett a fényképezőgép megdöntésével lehet választani.

Egy víz alatt is használható cserélhető objektíves fényképezőgépnél a legkritikusabb pont az objektív csatlakoztatásának szigetelése. A feladat talán még akkor sem könnyű, ha a mérnökök teljesen szabad kezet kapnak, de ha a már meglévő Nikkor 1 objektívekkel is tartani kell a kompatibilitást, akkor különösen nagy a kihívás. A bajonett vázból való néhány mm-es kiemelésével a Nikon mérnökeinek azonban sikerült megoldást találniuk a problémára, így a Nikon 1 AW1 nem csak a két most bejelentett objektívvel, de a már piacon lévő modellekkel is kompatibilis. A vízálló objektívek külső palástja a bajonetten túl lógva rácsúszik a kiemelt bajonett körül futó O gyűrűre, teljesen elzárva a Nikon 1 bajonettet a külső víz nyomásától. Ha a vázra nem vízálló objektívet csatolunk, akkor a szürke vázsapkából kipattintható fekete gyűrű használható az O gyűrű védelmére és takarására.

A Nikon 1 AW1 mellé a gyártó két új objektívet is bejelentett. A kisebbik egy fix, 10 mm-es gyújtótávolságú (kisfilmes rendszerben 27mm) darab f/2.8-as fényerővel, ami 20 méteres mélységig vízálló, 2 méteres magasságig pedig ütésálló. Mérete nyilván a vízálló szigetelésből fakadóan jócskán meghaladja a hasonló paraméterekkel bíró nem vízálló Nikkor 1 optika méretét, de a vízalatti fotózáshoz használt hasonló objektívek vízálló objektívházzal együtt számított méretéhez viszonyítva igazán apró darab.

A másik objektív a már szintén létező 11-27,5 mm-es gyújtótávolságú modell vízálló változata, amin a másiknál is jobban meglátszik a szigetelés hatása. A száraz használatra tervezett zoom objektív ugyanis zoom és élesség állításakor változtatta a méretét, ami szinte lehetetlenné teszi a szigetelést. Ezért az egész optikai rendszert kellett egy fix, de nagyobb tokba zárni (és nyilván ehhez a megfelelő módon átalakítani). Az objektív a feliratok szerint 88 méteres mélységig vízálló és 8 méterről való esést is kibír, de sajnos ez csak az objektív prototípus voltát igazolja, mert ahogy a sajtóközlemény is írja, ezek az adatok a valóságban 15 illetve 2 méter.

Mindkét objektív frontlencséje elé masszív üveglap került, ami védi a belső szerkezetet a karcolástól és a víz nyomásától. A képeken nem látszik, de az objektívek végét vastag gumicsík védi, aminek valószínűleg nem annyira víz alatt, mint eséskor lehet fontos szerepe.

A Nikon 1 AW1 természetesen örökölte elődei remek sorozat képességeit, így 60 kép/mp-es sebességgel 20, míg folyamatos élességállítás mellett 15 kép/mp-es sebességgel 22 kép készítésére képes egy sorozatban. Gyenge fényben az érzékenység ISO 6400-as szintig emelhető. A váz oldalán lévő csatlakozó nyílás, illetve az alján lévő kombinált akku és memóriakártya foglalatok ajtajait kívül dupla reteszelésű zár védi a véletlen kinyitástól, míg az ajtók belső oldalára gumi szigetelés került.

Az extrém sportokhoz ajánlott fényképezőgépek a fotó és videó rögzítése mellett egy csomó extra szolgáltatást is nyújtanak. Ilyen például a fotó készítésének helyét rögzítő helymeghatározás, amiből az AW1 a népszerű GPS és az alternatív GLONASS rendszert is támogatja, melyek nem csak a földrajzi szélesség és hosszúság adatokat, de a magasság értékeket is biztosítják. A magasság adat párja a víz alatt a mélység, amit szintén képes a rögzíteni a fényképezőgép. Bár a sajtóközlemény szerint az adatokat akár 1 méteres pontossággal is képes biztosítani, azért lábjegyzetben hozzáteszik, hogy pontos mérésekre a rendszer nem alkalmas. Érdekes funkció, hogy a két új objektívvel a fotózás iránya is rögzíthető. Mindezek mellett természetesen elérhető a virtuális horizont szolgáltatás is.

Bár elméletileg nyilván nincs akadálya, hogy a Nikon 1 AW1 megalkotásakor használt technológiákat akár egy DSLR rendszer vízállóvá tételéhez is felhasználják, egyelőre a Nikon úgy döntött, hogy a Nikon 1 rendszert hozza ezzel az extra képességgel helyzetbe. Komoly előny ez, hiszen most először vehetünk olyan fényképezőgépet, ami a mindennapokban egy remek minőséget és sokoldalúságot biztosító rendszerkompakt, a tengerparton, a vadvízi túrákon vagy éppen a síeléskor pedig bátran használható eszköz. A fényképezőgépet a végleges modell elérhetősége után igyekszünk nem csak szárazon, hanem extrémebb körülmények között is kipróbálni.