Nikon D800 vs. D800E

0

A Nikon nem csak azzal döbbentette meg a fotós világot, hogy év elején kiadta az addigi legnagyobb felbontású – vagy ha pontosak akarunk lenni megapixelszámú – kisfilmes/fullframe digitális fényképezőgépet, de mellékesen ennek még tovább húzott, AA szűrés nélküli változatát is, azok számára, akik szívesen kiaknáznák a 36,3 megapixel nyújtotta összes felbontáselőnyt.

A D800E apró típuslogóját leszámítva megszólalásig hasonlít a néhány hónapja nálunk járt ikertestvérére, és adatlapjukat böngészve sem találtunk semmi különbséget. A fontosabb eltérésekhez a szenzor környékét, illetve a két gép képeit kell alaposabban megvizsgálnunk. Előbbit csak elméletben tesszük, az utóbbit viszont bárki összevetheti az alábbiakban.

Technológiai különbség

A Nikon D800E-t úgy szokás ismerni, mint a DSLR-t, amiből a gyártója kihagyta az AA szűrőt, és ezért élesebb képeket készít. Nos ez gyakorlatilag igaz, de azért korántsem úgy működik a dolog, hogy kidobunk egy alkatrészt a „kocsiból” és ettől gyorsabban megy. Elsőként nézzük meg, hogy működik ez a szűrő-dolog az eredeti, D800-as vázban.

Azt valószínűleg minden olvasónk tudja, hogy a fényképezőgépek gyártói a szenzor előtt különféle szűrőket használnak a képminőség javítására, legyen az a nem kívánt átlapolás, vagy akár az infravörös színtartomány kizárása. A Nikon D800 optikai szűrőrétegei az alábbi ábrán látható módon helyezkednek el.

A tárgy egy pontjából érkező és az objektív lencséin áthaladó fénysugarat (feltételezzük, hogy tökéletesen pontszerű, bár ez a valóságban nincs így), precíz szűrési folyamattal szét kell bontani, életleníteni, hogy csökkentsük az átlapolási problémákat. Ennek kezdő fokozata az első aluláteresztő szűrőréteg, mely a fényt (képet) vízszintesen kettébontja. Így kerül a második fokozatot alkotó hullámlapra, mely hasonló a polár szűrőkben található réteghez, majd áthalad egy infra szűrőn, mely a fény magasabb hullámtartományait zárja ki. A szűrés harmadik fokozata egy újabb aluláteresztő szűrőt rejt, mely a kettéosztott képet újra megosztja, ezúttal függőlegesen. A kép ily módon mosva jut az érzékelőhöz.

Nikon D800 szenzor

És mi a helyzet a D800E-vel? Tiszta sor, kivesszük a két aluláteresztő szűrőt és az elmosás kiiktatva, – gondolhatnánk. Ezáltal viszont megváltozik a képtávolság. A Nikon emiatt a D800E-ben is ugyanannyi réteget alkalmaz, mint az eredeti modellben, de ezek szerepe több helyütt más.

A kezdő fokozat itt is egy aluláteresztő réteg, mely a fényt függőlegesen bontja ketté. Ezután egy sima optikai üvegréteg következik, a másik modell polár-hullámlapja helyett, majd az ott is alkalmazott infravörös szűrő. Az utolsó réteg az első aluláteresztő fázis által szétbontott képet újra egyesíti, kioltva az elmosó hatást. A kép így a lehető legkevesebb részletvesztéssel vetül az érzékelőre.

Nikon D800E szenzor

Képzaj

Mindkét típus ugyanazokat a zajszűrési és képfeldolgozási beállításokat kapta, és Expeed 3 képfeldolgozó rendszerük is azonos. Talán nem meglepő, hogy zaj tekintetében sem találunk köztük különbséget.

A Nikon D800-at már egyszer megvizsgáltuk ebből a szempontból, de az egyértelmű összehasonlíthatóság miatt most mindkét modellel ugyanolyan körülmények között, és ugyanazzal az optikával ismételtük meg az ISO sorozatot.



ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO6400; F8,0; 1/250 mp


ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp

A RAW képek feldolgozásánál ezúttal mindkét szűrési mód (luminancia és színzaj) 0 fokozaton volt. A RAW (NEF) fájlok konvertálásához a Lightroom 4.2 változatát használtuk.



ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO6400; F8,0; 1/250 mp


ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO50; F8,0; 1/2 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO100; F8,0; 1/4 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO200; F8,0; 1/8 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO400; F8,0; 1/15 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp


ISO800; F8,0; 1/30 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp



ISO1600; F8,0; 1/60 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp


ISO3200; F8,0; 1/125 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO6400; F8,0; 1/250 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO12800; F8,0; 1/500 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp



ISO25600; F8,0; 1/1000 mp

Előnyök

Megnövekedett felbontás

A D800E átlapolásmentesítő szűrés nélküli képe nélkülözi az AA szűrő elmosó hatását, így a szem számára élesebb, részletgazdagabb fotó jön létre. Azért megjegyezném, hogy a Nikon D800 a gyári alapbeállításokkal is kiváló képrészletességet ad, akár JPEG-ben is.

A két gép között viszonylag kicsi a különbség a részleteket tekintve, nyilván a D800E javára.

Az alábbi fotókon (illetve összes tesztképünk esetében) igyekeztünk azonos feltételeket teremteni és beállításokat használni. A RAW fotókat Adobe Photoshop Lightroom 4.2 szoftverben konvertáltuk alap élesítéssel és beállításokkal, zajszűrés nélkül.

Hátrányok

Moiré és hamis színek

Az aluláteresztő szűrő kiiktatásának következménye, hogy a nagy frekvenciájú, vagyis jellemzően a sűrű, szabályos mintázatot tartalmazó képrészeken mintavételezési hiba, azaz hamis mintázat (ún. moiré) keletkezik. Erről részletesen az alábbi cikkben olvashatunk.

A moiré jelenséghez kapcsolódva gyakran hamis, szivárványszerű színsávok jelennek meg a hibás képterületen. Sok esetben a két jelenség nehezen észrevehető, és inkább a nagyon szabályos területeken szúrhat szemet, illetve jelenhet meg. Épp ezért az olyan fotózási területeken mint például a tájkép fényképezés, a moiré valószínűsége csekély.

A Nikon D800E-n sokkal nyilvánvalóbban jelentkeznek a fenti képhibák, viszont csekélyebb mértékben ugyan, de nem mentes tőlük a D800 sem.

Az alábbi képeket egy sűrű szövésű műszálas textilre lőttük. A kivágások 100%-os méretben mutatják a keletkezett hamis színsávokat, de a fenti képdarabok némelyikén is észlelhető a jelenség.

A színes sávok és a moiré mindkét modell videofelvételein is megfigyelhetők, mely különösen zavaró, folyamatosan változó lehet a téma elmozdulásakor, vagy például zoomoláskor.

D800 videó (100% részlet)

Diffrakció

A diffrakció, vagy fényelhajlás minden objektívet és fényképezőgépet érintő optikai probléma, mely túlságosan szűk rekesznyílás alkotta rés miatt keletkezik és annak szűkítésével fokozatosan rontja a fotó élességét és részletességét. A Nikon D800E vonatkozásában hatványozottan jelentkezik a fényelhajlás okozta részletvesztés, ezért óvatosan bánjunk a szűkebb rekesszel. Nagyjából F11-es rekeszérték környékén még kiváló élesség érhető el, de fölé merészkedve már fokozatosan rontunk a képminőségen. Persze mindez az adott objektívtől is függ. Nagyobb fényerejű optikát használva előbb is elérhető az ún. “sweet spot”, vagyis az objektív ideális tartománya.

