Fotóelmélet: 100%

0

Ha digitális fényképeket 100%-os méretben tekintünk meg monitoron, akkor a megjelenítő rendszer minden egyes képpontjához a fényképen is egy képpont tartozik. Másképpen fogalmazva: a képből egy akkora részt látunk (ezt nevezik 100% képkivágásnak, angolul: crop-nak), amelynek pixelekben mért mérete megfelel a monitoron megjelenő kép pixelekben mért méretének. Hívják még 1:1 nagyításnak is ezt az állapotot, azonban ennek semmi köze nincs az optikai nagyításhoz.

A 100%-ban való vizsgálat mindenki számára elérhető eszköz a képnézegető vagy képszerkesztő programokban. Bizonyos esetekben nagyon hasznos, de gyakran rendkívül félrevezető következtetéseket vonnak le belőle. Ennek a témának a tárgyalása mindig közhelyekbe torkollik, amelyek a pixelvadászatról, a lágy képekről és a kép témájának előtérbe helyezéséről szólnak. Én kevésbé misztikusan közelítem meg.

Minden relatív

Nyilvánvaló, hogy a 100%-os méret jól alkalmazható minőségi összehasonlításokra, hiszen ilyenkor láthatunk a legtöbbet a forrás által tárolt információból. Azonos fényképezőgéppel, azonos témát különböző objektívekkel lefényképezve az eltérések jól láthatóak ilyen nagyításban. Kiválaszthatunk például egy referenciaképet, amelyet a legjobb objektívünk a legkedvezőbb rekeszszám mellett nyújtott, és ehhez hasonlíthatjuk a többit, vagy a rekeszszámnak a minőségre gyakorolt hatását tanulmányozhatjuk. Így alapvetően az optikai rendszert elemezhetjük. Amennyiben megismertük a fényképezőgép és az alkalmazott objektív által optimális esetben nyújtott képminőséget, a 100%-os nagyítás alkalmas az élesreállítási hibák és az expozíció alatti bemozdulások felfedezésére.

Aktuális sláger: AA

Nehéz indulatok nélkül beszélni erről. Próbálom humorosan felfogni a dolgot, nem is lehet másképpen hozzáállni ahhoz a megdöbbentően gyerekes naivitáshoz, ahogyan ezt a témakört a neves honlapok cikkeiben, fórumokban kezelik.

Az átlapolás-mentesítés (AA – Anti Aliasing) a mintavételen alapuló jelfeldolgozás egyik alapvető mozzanata. Lényege, hogy a feldolgozni/tárolni kívánt jelben az összetevőket egy jól meghatározott frekvencia felett tiltani kell, mert azok az információ eltorzulásához vezetnek. Fényképezés esetén ez a térfrekvencia korlátozását kívánja meg egy precíz homályosító szűrő (most tekintsünk el a valódi felépítésétől és nevezzük egyszerűen így) elhelyezésével az érzékelő előtt. Ennek hiányában a jó minőségű objektívek olyan finom részleteket is képesek az érzékelőre vetíteni, amelyek a kép rögzítése után különböző hamis mintázatokat (Moire) okoznak. Ha a mintavételezés emiatt hibás volt, utólag lehetetlen megfordítani a folyamatot vagy pótolni egy jól méretezett AA szűrő hatását. Ez nem vita tárgya, ennek megcáfolása azt jelentené, hogy végtelen információt lehetséges véges helyen tárolni. Az így keletkező képi hibák vizuális hatását lehet csökkenteni bonyolult szoftverek segítségével, amelyet alkalmaznak is a jobb RAW konverter programokban, illetve a fényképezőgépek firmware-eiben.

Bár az objektíveket is fejlesztik, azok hosszabb ideig vannak használatban egy-egy tulajdonosnál, mint a digitális fényképezőgépek. Az egyre nagyobb felbontású érzékelők mellett egyre csökken azoknak a – fotósok által birtokolt – objektíveknek az aránya, amely mellett feltétlenül szükség van az AA szűrőre. Különösen igaz ez, ha valódi műszaki adatok, konkrét felhasználásfüggő tapasztalat nélkül legendákra alapozzuk egy objektív teljesítőképességét. Ha az objektív optikai leképzési hibái eleve megakadályozzák a sűrű mintázatoknak az érzékelőre való vetítését, valóban felesleges az AA szűrő, csak tovább ront a helyzeten. Ezért is van lehetőség egyes középformátumú fényképezőgépeken az AA szűrő cseréjére. De meg kell értenünk a kisformátumú dSLR-ek gyártóit is. Ők nem tervezhetnek úgy meg egy vázat, hogy feltételezik, azt úgyis gyengébb objektívekkel használják, ezért elhagyható az AA szűrő. Nem tesznek olyan erős AA szűrőt a fényképezőgépbe, hogy egy extrém feloldóképességű objektív esetén is teljesen átlapolástól mentes legyen az eredmény, hanem a legkorszerűbb képfeldolgozó algoritmusok ismeretében egy elfogadható minőségi kompromisszumra törekednek.

