Metz vakuk (főképp) MILC-ekhez: M360 és M400

0

A tükörreflexeseknél sokszor kisebb méretű tükör nélküli (MILC) fényképezőgépeken néha ormótlanul mutat és idegenül hat egy nagy rendszervaku. Ezen kívül pedig a MILC-hez vásárolt kis méretű fotóstáskába is csak szűken férhet el, ha annak nincs kellően nagy magassága (de miért is lenne, ha egyszer pont a kis méretű MILC fogadására és szállítására készült).

Egy szó, mint száz, MILC gépet használva sokszor lehet szükség egy átlagosnál jóval kisebb vakura. Ilyenkor (is) jön képbe a Metz, akik már két apró vakut is kínálnak a tükör nélküli fényképezőgépekhez, az egyszerűbb és olcsóbb M360-at és a nagy tudású, de méretben még kisebb M400-at.

Metz mecablitz M360

A Metz mecablitz M360 nagyon egyszerű és igen kedvező árú kis vaku, gyakorlatilag az alap funkciókat kínálja. Feje ennek ellenére 270 fokban elforgatható, illetve -7..+90 fokban dönthető.

A 36-os kulcsszámú (ISO100, m, 105mm zoomállásnál) villanó automatikus zoomfejjel rendelkezik, amely 24-105 mm közötti gyújtótávolság látószögének megfelelő villanási szögre állhat be, a szokásos lépésekben: 24 mm, 28 mm, 35 mm, 50 mm, 70 mm, 80 mm, 105 mm. Érdekes viszont, hogy ha a vaku fejet felhajtjuk, a zoomfej nem húzódik előre a nagy látószögű állásba automatikusan, ezt csak akkor teszi meg, ha a diffúzort kihúzzuk és a fej elé helyezzük.

A szemek természetesebb csillogását beépített, kihúzható szemfény panel, a nagyobb látószögű objektívek kiszolgálását pedig szintén kihúzható diffúzor (14 mm. ekv.) segíti. Ezen kívül a dobozban egy műanyag diffúzor kupakot is találunk.

A vaku hátlapján mindössze a bekapcsoló gombot és a töltöttséget jelző, egyben teszt villantásra használható gombot találjuk. Az egyes paramétereket illetve működési módokat így a gépen belül kell, vagy lehet állítani.

Az üzemmódok között TTL (Canon esetében természetesen E-TTL, Nikonnál i-TTL, stb.) és manuális érhető el.
Manuális módban a teljesítményt 1/128-ig csökkenthetjük, a lépésköz 1/3 blende.

Van lehetőség első és második redőnyre szinkronizálni, de akár nagy sebességű (HSS) szinkront is bekapcsolhatunk, hogy a gépünk vakuszinkron idejét átléphessük, így akár 1/8000 mp-es zársebességet is használhatunk (géptől függően).
Igaz, a viszonylag kis teljesítmény miatt ez csak közeli témáknál, néhány méterig használható, de ez is elegendő egy napfényes időben, ellenfényben készített portré derítéséhez.

A dobozban a vakut egy puha gyöngyvászon tokban találjuk, talp azonban nem jár a vakuhoz (a képeken látható talp nem az M360-hoz, hanem az M400-hoz jár!). Sok értelme egyébként a külön talpnak nem is lenne, mivel slave módra nem alkalmas az M360 és manuális módra is csak gépre helyezve állítható, illetve a teljesítménye is csak így módosítható.

Gyenge fényben történő fókuszáláshoz a vaku elején egy aprócska, narancs fényű LED szolgáltat segédfényt, ez azonban semmilyen mintát nem rajzol, így csak kontrasztos, nem mozgó témáknál nyújt valamicske segítséget, néhány méteres távolságig.

A működtetéshez két darab AA méretű elemet, vagy akkumulátort használhatunk. A két akkus megoldás miatt a töltési idő nem túl impozáns, kb. 4-4,5 mp.
A vaku az elemek/akkuk kímélése érdekében egy idő után automatikusan készenléti üzemmódba vált, amiből a fényképezőgép is képes feléleszteni, amennyiben szükséges (exponáló gomb félig lenyomása).

