Röviden: ImpressCam Travel DXG teszt

0

Úgy tűnik, hogy az ImpressCam célja, hogy olyan szolgáltatásokat vonultasson fel egy csokorban, amit más gyártóknál így együtt nem találunk meg azon az áron, amennyiért az ImpressCam árulja a termékeit. Persze ez nem azt jelenti, hogy az ImpressCam az összes nagy gyártónál gazdaságosabban tud jobbat a piacra dobni, egyszerűen arról van szó, hogy olyan kompromisszumokat tudnak kötni, amit a nagy, nevüket féltő gyártók nem mernek meglépni.



Persze, hogy melyik vásárlónak mi a jó, azt az egyéni preferenciák döntik el. A reklámokban legjobbként feltüntetett mosópor vetélytársaiként kapható „más mosóporoknak” is vannak bőven vevői.

A Travel DXG sok tekintetben ilyen „más” fényképezőgép. A formája korrekt, a kompakt videokamerák formáját idézi. Méret tekintetében szintén nincs vele gond: bár nem a legkisebb, mégsem érezzük nyűgnek a cipelését. Az anyagválasztás viszont már kicsit más terület. Az egész szerkezet olcsó műanyag hatását kelti. Erre üresen még a tömege is rádob egy lapáttal: mintha nem lenne benne semmi. A 4 db ceruzaelemmel és memóriakártyával felszerelt készülék szerencsére már stabilabb hatást kelt.

Vannak viszont olyan jellemzői, amik a komoly készülékeket idézik. Ilyen a kihajtható és elforgatható LCD, a 3 megapixeles CCD, az MPEG4 videó formátum használata, de ide sorolnám a készülék elejére tett mikrofont is.

Külső

Mint említettem a forma egész korrekt (bár nyilván ízlések és pofonok…), az összhatás menetkész állapotban elfogadható. Mivel a forgalmazó a Travel DXG-t elsősorban videokameraként pozícionálja, az ehhez igazodó forma kimondottan előny. A kihajtható LCD ebben az árkategóriában kuriózum, mint ahogy nem túl elterjedt az MPEG4 videó formátum sem. Formában és felépítésben az optika alá tett vakut kritizálnám, mert az alulról való megvilágítás nem mindig szerencsés (persze csak nagyon közeli témánál vehető észre). De a villanó mindenképpen túl közel van az optikához, ami a vörös-szem effektus megjelenéséhez vezet. Dicséretet érdemel azonban, hogy a mikrofont az előlapra tették, így a kamera a felvétel témája felöl érkező hangokat és nem pedig a plafonról visszaverődő zajt rögzíti (a videokamerák egy részénél engem a felülre tett mikrofon idegesít a legjobban).









Az LCD képátlója ugyan 1,8”, felbontása azonban csak 61.000 pixel, ez ma már messze áll a 123.000 pixeles átlagtól. Persze kép látható rajta, de nem igazán részletgazdag. A készüléken természetesen nincs kereső, így erős napfényben is az LCD monitorra kell hagyatkozni, aminek csillogó felülete nem a legoptimálisabb.

A készülék mérete miatt inkább apró, női kezekbe illik, de a gép oldalára szerelt pánt jól segíti a nagyobb férfitenyereket is, hogy megfelelő fogást találjanak a DXG-n.

A Travel DXG áramellátása 4 ceruzaelemmel vagy ilyen méretű akkumulátorral oldható meg. A felvételek SD kártyára menthetők, a kártyafoglalat az elemtartó fedele alatt található. A kamera csatlakozóit a hátlapra egy gumilap alá tették. A számítógéphez való csatlakozást egy USB kábellel lehet megoldani, de az AV kimeneten keresztül a kamera TV-re is köthető. Hosszabb felvételeknél vagy az akkumulátor lemerülése után a DXG adapterről is üzemeltethető.



Optika


A leggyengébb láncszem. Az amúgy szép képek rögzítésére is képes 3 megapixeles CCD, illetve a hozzá tartozó korrekt elektronika mit sem ér, ha az optika hajlamos a torzításokra. Az optika gyújtótávolsága fix (tehát nem zoomos) 5,8 mm. A kisfilmes rendszerbe vetített értéket a gyártó nem adott meg, de valahol 39-40 mm környékén lehet. Van persze digitális zoom rajta, de azt jobb elfelejteni, hiszen pluszt nem ad a képhez. Videó módban ráadásul élvezhetetlen rángatással léptet egyik állásból a másikba (hiába 30 lépésben állítható).

