Kipróbáltuk: Xiaomi Mi Note 10 teszt

0
Hirdetés

Egy OnePlus 7 Pro tulajdonosaként tavaly decemberben nem tudtam ellenállni a csábításnak, és még karácsony előtt megrendeltem magamnak a világ első, 108 MP-es kamerával felszerelt okostelefonját, egy Xiaomi Mi Note 10-et. Természetesen nem önmagában a 108 MP volt oly ellenállhatatlanul vonzó, hanem az öt (a szelfivel együtt hat) kamera által nyújtott sokoldalúság ígérete; no meg a DXOMARK akkori listájának második (jelenlegi harmadik) helyezése (bár a pontosság kedvéért megjegyzem: a DXOMARK listáján szereplő Xiaomi Mi CC9 Pro főkamerájában egyel több, azaz 8 lencsetag van, mint amennyi e cikk főszereplője esetén – de a különbség a kamerákat illetően csupán ennyi, és egyéb tekintetben is csak a tárhelyeik kapacitásában különbözik a két telefon). Örömömre a karácsony előtti hajrá ellenére már december 20-án kézhez kaptam a mobilt, így az alábbiakban egy teljes hónap tapasztalatait összegezhetem.

Első benyomások

Külsőre sajnos a divatnak megfelelően ívelt, cseppet sem praktikus a kijelző, és a hátlap is olyan, amilyennek „manapság lennie kell”: csúszós, ujjlenyomatmágnes. Előbbire némiképp mentség lehet, hogy nyilván ezzel is ellensúlyozni akarták a készülék dundiságát, hiszen az 5260 mAh-s akkumulátor majd’ egy centisre (9.67 mm-esre) hizlalta a Mi Note 10-est. És milyen jó, hogy így lett: ez az átlagoshoz képesti plusz 1–2 mm-es vastagság többlet egyáltalán nem zavaró; ezzel szemben nagyon jó érzés egy egy nap alatt lemeríthetetlennek tűnő telefont zsebre rakni (ezzel kapcsolatos tapasztalat a cikk végén). Csupán egy csepp alakú szelfi-notch harap bele a kijelzőbe, ami alul elrejti a többnyire megbízható ujjlenyomat olvasót (izzadt, nedves kézzel viszont könnyen „zavarba hozható”). Kár, hogy a kétoszlopos kameradivatot nem követték: a hátoldalon roppant előnytelenül helyezték el az optikákat: mind az ötöt egymás alá, ezért a futográfus karpántomat is át kellett alakítani, hogy mindegyik kilásson (ráadásul pont a nagylátó alulról a második, így még az átalakítás után is körülményes vele a fotózás, mert könnyen a látóterébe téved a pánt vékonyított maradéka is).

Stock Android szimpatizánsként féltem az Android 9-en alapuló Xiaomi-féle MIUI 11-től, és sajnos nem alaptalanul. A Xiaomi rendesen belepiszkál a Google oprendszerébe. A három leginkább zavaró dolog számomra:

  • Kaotikus a beállítások menürendszer, melyben ékezetek nélkül írva nem talál rá a keresett szóra, és a keresés eredményére bökve nem jelzi villogással, hol is van konkrétan az adott beállítás csoporton belül, amire kerestünk.
  • Nincs app drawer, vagyis az összes alkalmazásnak kötelezően a lapozható főképernyők valamelyikén kell lennie, és kizárólag manuálisan lehet őket rendszerezni – érthetetlenül hajmeresztő!
  • Az előzményeket megnyitva az X (összes bezárása) gombra bökve csak akkor zárja be az összes alkalmazást, ha a főképernyőről indultam – alkalmazásból indulva az összes többit bezárja, majd visszatér a legutóbbihoz.

De végül is a beállításokban a telefon belakása után már ritkán kotorászik az ember; az appokat is csak az elején körülményes elrendezgetni; és a futó appok bezárásának elsőre furcsa viselkedése is megszokható – térjünk hát a lényegre: az öttagú kamera családra…

…melyek mindegyike külön egyéniség. Egy hónap alatt válogatás után összesen 285 db Mi Note 10-es fotóm maradt, ezekből szelektálok az alábbiakban – kameránként bemutatva az ötösfogatot.

Az összes cikkünkben szereplő fotó feldolgozás-mentes, és kattintásra megtekinthető eredeti méretében.

