Kipróbáltuk: Xiaomi Mi 11 Ultra teszt

0

Mivel legutóbb csalódtam a Google legfrissebb zászlóshajójában, elcsábultam a Dxomark Androidos aranyérmese felé. A Xiaomi Mi 11 Ultra-ról rengeteg szépet és jót találtam általánosságban is az interneten, így amikor találtam egyetlen eladó használt példányt az országban (újként már régóta nem kapható), lelkesen csaptam le rá! Miheztartás végett: a Xiaomi Mi 11 Ultra a gyártó jelenlegi csúcstelefonja, melyet tavaly márciusi bejelejtését követően májustól forgalmazott Európában, és hazánkban 5-össel kezdődő, hatszámjegyű árcédulát kapott.

Első benyomások

A telefon legfeltűnőbb ismertetőjegye a már ormótlanul kiálló, hatalmas kamerasziget, mely egy mini második kijelzőt is magába foglal. Lehet ezt szépnek vagy akár rondának is titulálni, de tény, hogy összetéveszthetetlenül karakteres; és mivel szinte a telefon teljes szélességében végigfut, legalább a hátlapjára fektetve nem billeg. A borítás természetesen sikamlós ujjlenyomatmágnes (amúgy a hátlap kerámia), és a kijelző szélei ívesen hajlítottak, ami cseppet se praktikus, de megszokottan trendi. Viszont a kijelző képe gyönyörű, és még erős napfényben is jól használható!

Ami pedig a szoftvert illeti, közvetlenül a Pixel 6 Pro után, élmény a sokoldalú testreszabhatóság, és két évvel ezelőtti Xiaomi (Mi Note 10) tapasztalataim után kellemes meglepetés, hogy a stock Androidból több maradt benne.

A főkamera

  • 50 MP felbontás (alapértelmezetten 4 pixel összevonásával 12,5 MP-es fotók)
  • 1/1,12″ Quad-Bayer érzékelő
  • 1,4 μm pixel szélesség
  • 24 mm ekvivalens gyújtótávolság
  • ƒ/1.95 fényerő
  • Dual Pixel Pro AF, OIS

Az adatok impozánsak, és alapvetően a minőségre se lehet panasz, a kamera számára ideális körülmények között lenyűgöző a részletgazdagság! De egy Pixel 6 Pro után erős bennem a „szoftveres hiányérzet”. A Mi 11 Ultra által exponált képeken sokkal többször fordulnak elő kiégett részek, mint a Google csúcstelefonjával készült fotók esetén, és míg utóbbinál a „szoftveres varázslás” (leginkább HDR) hiányosságai csak nagyon ritkán nyilvánulnak meg zavaróan, a Xiaomi etalonjánál már néhány napi termés után se ritkaság az ilyesmi. Az alábbi fotón nem csak a kiégett részek zavaróak, de az égbolt és az ágak viszonya is meglehetősen furcsa (persze nem ismeretlen a jelenség, de a Google Pixel 6 Pro szerencsére elszoktatott az efféléktől):

Azért pozitív példákkal is szolgálhatok:

Ám kevés fénynél „meglepően hamar elfogy a teljesítmény” – pontosabban nem rossz ez, csak a Pixel 6 Pro után többre számítottam (utóbbi telefonban a kisebb, 1/1,31 colos érzékelő, 1,2 μm pixel szélességgel – igaz, némileg nagyobb [ƒ/1.85] fényerejű optikával kiegészülve – ezeknél szebb képeket készít):

Az ultraszéles látószögű kamera

  • 48 MP felbontás (alapértelmezetten 4 pixel összevonásával 12 MP-es fotók)
  • 1/2″ érzékelő
  • 0,8 μm pixel szélesség
  • 128° látószög
  • ƒ/2.2 fényerő

A Pixel 6 Pro meglehetősen szerény 114°-os látószöge után a Mi 11 Ultra esetén végre valóban ultraszéles látószögről beszélhetünk; ráadásul kitűnő részletgazdagsággal párosulva! Legalábbis ideális körülmények között, és itt tulajdonképpen megismételhetném a főkameránál leírtakat, hozzátéve, hogy a főkamerához képest kisebb érzékelő a gyengébb fényerejű optikával párosulva kevés fénynél – nem meglepő módon – „még hamarabb elfogy”.

Az időnként itt is megjelenő silány „szoftveres varázslásra” egy példa (Cimbi fülei):

Viszont óriási pozitívum, hogy nem spórolták ki az autofókuszt az ultraszéles látószögű kamerából sem, sőt, makrózni is lehet vele, nagyjából 2-3 cm-re megközelítve a tárgyat (de a makró mód kiválasztása nélkül is kb. 3-4 cm az ultraszéles látószögű közelpontja)!

