Felépítés
A Panasonic még a 2016-os Photokinán indította Leica DG Elmarit f/2,8-4 sorozatát (legalábbis akkor tettek róla említést elsőként, az első objektív a rá következő évben jelent meg), amely idén év elejéig a 12-60 mm-es, majd a 8-18mm-es standard és nagylátószögű zoomokból állt. Februárban aztán megjelent a sorozat harmadik tagja, az 50-200 mm-es telezoom, amellyel együtt a széria gyakorlatilag 8 és 200 mm (kisfilmes formátumban 16 és 400 mm) között kínál lefedettséget f/2,8-4 fényerővel.
A Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 50-200mm f/2,8-4 objektívet úgy alakították ki, hogy az a lehető legtöbb helyzetben ideális társa legyen a természet- és sportfotósoknak, de a portrék kedvelői is jó hasznát vehetik. Ráadásul a rövid közelpontja miatt még a leképezési arány is remek, így közelképek készítéséhez is használható.
Az objektív 21 lencsetagja közül kettő ultra alacsony szórású (UED – Ultra Extra-Low Dispersion), kettő extra alacsony szórású (UD – Ultra-low Dispersion) és kettő aszférikus, így a kromatikus aberráció és a sarki kóma okozta élességvesztés is minimális még nyitott blendénél is. A visszafogott méret érdekében egy ultranagy törési mutatójú (UHR – Ultra High Refractive Index) lencsetagot is alkalmaztak. A becsillanások ellen a lencsékre nano bevonat került. Az objektív optikai kialakítása lehetővé teszi, hogy a relatív nagy zoomátfogás és a nagy gyújtótávolság ellenére a gyújtótávolság változtatásakor az optikai középpont ne változzon meg (azaz nem változik meg a kép közepén a tartalom, miközben zoomolunk, mint némely más nagy zoomos objektívnél, ahol lefelé, vagy felfelé tolódik a képközép).
Bár a gyújtótávolság növelésekor az objektív hossza változik (érthető okokból, hiszen ilyen átfogást ebben a gyújtótávoság tartományban lehetetlen volna belső zoomos kialakítással megoldani, hacsak nem a maximális hosszal, de annak meg értelme nem volna), fókuszáláskor viszont a belső élességállítás miatt az objektív fix hosszúságú és a frontlencse sem fordul el.
A közelpont mindössze 75 cm, így remek leképezési arány érhető el, itt 1:4 a maximum, azaz elviekben 7 cm széles témával lefedhető a képterület.
A rekeszt 9 lekerekített lamella alkotja, remélhetőleg ez szűkebb blendénél is szép háttérelmosást és bokeht ad majd.
Az élességállítást gyors és pontos léptetőmotorok egy speciális fajtája, a lineáris motor végzi, amely az újabb Panasonic modellek 240 kép/mp-es DFD fókuszmeghajtását is képes kihasználni. A csendes fókuszálás mellett a belső élességállítás előnyeit is érdemes megemlíteni (nem elforduló frontlencse, kisebb esély a porszemeknek, hogy az objektívbe jussanak).
A kevés fényben történő, berázásmentes fotózást optikai stabilizátor is segíti, amely kompatibilis a Dual I.S. dupla stabilizátor technológiával, így egyes vázaknál nem csak az optikai, de a szenzorstabilizálás is rásegíthet, még nagyobb előnyt elérve.
A frontlencse elé 67 mm-es szűrőket tekerhetünk fel, illetve a mögötte található bajonett csatlakozóra a gyárilag melléket cső formájú, méretes napellenző kerülhet.
Használati tapasztalatok
Minőségi darabról lévén szó, nem meglepő, hogy fém tubusba kerültek a lencsetagok. Ráadásul nem csupán a tubus készült fémből, de a zoom és fókuszgyűrűk is. Az objektív több ponton rendelkezik időjárásállóságot (cseppállóságot) adó szigeteléssel, amelyet a bajonett csatlakozó körül végigfutó gumigyűrű is mutat, így innen por, vagy nedvesség nem juthat be a gépbe (vagy objektívbe).
Az objektív egyébként meglepően kis méretű ahhoz képest, hogy milyen látószöget nyújt (persze ebbe jócskán belejátszik az is, hogy NégyHarmados szenzorra dolgozik). Kb. olyasmi hosszúságú objektívet kell elképzelni, mint egy kisfilmes 100 mm-es f/2,8-as makró. Tömegét tekintve viszont nem mondható pillesúlyúnak, első és hátsó kupakok nélkül 630 grammot nyom. Azért mint látható, ez sem a full-frame-es teleobjektívek általános tömege (a Canon 100-400mm f/4,5-5,6L IS USM pl. közel 1400 grammos, a Nikon 80-400mm f/4,5-5,6G ED AF-S VR pedig 1,5 kilós).
Az objektív hosszának nagyjából a közepe táján található zoomgyűrű mintegy 3,5 cm szélességű, ami nagyjából elég is ahhoz, hogy visszafordított napellenzővel is használható maradjon. A teljes zoomtartomány bejárásához elegendő a gyűrűt 90 fokkal elfogatnunk.
A fókuszgyűrű előre került, tehát kézi élességállítás visszfordított napellenzővel nem fog menni. Mivel a gyűrű csak a fókusztagok mozgatását vezérli és nincs közvetlen fizikai kapcsolatban a lencsetagokkal, így nem fordul el automatikus élességállítás során. Ugyanakkor itt arról nincs értelme beszélni, hogy milyen távon tudjuk teljesen átfókuszálni az objektívet – ráadásul a meghajtás áttétele is változik annak függvényében, hogy lassabban, vagy gyorsabban tekerjük-e a fókuszgyűrűt. Lényeg, hogy precíz élességállítás is elérhető, hiszen lassan forgatva a fókuszgyűrűt apró lépésekben is eljuthatunk a tökéletes élességig. Elektronikus fókuszgyűrűről lévén szó, tárgytávolság skála nem került az objektívre. Kézi élességállítás során a fényképezőgép kijelzőjén kapunk egy hozzávetőleges (nem skálázott) tárgytávolság csúszkát, ahol a közelpont és a végtelen között jelzi a gép, hogy kb. hová fókuszáltunk. De pontos méter értékek nincsenek feltüntetve.
Az objektív parfokális tulajdonsága miatt nem elég egy gyújtótávolságnál élességet állítani, ha zoomolni is akarunk, hiszen eközben a beállított élesség elmászik, bár 50 és 100 mm között ez a jelenség nagyon minimális, inkább 150 mm-től válik erőssé.
Az objektívre két kapcsoló került, bal oldalon érhető el az AF/MF és a stabilizátor ki/bekapcsolója. Zoomot rögzítő kapcsoló nincs az objektíven, ennek ellenére lefelé fordítva sem csúszik ki a teleszkópikus belső rész.
A gyújtótávolság alapján ez az objektív már akár természetfilmek készítésére is alkalmas lehet, így a profi cinametográfusok számára nem mellékes, hogy a fókuszálás során változik-e az objektív látószöge. Jó hírünk van, fókuszlégzésnek (focus breathing) nyoma sincs, tehát egy olyan szituációban, amikor a fókuszon kívüli fényköröcskékről a témára fókuszálunk, nem kapunk zavaró és nem túl szép látószögcsökkenést (vagy növekedést).
