Kipróbáltuk: Nikon 1 J5 teszt

0

Értékelés

A Nikon kitart az 1″ szenzor mellett a MILC szegmensében, legalábbis a legfrissebbnek számító tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépét is e szériában találjuk. Hogy mit hoz a jövő, az még persze kérdéses, az azonban előre vetíthető, hogy hosszú távon előbb-utóbb hátrányban lesz a mikro NégyHarmados, vagy APS-C szenzoros gépekkel szemben. Legalábbis képzaj terén.

Ami azonban egyértelműen az 1″ előnyének tudható be, az az igen nagy kiolvasási sebessége, amely a hihetetlennek tűnő 60 kép/mp sebességű, teljes felbontású sorozatot is lehetővé teszi.

Ugyanez a nagy sebesség jön jól a 4k videófelvételnél is, bár itt egyelőre a képfeldolgozó processzor nem tud megbírkózni 15 képkockánál többel másodpercenként. Amiben biztosak lehetünk, hogy a következő Nikon 1-es gépbe már komolyabb processzor kerül, így vélhetően a 24 vagy akár 30 kép/mp sem lesz majd elérhetetlen.

Ami a fotózási képességeket illeti, a gép fókuszrendszere még ma is jónak számít, igaz, ha a fázis-különbség AF nem boldogul a feladattal, akkor a kontraszt AF már átlagosnál lassabban teljesít. A szolgáltatások között bőséges választékot találunk, így time-lapse, slow-motion és egyszerű panoráma készítés is elérhető, illetve időzített képkészítés is rendelkezésünkre áll. Kár azonban, hogy time-lapse-et csak max. FullHD felbontásban készíthetünk, pedig a 4k videó itt semmivel sem jelentene komolyabb megterhelést a gépnek, hiszen néhány másodpercenként kell csak egyetlen képkockával foglalkozni. Ugyanígy hiányolhatjuk a time-lapse-nél a képek közötti idő pontosabb beállítását, illetve nincs expozíció- és fehér-egyensúly sorozat sem. Előbbi inkább hiányozhat azoknak, akik nem csak a gép által kínált JPG HDR módot szeretnék használni, de RAW-ban kívánnak HDR-t készíteni.

A kis méretű gép főképp azoknak lesz jó társuk, akik nem kívánnak nehezebb és méretesebb objektíveket használni (mint a 10-100mm-es PD-Zoom, vagy a 70-300mm-es tele zoom), de fontosnak tartják a 4k videózást és a nagy felbontást. Kompakt fényképezőgépről fellépőknek, illetve DSLR-rel rendelkezőknek másodgépnek remek választás lehet.

A Nikon 1 J5 váz ára jelenleg bruttó 110 ezer Ft, 10-30mm-es f/3,5-5,6 PD-Zoom objektívvel együtt 140 ezer Ft, illetve ugyanezen objektívvel és a 30-110 mm f/3,8-5,6 VR telezoommal dupla kitben bruttó 185 ezer Ft.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
pozitívumok negatívumok
  • Hibrid AF rendszer, hatásos témakövetéssel
  • Többnyire gyors autofókusz
  • Dupla vezérlőtárcsa
  • Objektív hibák automatikus korrekciója
  • 1/16000 mp-es záridő az elektronikus zárnak köszönhetően
  • Ultra HD videófelvétel 15 kép/mp frissítéssel
  • 60 fps sebességű Full HD videó
  • 120 fps sebességű HD videó
  • 20 kép/mp-es sorozat folyamatos autfókusszal
  • Max. 60 kép/mp sorozat, teljes felbontásban
  • Rekesz-előválasztás, zársebesség-előválasztás és manuális mód videofelvételkor is
  • Videók gépen belüli vágása
  • Time-lapse és slow-motion videófelvétel lehetősége
  • HDR mód
  • Extra nagy érzékenységen több képes zajszűrés JPEG formátumnál
  • Kézi vakuteljesítmény
  • Gyors vakutöltés
  • Remek kép-kép idő
  • Legjobb pillanat és Mozgó pillanatkép módok
  • Programozható gomb a gép előlapján
  • Kiváló felbontású, 1,04 millió szubpixeles, nagy betekintési szögű fel-le dönthető érintésérzékeny LCD
  • Érintéses AF-pont kijelölés és akár exponálás is
  • Egyszerű panoráma készítés a gép körbeforgatásával
  • RAW feldolgozás gépen belül
  • Magyar menürendszer
  • Wi-Fi
  • HDMI kimenet
  • Nincs elektronikus kereső (opcionálisan sem)
  • Expozíció korrekció a két tárcsa ellenére csak gombnyomás után módosítható
  • Az átlag MILC-hez képest magasabb zajszint
  • A vakuszinkron max. 1/60 mp
  • Time-lapse videó képkockák közötti ideje csak durván módosítható (5, 10, 30 mp), felbontás max. FullHD
  • Videófelvételkor 20 perc után túlmelegszik a gép
  • Kevés élőképes és lejátszáskori információ (pl. nincs élő hisztogram, kiégett részek jelzése), és ezek körülményes bekapcsolása
  • Kézi élességállításnál csak digitális nagyítás, nem teljes részletességgel
  • Nincsenek automatikus sorozatok (expozíció, fehéregyensúly, stb.)

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereken kívül a következőket kapjuk:

  • bajonettvédő kupak
  • EN-EL24 Li-ion akku akkumulátor
  • MH-31 külső akkumulátor töltő
  • USB kábel
  • nyakpánt

A fényképezőgép kipróbálását az Nikon Kft. tette lehetővé. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja lapunk működését. Köszönjük!

Tesztfotók

A tesztfotók Nikkor 1 VR 10-30mm f/3,5-5,6 PD-ZOOM, Nikkor 1 VR 10-100mm f/4,5-5,6 PD-ZOOM
és Nikkor 1 32mm f/1,2 objektívekkel készültek.

A JPEG fotókat alapbeállításokkal készítettük, a RAW fájlokat Adobe Lightroom v6.3-ban konvertáltuk, alapbeállításokkal, de az Adobe Standard helyett Camera Standard beállítással, mivel ez adott a JPEG-hez jobban hasonló színvilágot. A fájlnevekből leolvasható a használt érzékenység, a gyújtótávolság és a rekesz. A megadott gyújtótávolságok fizikai értékek, nem a gép 2,7×-es fókuszszorzójához korrigáltak!

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!

Tipp: a megjelenő új oldalon mutasson rá egy indexképre, s tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek az érzékenység, rekeszérték és gyújtótávolság adatai. A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).