A diffrakciót (gyakorlatban a nagy rekeszértéket) használhatjuk a fent taglalt moiré jelenség csökkentésére is, hiszen a képélesség szándékos rontásával a hamis éleknek és színeknek is búcsút inthetünk.

(Fotó: Nikon.com)

Objektívek

A gyártó nem bízza a véletlenre – vagy csak a szenzorra – a kiváló élességet. A lehető legnagyobb részletesség eléréséhez megfelelő objektíveket is ajánl, hiszen ez nem csak az érzékelőn, de legalább annyira az optikán is múlik. A teljesség igényével most következzék a Nikon által ajánlott objektívek listája:

  • AF-S NIKKOR 14–24 mm f/2.8G ED
  • AF-S NIKKOR 24–70 mm f/2.8G ED
  • AF-S NIKKOR 70–200 mm f/2.8G ED VR II
  • AF-S NIKKOR 16–35 mm f/4G ED VR
  • AF-S NIKKOR 24–120 mm f/4G ED VR
  • AF-S NIKKOR 200–400 mm f/4G ED VR II
    AF-S NIKKOR 24 mm f/1.4G ED
  • AF-S NIKKOR 35 mm f/1.4G
  • AF-S NIKKOR 85 mm f/1.4G
  • AF-S NIKKOR 200 mm f/2G ED VR II
  • AF-S NIKKOR 300 mm f/2.8G ED VR II
  • AF-S NIKKOR 400 mm f/2.8G ED VR
  • AF-S NIKKOR 500 mm f/4G ED VR
  • AF-S NIKKOR 600 mm f/4G ED VR
  • AF-S Micro NIKKOR 60 mm f/2.8G ED
  • AF-S VR Micro-Nikkor 105 mm f/2.8G IF-ED

Kezelés és teljesítmény

Nagyon könnyű dolgom lesz ezen a téren, hiszen a két modell a szenzor előtti szűrőket leszámítva, az utolsó csavarig megegyezik. Ugyanazt kapjuk kezelésben, menüben és sebességben is. Akit mindez bővebben érdekel, korábbi Nikon D800 részletes tesztünknél minden infót megtalál.

Ajánló

Aki kizárólag azért kacsintgat a D800 duó felé, mert a világ jelenlegi legjobb felbontású, kisfilmes DSLR-ét szeretné markában tudni, és az utolsó felbontáscseppeket is ki szeretné sajtolni fényképezőgépéből, mindenképpen jól jár a Nikon D800E-vel.

Ehhez azért hozzá kell tennünk azt is, hogy a D800 és az E-modell közti felbontáskülönbség egyáltalán nem mellbevágó. A legtöbb képnél nem annyira a jelentős felbontáskülönbség láttán előtörő döbbenet, mintsem az „igen, valami van…” érzés kerített hatalmába bennünket, és akadtak olyan szituációk, amikor a D800E előnye egyáltalán nem volt érzékelhető. Elég egy cseppnyi félrefókuszálás, túl szűk rekesz, vagy egy apró, amúgy nem zavaró bemozdítás, és a két gép azonos képét egymás mellé téve már nem egyértelmű a különbség. A D800 önmagában is kiváló részletességet ad, amit ikertestvére egy kis lépéssel képes túlszárnyalni.

A Nikon D800E-ben tehát benne rejlik a lehetőség, és az olyan területeken mint például a tájfotózás, ahol fontos lehet a minél nagyobb felbontás, de a szabálytalan részletek miatt a moirétól és egyéb hibáktól nem kell tartanunk, ki is aknázhatjuk ezt a kis előnyt. Más területekre, mint például a portré, divat, reklámfotó, bőven elegendő a D800 adta kitűnő minőség.

Tesztképeink

A Nikon D800 és D800E fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltük, hogy melyik fényképezőgép modellel és milyen formátumban készültek. A fájlok minden esetben módosítatlanok. A képek Nikkor AF-S24-120mm F3.5-5.6G IF-ED VR objektívvel készültek.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, és tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok! A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!