Fotó

Fotó módban látható a legjobban, hogy mit tenne a jó optika. Ha minden kedvezően alakul, akkor a képek szépek. Ha a téma közel van vagy a fény éppen úgy esik, akkor viszont már gondok vannak a képek széleivel. Középen még éles, de a szélekhez közeledve életlenedik, illetve a kontúrok elmosódnak. Persze ennek mértékét mindenki ítélje meg maga a tesztképek alapján. A cikk végén lévő fotóinkból jól látható, hogy megfelelő fénynél a Travel DXG képminősége bőségesen elegendő a hagyományos 10×15 cm-es papírképek készítéséhez (ezt ki is próbáltuk).

Fényképezőgép módban a legnagyobb felbontásnál 2048×153 pixeles (tehát 3 megapixel) képeket készít. Ezen felül választható még 2 megapixeles (1600×1200) és 0,3 megapixeles (640×480) felbontás is.

Videó

Videokameraként a kényelmes felépítés miatt jól használható. Persze csodát ezért az árért az ImpressCam sem tud tenni. A maximális felbontás 640×480, ami remek, de a képfrissítés ebben a felbontásban csupán 15 kép másodpercenként. Ha 30 kép/mp-es képfrissítésre van szükség, akkor engedni kell a felbontásból. 320×240 pixeles felbontásnál már másodpercenként 30 képkocka kerülhet a kártyára. Mindkét felbontásnál lehetőség van a tömörítési arány állítására (3 lépésben). A snitt (megszakítás nélküli felvétel) hosszát mindkét beállításnál csak a kártyán lévő szabad hely mérete korlátozza.

Az MPEG4 tömörítésű filmek ASF formátumban kerülnek a kártyára. A tapasztalatom szerint ezt a Windows beépített lejátszója gond nélkül kezelte. Az MPEG4 tömörítés előnye, hogy legjobb minőségben egy 256 MB-os kártyára akár félórányi videó is készíthető. Számítógépen vagy CD-n való archiválásra a felvétel kiváló, de videó DVD-re való mentéskor a fájlokat konvertálni kell.

Videó módban az élességtartományt 3 zónára osztották: makró (30-50 cm), portré (50-100 cm) és tájkép (1 métertől végtelenig). A zónák között felvétel közben is lehet váltani, bár ront a használhatóságon, hogy a váltást csipogó hang is jelzi, ami belehallatszik a felvételbe. A megoldás lényege, hogy felvétel közben az élességállításért felelős motor hangja ne zizegjen folyamatosan.

A fehéregyensúly videó módban is állítható. Az automatikus mód mellett van kültéri és beltéri fényhez rögzített beállítás is.


Mellékelt szoftverek

  • driver
  • ArcSoft PhotoImpression
  • ArcSoft VideoImpression
  • ArcSoft PhotoBase
  • ArcSoft Funhouse

Ezekkel a szoftverekkel az alapvető fotó rendezési, szerkesztési és videó szerkesztési funkciók elláthatók, de a CD-n lévő szoftvereknek már léteznek újabb verziói is.

A kamerához egy puha szövet zacskót is mellékelnek, ami táskába tett gépet védheti a karcolódástól, de komolyabb behatások ellen már nem megfelelő megoldás.



Kinek?


A bemutató cikkeinkben általában megpróbáljuk megtalálni azt a vásárlói kört, akik számára megfelelő lehet a kérdéses eszköz. Nincs ez másként most sem. A Digicam olvasók többsége valószínűleg nem ilyen készüléket keres, de biztos vagyok abban, hogy a Travel DXG-nek van helye a magyar piacon. Hiszen nem mindenki tud százezreket költeni egy mindent tudó digitális videokamerára, de mégis szeretné élvezni a digitális technika adta lehetőségeket.

Mivel Travel DXG lelke fényképezőgép, fotó üzemmódban a CCD-je szebb képet csinál, mint a videokamerák CCD-je, így vegyes üzemben is használható. Ha valaki többet szeretne videózni és fontos az elfogadható fotó mód, a jó markolat illetve a kihajtható LCD, és nincs 150-200 ezer forintja komoly, márkás eszközre, az nézze meg ezt a készüléket. Aki viszont inkább fotózni szeretne, az nézzen körül a hasonló áron kapható fényképezőgépek között.

A készüléket az ImpressCam forgalmazójától kaptuk a kipróbálás idejére. Köszönjük!