Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tehetnének fel azok a fotósok, akik szemüvegesek és akiket egyre inkább zavar a szemüveg a fényképezés során.
Érdekes, hogy legtöbbször gépvásárlással kapcsolatban keresnek meg minket e-mailben az olvasók, a fotózás mikéntjével, trükkjeivel kapcsolatban nem igazán szoktunk kérdést kapni. Pedig mi magunk is fotózunk, így ilyen jellegű kérdéseket is nyugodtan feltehettek nekünk, maximum nem tudunk rá maradéktalanul válaszolni 😀
Viccen kívül, jómagam sosem gondoltam, hogy szemüvegben fotózni mennyivel kényelmetlenebb és kellemetlenebb lehet – legalábbis keresővel rendelkező gép esetén -, amíg kedves feleségem el nem kezdett megoldás után kutatni.
Ezt a problémát egyébként már üzleti jelleggel is igyekeztek meeglovagolni, még a 2010-es PMA-n mutattak be olyan szemüveget, amelynek lencséje egy egyszerű mozdulattal felhajtható:
Más kérdés, hogy nem nagyon terjedt el ez a megoldás, hiszen így is elég macerás minden alkalommal fel-le hajtogatni a lencsét a fotózás előtt/után.
De miért is okoz problémát a szemüveg egy keresővel rendelkező fényképezőgép használatakor? Miért kellene a dioptria korrekciót használnunk, miért nem fotózhatunk szemüvegben?
A válasz a betekintési távolságban (angolul eye point) keresendő. Ez az az adat, amit a fényképezőgépek adatlapján szoktak feltüntetni a gyártók, de általában keveseket érdekel, mert keveseket érint. A mm-ben megadott érték megadja, hogy a kereső képe milyen távolságból látható teljes egészében.
Egy Canon EOS 5D Mark III (vagy EOS 6D) esetében pl. ez az érték 21 mm, azaz a kereső külső lencséjétől ha 2,1 cm-re, vagy annál közelebb van a szemünk, akkor látjuk a teljes keresőképet.
Ezzel szemben a Nikon D800-nál a betekintési távolság 17 mm, de a D610-nél 21 mm.
Az APS-C szenzoros gépeknél is van eltérés, míg a Canon EOS 80D 22 mm-es, a Nikon D7200 keresője 19,5 mm-es betekintési távolsággal rendelkezik.
Minél kisebb tehát ez az érték, annál nehezebb dolguk van a szemüvegeseknek. Persze az, hogy ki mennyit lát a kereső képéből, nem csak a betekintési távolságtól függ, hanem attól is, hogy a szemüveg milyen távolságban van a szemtől, azaz milyen közelre engedi a gép keresőjét. Ha távolabbra, mint a kereső betekintési távolsága, akkor már nem látható a teljes keresőkép.
Lehet osztani, szorozni, meg számolgatni, hogy kinek milyen szemüvege van és milyen gépe, de a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy a legtöbb szemüveggel rendelkező embernek problémás az optikai/átnézeti/elektronikus keresős fényképezőgépek használata.
De akkor mit tehet az a fotós, aki szemüveg nélkül csak foltokat lát, de szemüvegben viszont kényelmetlen a fotózás?
A válasz talán sokak számára egyértelmű, de biztos vagyok benne, hogy bőven akadnak olyanok is, akik még keresik a megoldást.
A megoldás a kontakt lencse.
Nem, nem kell rögtön felhördülni, hiszen kontakt lencséből is többféle létezik, így aki nem szeretné a szemüvegét teljesen lecserélni, annak is van lehetősége alkalmanként kontakt lencsét viselni, ráadásul ennek költsége nem is horribilis. Egy alkalom 500-1000 Ft-ból kihozható. Ha pedig valaki hivatásból fotózik, annak már nagyon nem mindegy, hogy kényelmesen tud-e dolgozni és 100%-ban a munkára figyelni, vagy állandóan a szemüvegét kell törölgetni az izzadtságtól és nap végére fájlalnia az orrnyergét.
A kontakt lencsék között sokféle található, ezért nem is olyan egyszerű a választás. Feleségem se bízta a véletlenre, szakemberhez fordult. Saját élménybeszámolója következik:
Abban biztos voltam, hogy az ára miatt állandó használatra nem fogom alkalmazni a lencséket. Több, mint tíz éve hordok „keret nélküli” szemüveget, és hozzá is szoktam (keretes szemüveget már nem is tudnék hordani, mert zavar, hogy körben látom a keretet).
