Kipróbáltuk: Samsung SPF-87H fotókeret teszt

0

Bevezető

Ez a termékkategória ugyan nem új, de még messze jár a széles nyilvánosság által elfogadott szinttől. Pedig az LCD és egyéb panel technológiák fejlődésének, illetve a kreatív marketingeseknek köszönhetően szépen bővül a piac és fejlődnek a termékek. A kezdeti kis felbontást és apró méretet mára tűéles, kristálytiszta kép és a hagyományos fotókkal is versenyképes méret váltotta fel. Az LCD mellett kezdenek megjelenni a jövő technológiájának számító OLED panelek, miközben a korábban csak képek megjelenítésére alkalmas keretek egy része külső monitorként is használható számítógép kiegészítővé vált.

A Samsung legújabb képkerete az SPF-87H egy ilyen, külső monitorként is használható, elegánsan bekeretezett, 800×480 pixel felbontású és 8″ képátlójú LCD panel, ami több kevesebb megszakítással egy hétig vetítette nálunk a képeket. Az SPF-87H ára és szolgáltatásai alapján nagyjából a középkategóriába sorolható.

Külső

Ugyanezt – mármint a középkategóriás kivitelt – erősíti a készülék külseje is. A kijelzőt körülölelő, körülbelül 3 cm széles ráma a széleken átlátszó, a belseje felé grafitszürkévé sötétedő műanyag. Fényes kialakítása elegáns, szép külsőt kölcsönöz a kijelzőnek, de egyben komoly por- és ujjlenyomat csapda is. Ha véletlenül hozzáérünk, vagy egy napja nem takarítottuk, akkor nem csak a megjelenített fotókkal, de látható foltokkal és porszemekkel is megörvendeztet. Teljes mérete szélességben 236, magasságban 159,4 mm. A kijelző ezen belül átlósan 8”, vagyis 20,3 cm. Működés közben a látható képméret alig marad el a hivatalostól, mindössze 1 mm-el kisebb (20,2 cm), így 17,7 x 10 cm-es képet kapunk az LCD-n.

A teljes keret 23 mm vastag és hátlapja is műanyagból készült. Illesztései pontosak, látszik, hogy igényesen összerakott szerkentyű. A hátlapon még a Samsung hasonló termékeire oly jellemző dombornyomott virágmotívumok is visszaköszönnek, melyre egyáltalán nem jellemző a „piaci” hivalkodás, inkább az amúgy is elegáns külsőt erősíti, és feldobja az amúgy unalmas hátlapot.

A készülék lelke egy TFT LCD kijelző, 800 x 480 pixeles felbontással. Szerencsére az LCD árak csökkenésével egyre nagyobb és egyre jobb felbontású kijelzőket kapunk a fotókeretekben is. Nyilván a méret ezeknél az asztalra, vagy éjjeliszekrényre szánt változatoknál véges, de az örvendetes, hogy nem egy-két száz pixeles apróságokon kell viszont látnunk nagy felbontású fotóinkat, hanem egyre használhatóbb képmegjelenítést kapunk. A képernyő oldalaránya egyébként 16:9, vagyis a mostanság divatos „wide” TFT-kel rokon.

A hátlapon egy kihajtható, fémzsanéros műanyagtámaszt találunk, melynek segítségével a keret az asztalra állítható. Néhány társától eltérően itt fali akasztót nem kapunk, de belső áramforrás híján nem is tartom túl szerencsésnek ezeket a kis kereteket falra tenni. Az oldalt lelógó tápkábel elég érdekesen mutatna.

A támasz számára kialakított mélyedés belső oldalán találjuk a csatlakozókat és foglalatokat. Alul mindjárt egy SD kártya olvasó indítja a sort. A nyílás mondjuk egy kicsit közel került a támasztékhoz, így a vastagabb ujjúaknak kényelmetlen lesz arrafelé matatni. Ezután következik a tápaljzat. Az 5W áramfelvételű fotókerethez egy külső tápegységet kapunk. A sort két USB alzat, egy normál (USB-A) és egy kisebb (USB mini-B) zárja. A normál aljzatba külső adattárolókat, például pendrive-ot csatlakoztathatunk, a kisebb aljzat pedig a számítógépes kapcsolatra használható a mellékelt kábel segítségével.

