Induro BHL gömbfejek

0

Előző Induro gömbfejeket bemutató cikkünkben az alsó kategóriával már megismerkedtünk. Most a jóval komolyabb igényeket is kielégítő BHL sorozaton a sor, melyben az Induro felső kategóriás gömbfejei találhatók. E szériában is három modell szerepel, a legkisebbet azonban itt BHL1-nek hívják, így értelemszerűen a legkomolyabb tag a BHL3.
A felépítés ez esetben is azonos, az egyes modellek között ezúttal is tömegben és terhelhetőségben találunk eltérést, no és persze cseretalp méretében.

A BHS szériával szemben ezeken a fejeken két szorító található. A kisebbik méretű a függőleges tengely mentén rögzít, vagyis oldásával a körbeforgatás végezhető el. Panorámázáshoz egyébként a fej alsó részét fokskálával is ellátták, melyen 5 fokonként találunk beosztást.

A másik, nagyobb méretű szorító a gömbfej szorítására hivatott, ennek közepén egy beállító csavar is található, amely a minimális szorítás mértékét adja meg. Ez főként akkor hasznos, ha méretes, nagy tömegű és/vagy nem kiegyensúlyozott felszereléssel dolgozunk, így megelőzhetjük a kioldás során a hirtelen előrebukást, amely az objektívünk épségét is veszélyezteti.

Itt is felkerült a talp közelébe egy vízmérték, az átellenes oldalon pedig a talp rögzítésére szolgáló csavar található. A talp egyébként előre-hátra mozgatható, amely megkönnyíti a kiegyensúlyozást, illetve valamilyen szinten makrózásnál is hasznos lehet. Az két végállás közötti eltérés a kisebbik és közepes modellnél 26 mm, a nagy változatnál 36 mm.

A talpak a masszív fejekhez igazodva meglehetősen méretesek, 6-7 cm hosszúak, s közel 4 cm szélesek. A rögzítő csavart pénzérme segítségével csavarhatjuk be a fényképezőgépünkbe, vagy az objektív állványgyűrűjébe. Felhajtható fület itt nem alakítottak ki.

A legkisebb: BHL1

A legnagyobb: BHL3

Az Induro BHL fejei a legkomolyabb felszereléshez is stabil alátámasztást adnak. Legkisebb tagja is 20 kg teherbírású.

Induro BHL gömbfejek
BHL1 BHL2 BHL3
Gyorscseretalp mérete 6×3,7 cm 6×3,7 cm 7×3,7 cm
Terhelhetőség 20 kg 30 kg 40 kg
Tömeg 0,4 kg 0,5 kg 0,7 kg
Ár 49.900 Ft 64.400 Ft 75.500 Ft

Az Induro gömbfejeit a Mikrosattól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.