Exkluzív: Nikon SB-900

0

A Nikon SB-900

A Nikon SB-900 tehát komoly meglepetéseket tartogatott számunkra.

A félreértések elkerülése érdekében elsődlegesen hadd emeljem ki a sajtóközleményekben is szereplő teljesítmény adatot, hiszen ezek értelmezéséhez hiányzik egy nagyon fontos paraméter ismerete.
A Nikon – más gyártókkal szemben – rendszervakuinak kulcsszámát nem a legnagyobb zoomállásra, hanem 35 mm-re vonatkoztatva adja meg. Ebből adódik, hogy ezek az értékek már nem összehasonlíthatók a többi gyártó adataival, hiszen míg a 35 mm-es kulcsszám ISO100-ban méterben kifejezve a Nikon SB-900-nál 34-es, addig a 200 mm-es tele állásnál jóval nagyobb értékkel találkozhatnánk. Összehasonlításként 35 mm-en a Canon Speedlite 580 EX II kulcsszáma 36, a Nikon SB-800 kulcsszáma pedig 38.

A Nikon az SB-900-at jelenlegi csúcsvakujaként jelentette be, s mint ilyen, a szolgáltatásai között különlegességeket is találnunk kell.
Nem is kellett sokáig keresgélni, hiszen a menüben rögtön rátaláltunk.
De ne szaladjunk ennyire előre.

SB-600 – SB-800 – SB-900

Az egyre újabb és újabb vakuknál arra számíthatnánk, hogy egyre nagyobb és nagyobb teljesítményű villanócsővel jelennek meg. Az általában igaz is, de az SB-900 ebből a szempontból kivétel.
A korábbi Sb-800-hoz képest ugyanis – ha csak kicsivel, de – kisebb kulcsszámú.

A három legnépszerűbb Nikon vaku legfontosabb tulajdonságait egy táblázatban foglaltuk össze, a könnyebb áttekinthetőség érdekében.

  SB-600 SB-800 SB-900
Kulcsszám (35 mm, ISO100, m) 30 38 34
Zoomfej 24-85 mm
diffúzorral 14 mm
24-105 mm
diffúzorral 14 mm
17-200 mm
diffúzorral 14 mm
Integrált diffúzor igen igen igen
Mellékelt lágyító henger nem igen igen
Energiaellátás 4 AA elem/akku 4 AA elem/akku
opcionálisan +1 elem használható
4 AA elem/akku

Külső

Első ránézésre az SB-900 egy szokványos rendszervaku, maximum a méretes fej lehet meglepő.

Az SB-800-ról ismert gyorskioldónak köszönhetően a vaku gépvázra helyezése roppant egyszerű és könnyed, hiszen a vaku a kar 90 fokos elforgatásával egy mozdulattal rögzíthető.

Az SB-900 energiával való ellátását 4 db AA méretű elem vagy NiMH akkumulátor szolgálja. Az SB-800-zal ellentétben itt nincs lehetőség, de nincs is szükség 5. akkumulátor használatára.
Az elemtartó fedele könnyedén csúsztatható a helyére, nem érezni akadást, vagy szorulást.

A vaku bekapcsolása és a fő üzemmódok kiválasztása a hátlapon elhelyezett kapcsolóval lehetséges. Az SB-900 normál vakuzáson kívül négy csatornás vezeték nélküli master, vagy slave módban is használható.

A Nikon a különféle paraméterek beállításának igen kényelmes módját választotta, amikor a hátlapra egy elektronikus tárcsát tervezett. Ezzel módosítható többek között a teljesítmény kompenzáció értéke, a zoomfej állása, de a menüben való mozgásra is ezt használhatjuk.Ennek közepén kapott helyet az Ok gomb.

A tárcsán és a főkapcsolón kívül további 6 gombot helyeztek el a vakun: módválasztó, zoom, pilot (teszt kisütés) és 3 szabad gomb, mely üzemmódtól függő funkciót valósít meg. Ezen funkciók a kijelző alsó sorában jelennek meg.

Fej

A zoomfejet 17 mm-es és 200 mm-es gyújtótávolságoknak megfelelő látószög közé állíthatjuk, méghozzá igen precízen: 17, 18, 20, 24, 28, 35, 50, 70, 85, 105, 120, 135, 180 és 200 mm.
A beépített diffúzor segítségével az SB-900 akár 14 mm-nek megfelelő látószög lefedésére is alkalmassá tehető. A vakufej természetesen egy kihúzható terelőlapot is rejt, ami indirekt villantásnál nyújt nagy segítséget.

