Archívum

Csak negyvenes évei derekán kezdett autodidakta módon fotózni, mégis Zofia Rydet az egyik legismertebb lengyel fotográfus. Egy szerelmi viszony miatt többször megfordult Magyarországon az 1960-70-es években. Képein gyerekek és idősek hétköznapjai és a budapesti piacok tradicionális világa elevenedik meg.

A kisfilmes kategória gépvázai könnyen hordozható, szinte korlátlanul és univerzálisan kiépíthető rendszerek alapjai, de méretükből és felépítésükből adódóan alkalmatlanok a precizitást igénylő, több száz megapixeles high-end fotózásra. Nem lehet például nagyfelbontású, minden arcon éles csoportképeket készíteni velük 50 emberről, de nem alkalmasak olyan igényes modellfotóhoz sem, ahol az egész alakos képen minden hajszál külön repül, minden szövet-textúra látszik, és még a modell lábai is meg vannak nyújtva. Vagyis a nagygépek képépítő, képkompozíciós lehetőségeit nem adják az alkotó fotós kezébe.

Két részes sorozatunkban azok számára szeretnénk egy kis betekintést nyújtani a világítástechnika sűrű erdejébe, akik többet szeretnének foglalkozni a megvilágítással és nem érzik elegendőnek a hagyományos külső vakuk által elért eredményt. Első részünkben néhány termékkel ismerkedünk meg.

Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.

Mark Wallace egy szinte lerágott csontot vesz újra elő (mondhatnám, vesz újra szájába ;) ), de nem hiába. Az ő bemutatója végre gyakorlati oldalról közelíti...