Optika II.
Stabilizátor
A Sony Cyber-shot DSC-H9 a cég saját fejlesztésű SteadyShot optikai stabilizátorát használja. Ehhez kétféle üzemmód állítható be a menüben (a harmadik a kikapcsolt állás). Felvétel módban csak az exponáló gomb félig lenyomott állapotában, vagyis közvetlenül az expozíció előtt aktiválódik a stabilizátor. Folytonos üzemmódban pedig állandóan stabilizál, hatása bármikor ellenőrizhető a kijelzőn. A stabilizátortól függetlenül a gép egy kis ikonnal figyelmeztet a bemozdulásveszélyre.
465mm, 1/25 mp
465mm, 1/25 mp
Az előd DSC-H5-nél kb. 2 fényérték előnyt mértünk a stabilizátor használatakor. Ez az előny a DSC-H9 esetében is megvan. Méréseink szerint nagyjából 2-2,3 fényértéknyi ráhagyásunk lesz a stabilizátor bekapcsolása után, mintha anélkül fotóznánk. Ez azt jelenti, hogy a 465 mm-hez ajánlott 1/500 mp körüli biztonságos záridő helyett 1/125, vagy 1/100 idővel is bátran próbálkozhatunk. A stabilizátor hatékonysága persze nagyban függ a felhasználótól, a körülményektől és a fotózás módjától. Az EVF-et használva például amúgy is hosszabb záridőket engedhetünk meg magunknak, hiszen az arcunkhoz „támasztott” gép sokkal stabilabb, mintha magunktól eltartva, nyújtott karral fényképeznénk.
Az alábbi grafikon a stabilizátor hatékonyságát mutatja a rontott képek arányát tekintve, 465 mm (ekv.) gyújtótávolságnál. Amint látható, stabilizátor nélkül már 1/500 mp-nél is születhetnek életlen képek, bekapcsolt SteadyShot stabilizátorral viszont csak 1/125 mp-től jelentett gondot a bemozdulás, és bizonyos esetekben a 1/25 mp körüli értékek is kitarthatók.
Geometriai torzítás
Nagylátószögnél (31 mm) az objektív 1,2%-os hordótorzítást produkál, ami kissé magasabb az átlagnál, de csak szabályos geometriai formáknál, például épületeknél lesz érezhető. A torzításon ezúttal is a zoom növelése segíthet, ami teljesen megszünteti a hordósodást. Ekvivalens 465 mm-nél már megfordul a helyzet, hiszen átváltunk párnatorzításba. A formák homorúak lesznek, de szerencsére csak -0,4%-os mértékben, ami nem jelent zavaró torzulást.
Torzítások a gyujtótávolság függvényében
Közelfényképezés, makró
A DSC-H9 1 cm-es makro közelpontja igen jó nagyítást tesz lehetővé. Már csak azon kell elgondolkodnunk, hogy mivel világítjuk be a nagy objektívvel szinte teljesen beárnyékolt témát. A legjobb nagyítást nagylátószögnél kapjuk, ami egyben magas képszéli színhibát és lágyulást is jelent, bár makrónál inkább a képmező közepére szoktunk koncentrálni. A leképezhető terület így 36 x 27 mm-volt, a geometriai torzítás pedig 3,5%.
Tele állásban 120 cm-ről készíthetünk képet. A befogható 96 x 72 mm-es terület mértéke ugyan nem akkorra, mint az 1 cm-es közelpontnál, de nem túl apró tárgyak közelfényképezésére már alkalmas. A torzítás is sokkal kisebb, a fent is mért 0,4%.
Makró képességek
mm; hordótorzítás: ~3,5%
mm; hordótorzítás: ~-0,4%
Vignettálás
A sarkok peremsötétedése nagylátószögnél 22,7%, aminél már láttunk rosszabbat is, de tény, hogy a homogén felületeknél ez is zavaró lehet. A képszélek 20,6%-os csökkenése nem sokban tér el a sarkoktól, így a fokozatos átmenet miatt mégsem kell kétségbe esnünk. Érdekes módon a rekesz szűkítésével megváltozik a sötétedés eloszlása. A szélekben 6%-ra csökkent, ahogy elvártuk, de a sarkok vége viszonylag hirtelen veszít a fényességéből, nem jelentősen (27,6%), viszont hirtelen változás miatt jobban láthatóan.
A tele vég nyitott rekesznél a nagylátószöghöz hasonlóan 22%-os veszteséget produkál, a szélek viszont sokkal jobbak, mindössze 4,8%-ot sötétednek. A rekeszelés jócskán csökkenti a vignettálást, így F7,1 rekesznél már csak átlagosan 5,3%-os sötétedéssel kell számolnunk a sarkokban és 1,8%-al a széleken.
Peremsötétedés
peremsötétedés: 22,7%
peremsötétedés: 27,6%
peremsötétedés: 22%
peremsötétedés: 5,3%