A 100%-ban való vizsgálat által nyújtott érzetnek óriási a marketing értéke, talán a legmeghatározóbb jelenleg. Számítani lehet rá, hogy olyan fényképezőgépekben, amelyek nagy valószínűséggel amatőrök kezében találnak gazdára, trend lesz az AA szűrő mellőzése. Később, extrém nagy pixelszám elérése esetén indokolt is lesz ez a lépés, de ezt még nem értük el. Óva intek mindenkit attól, hogy hasraütéssel keletkező számokat jegyezzen meg, mint felbontási határokat. Sokat tanulmányoztam RAW file-okat, demosaic algoritmusokat implementáltam, de nem vállalkoznék ilyen találgatásokra. Nagyon speciális szakismeret és tapasztalat kell hozzá.

A valódi baj akkor kezdődik, amikor az átlapolásokkal teli, hibásan rögzített kép egy profi fotó-laborba kerül, és ott egy célszoftver a képet nagyobb méretre interpolálja. A Moire-t tartalmazó forráskép a digitális nagyítás (a nyomatot/papírképet előállító berendezés felbontásához való igazítás) következtében egy-egy helyen széteshet, a mintavételi hibák jobban láthatóvá válhatnak. Egy barátom hívta fel rá a figyelmem, hogy a világ legnagyobb stock-photo ügynökségének ez az egyik értékelési szempontja, amely alapján a fényképezőgépek professzionális célra való alkalmasságát minősítik. A képeket odaadják egy profi laborosnak, aki egységes, szabványos méretre nagyítja fel a file-t, előkészítve azt a kidolgozáshoz. Konkrét típus megemlítése nélkül: a fenti okok miatt több, nagy népszerűségnek örvendő gép hullott már ki ezen a rostán.

A fóbia mára olyan szintre nőtt, hogy egyesek kiszedetik a filtert a fényképezőgépből. A kontúrok – divatos szóval élve – karcosak lesznek, majd leugrik a kép a monitorról, de az már kevesebb embert érdekel, hogy a ferde vonalak kicsipkéződnek, a hajszálak összekuszálódnak, a textileken, tollakon gyűrűk jelennek meg. Nem kell félni az AA szűrőtől, optimális esetben segítője, sőt elengedhetetlen kelléke a valósághű képvisszaadásnak.

De mennyire abszolút?

Különböző felbontású fényképezőgépekből származó képeket 100%-os nagyításban egymáshoz hasonlítani tisztán az élesség szempontjából bámulatosan értelmetlen dolog, mégis sok fotósnak ez kedvenc elfoglaltsága. Tipikus, hogy amikor valaki egy kisebb felbontású fényképezőgépről áttér a nagyobb felbontásúra, elégedetlen a látottakkal. Pedig az egész jelenség logikus, csak át kell gondolni. Az utóbbi években sokan a 6 megapixeles fényképezőgépekről a 10-12 megapixelesekre váltottak a képméret megtartása mellett (APS-C). A pixelek sűrűsége egy dimenzióban mérve 30-40%-kal nőtt. Még ha az illető le is cserélte az objektívjét egy jobbra, nem túl valószínű, hogy az ekkora növekedést tud felmutatni a feloldóképességben.

Az elégedetlenség mögött gyakran ennél is sokkal prózaibb okok állnak. A sűrűbb pixelekből származó előny kihasználásához nem csak kiváló optika kell, hanem biztosítani kell a tökéletes bemozdulás-mentességet, a rendkívül precíz élességállítást, és a sekély mélységélesség is útjában állhat annak, hogy az általunk megmutatni kívánt részletek megjelenjenek. Elméleti szinten ezek unalomig tárgyalt tényezők, mégis nagyon kevesen veszik figyelembe a mindennapokban.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, hogy van-e értelme így a nagyobb felbontású fényképezőgépeknek. Természetes, hogy ha szükség van a részletek jobb visszaadására, és biztosítani tudjuk a feltételeket, akkor van, sőt egyéb, a mintavételi törvényekhez kapcsolódó okokból is jobb minőségű képeket kaphatunk így. A fair összehasonlításhoz a fentebb tárgyalt különböző felbontású fényképezőgépek képeit azonos méretre kell hozni. Ez jelenthet nagyítást mindkét képnél, vagy kicsinyítést a nagyobb felbontásúnál. Ha a képek elkészítése technikailag kifogástalan és a téma tartalmaz részletdús területeket, a különbség szembeötlő.