A hátlap bal oldalán futnak végig az SPF-87H kezelőgombjai, melyek fentről lefelé a következők:

  • Be- és kikapcsoló gomb: aktív állapotban kék fénnyel világít.
  • Menü gomb: bármely üzemmódban előhívja a menüt.
  • Négyirányú navigációs gomb: a menüben való „mozgáshoz” és a képek lapozásához használható.
  • Enter: segítségével véglegesíthetjük az adott opciót. Slideshow módban a diavetítés megállítására, vagy elindítására is használható.
  • Back: kilépés az adott menüpontból, illetve visszalépés a nyitóképernyőkre.
  • Diavetítés mód gomb:
    • Single: egyképes diavetítés
    • Photo & Clock: egyképes diavetítés óra és dátum kijelzéssel
    • Photo & Calendar: naptár + kisképes diavetítés
    • Multiview1: három kisképes diavetítés
    • Multiview2: az összes kép megjelenítése (diavetítéssel, egymásra pakolva).

Szolgáltatások

Mi más lehetne egy fotókeret elsődleges feladata, mint a digitális fényképek megjelenítése? A készülékben található kijelző nagyon szépen ellátja a feladatát, ehhez a mérethez az általa nyújtott felbontás is éppen elég. Egy ilyen keret ideális nézési távolsága valamivel nagyobb, mint egy ugyanilyen méretű papírképé, és ebből a távolságból már nem észlelhető a pixelesedés. A kijelző 200 cd/m2 fényerősségű és 500:1 kontrasztarányt nyújt. A megjelenített képek ennek megfelelően nem csak részletesek, de kellően világosak és megfelelő kontrasztúak is. Képkeret viszonylatban szép, telített színeket, és jó kontrasztot kapunk. A beszerelt panel persze nem az LCD gyártás csúcsa, hiszen laposabb szögből már komoly sötétedés, és kontrasztvesztés tapasztalható.

A kijelző 16:9 oldalaránya nem a legszerencsésebb. Persze ez most divatos képkivágás a HD tévék után szabadon, de a fényképek világában azért még a 4:3 és a 3:2 arány a menő. Ha ilyen oldalarányú fotókkal használjuk, a két oldalán pár centis fekete csíkkal jelennek meg a képek.

Lejátszható formátumok tekintetében elég szűkös a választék, csak a JPEG képeket ismeri fel az SPF-87H. Arra is ügyeljünk, hogy a megjelenített képek lehetőleg ne legyenek túl nagy fájlméretűek, mert a több megás fájlok jelentősen lelassítják a kezelést és kijelzési időket. Érdemes a kerethez szánt képeket előre lekicsinyíteni, vagy maximum 200-300 KB-os fájlméretet használni.

Egyéb médiák csak úgy jeleníthetők meg a Samsung SPF-87H segítségével, ha kiegészítő monitorként használjuk asztali számítógépünk, vagy laptopunk mellé. Ez az úgynevezett mini-monitor mód. A készüléket USB-n keresztül számítógéphez csatlakoztatva azonnal felajánlja ezt a lehetőséget, a PC merevlemezén tárolt fotók lejátszásával együtt (Mass Storage mód). Ahhoz azonban, hogy mini-monitorként használjuk a mellékelt, vagy a Samsung oldaláról letöltött FrameManager szoftverre, vagy bármely más USB-s monitor driverre lesz szükségünk.