A Metz mecablitz M360 Canon, Fujifilm, Nikon, Olympus/Panasonic/Leica és Sony kompatibilis változatokban érhető el (kompakt fényképezőgépekkel nem minden esetben kompatibilis!).

A vaku ára bruttó 36 ezer Ft.

Technikai adatok:

  • 36-os maximális kulcsszám (ISO 100, 105 mm)
  • Vertikálisan (-7 / + 90 °) és horizontálisan (270°) is elforgatható reflektor
  • Egyszerű használat
  • Motoros zoom a 24 -105 mm tartományban
  • Beépített diffúzor 14 mm-es látószög megvilágításához
  • Kihúzható szemfény kártya
  • Vaku kész és expozíció vezérlés visszajelző az eszközön és a fényképezőgépen (a fényképezőgéptől függően)
  • Automatikus készenlét mód
  • Kamerán keresztüli felélesztés
  • Fém talp gyorsrögzítővel (kivéve a Sony Multi Interface verzió)
  • TTL vagy manuális vakuvezérlés
  • Szinkronizálás első és második redőnyre (a fényképezőgéptől függően)
  • Nagy sebességű vakuszinkron lehetősége (a fényképezőgéptől függően)
  • 2×AA elem vagy NiMH akkumulátor
  • 64×100×80 mm (szé×ma×mé), 190 gramm tömeg (akkuk nélkül)

Metz mecablitz M400

Az M360-énál komolyabb képességekkel rendelkezik a Metz mecablitz M400, ami ennek ellenére nem hogy nagyobb, épp ellenkezőleg, még alacsonyabb is.

A tömzsi vaku feje 360 fokban körbeforgatható (pontosabban -180..+180 fok között), illetve a szokásos módon lefelé 7 fokban dönthető, felfelé 90 fokban emelhető.

A villanó kulcsszáma 40-es (ISO100, m, 105 mm zoomállásnál), fejében szintén motoros zoomreflektor található, amely 24-105 mm közé állhat be a már ismert 24 mm, 28 mm, 35 mm, 50 mm, 70 mm, 80 mm, 105 mm gyújtótávolságokhoz tartozó villanási szöggel.
A vakufej elforgatása vagy felfelé emelése automatikusan 24 mm-es állásra téríti a reflektort.

Itt sem maradt ki a beépített szemfény panel és a kihúzható diffúzor panel (12 mm ekv.). Kiegészítő műanyag diffúzor kupak viszont nem tartozéka a vakunak.

A hátlapra a bekapcsoló gombon kívül (amely egyben a töltöttség visszajelző lámpa is) négy irányú navigáló gombok és egy kiválasztó/Info gomb került. Érdekes, hogy teszt villantásra itt nincs lehetőség.

Gyenge fényben történő fókuszáláshoz az előlapon található narancs fényű LED szolgáltat segédfényt, de ahogy az M360-nál, úgy itt sem kapunk mintát a fényforrástól, így a vakuknál általában megszokott segédfényeknél kevesebb segítséget kap a gép.
Szintén az előlapon egy másik LED fényforrást is találunk, ez pedig videofelvételekhez kínál állandó fényt. Az 1 méteren 100 luxot adó LED színezete jóval melegebb (sárgább), mint a vaku fénye, legalábbis középen, a szélekre már a vakufényhez közelebbi színhőmérsékletet juttat. A teljesítmény 6 lépésben állítható.

Apropó színhőmérséklet, a villanó színhőmérsékletét a gyártó nem adta meg, de mi éppen ezért tettünk egy próbát.
Előkaptuk a rendszeresen használt vakunkat és készítettünk egy összehasonlítást a két vaku között, illetve ha már ez elkészült, a videólámpa fényéről is lőttünk egy képet. A gépen 24-105mm f/4 objektív volt, teljes nagylátószögű állásban (a vakuk zoomfeje automatikusan 24 mm-re állt).

