fényképezőgépek

Exkluzív: Sony Alpha DSLR-A200

szerző:

2008-01-15 13:40

Könnyed felfrissítés

A Sony 2006. júniusában lépett be a D-SLR piacra, miután felvásárolta a Konica Minolta fotós üzletágát. A Minolta tulajdonosok igényeit a Sony a belépő szintről indulva, az A100-as bemutatásával igyekezett kielégíteni. Sokáig nem is volt másik Minolta bajonettes (illetve most már Sony A bajonettes) objektíveket kezelő fényképezőgép a piacon, ami némi csalódottságot váltott a Minolta fanok többségéből. Hosszú fejlesztési ciklus után azonban tavaly ősszel megjelent az Alpha sorozat első középkategóriás váza az Alpha DSLR A700.

Úgy tűnik, hogy a lassú modellbevezetés egyik oka az lehet, hogy a Sonynál egyszerre több vázon is dolgoztak. Alig néhány hónappal a középkategóriás modell bemutatása után a Las Vegas-i CES (Consumer Electronic Show) kiállításon bemutatták a Sony az Alpha DSLR A100 utódmodelljét, vagyis cikkünk tárgyát: az Sony Alpha DSLR A200-at.
A Sony Hungáriától kapott bemutató példány ugyan még nem a végleges, kereskedelmi forgalomba jutó változat (így tesztfotókkal nem szolgálhatunk), de arra pont jó, hogy összeszedjük a modellfrissítés legfontosabb részleteit.

Változások

A Sony Alpha DSLR-A200 a felbontás terén nem hozott változást, viszont a kezelésben, gyorsaságban és szolgáltatásokban előnyére változott az A100-hoz képest. Jóllehet, vannak még hiányzó lehetőségek, de ne felejtsük el, hogy az A200 még mindig a belépőszintbe sorolható, s alacsony ára miatt sem szabad elvárnunk olyan funkciókat, amelyek főként a drágább gépek sajátságai.

Nézzük, konkrétan mi változott:

akár ISO3200 érzékenység (a max. ISO1600 helyett)
fejlettebb zajkezelés
új, könnyen kezelhető funkció menü (az Fn gomb és tárcsa helyett)
kissé nagyobb, 2,7″-os LCD (a 2,5″ helyett)
1,7x gyorsabb autofókusz
jobb prediktív fókusz teljesítmény
továbbfejlesztett CCD stabilizátor 2,5-3,5 Fé hatékonysággal (a korábbi 2-3,5 Fé-kel szemben)
javított DRO üzemód
RGB hisztogram
halkabb zárhang
automatikusan felnyíló vaku
áttervezett kezelőszervek (módválasztó tárcsa megszűnt, Fn gomb új helyen, mélységélesség ellenőrző gomb lekerült a vázról)
portrémarkolat csatlakoztatásának lehetősége
méret, tömeg, áttervezett külső
alacsonyabb nyitóár (kit ár: 700 dollár)

Természetesen ezen változtatások között vannak olyanok, amelyek akár pozitív, vagy negatív változásnak is tekinthetők (pl. az Fn tárcsa helyett Fn menü). Aki Sony Alpha DSLR-A100-at használt, az az A200-zal kezdetben nehezebben fog tudni dolgozni az új kezelés miatt. Aki viszont most lép be a tükörreflexesek világába, és az A200-at választja, talán örülni fog, hogy nem kell az Fn tárcsát minduntalan forgatni, hanem elegendő csak az Fn gomb utáni menüből kiválasztani a szükséges pontot. Kinek ez, kinek az tetszik jobban.

Külső

A Sony Alpha DSLR-A200 külsejében hasonlít ugyan elődjéhez, de nem teljesen azonos vele.

Lekerekítettebb lett a felpattanó vaku felső íve, így viszont kevésbé magasra nyílik fel.
Eltűnt a funkció tárcsa a gép felső részéről, az Fn gomb pedig átkerült a hátlapra. A felvételi funkciók most már menüből érhetők el.
Szintén eltűnt a gép elejéről a mélységélesség ellenőrzésére szolgáló gomb, amelyet az A100-ban annyira szerettem. Jó helyen volt, könnyű volt elérni, s hasznos segítséget adott a nagy fényerejű objektívek megfelelő lerekeszelésének ellenőrzésében.
A csatlakozók egy helyre kerültek, az A200-nál már mindkét aljzat a jobb oldalon található.

