A Panasonic Lumix DMC-L1 a Panasonic és az Olympus (az Olympusnál az E-330 épül erre az alapra) első közösen fejlesztett Négyharmados fényképezőgépe. A 7,5 megapixeles, LiveMOS érzékelővel szerelt két modell megjelenésében, felépítésében és kezelésében is lényegesen eltér egymástól, abban azonban azonosak, hogy a kép megkomponálásához mindkettőn használható a hátlapon lévő LCD monitor is. Ez eddig a cserélhető objektíves tükörreflexes fényképezőgépeken nem volt lehetséges.
Miért olyan nagy szám a Panasonic DMC-L1?
Ennek talán több oka is van (mindet nehéz lenne felsorolni). A Panasonic óriási gyártó, ennek ellenére nem rendelkezik nagy múlttal a digitális fényképezőgépek fejlesztése terén. Az elmúlt két évben mégis nagyon jól látható volt, hogy a Matsushita konzumer márkájánál mennyire komolyan veszik a digitális fotózás meghódítását. A kezdeti botladozások után minden gépükbe beépítették az optikai képstabilizátort, és olyan specifikációjú fényképezőgépeket kezdtek el gyártani, amelyeken az adott kategóriát vizsgálva mindenkinek megakadt a szeme. Termékeinek egyre csak javuló minőségével és jelentős anyagi hátterével a Panasonic lehet az egyike annak a három gyártónak, amelyek a következő években átrendezhetik a konszolidálódni látszó fotós piacot.
A kompakt kategória azonban a piacnak csak egy része, az igazán nagy pénzek a cserélhető objektíves gépek fejlesztésében vannak. Ilyen gépe azonban mindez idáig a Panasonicnak nem volt. A lehetőségek felmérése után a cég nem egy új rendszer kidolgozása, hanem egy meglévő átvétele mellett döntött.
Négyharmados rendszer
A Canon, a Nikon, a Pentax és a Konica bajonettjétől az Olympus által nemrégiben kifejlesztett Négyharmados rendszer két fontos tényezővel tér el: 1. teljes mértékben a digitális fotózáshoz lett tervezve; 2. nyitott szabvány, így lényegében bárki gyárthat hozzá teljesen kompatibilis eszközöket.
A Négyharmados rendszerről először 4 éve számolt be az Olympus, de a szabványhoz csatlakozó cégek relatíve nagy száma sem sok embert győzött meg egy teljesen új bajonett életképességéről. A kétkedők egy részét (engem is ideértve) a Négyharmados rendszerhez azóta elkészült objektívek száma és minősége már meggyőzte, bár ez a rendszer hosszú távú létezését még ez sem szavatolta. Bár az Olympus ötletéhez már az első években olyan neves gyártók csatlakoztak, mint a saját tükörreflexes géppel is rendelkező Kodak és Fujifilm, végfelhasználóknak szóló terméket csak a Sigma (objektív) gyártott.
A mindenre elszánt Panasonicnál azonban jobb támogatót az Olympus valószínűleg keresve sem találhatott volna. A Matsushita így nem csak az objektívgyártásban elismert Leicát hozta a Négyharmados viágba, de egy világszerte jól csengő márkanévvel (Panasonic) és egy jól kidolgozott optikai képstabilizátorral is megtámogatta az Olympus rendszerét.
Live MOS érzékelő élőképpel
A Panasonic a Négyharmados világba nem csak a rendszer átvevőjeként, hanem komponens szállítóként egy új érzékelővel is megjelent. A Live MOS érzékelő legfontosabb újdonsága, hogy egyesíti a CCD-k és a CMOS érzékelők előnyeit, illetve képes folyamatos élőképet biztosítani. Mint ismeretes, a tükörreflexes fényképezőgépeken a képek megkomponálásához általában csak a kereső használható, mert az optikán beérkező fényt az érzékelő előtt lévő tükör a keresőbe továbbítja. A tükör elhagyásának egyik legnagyobb akadálya azonban az volt, hogy a DSLR gépekben használatos méretű érzékelőkből nem tudtak olyat gyártani, ami folyamatos kiolvasással élőképet tudott volna produkálni.
Persze az LCD-vel való fotózás nyilván nem a profik kedvéért került be a gépbe. A másfél nap, amíg a DMC-L1 nálam volt, én képtelen voltam megszokni, hogy ha fotózni akarok, akkor nem a szememhez kell tartani a fényképezőgépet. Pedig az LCD használatának vannak vitathatatlan előnyei is:
- akár a magasból, akár a föld közeléből is kényelmesen (inkább kényelmesebben) lehet fotózni
- a kép 100%-a látható
- a teljes felbontásra való nagyításnak köszönhetően minden eddiginél precízebben állítható az élesség
- a mélységélesség állandó világosság mellett ellenőrizhető (a blende zárásakor az LCD-n megjelenő képet a gép világosítja)
- még az exponálás előtt láthatók a kép színei és az élő hisztogram
A manuális élességállításnál (nyilván csak fix téma esetén) az LCD-n megjelenő, tízszeresére nagyított kép olyan lehetőséget biztosít a fotózás során, amit eddig csak a komolyabb kompaktokban láthattunk. Lényeben már a kép elkészülte előtt pixel pontosan ellenőrizhető az élesség. A mélységélesség ellenőrzése a tükörreflexes gépeknél nem újdonság, a Panasonic megoldása azonban ezen is csavar egyet. A kép a blende beugrása után az LCD-n ellenőrizhető, ráadásul olyan világos képen, mintha a teljesen nyitott blendét használtunk volna. Aki megszokja, hogy az LCD-n kersztül komponálja a képet, az biztosan értékelni fogja ezt a szolgáltatást, kár hogy a rekesz beugrasztása a kereső használatakor nem elérhető.