A főkamera

  • 108 MP felbontás (alapértelmezetten 4-4 pixel összevonásával 27 MP-es képek készülnek)
  • 1/1,33 inch-es érzékelő
  • 25 mm (ekvivalens) gyújtótávolság
  • f/1,69 fényerő
  • OIS

Nem meglepő módon vele lőttem a legtöbb fotót, a 285-ből 94-et. Képeinek színhűsége többnyire kiváló, a fehéregyensúlyuk is jó (legtöbbször még beltérben, mesterséges fénynél is), az AF ritkán hibázik, a HDR csak nagyon ritkán esik túlzásba, a fotók részletgazdagok (és a 27 MP-ből kifolyólag még akár jócskán meg is vághatók), csak nagyon kevés fénynél mosódnak össze a részletek.

Kevés fénynél, fél órával napnyugta után:

Teljes sötétségben:

Egy tablet fényénél:

Kb. háromnegyed órával napnyugta után:

Ő a család feje, a „nagyágyú”, aki csak ritkán hibázik – bár „nagyságához” mérten kevés fényben érzésem szerint kissé alul teljesít.

A nagylátó

  • 20 MP felbontás
  • 1/2,8 inch-es érzékelő
  • 16 mm (ekvivalens) gyújtótávolság
  • f/2,2 fényerő

Itt jegyzem meg, hogy az adatokat illetően a DXOMARK oldalára támaszkodom, mivel a hivatalos specifikáció meglehetősen hiányos. Költői kérdés: mikor jutunk el végre oda, hogy minden gyártó, minden mobilba épített kamerájának fenti adatait megtudhatjuk a hivatalos specifikációból?

Vele fényképeztem a második legtöbbet: válogatás után 68 db Xiaomi Mi Note 10-zel készült nagylátószögű fotó maradt a számítógépemen. Itt sajnos már nem beszélhetünk a főkamerához hasonló részletgazdagságról (és persze nem csak a kisebb felbontás miatt), a kontúrok gyakran elmosódnak (főleg a széleken, ellenfényben és persze kevés fénynél), és a kromatikus aberráció is időnként megjelenik (egyébként többnyire nem zavaró mértékben) – ezeket leszámítva többnyire elégedett vagyok a teljesítményével.

Kevés fénynél (pontosan az előző fejezet végén levő képpel azonos időben és helyen) jól látszik, hogy a nagylátónak nagyon nem erőssége a „kevés fényben képezés”:

A nagyfőnöknél egyértelműen gyengébb családtag, de azért olyan nagyon nincs miért szégyenkeznie.

A kistele

  • 12 MP felbontás
  • 1/2,6 inch-es érzékelő
  • 50 mm (ekvivalens) gyújtótávolság
  • f/2 fényerő

A 285-ből 60 fotóm van tőle, és a nagyfőnök után a kedvenc szereplőm lett. Egyetlen hibát tudok felhozni ellene: a túlélesítés következtében az általa készített képek sötét részein gyakran fehér pöttyök jelennek meg. De még mindig jobb ez így, mintha egy összemosott részlettelen massza lenne ott. Ezért is a kedvencem: rá jellemző legkevésbé a maszatolás, képeinek részletgazdagsága (persze a felbontásból adódó különbséget figyelmen kívül hagyva) már-már a főkameráéval vetekszik; ráadásul az ellenfényt is ő kezeli a legjobban.

Kevés fénynél, napkelte előtt negyed órával:

A legprecízebb családtag – némi túlbuzgósággal.

A nagytele

  • 8 MP felbontás
  • 1/4,4 inch-es érzékelő
  • 94 mm (ekvivalens) gyújtótávolság
  • f/2 fényerő
  • OIS

Érdemes tisztázni, hogy sajnos ez esetben egy hibrid zoomról van szó: a 3,8-szeres zoomra képes optika által alkotott 8 MP-es kép közepéből nagyjából 5 MP-t kivágva, azt szoftveresen 8 MP-re „visszanagyítva” születik meg a végeredmény. Ennek tükrében nyilván hiába is várnánk az előzőhöz hasonló részletgazdagságot. A dinamikatartománya is e kamerának a legrosszabb (a minden szempontból különc makrót nem számítva), nem ritkák a kiégett képrészek, az autofókusza pedig időnként katasztrofális. Azért lehet használható képeket lőni vele – nekem 56 db jött össze egy hónap alatt.

Kevés fénynél, napnyugta után kb. fél órával:

Ő az a családban, aki szeretne sokkal többnek látszani, mint ami valójában.

A makró

  • 2 MP felbontás
  • f/2,4 fényerő

A legkisebb családtag, akitől minden szempontból a legkevesebbet várhatjuk (legkisebb felbontás, legkisebb dinamikatartomány, legrosszabb fehéregyensúly) – mindössze 7 képet hagytam meg tőle, ezek többségét is csak e cikk kedvéért. Egyetlen dolog van, amit a testvérei nem tudnak, és kizárólag ezért lehet néha érdekes: 2 centire meg lehet közelíteni vele a tárgyat.

