Címlap 2012

Archívum

Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-5R teszt

Igazán friss Sony MILC-et sikerült a karmaink közé kaparintani, nevezetesen a Photokinára bejelentett Alpha NEX-5R-t, mely természetesen alapjaiban a NEX-5N-re épül, de szolgál pár olyan újdonsággal, melyek alapvetően változtathatják meg a Sony MILC-eihez való hozzáállást. Ezek pedig az élességállítást jelentősen gyorsító fázis-különség érzékelő pontok, illetve a beépített WiFi vevő, amelynek köszönhetően nem csak képeket tölthetünk át számítógépre, vagy oszthatunk meg a facebookon, hanem vezérelni is tudjuk a készüléket. Érdeklik a részletek? Tartson velünk!

Kipróbáltuk: Pentax K-5 II teszt

A Pentax nemrég frissítette középkategóriás tükörreflexes gépét, a K-5-öt. Az új modell ugyanazt a típusnevet kapta (K-5 II), ami nem véletlen, mivel inkább frissítésről van szó, mint forradalmi újításról. Azaz mégis, hiszen a friss gép igencsak egyedi újítást kapott. Mit? Kiderül a tesztből.

Nikon D800 vs. Canon EOS-5D Mark III

Részletes tesztjeinkben már a Nikon D800 és a Canon EOS-5D Mark III is megmutathatta mit tud, együtt azonban még nem mérkőztek meg egymással. A nagyjából azonos kategóriát képviselő, és a profik, valamint haladó amatőrök körében is népszerű fényképezőgépeket, most egymás mellett, azonos körülmények között is sikerült letesztelnünk.

Exkluzív: Nikon D5200

A Nikon termékkínálatban a napokban bejelentett D5200 jelenti a belépő kategória csúcsát. Az D5000-es szériát ugyebár úgy ismerjük, mint a "kihajtható LCD-s DSLR" termékcsalád, és ezt a tulajdonságot az új modell sem veti el, jó néhány egyéb újdonsággal fűszerezve.

Kipróbáltuk: Olympus PEN Lite E-PL5 teszt

Az Olympus a Photokina első (pontosabban nulladik) napján jelentette be új fényképezőgépeit, melyek között a PEN Mini E-PM2 és a kicsit komolyabb PEN Lite E-PL5 hivatott a MILC portfólió megújítására. E tesztünk alanya, a PEN Lite E-PL5 a termékcsalád legfelső tagját jelentő OM-D E-M5 és a belépőszintet adó PEN Mini E-PM2 közé alulról ékelődik be.

Kipróbáltuk: Sony Alpha NEX-F3 teszt

Nálunk járt a Sony új, belépő szintre pozicionált MILC gépe, melyről kiderült, hogy bizonyos szempontból sokkal közelebb van a NEX-5N-hez, mint az egyébként talán elődnek tekinthető NEX-3-hoz. A napjaink elvárásaihoz igazított szolgáltatás választék, a kényelmes markolat és a nem túl kicsi váz mind a pozitívumok közé tartozik. Akad persze kellemetlenebb rész is. Hogy mi? Cikkünkből kiderül.

Nikon D800 vs. D800E

Korábban már leteszteltük a Nikon nagyszerű fullframe érzékelős gépét, a D800-at, de közben nem felejtkeztünk el ikertestvéréről, az extra részletességet nyújtó D800E-ről. Most sikerült mindkét modellt megszereznünk és feltárni a köztük lévő összes különbséget.

Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-FZ200 teszt

A nyáron gyönyörű fővárosunkban mutatta be új fényképezőgép kínálatát a Panasonic, melynek egyik büszkesége a nagy elődök optikai tulajdonságait idéző Lumix DMC-FZ200 modell volt. A gép már kapható a boltokban, így lecsaptunk az egyik végleges tesztpéldányára, hogy alaposabban megforgassuk.

Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix HS30EXR teszt

A Fujifilm immár harmadik modelljénél tart a gyors sorozatokat készíteni képes, nagy zoomátfogású HS bridge szériájánál. A januárban bejelentett fényképezőgép specifikációk alapján ugyan nem hozott sok újdonságot, mégis történt jópár változás, melyeket érdemes megvizsgálni. Részletes tesztünkben természetesen nem csak a változásokról írunk, de összevetjük a Fujifilm gépét a konkurens modellekkel is.

Kipróbáltuk: Nikon D600 teszt

A Photokina bejelentései közül talán a két legérdekesebb a Nikon D600 és a Canon EOS 6D megjelenése volt. A két nagy rivális szinte egy időben adta a világ tudtára: itt vagyunk és újabb fullframe vázzal indulunk harcba a vásárlók kegyeiért. A két gép persze messze nem azonos képességű, ráadásul a Nikon D600 vázat már meg is vásárolhatjuk. Megnéztük hát, mire számíthatunk az új fullframe szenzoros fényképezőgépnél.

NÉPSZERŰ CIKKEK

Ilyen könnyen szimulálhatod vakuval az ablakon besütő napfényt!

Nem kell hozzá sok eszköz, hogy tökéletesen szimuláld fotódon az ablakon keresztül besütő napfényt!

Mi az a CRI és miért is jó ez nekünk?

A CRI, azaz a Color Rendering Index nem annyira új keletű, mint gondolnánk. A szín visszaadási indexként fordítható paraméter manapság főként a LED-es fényforrásoknál...

Panorámát készítesz Lightroomban? Így gyorsíthatsz!

Köztudott, hogy a panorámaképek feldolgozása során elképesztő mennyiségű adattal kell dolgoznunk, amelyek ráadásul nem is mindig a végleges változatot adják. Ha a panoráma...

Automatikus torzítás korrekció az új objektíveknél

Arról bizonyára már sokan hallottak, hogy egyes fényképezőgépekben van lehetőség torzítás korrekciót bekapcsolni, de azt talán kevesen tudják, hogy bizonyos objektívek használatakor ez nem...

Ezzel a látványos interaktív oldallal megértheted a rekesz, zársebesség és érzékenység kapcsolatát

A Sony egy korábbi felmérése szerint a nem profi DSLR felhasználók közel kétharmadának fogalma sincs arról, milyen az élet az automatikus üzemmódon túl. A...