A folyamatos élőkép biztosítására alkalmas érzékelő előnyeiből egyelőre két látványosat kihagyott a Panasonic a DMC-L1-ből: nincs benne videó rögzítés és nincs kihajtható/elforgatható LCD-je sem, ami pedig műtermi fotózásnál kimondottan kényelmes lehetne.
Érzékelő tisztítás
Az Olympus Négyharmados gépein már megismert Super Sonic Wave Filter (SSWF) bekerült a Panasonic első tükörreflexes gépébe is. Az érzékelő tisztítás áldásos tevékenységét saját, szerkesztőségi Olympus E-300-asunkon már egy ideje élvezzük, de az SSWF előnyeit a Panasonic előadó is büszkén ecsetelte.
Kompatibilitás
Ahogy az együttműködés bejelentésekor a Panasonic vállalta, átvette az Olympus által kifejlesztett kiegészítések egy részét, így például a TTL vakurendszert is. A DMC-L1 minden gond nélkül vezérelte az Olympus FL-50-es rendszervakut, ami egyébként azonosnak tűnik a Panasonic márkanévvel piacra kerülő DMW-FL500-as villanóval.
A külső vaku kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a DMC-L1-be is bekerült a DMC-LC1-ben bemutatott két lépésben nyitható felugró vaku, ami korlátozott mértékben indirekt vakuzásra is alkalmas. A fényereje nyilván nem elég ahhoz, hogy nagy tereket bevilágítsunk, de korlátozott mértékben derítésre alkalmas.
Kezelőszervek
Biztos vagyok benne, hogy a Lumix DMC-L1 elsősorban a klasszikus módon kialakított váznak köszönheti azt az érdeklődést, ami a bejelentés óta övezi. A fényképezőgépről teljesen hiányzik a fényképezési mód beállítására hivatott „P-A-S-M” tárcsa, így a felvételi mód a blende és a záridő beállításán keresztül választható csak ki. Így ha a záridőt állítjuk be a gép tetején lévő tárcsán, akkor a DMC-L1 „S” módba vált, ha csak a blendét, akkor „A” módba, ha pedig mindkettőt, akkor „M” módba. Annyira egyszerű és ésszerű, hogy talán minden gépen így kellene megoldani.
A záridő tárcsa alól két apró kar kandikál még ki, ezekkel a fénymérés (szpot, középpontosan súlyozott és mátrix) és a sorozatfelvétel (egy kép, sorozat, gyors sorozat és időzített felvétel) állítható be. Az élességállítás kapcsolója (egyszeri AF, folyamatos AF, kézi élességállítás) kapcsolója a hátlapra került.
A Panasonic Lumix DMC-L1 és az Olympus E-330 közötti legfontosabb különbség, hogy míg az E-330-ban két érzékelőlapka van az élőkép biztosítására, addig a Panasonic élőképet csak a fő érzékelőn keresztül képes előállítani. Bár ez első hallásra hiányosságnak tűnhet, a Panasonicnak nincs szüksége a második érzékelőre. Ahhoz, hogy megértsük a Panasonic döntésének az okát, ismernünk kell az E-330 működését. Az Olympus az első élő képet mutató tükörreflexes modelljében két módot is kínált az élőkép előállítására:
- A mód: az élőképet a kis méretű, másodlagos CCD készíti, a tükör a képet a keresőbe vetíti, így az automatikus élességállítás is működik.
- B mód: az élőképet a Live MOS érzékelő állítja elő, de mivel a tükör fel (illetve oldalra) van csapva, az AF szenzorhoz nem jut fény, így itt csak kézzel lehet élességet állítani.
Az Olympus tehát azért épített két érzékelőt az E-330-ba, hogy az élőkép mellett is tudjon automatikus élességállítást kínálni a fotós számára.
A Panasonic Lumics DMC-L1 azonban más irányból közelíti meg ezt a problémát. Nincs másodlagos CCD az élőkép előállítására, így az LCD-n megjelenő képet a Live MOS érzékelő készíti. Az exponáló gomb enyhe megnyomásánál az LCD-n látható kép megmerevedik, a tükör visszacsapódik, a fényképezőgép élességet állít, majd a tükör oldalra csapódása után az LCD-n megjelenik az éles kép. Nyilvánvaló, hogy ez a folyamat valamivel lassabb, mint a hagyományos AF a tükörreflexes gépeken, cserébe sokkal világosabb, szebb képet kapunk az LCD-n. A gyakorlatban először furcsa volt, hogy a kép egy pillanatra megáll, de mivel az egész folyamat villámgyorsan lezajlik, a megoldás megszokható. Az igazi kérdés az, hogy rosszabb fényviszonyoknál egy gyengébb optikával vajon mennyi ideig fog majd tartani az élességállítás. (Az Olympus E-330 a legutóbbi firmware frissítés óta szintén képes B módban automatikusan élességet állítani.)