Mi a Frame Managerrrel próbáltuk, amely gyorsan befészkelte magát a Windows tálcaikonjai közé. Itt egy jobb klikkel választhatjuk ki a szolgáltatásait, köztük a Mini-monitor, vagy Mass Storage üzemmódot. Kiegészítő monitorként használva ugyaninnen szabályozhatjuk a kijelző világosságát (0-100 érték között), valamint 90 fokkal elforgathatjuk a képet. Sajnos ebben az állapotban nagyon lassú, szaggatott a képfrissítés, még az egyszerű egérműveleteknél is. Kipróbáltuk filmnézőként, de a lassú (kb. 8-10 fps) frissítés miatt kevésbé volt élvezhető a „mozi”. Leginkább bonyolultabb szoftvereink munkafelületének kiterjesztéséhez érdemes használni ezt a módot. Például a Photoshop munkaasztalra pakolt palettákat a kis képernyőre áttolva máris kényelmesebben elfér a szerkesztett fotó.

A képek nem csak számítógépről, de USB pendriveról, vagy a képkeret saját belső 1 GB-os memóriájából is lejátszhatók. Erre felvételenként 300-400 KB-tal számolva akár 300-350 fénykép is menthető.

A keret, egyszerű naptárként, vagy óraként is használható, mindkét esetben persze csak fotómegjelenítéssel, vagy diavetítéssel együtt. A menükben a következő opciók állíthatók:

Nyitóoldal menüje

  • Photo: forrásválasztó oldal
  • Clock: dátum és idő beállítása
  • Settings:
    • Options:
      • Language: 14 nyelv (magyar nincs)
      • Brightness (képernyő világosság, 0-100)
      • Auto Fit Portrait Photo: (álló kép automatikus méretezése): On, Off
      • Frame Memory Copy: Original Size, Resized
      • Active USB Communication
    • Preference:
      • Starting Mode: Home, Last Mode, Slideshow
      • Screen Saver: Slideshow, Clock
      • Home Background: Default, Custom
      • Auto Picture On/Off: Off Time, On Time (Activation, Hour, Minute, am/pm, Repeat)
    • Update/Reset:
      • Firmware Udate
      • Reset Settings: Yes, No
      • Product Information: (modellszám, firmware verzió)

Fájlforrás választó oldal menüje

  • Start Slideshow: diavetítés indítása
  • Copy: fájl másolása (pl. SD kártyáról belső memóriába)
  • Copy All Files: minden fájl másolása
  • Delete: fájl törlése
  • Delete All: minden fájl törlése
  • Set as Background: fotó beállítása háttérképként

Fotólejátszás közben

  • Stop/start Slideshow: diavetítés megállítása, vagy elindítása
  • Slideshow Mode: a fenti 5-féle diavetítés funkció között lapozhatunk (ezúttal az Enter gombbal, és Back gombbal fogadható el a kívánt funkció)
    • Slideshow Settings: diavetítési beállítások
    • Transition: (átmenet)No effect, Fade, Blind, Cross Comb, Mosaic, Checker, Dissolve, Wipe, Extend, Silk, Corner Transition, Wheel, Ellipse, Random
    • Speed: (lejátszási sebesség) Fast, Normal, Slow
    • Play Mode: (lejátszási mód) All Photos, Photos in Folder, Shuffle all photos, Shuffle photos in folder, Repeat one photo
  • Brightness: képernyő világossága (0-100 értékben)
  • Rotate: kép forgatása jobbra 90 fokonként az Enter gombbal, Back gombbal kiléphetünk a műveletből
  • Zoom: enter gombbal 1x, 2x és 4x nagyítás (a képkivágást a négyirányú gombbal görgethetjük a képernyőn)
  • Aspect Ratio: oldalarány – Original Fit, Auto Fit, Fit to Width
  • Delete: adott kép törlése a memóriából
  • Set as Background: adott kép beállítása háttérképként.

Összegzés

A Samsung SPF-87H nem csak ára és specifikációja, de használat alapján is egy igényes darab. A készülék nem csak külsőre szép, de képmegjelenítőként is nagyszerű. A nagyjából 30 ezer forintos nyitóáron megjelenő SPF-87H-t az asztali keret funkció mellett kiegészítő monitorként is használhatjuk, bár ebben az üzemmódban a lassú képfrissítés miatt csak korlátozottan használható. Egy kényelmes, kényes-fényes digitális fotókeretnek, vagy szeretteink képeivel fűszerezett naptárnak viszont tökéletes.