Első lépésként tehát bementem egy szimpatikus optikába, ahol komplex szolgáltatást nyújtanak: orvosi vizsgálattal, tanácsadással és betanítással. A szokásos szemvizsgálat után 5 párból álló próbacsomagot kaptam (kétféle dioptriára, mivel a két szemem más-más mértékben rövidlátó). Az első párat rögtön az optikában kipróbáltam, a behelyezés módját az ott dolgozó szakember segített megtanulnom, illetve ajánlott egy szemcseppet is, amely kontaktlencsével kompatibilis. Azt is megtudtam, hogy ha pl. sminket teszek fel, mindig első a lencse behelyezése, csak utána jöhet a „vakolás”, illetve a szemfestés, valamint azt is, hogy mi történik, ha véletlen elszundítok, miközben még a lencsék a helyükön vannak.
Számomra újdonság és meglepő volt, hogy a kontaktlencse akár kifordítva is lehet az eredeti csomagolásában, tehát nem mindegy, hogy „müzlistálka” vagy „leveses tányér” alakja van a lencsének. Így amikor behelyezés előtt az ujjunkra tesszük, jól meg kell figyelni a formáját, nehogy kellemetlenséget okozzon.
Az első napi viselés (aznap, amikor az optikában a szakember segítségével magam helyeztem be magamnak a kontaktlencsét) nagyon jól sikerült, nap közben egyszer-egyszer cseppentettem is az ajánlott szemcseppből, ami nagyon jól nyugtatta és nedvesítette a szememet. Természetesen az első viselés mindig fura, szoknia kell a szemnek, esetemben kb. 1 óra múlva elmúlt a fura „szédítő” érzés, illetve a szememben lévő „idegentest” érzés. Persze ehhez az is hozzájárult, hogy óriási élmény volt „visszakapni” a látásomat! A lencsék behelyezése utáni első néhány percben szinte csak vigyorogni tudtam… Nincs szemüveg, nincs orrtámasz, nincs szár, nincs „kerete” a látásomnak, minden éles, akárhová nézek!
Amikor mindent megbeszéltünk a szakemberrel, egy újabb szemvizsgálat következett, amelynek során mindent rendben talált. Az utcára kilépni a szaküzletből először fura volt, akárcsak biciklire ülni.
Ennél érdekesebb már csak az első nap végén a kontaktlencse kivétele volt. Az addig tökéletesen éles kép ismét homályossá vált, a távolabbi tárgyak folttá, pacává torzultak, alaktalan színekké mosódtak.
A második napon, immár „éles bevetésen” viseltem a második pár kontaktlencsémet, ez pedig egy esküvő volt. A korábban már vázolt, szemüvegben történő fotózás kellemetlenségei nem jelentkeztek, de nem is hiányoztak! A keresőn inneni és túli világ is éles, pontos, színes és tökéletes volt. Azt hiszem azt illenék mondanom: visszakaptam a látásomat ezáltal.
Az egész napos viselés sem okozott semmilyen problémát, pedig hajnalban már igencsak fáradt volt a szemem is. Azt mondják, a jót nagyon könnyű megszokni, nos, az én tapasztalatom szerint ez nagyon igaz a kontaktlencse viselésre is.
Ettől függetlenül – főleg az anyagiakra való tekintettel – nem fogom állandóan hordani a kontaktlencséket, maradok a szemüvegnél. De biztos, hogy mostantól fotózáshoz kontaktlencsét fogok viselni, mert praktikusabb, kényelmesebb megoldás ez esetben, mint a szemüveg. A kontaktlencsék bontatlan csomagolásukban több évig is eltarthatók, így az alkalmankénti viseléssel sok időre elég lehet egy-egy csomag.
A kontaktlencsékből egyébként számtalan változat létezik (mint megtudtam, cilinderes szemre is), mindenképpen szakember véleményét kell kérni arról, hogy melyik a legalkalmasabb, és természetesen a vizsgálat elengedhetetlen. Akár a digitális fényképezőgépeknél, itt is újabb és újabb technológiák szerint gyártják a kontaktlencséket, melyek tulajdonságaikban igen eltérőek lehetnek, az árak pedig meglehetős széles skálán mozognak.
Azoknak, akik szintén szeretnék megtapasztalni a szemüveg nélküli fotózás érzését, bátran ajánlom a kontaktlencse kipróbálását.