A telefotó kamera

  • 48 MP felbontás (alapértelmezetten 4 pixel összevonásával 12 MP-es fotók)
  • 1/2″ Quad-Bayer érzékelő
  • 0,8 μm pixel szélesség
  • 120 mm ekvivalens gyújtótávolság
  • ƒ/4.1 fényerő
  • OIS

Ennyire részletgazdag mobilos „telefotókat” még nem láttam! (A Holdról Szuperhold módban készült a fotó.)

A kamera szoftvere

Némiképp meglepő, de van, amiben az általam tökéletesnek tartott Google Pixelnél jobb a Xiaomi kamera szoftver:

  • például amiben úgy általában is jobb a MIUI a stock Androidnál, ez pedig a testreszabhatóság: beállítható például, hogy megőrizze a korábbi beállításokat, ez esetben akár a telefon kikapcsolása után is ugyanabban a módban és kamerával indul; vagy az, hogy milyen módok, hol és hogyan jelenjenek meg, stb. (és hosszú lenne felsorolni, hogy még mi minden).
  • Kényelmesebb használni az expozíció korrekciót a teljes keresőképen le- és fölhúzva az ujjunkat – hozzátéve, hogy a lehetőségeink viszont korlátozottabbak, hiszen a Google-nél külön korrigálhatjuk a sötét és világos részeket, illetve újabban már a színhőmérsékletet is, melyekre itt nincs lehetőség.
  • Van viszont több mint egy tucat jópofa (persze többnyire egyszer érdekes) fotózási, videózási mód, és van közöttük manuális beállításoknak teret adó Pro mód is;
  • valamit sorozatfotókat is készíthetünk az exponálógomb hosszú nyomva tartásával (miután ezt beállítottuk, egyszerre maximum 30-at) – bár ez utóbbit előnyként említeni tudom, megmosolyogtató 2022-ben, de a Google sajnos ezt kihagyta…

És ami nem tetszik:

  • amiben úgy általában is rosszabb a MIUI a stock Androidnál: az a hatalmas káosz, melyben a tengernyi beállítás megtalálható: mert ne mondja nekem senki, hogy a kamera gyorsindításának a bekapcsológomb dupla megnyomásával történő lehetősége nem a kamera beállításainál lenne logikus (helyette az oprendszer beállításai között a További beállítások > Kézmozdulat parancsikonok alatt van); vagy hogy a Makró és Makett hatás módok elhelyezése nem a többi fotózási mód közé való (helyette a hamburgermenüre tapintva jönnek elő).
  • Nincs azonnaliság érzésem az exponálógombot megnyomva – és nem csak az érzés „késleltetett”, de a fotó is csak 1-2 tizedmásodperccel később készül el, ami meglepő egy ilyen csúcshardver esetén.
  • Egy hét alatt (kb. 1000 expozícióból) készült két, az eredeti képtartalmat nyomokban sem tartalmazó, értékelhetetlen, zöld csíkos „felvétel” (ha életem nagy jelenetei helyett kerültek volna „megörökítésre”, roppant morcos lennék).
  • A kamera többször lefagyott egy hét alatt, mint amennyiszer a Google Pixel 6 Pro közel négy hónap alatt.

Összegzés

Ami leginkább tetszett:

  • Az ultraszéles kamera 128°-os látószöge valóban „ultra” (bár a OnePlus 10 Pro 150 fokához képest már ez is kevés);
  • és autofókusz is van benne (szégyen, hogy ez nem általános a csúcskategóriában, pirulok többek között a Google helyett is);
  • sőt még makrózni is lehet vele!
  • Mindhárom kamera fantasztikus részletgazdagsága (már ha… – lásd fentebb).
  • Sokoldalú testreszabhatóság.

Ami leginkább nem tetszett:

  • A szoftveres képmanipulációk feltűnő „bűnjelei” (lásd fentebb).
  • A Xiaomi-káosz a kamera és általában a telefon szoftverét illetően is.
  • A kamera csúcshardverhez képesti lassúsága és megbízhatatlansága.

Összességében sajnos ismét csalódott vagyok; és van egy olyan érzésem, hogy ehhez hozzá kell szokni: egyre általánosabbak a hibák a mobiltelefonoknál (is). Miközben egy fantasztikus fejlődés illúziójával áltatjuk magunkat, megfeledkezünk a lényegről: valamit jól, vagy sehogy – de legalább törekedve erre. Avagy mennyiség kontra minőség. A Xiaomi tavaly 58 új telefont jelentett be – vagyis átlagosan hetente legalább egyet. Tényleg van ennyinek értelme?