Kipróbáltuk: Nikon 1 V2 teszt

0

AF, LiveView, sorozat, videó

Élességállítás, fénymérés

Az automatikus élességállítás területén kiemelkedőek lehetnek a Nikon 1 gépek. Az ebben a kategóriában megszokott kontraszt alapú autofókusz mellett valódi fázis-különbség elvén működő mód is elérhető. A pontos technológiai megvalósítását nem ismerjük, de azt már előző tesztünknél is tapasztaltuk, hogy valóban sok esetben tudja a gép, merre kell indulnia a helyes élesség eléréséhez, s ilyenkor SLR-hez hasonló sebességű élességállítást kapunk (nem úgy, mint más, ezt hirdető gépeknél). Néha azonban kontraszt alapúra vált át (azonos megvilágítás esetén is), s előre-hátra keres a gép. Bár még e művelet is gyorsabb az átlag kompaktokhoz képest, a mai konkurens MILC-ekhez képest már lassúnak számít, így az élességállítás sebessége csak akkor van versenyben a többi MILC-cel, ha a gyorsabb fázis-különbség alapút használja a gép.

A szenzorra épített fázis-különbség alapú rendszerről nem kaptunk részletes technológiai ismertetőt, viszont a látottak és tapasztaltak alapján közelítőleg feltérképezhető.

A szenzoron bizonyos megvilágítási körülmények között (homogén, párhuzamos beeső fény, megfelelő beesési szög) jól látható vízszintes csíkozottság vehető észre, mely a szenzor szélességének 75%-ában húzódik (a hosszanti oldallal párhuzamosan), s mindösszesen 9 darab van belőle.

A törőék-sorok elhelyezkedése biztosítja, hogy a lehető legtöbb esetben használható segítséget adjon.
De fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon ez nem rontja-e a képek törőék-sor alatti részét. Nos, a Nikon 1 V1 és 1 J2 gépek tesztjénél azt tapasztaltuk, hogy az esetek igen túlnyomó többségében nem.

Tulajdonképpen ennek felismerése is egy véletlen következménye volt. Véletlenül pont úgy sikerült a Nikon 1 V1-gyel ISO tesztábránkat lefotózni, hogy az ábra vízszintes vonalai tökéletesen párhuzamosak a szenzor hosszanti oldalával, ráadásul (s itt jön az igazi csoda!) a vonal széle pontosan a törőék alá esik. Ennek következménye, hogy a gépen belüli képfeldolgozás itt nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A törőék sortól felfelé világos, lefelé sötét részt talált, hát kiátlagolta. De ettől éppen jól láthatóvá vált a törőék sor hatása.

Ugyanezen okból jelent meg hasonló anomália néhány betű talpa alatt.
Még a J1-nél és V1-nél megpróbáltuk egy könyv oldalának többszöri (képenként enyhe eltolása mellett készült) fotózásával reprodukálni a furcsaságot, de nem sikerült.

Átnéztük az összes készült tesztfotót, de nem találtuk nyomát a hibának (pedig könnyű dolgunk volt, tudtuk, hol kell keresni a képen, de így sem jártunk sikerrel).
A J2 érzékenység tesztképeinél ismét a nyomára bukkantunk, a „KODAK Gray Scale” feliratnál, pl. a nagy A betű vízszintes vonala alatt, de ugyanúgy a tőle jobbra lévő sárga körbe helyezett „Y”-nál is a kör alján, valamint a cérnaspulnik között a zöld spulni felső részénél is…

A Nikon 1 V2-nél viszont hiába bogarásztuk át az érzékenység képet és a többi tesztfotót, nem akadtunk nyomára az anomáliának.

Az autofókusz mérőmezőt 15×9-es mátrix pontjaira állíthatjuk (nincs jelölve, hogy hol találunk fázis-különbség érzékelő törőéket), de van lehetőség arra is, hogy a gép ismerje fel automatikusan a szükséges pozíciót. Ezen felül témakövetés és arcfelismerés is rendelkezésre áll.

Gyenge fényben a vázra szerelt zöld színű LED szolgál segédfényként, melynek hatótávolsága kb. 2-3 méter.

fókusz területek

kézi élességállítás

A fókuszmódok között egyszeri és folyamatos is választható, illetve kézi élességállítás is használható. Ez utóbbi esetben digitális zoom segíti a pontosabb élességállítást. Sokkal jobb lett volna, ha a nagyítást nem ilyen módon oldják meg. Igazság szerint kicsit érthetetlen is a dolog, hiszen a szenzor képes teljes felbontásban 60 kép/mp-es kiolvasásra is, vagyis a frissítéssel nem lenne gond, s ha a teljes képből egy képkivágást jelenítene meg a gép, tökéletesen tudnánk élességet állítani. Így sem lehetetlen, csak sokkal nehézkesebb a gyenge minőségű nagyítás miatt.