1,5 év távlatából már nem emlékszem pontosan, hogy az A100 fogása milyen volt, így most csak arról tudok nyilatkozni, hogy most milyen benyomásaim vannak az A200-ról. Akkor azt írtam, hogy az A100 kényelmes fogású, a kis markolat ellenére. Most kézbefogva a gépet olyan érzésem támadt, mint amikor egy Canon EOS-400D-t fogok meg, azzal a különbséggel, hogy a középső ujjam sokkal jobban megtámaszkodik. A kicsi markolat és a kissé kemény fogás ellenére azonban egészen kényelmesnek találom a gép markolatát, noha viszonylag szűk hely jut az ujjaknak. A kisujjam – ha szűken is, de – elfér a markolaton.

Ha szükségét érezzük – mert nagyobb a tenyerünk, mint a Japán mérnököknek, vagy mert sokat fotózunk portrét – most már vásárolhatunk portré markolatot is a géphez, amely meghosszabbítja a gép saját markolatát, ezáltal az kényelmesebbé válik. No persze szó se róla, a „grip” függőleges markolata most is kényelmesebb, mint az A200 sajátja, ami mutatja, hogy a kényelemhez vastagabb markolat szükséges.

A kiegészítő portrémarkolaton az exponáló gomb mellett a manuális módban rekesz választáshoz szükséges, vagy egyéb módokban az expozíció korrekcióra alkalmas ±/Av gombot, a fénymérés rögzítésére szolgáló AEL gombot és az elülső vezérlőtárcsát helyezték el.

Amit én személy szerint sajnálok, az az exponáló gombot és a vezérlőtárcsát körülölelő rész mattá alakítása. Nekem az A100-ban kifejezetten tetszett ezen rész fényes kialakítása, ami az A200 esetén a vaku két oldaláról is lemaradt.

Kezelés

A kezelhetőségről nehéz objektíven írni. Mindenki a saját beidegződése, szokásai alapján tudja megítélni, hogy az adott gép számára kényelmes és könnyed kezelésű-e, avagy sem.

Az A200-at én közepesen jól kezelhető gépnek gondolom, az Fn gomb és Fn menü ötletes, de jobban szeretem a külön gombokra helyezett funkciókat. A csak elöl elhelyezett vezérlőtárcsa is kissé korlátoz a lehetőségekben, de nem kell elfelejtenünk, hogy a belépőszintnél ez teljesen megszokott.

Jó helyre került az exponáló gomb (bár én megszokásból kicsit előrébb keresném, úgy nagyjából a vezérlőtárcsa környékén), és tetszik a menürendszer is, amelyet az A100-ban már megismerhettünk

A témamódok között ezúttal nem 6, hanem 7 félét találunk. A plusz egy témamód az immár automatikusan is felnyíló vaku letiltására szolgál. A lehetséges témamódok tehát a következők: éjszakai, naplemente, sport, makró, tájkép, portré és vaku tiltás.

Most sem tudom megszokni a keresőbe nézéskor induló autofókuszt. Ez megfelelő használat során természetesen nem okoz gondot, sőt kicsit gyorsítja a használatot, viszont a nyakban lógatott gépnél az érzékelő folyton beindítja az élességállítást, ami egyrészt idegesítő, másrészt feleslegesen fogyasztja az akku energiáját. Ez a funkció természetesen kikapcsolható, mint az elődmodellben is. De az is megoldás, ha a gépet kapcsoljuk ki, hiszen a bekapcsolási folyamat kb. 1,5 mp, így sok időt nem vesztünk azzal sem.

Fotózás után az LCD-n visszanézett képekbe 12x-es mértékig nagyíthatunk, leforgathatjuk őket, vagy megnézhetjük a gyújtótávolság értéket is tartalmazó expozíciós adatokat. A részletes nézetnél a kép mellett látható a hisztogram, amely most már külön színekre bontva is megjeleníthető (így észrevehető a színcsatorna túlvezérlés is). Ebben a nézetben a képen felváltva villognak a bebukott valamint a kiégett részek, ami igazán hatásos és remek megoldás.