Speciális harcmező a digitális és a filmes technológia összehasonlítása. Amatőr felhasználás mellett a digitális képek rendszerint egy DVD lemezen végzik be sorsukat, de azért előtte egy jó kis 100%-ban való elemzés vár rájuk. Pedig mennyivel más lenne a helyzet, ha papírra kerülnének… Az igényesen elkészített, vetített diapozitívok által nyújtott lenyűgöző látvány legfőbb magyarázata – a professzionális nyersanyagok rendkívül nagy felbontásán kívül – az, hogy az egész képet egyszerre, minden részletével együtt láthatjuk. A digitális felvételeknek nincs ilyen szerencséjük, extra nagyításban nézegetjük őket, de így soha nem látjuk az egész képet, hiszen a fényképezőgépek felbontása mindig több lépéssel a monitorok, kivetítők előtt jár. Ebből rengeteg tévhit ered, mint pl.: csak a digitális fényképezőgépeknek vannak autofókusz problémái, és azok a nagy képszögű objektívek, amelyek rosszabb minőséget adnak a kép sarkai közelében, mennyivel jobban teljesítettek a filmeken. Ez utóbbira az esetek egy részében magyarázatot ad az érzékelők irányérzékenysége, de általában csak arról van szó, hogy az idő mindent megszépít.

Foveon

Lelki szemeimmel látom, ahogy a volt és jelenlegi Sigma dSLR tulajdonosok keresztre feszítenek, de nem ugorhatunk át ezen a témán. A Sigma a Foveon cég X3 technológiáját alkalmazza. Mint köztudott, ennek lényege, hogy a három szín-komponenst három egymás alatti rétegben érzékelik. Ezek a képérzékelők nem tartalmaznak AA filter-t és az alacsony felbontás miatt más fényképezőgépekhez képest óriásiak a pixelek, a két első ilyen vázban a 10μm-t is meghaladják. Ennek következménye, hogy 100%-os nagyításban az élek, kontúrok rendkívül határozottan jelennek meg a képen. Azért hagyják el az AA filtert, mert a Moire zavaróbb változata, ami más fényképezőgépeknél szivárványszerű mintázatként jelenik meg, itt nem alakulhat ki a működési elv miatt.

Persze a Foveon sem tud kibújni a matematika törvényei alól. Már a legelső tesztképeken látszott, hogy nagyon durva átlapolások keletkeznek a jobb objektívekkel. De nem emiatt érdemes ezzel a témával külön foglalkozni. A szócsatákban óriási fegyver volt a Sigma dSLR tulajdonosok kezében, hogy 100%-ban nézve mennyivel élesebb képet adott a fényképezőgépük, mint a jóval több megapixellel rendelkező Bayer CFA-n alapuló versenytársaiké. A pár bekezdéssel fentebb leírt okok miatt ez teljesen értelmetlen összehasonlítás volt. Ha a nagyobb felbontású képet minőségi módszerrel lekicsinyítjük, a Foveon előnye megszűnik. Ha a Foveon-ból származó képet felnagyítjuk, akkor már hátrányba is kerül. Vannak olyan témák, mint pl. a fák sűrű zöld lombozata, ahol a nagy felbontásbeli előny ellenére a Bayer-CFA gyengélkedik, de azért vegyük figyelembe, hogy 2..3-szoros a Foveon lemaradása a felbontást tekintve, amelyet már nem tud behozni az egyedi megoldás sem. Nem kell temetni a technológia alapelvét. A gond a nagyon rossz fényhasznosítással van, ez akadályozza a nagyobb pixelszám elérését. Reménykedjünk, hogy ez a probléma megoldódik, én kezdetek óta szurkolok neki.

Mostanában gyakran hallom, hogy a korszerű fényképezőgépek felbontásának töredékével rendelkező régebbi eszközöket dicsérnek, mert azok nagyon éles képet adnak. Ha a képeket nem használjuk fel semmire a vitatkozáson kívül, ez sajnos törvényszerű jelenség. Azért szomorú a 100%-os méret és az anti-aliasing jelentőségének félreértelmezése, mert a gagyi irányába viszi a fényképezést. Ez a felfogás ugyanúgy torzítja a képeket, mint a természetellenes színtelítettség vagy kontraszt. Persze tisztában vagyok vele, hogy a folyamat megállíthatatlan. Hiába mondjuk azt, hogy a fényépezőgépek felbontása egyszer úgyis olyan magas értéket ér el, amely mellett már értelmetlen lesz ezekről a dolgokról beszélgetni, mert ez álszentség. Most is gyakran megtehetnénk valós igényeinket figyelembe véve.