A RAW fájlokat 6000K színhőmérsékletre állítva exportáltuk ki:

Vaku és LED fényforrások színezete

Ezek a színbeli eltérések egyébként nem jelentenek óriási problémát, a két vaku közötti minimális színhőmérséklet különbség utómunka során minimálisra csökken, vagy el is tűnik, a videólámpánál pedig talán pont előnyös is, hogy melegebb színű (alacsonyabb színhőmérsékletű). Utóbbinál kb. 4850 Kelvinnél és +40 bíbornál kaptunk színhelyes képközepet.

A vaku bal oldalán lévő kis méretű mátrix OLED kijelzőn a legfőbb működési paraméterek jelennek meg, de a vaku menüje is itt hívható elő. Az itt választható üzemmódok a következők:

  • (E)TTL
  • (E)TTL HSS
  • manuális
  • manuális HSS
  • LED állandó fény
  • TTL master
  • TTL slave
  • optikai slave (1. és 2. villantásra szinkronizálás, illetve öntanulás)

Manuális módban a teljesítményt 1/256-ig csökkenthetjük, a lépésköz 1/3 blende. A vakun lévő lefelé gombbal viszont elég lassan jutunk el a minimum értékig, így gyorsabb, ha a gép menüjében próbálkozunk, igaz, Canon DSLR-rel próbálva itt 1/128 volt a legkisebb teljesítmény érték.

Itt is van lehetőség első és második redőnyre szinkronizálni, de akár nagy sebességű (HSS) szinkront is bekapcsolhatunk, kikerülendő a redőnyzár okozta vaku szinkronidő korlátozó hatását.

A dobozban a vakuhoz egy puha gyöngyvászon tokot és egy talpat is mellékelnek, a tokot övre nem fűzhetjük fel.

A működtetéshez ez a modell négy darab AA méretű elemet, vagy akkumulátort igényel. Mivel itt magasabb a feszültség, így a vaku töltése is kicsit gyorsabb, mint az M360-nál, igaz, a tapasztalt 3 mp-nyi töltési idő miatt így sem nevezhető fürgének az M400.
Az elemtartó fedél egy kicsit nehezebben nyitható, mint amire számítottunk. A biztos nyitáshoz erősen hátra kell húznunk a műanyag ajtót, ezt követően tudjuk felnyitni. A felnyitást azonban nem szabad erőltetni, mivel csak egy vékonyka műanyag csapon ül a zsanér.

Energiatakarékos mód itt is elérhető, így bizonyos idő után a vaku alvó módba lép, amelyből a fényképezőgép exponáló gombjának félig lenyomására visszatér teljes üzemkész módba.

A Metz mecablitz M400 Canon, Fujifilm, Nikon, Olympus/Panasonic/Leica, Pentax és Sony kompatibilis változatokban érhető el (a kompakt fényképezőgépekkel ez a vaku sem minden esetben használható!).

A vaku ára bruttó 72-80 ezer Ft.

Technikai adatok:

  • 40-os maximális kulcsszám (ISO 100, 105 mm)
  • Vertikálisan (-7 / + 90 °) és horizontálisan (360°) is elforgatható reflektor
  • OLED hátsó kijelző, navigáló gombok
  • Motoros zoom a 24 -105 mm tartományban
  • Beépített diffúzor 12 mm-es látószög megvilágításához
  • Kihúzható szemfény panel
  • Vaku kész és expozíció vezérlés visszajelző az eszközön és a fényképezőgépen (a fényképezőgéptől függően)
  • 100 luxos (1 méteren) LED fény, 6 lépésben állítható teljesítmény
  • Automatikus készenlét mód
  • Kamerán keresztüli felélesztés
  • Fém talp gyorsrögzítővel (kivéve a Sony Multi Interface verzió)
  • TTL vagy manuális vakuvezérlés, TTL Master és Slave, valamint optikai Slave üzemmódok
  • Szinkronizálás első és második redőnyre (a fényképezőgéptől függően)
  • Nagy sebességű vakuszinkron lehetősége (a fényképezőgéptől függően)
  • 4×AA elem vagy NiMH akkumulátor
  • 65×94×87 mm (szé×ma×mé), 200 gramm tömeg (akkuk nélkül)

A Metz kis vakuit a Metz hazai importőrétől kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére.

Ha a bemutatóink segítettek a termék kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!