A kamera szoftvere

A végére hagytam egy nagy adag fekete levest: a Xiaomi Mi Note 10-zel történő fényképezés bizony lassú – bár ez nyilván nem konkrétan a kamera szoftverének hiányossága, hanem talán leginkább a középkategóriás processzor következménye. A kamera indítása viszonylag gyors, a kamerák közötti váltás is viszonylag gyors, de ne akarj egy másodpercen belül kettőnél többet exponálni. Az exponálógombon tartva az ujjad persze lehetséges sorozatot lőni, dicséretes módon egyszerre akár 100-at is, de ez is nagyon döcögősen, meg-megállva megy csak, és a végeredmény sokkal részletszegényebb, mint egy önálló fotó esetében. Negatívumként csupán még egyet említek, de az már a szánalmasan vicces kategória – bár ez se a kamera, hanem a galéria alkalmazás fogyatékossága: a nemrég törölt képek megtekintéséhez engedélyezni kell, hogy a galéria hívásokat indíthasson és kezelhessen, majd be kell jelentkezni a Mi fiókba. Ugye milyen kézenfekvő?

És akkor végre ténylegesen a kamera szoftverét illetően két nagy dicséret. Az egyik, aminek nap mint nap örülök, hogy expozíció előtt a fókusz és fényerő beállításához a kijelzőre bökve akár hosszú másodpercekig megtartja a kamera a beállításokat – csak akkor áll vissza alaphelyzetbe, amikor látványosan módosul a keresőkép. Egy másik nagy dicséretet pedig azért érdemelnek a Xiaomi kamera alkalmazásának megalkotói, mert az imént említett hosszú másodpercek alatt a teljes képmezőn (nyilván leszámítva a zoomolásra fenntartott jobb oldali sávot) húzgálhatom az ujjam le-föl az expozíció korrigáláshoz. Mindezek nagymértékben megkönnyítik a fotózást, és már csak hab a tortán, hogy a bekapcsoló gombbal, plusz még akár a hangerő gombbal is indítható a kamera (dupla megnyomásra) – és előbbi akár más alkalmazások futtatása közben is működik (utóbbi persze érthető módon nem).

Összegzés

Talán a fentiekből is látszik, hogy nagyon vegyes a kép: a Xiaomi Mi Note 10 elsősorban a sebessége folytán egyértelműen középkategóriás termék; de a kamerái a hiányosságaikkal együtt is ugyanilyen egyértelműen a csúcskategóriát képviselik. Jómagam annyira megszerettem ezt a sokszínű öttagú családot, hogy úgy döntöttem, megválok a kamerákat leszámítva minden egyéb tekintetben nagyságrendekkel jobb OnePlus 7 Pro telefonomtól.

Mindenképp külön szót érdemel még a Xiaomi Mi Note 10 kiváló GPS rendszere, ami egészen hihetetlen módon (eddig soha nem volt még ilyen telefonnal dolgom) csupán néhány beltéri (kimondottan rossz térerejű helyen készült) fotómat geotaggelte félre, és az összes, egy hónap alatt exponált kültéri fotómat pontosan oda illesztette a térképen, ahol az készült.

A brutálisnak számító 5260 mAh-s akkumulátor viszont csalódást okozott: átlagos használat mellett alig bírja tovább, mint a OnePlus 7 Pro 4000-ese; viszont folyamatosan bekapcsolt kijelzőnél valahogy hatékonyabbá válik az energiafelhasználása, és jólesően tapasztaltam, hogy pl. egy 4,5 órás futográfus kalandom, több száz expozícióval, állandóan működő kijelzővel csak 50 %-ot merített rajta.

Ami leginkább tetszett:

  • A kameraötös által nyújtott sokoldalúság.
  • A többnyire remek képminőség.
  • A kiváló GPS.
  • A nagy akku (még ha a telefon pazarló energiagazdálkodása miatt a teljesítménye el is marad az elvárhatótól – de talán ezen még egy szoftverfrissítés javíthat).

Ami leginkább nem tetszett:

  • A középkategóriás lassúság.
  • Az 5-szörös zoom részletszegény képei, és sokat hibázó autofókusza.
  • A „fészbúkosan kaotikus”, szedett-vedett Xiaomi MIUI 11-es oprendszer.

A Xiaomi Mi Note 10-zel készült, utómunkázott fotóim Flickr albumát ide kattintva lapozhatod végig.