Leica objektív
A Panasonic a DMC-L1 kit objektívjének elkészítésére a japán gyártóval már régóta együttműködő Leicát kérte fel. (A gyakorlatban ez nyilván úgy néz ki, hogy az optikát a Panasonic a Leica minőségellenőreinek a felügyelete mellett tervezi és gyártja saját üzemeiben.) Az együttműködés eredményeként elkészült a Leica első, cserélhető objektíves fényképezőgép vázra tervezett stabilizált objektívje. A 14-50 mm-es gyújtótávolságú zoomos objektív a Négyharmados rendszerben 28-100 mm-es objektívnek megfelelő látószöget biztosít, kezdő fényereje a gyújtótávolság skálán F2,8 és F3,5 között változik. Ilyen minőségű és tudású objektívet kitben ma egyik tükörreflexes fényképezőgéphez sem adnak.
A szokásos paraméterek mellett van azonban a Leica D Vario-Elmarit 14-50 mm objektívnek egy lényeges jellemzője: a blendéje a néhány évtizeddel ezelőtti objektívekhez hasonlóan külön gyűrűvel is állítható. A fényképezőgép vázhoz legközelebb eső gyűrűjét elforgatva a rekesz 1/3 fényértékes lépésekben állítható. A beállított érték a fényképezőgép LCD monitoráról is leolvasható. A gyűrűt az egyik végállásba fordítva az objektív a fényképezőgép automatikájának engedelmeskedve állítja be a blendét. Ez a gyűrű kiváló kiegészítése a DMC-L1 vázon lévő, szintén tradicionálisnak mondható záridő beállító gyűrűnek.
A Négyharmados rendszertől idegen gyűrűs rekeszállítás két kérdést is felvet: 1. Hogyan állítható a blende a többi Négyharmados objektívvel a DMC-L1-en? 2. Használható-e a Leica új optikája más, automatikus objektívekhez tervezett Négyharmados vázon?
Természetesen mindkét esetet kipróbáltam, még ha nem is teljesen kimerítő részletességgel. A Lumix DMC-L1 minden gond nélkül kezeli a többi Négyharmados optikát. A blende állítása ilyenkor az első funkciógomb lenyomása után a fényképezőgép hátlapján lévő tárcsával lehetséges. A Leica objektív viszont csak teljesen automatikus állásban volt hajlandó üzemelni az Olympus E-300-as vázon, a blende gyűrű elforgatására a váz nem reagált. Bár erről nem rendelkezem hivatalos információval, gyanítom hogy a probléma egy firmware frissítéssel orvosolható lesz. A blendegyűrű automatikus állásában a gép gond nélkül kezelte az optikát. Viszont az nyilván nem volt teljesen normális jelenség, hogy az optikai képstabilizátor motorjai kikapcsolt állapotban is folyamatosan zúgtak az optikában, feleslegesen merítve a fényképezőgép akkumulátorát. Reméljük ez csak a gyártás előtti mintadarab hibája volt.
Az előadások során betekintést nyertünk a Leica Négyharmados rendszerrel kapcsolatos terveibe is. Ezeknek megfelelően 2007 első felében várható egy F1,4-es kezdő fényerejű 25 mm-es, nem képstabilizátoros és egy 14-150 mm-es, F3,5-5,6 kezdő fényerejű képstabilizátorral felszerelt objektív megjelenése. 2007 második félévében egy 50-150 mm-es, F3,5-5,6 kezdő fényerejű tele, illetve egy 45 mm-es, F2-es kezdő fényerejű fix objektívet terveznek bemutatni. Mindkét utóbbi objektívben lesz stabilizáló optikai elem, így jövő ilyenkorra várhatóan 4-re nő a négyharmados rendszerben a stabilizált objektívek száma (a Nikon kínálatában jelenleg 6, a Canonéban 15 ilyen objektív van, míg a Pentax és a Sony (Konica Minolta) rendszerben a képstabilizálást az érzékelő mozgatásával oldják meg).
Ár
Bár az árról nem kaptunk hivatalos információt, a pletykák szerint semmi jóra nem számíthatunk. A DMC-L1 nem lesz olcsó fényképezőgép. A remek felépítést, az élőkép funkciót és nem utolsó sorban a stabilizált Leica objektívet meg kell majd fizetni.
Teszt
Persze, lesz teszt is hamarosan. Másfél nap egy nem végleges változattal nyilván csak arra jó, hogy felkeltse az érdeklődésünket. Ez sikerült is, úgyhogy amint megérkezik az első szállítmány, valamikor augusztusban, azonnal kezelésbe vesszük.