A villanó elé a gyári csomagolásban is megtalálható SW-13H jelű diffúzor is felhelyezhető, amellyel a látószög szintén 14 mm-nek megfelelő gyújtótávolságra növelhető. A kb 2 cm-rel kiemelkedő dóm azonban hatékonyabb eloszlású és lágyabb fényeket kínál, mint a beépített, kihúzható diffúzor.

Ezen kívül különféle színszűrők is a vaku elé helyezhetők, ebből a doboz négyfélét rejt: borostyán (TN-A1), világos borostyán (TN-A2), zöld (FL-G1), világos zöld (FL-G2). Ezeket igényes tároló lapocskában kapjuk meg, melyet könnyedén elhelyezhetünk fotóstáskánkban.

Alkalmazás előtt a színszűrőket a mellékelt SZ-2 jelű kupakba kell csúsztatni, majd ezt kell a vakura tenni. A készülék a szűrőkön lévő kódolás és egy infravörös érzékelő segítségével automatikusan felismeri és beállítja az alkalmazott színszűrő típusát.

Egy profi vakutól elvárható módon a fej lefelé dönthető és felfelé hajtható (-7..+90°), ezen kívül jobbra és balra is elfordítható (360 fokban!).

Kijelző

A Nikon SB-900 hátuljára nagy méretű, monokróm mátrix grafikus kijelző került. Itt minden fontos információ megjelenik, ráadásul nagyon esztétikus és jól átlátható formában. A vaku alkalmazott teljesítményénél elérhető hatótávolság szám formátumban és távolságskálán is megjelenik, és jól látható a zoomfej pozíciója, a használt rekeszérték, az érzékenyég, az üzemmód, de még a villanócső hőmérséklete is.

Az LCD panel zöld színű háttérvilágítással rendelkezik, mely sötétben való fotózáskor lesz fontos. A háttérvilágítás egyébként nem csak a kijelzőt világítja meg, hanem a gombokat is, így hathatós segítséget nyújt a készülék kezelése során is.

Üzemmódok

A hagyományosnak mondható i-TTL vakumódon kívül a Nikon SB-900 teljes manuális, automatikus, kulcsszám (hatótávolság) prioritásos és stroboszkópikus módban működhet.
Manuális módban a vakuteljesítményt 1/128-1 közé állíthatjuk 1/3 lépésekben, a zoomfejet a korábban említett pozíciók valamelyikébe mozgathatjuk. A hatótávolság pontos kijelzéséhez megadható a használt rekeszérték is, már ha ezt a váztól a vaku egyébként nem kapná meg.
Stroboszkópikus módban 1-100 Hz közötti villanási frekvenciát és (teljesítmény függvényében) maximum 90 villanási darabszámot állíthatunk be.

Különlegességek

Bár a modern rendszervakukban már találkozhattunk menüvel és egyéni beállításokkal, a Nikon SB-900 menüje mégis lenyűgöző.
A menü az Ok gombot kell 1 mp-es folyamatos nyomásával csalogatható elő. Ezt követően jelenik meg az esztétikus, grafikus menü, mely a következő beállítások rejti:

  • automata mód működése: teljesítmény és rekesz, rekesz, teljesítmény
  • ismétlés: ki/be
  • manuális mód lépésköze: 1/3 vagy 1 Fé
  • vezetéknélküli vezérlő (SU-4 ) használata
  • fényeloszlás módja: középre súlyozott, standard, szélesebb (zoomfej eltolás kis mértékben)
  • modellező vakuzás
  • vakuteljesítmény alapértéke M módban: 1/128, 1/32, 1/1
  • FX/DX: automatikus vagy kézi átváltás
  • automatikus zoom: ki/be
  • AF segédfény: ki/be/csak AF-hez
  • készenléti módba kapcsolás időzítése
  • érzékenység
  • vaku készenlét jelzése vezeték nélküli módban: elöl és hátul, elöl, hátul
  • LCD háttérvilágítás: ki/be
  • hőmérskélet állapotkijelzés: ki/be
  • hangjelzés: ki/be
  • LCD kontraszt
  • távolság kijelzés: méter/láb
  • WP: ki/be
  • menü mód: teljes, saját menü, saját menü beállítása
  • firmware verzió megjelenítése
  • alaphelyzetbe állítás

Mint a menüből is látható, a vaku külön firmware-rel rendelkezik, amelyet a gyártó frissíthet, ha ezzel jobb vagy hatékonyabb működés érhető el. A firmware a vázon keresztül lesz frissíthető.

A vakut a Nikon Kft. jóvoltából próbálhattuk ki. Köszönjük!