A fénymérés középpontosan súlyozott, mátrix, vagy szpot elvű lehet (a kép 2%-án) .

Sorozat fényképezés

A Nikon 1 V1-nél a gyors CMOS szenzor lehetővé tette, hogy sorozatfelvételt kategórián belül kiemelkedő sebességgel készítsünk.
A Nikon 1 V2-nél a nagyobb felbontás miatt azt gondolhatnánk, hogy lassabb lesz a sorozat. Ez azonban nem így történt. Az 5 kép/mp-nek feliratozott sorozatnál a redőnyzár használatával 5,36 kép/mp-es sorozatot érhetünk el, de választhatunk 15, 30 vagy 60 kép/mp-es sebességet is, ilyenkor elektronikus zárat használ a gép (bár nem a sorozathoz kapcsolódik, de itt jegyezzük meg, hogy elektronikus zárral 1/16000 mp-es zársebesség is használható).
Nagy sebességű módokban (10-60 kép/mp) a sorozat a puffer telítődése után befejeződik, míg normál módban folytatódik a kártya sebességének függvényében. A gép 35-40 képig képes nagy sebességű sorozatfelvételre (RAW: 30 kép).
Bár a kártyaírási sebesség alacsony, a feltételezhetően dupla pufferelés miatt nem kell végigvárnunk a teljes sorozat lementését, már korábban új sorozatba is kezdhetünk (gyors sorozatnál is).

Hagyományos sorozatokon túl más sorozat nem érhető el.

A kioldást normál módon felül 2 vagy 10 mp-es időzítővel is végezhetjük, illetve opcionális infravörös távkioldóval (ML-L3) azonnali vagy 2 mp-es időzítés választható. Ezen kívül más rázkódáscsökkentő mód nem érhető el (amely a zár lefutása által keltett vibráció hatását csökkentené).

Videofelvétel

Videofelvételt maximum 1920×1080 pixeles felbontásban készíthetünk, emellett 1280×720 pixeles mód áll még rendelkezésünkre. A tömörítés H.264 kodekkel történik, MOV konténerben. A képfrissítés FullHD felbontásnál 60 kép/mp váltott soros, vagy 30 kép/mp lehet progresszív elvnél, illetve 1280×720 pixeles felbontásnál 60 kép/mp progresszív elvnél.
A filmekbe sztereó hang kerül, a videofájlok maximális mérete kb. 2 GB.

A mozgóképek minősége jó, a dinamika átfogás szokás szerint egy kicsit szűkebb a mozgóképrögzítés során, mint fotózáskor, ennek hatása, hogy a csúcsfények kicsit hamarabb kiégnek, illetve a sötét tónusok is kontrasztosabban jelennek meg.
Nézzünk erre példát (a teljes méretűek képek shift+kattintással érhetők el):

1920×1080 pixeles fotó és videó képkockák

A videofelvétel során akár folyamatos élességállítás is használható, amely csendben és gyorsan teszi a dolgát. Szintén működik menet közben a fénymérés is.
A mozgóképrögzítés időtartama alatt maximum 15 állóképet menthetünk el teljes felbontásban (normál 3:2 oldalaránnyal), miközben a mozgóképrögzítés nem akad meg (valóban nem vehető észre szaggatás a felvételben).

1920×1080 pixel, 60i fps, H.264, 29 mp, 40 MB, ~21400 kbps
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Eredeti videó letölthető: ide kattintva

A Nikon 1 V1 videói (a Nikon 1 V2-ben fade effekt nem elérhető):

Fókusz teszt
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Fókusz teszt #2
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Szintén különleges lehetőség a mozgó pillanatkép (Motion SnapShot), amely egy rövid videót készít nagy képfrissítéssel, lassított lejátszással (gépen belül lejátszva négy féle választható zenével), s emellé egy fotót is készít teljes felbontásban (16:9 oldalaránnyal).

Választhatunk nagy képfrissítési sebességű SlowMotion videórögzítést is, ez esetben 5 mp-es felvétel készülhet 400 kép/mp vagy 1200 kép/mp-es sebességgel 640×240 illetve 320×120 pixeles felbontásban. Lejátszáskor 30 kép/mp frissítéssel nézhetjük vissza a videót, amely 13,3×-es illetve 40×-es lassítást jelent.

A Nikon 1 V1 videói:

640×240 pixel, felvétel 400 fps, lejátszás 30 fps, H.264
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

320×120 pixel, felvétel 1200 fps, lejátszás 30 fps, H.264
Eredeti videó letölthető: ide kattintva