Egyedi szolgáltatások

A CCD eltoláson alapuló mechanikus stabilizálás már elég elterjedté vált, szinte csak azok a gyártók nem alkalmazzák még, akiknek stabilizált objektívjeik vannak (Canon, Nikon, Panasonic). A többi gyártó a Sony után szépen lassan beállt a sorba, s most már ők is kínálnak szenzorstabilizált tükörreflexes vázakat (Pentax, Olympus).

A szenzor stabilizálás hatékonyságáról megoszlanak a vélemények, sokak szerint az optikai stabilizálás – főként nagy gyújtótávolságnál – biztosabb hatást eredményez. Én is ezen az állásponton vagyok, de ezzel együtt viszont azt is vallom, hogy a szenzorstabilizálás egy olyan funkció, melyet a Canon és Nikon vázak tulajdonosai azért irigyelnek.
Nyilvánvaló, hogy a szenzoros stabilizálás legnagyobb előnye, hogy bármilyen objektívvel használható. Legyen az egy olcsó kitobjektív, vagy egy különleges hatásokra kihegyezett halszem, esetleg egy megfizethető árú fix teleobjektív, bármit is használunk, a vázba épített képstabilizátor teszi a dolgát.
A legjobb persze az lenne, ha a fotós választhatná meg, hogy lencsetaggal stabilizált objektívet, vagy szenzorstabilizálást szeretne használni az adott vázzal.

A stabilizáláson túl a CCD mozgatást a Sony a képérzékelőre jutó por lerázására is felhasználja, igaz, a tavaly év elején végzett tesztünk során ennek hatékonyságát elég gyengének találtuk.

Változott kis mértékben a képfeldolgozást végző Bionz processzor által futtatott program is, amely többek között a dinamika-tartomány optimalizálását is elvégzi (DRO – Dynamic Range Optimizer), ezen kívül képzajt szűr és nagy sebességének köszönhetően „végtelen” JPEG sorozat készítését is lehetővé teszi.

A Sony Alpha DSLR A200 által támogatott nyelvek közé bekerült a magyar is, ami a tükörreflexes kategóriában még mindig nem tekinthető magáról értetődő szolgáltatásnak.

Képérzékelő

E téren nincs változás, a Sony a tervezésnél ismét a 10 Mpixeles APS-C méretű CCD-jét választotta. Felesleges is lett volna most nagyobb felbontásban kihozni egy belépőszintű gépet, ennek még nincs itt az ideje.

A 23,6×15,8 mm méretű CCD-ről 10,2 millió képpontot használunk a képalkotás során. Az érzékenység ISO100-tól indul, majd 1 Fé-es lépésekben érhetjük el az ISO3200-at. Megszűnt a LowKey fotók készítéséhez korábban használt ISO80, és a HighKey fotókhoz ajánlott ISO200 zónaillesztés lehetősége.

A fotókat 10; 5,6 és 2,5 Mpixeles felbontásban menthetjük el, de most már lehetőség van 16:9 oldalarányú képek készítésére is, amelynek során s felbontás 8,4; 4,7 és 2,1 Mpixelre csökken.

A képek JPEG és RAW formátumban menthetők, de lehetőség van a két formátum együttes használatára is (RAW kép mellé JPEG is kerül).

LCD és kereső

A hátlapra a korábbinál kissé nagyobb, 2,7″-os folyadékkristályos kijelző került, a felbontás maradt 230 ezer képpont (R+G+B). A betekintési szög nem túl nagy, színhelyes kép kb. 90 fokos tartományban látó, ami átlagos érték.
Felvétel módban itt jeleníthető meg a státuszképernyő, amely az orientációs szenzornak köszönhetően portré állásában elforgatott módon kerül kijelzésre, vagyis ia szöveg lyenkor is könnyedén olvasható marad.

A keresőn nem változott sok minden, maradt a 95%-os lefedettés 0,83×-es nagyítás mellett. Belépőszinten ez teljesen elfogadható és megszokott. Ami új, az a 16:9 formátum bevezetéséhez kapcsolódik: fent és lent két-két vízszintes vonal jelzi a 16:9 oldalarányú fotók a felső és alsó képszélét.

Sorozat

Míg a közép- és felsőkategóriás gépek egyre nagyobb sebességű sorozatokra képesek, a belépőszint képviselői kitartanak a 3 kép/mp mellett. Nem kivétel ez alól a Sony Alpha DSLR-A200 sem. Ezúttal is 3 kép/mp sebességgel készíthetünk sorozatot, az egy sorozatban készíthető képek száma RAW formátumnál minimum 5 kép. Gyors memóriakártyával azonban ez megduplázható.
Mivel a KonicaMinolta Dynax 5D és a Sony Alpha DSLR-A100 is 3 kép/mp-et ígért, pedig valójában „csak” 2,8 kép/mp-et produkált, most is elvégeztünk egy gyors ellenőrző tesztet, vajon az A200 változtatott-e ezen.

Nos, ezúttal is hasonlót tapasztaltunk, az 1/100 mp-es záridővel készített JPEG sorozat 25 kép alapján 2,7 kép/mp sebességű.

A normál sorozaton kívül automatikus expozíció-sorozatot is készíthetünk, 3 képig, 1/3 vagy 2/3 Fé különbségekkel. Az expozíció-sorozat sorrendje is beállítható, ill. kiválaszthatjuk azt is, hogy a képek sorozatban készüljenek, vagy minden egyes kép külön.

Ha JPEG formátumban fotózunk, és nehezen beazonosítható a megvilágítás fajtája, készíthetünk fehéregyensúly sorozatot is, amelynek során kisebb (10 Mired) vagy nagyobb (20 Mired) eltérésekkel 3 kép készül (természetesen egy expozícióval). RAW formátumnál a szabad és veszteségmentes utófeldolgozás miatt nincs értelme ezt a módot alkalmazni.

Kioldás távolról 2 vagy 10 mp-es késleltetéssel, vagy vezetékes távkioldóval lehetséges.

Vaku

A gépre szerelt vaku az A200-nál már a gép által automatikusan is felpattintható, valamint a kézzel felnyitást is lecserélték egy elegánsabb, csupán gombnyomást igénylő módra.
A vaku sajnos nem nyílik olyan magasra, mint az A100-nál, az A200 esetében „csak” 7 cm-re emelkedik ki. Ez a tükörreflexesek között átlag alattinak számít.
A vörös szemek kialakulása így nagyobb eséllyel történik meg az A200-nál, mint az A100-nál. Ezt a problémát utólagos vörösszem korrekció sem csökkenti, legalábbis a fényképezőgépen belül nem, hiszen a Sony Alha DSLR A200 ilyen funkcióval nem rendelkezik.
A vaku AF segédfényként is funkcionálhat, ekkor gyors stroboszkópikus villanásokkal világítja meg a témát.

Külső vaku fogadására 4 érintkezős vakupapucs szolgál, ahová a Sony vagy a korábbi Minolta rendszervakuit helyezhetjük. Középpontos érintkezőjű vaku a speciális Minolta rendszerű csatlakozó miatt nem használható (esetleg átalakítóval), és külön szinkronkimenet sem áll rendelkezésre.

Memóriakártya, akkumulátor

A memóriakártyák téren nincs változás, elődjéhez hasonlóan a Sony Alpha DSLR A200 is a CompactFlash Type I és Type II kártyákat támogatja.

A csatlakozókat a bal oldalra helyezték egy gumi lap mögé, itt találjuk a DC bemenetet és a vezetékes kioldó aljzatát. Az USB és videókimenet csatlakozójánál maradtak a kombinált megoldásnál, a kártyaajtó mögötti elhelyezéssel.

A gép energiával való ellátását Li-ion akkumulátor biztosítja. A korábbi NP-FM55H 7,2V-os, 11,5Wh energiatároló képességű (1600 mAh kapacitású) akku helyett az A200-ba az új, NP-FM500H akku került, amely 7,2V-os, 11,8 Wh energiatároló képességű (1640 mAh). Ennek töltését külső töltőben végezhetjük.